Figlmüller



Köztudott, hogy manapság nagyon megosztó nap a Valentin-nap. Mi ezt a napot is felhasználjuk (a többi 365 vagy 364 mellé), hogy ünnepeljünk. Nincs kimondott cél, nem beszélünk a szerelemről, a szeretetről, csak egyszerűen csinálunk valami érdekeset. Idén én voltam a programfelelős. Én már számtalanszor voltam a Figlmüller-ben az elmúlt nyolc hat évben, de Lacival még soha nem sikerült eme jeles műintézményét meglátogatni. Gondoltam egy nagyot, és megpróbálkoztam az asztalfoglalással múlt vasárnap este. A Figlmüller 109 éve ellenére is halad a korral, van lehetőség online asztalfoglalásra. Angolul és németül is. Vacsorára már nem volt hely, de az ebédidő még üres volt. Mivel szabadságra készültem, így végül is az ebédidő is megfelelő lett. Sőt! Még talán jobb is a nap közepén egy hatalmas schnitzel, mint vacsorára.

A meglepetés nem teljesen sikerült, mert Lilla elszólta magát és nem volt kedvem kimagyarázni a dolgokat, mert úgyis csúnyán kilógott már a lóláb. Így minden mellébeszélés nélkül indultunk ebédelni. Korgó gyomorral.

A Wollzeile-n található étterembe mentünk. 

 

Nem sokat vacakoltunk a rendeléssel. Mindketten a klasszikus verziót kértük, Laci krumplisalátával, én paradicsomsalátával. 10 perc múlva már asztalunkon is volt a méretes adag.

Újabb 10 perc után meg csak az üres tányérok maradtak.

A kiszolgálás professzionális, az étel minősége az etalon, az adag meg hmmm.... riesengroß.

A ma étteremként jegyzett hely borozóként indult még 1905-ben. Mind a mai napig a Figlmüller család tulajdonában van. Johann Figlmüller rájött, hogy kellene valami ételt is felszolgálni a bor mellé. Így született a schnitzelek schnitzele. :-)

Az itteni schnitzel nem borjúból készül, ugyanis Hans Figlmüller szerint a bécsiek jobban kedvelik a sertésből készült rántott húst. Az általuk készítetett rántott szelet extra vékony, maximum 4 mm vastag lehet. 4 konyhai alkalmazottjuk nem csinál mást, csak húst klopfol naphosszat. Évente 50 tonna húst (250.000 szeletet!). Ennyi az étterem átlagos felhasználása. Ketchup és mustár nincs a hús mellé (Herr Figlmüller szerint lélekszomorító eme dolgok akárcsak említése is), van helyette citromos krumplisaláta galambbegysalátával.

Az étteremet már a 4. generáció irányítja, az első váltás 1961-ben történt. Jelenlegi tulajdonosa Hans Peter Figlmüller 1943-ban született Bécsben. Felszolgálónak tanult, majd később Kremsben végzett vendéglátás szakon. 1972-ben megnyitotta Grinzing-ben borozóját a Grinzingerstraße 55-ben, melyben a család 3 hektáron termeszt szőlőjéből készült bort szogálják fel a vendégeknek. Egy évvel később azonban átvette a Bäckerstraße-i étterem vezetését.

Az étterem nem titkolja a "gyártási eljárást" sem, a nyers húst pillangóvágással szeletelik, klopfolják, panírozzák. A kész szeleteket nem fritőzben, hanem serpenyőben sütik és mindösszesen 30 másodpercig sül a forró olajban a hús. Így marad szaftos, mégis aranybarna.

További érdekességeket olvashattok magyarul:

http://www.origo.hu/tafelspicc/kozelet/20121202-legjobb-rantotthus-a-figlmullernel.html

És németül (érdemes a videókba belenézni):

http://www.figlmueller.at/de/presse.html

Villa Aurora

Múlt hétvégén Laci szülei látogattak meg bennünket, aminek mindannyian nagyon örültünk, mert jött egy kis szín az életünkbe hétvégére. Bár számomra bebizonyosodott, hogy nagyon kicsi - és rossz elrendezésű - a lakásunk 6 ember számára, de a sok nevetés és a jó hangulat feledtette a kényelmetlenségeket.

Szombaton adventi vásárban voltunk, kedvenc helyünkön a Spittelbergnél. Forraltboroztunk és sült husis zsíros kenyeret is ettünk. Mennyei volt. Aztán átsétáltunk a kevésbé kedvenc helyünkhöz, a Rathaus-hoz (ha már egyszer olyan közel voltunk hozzá...). Na, ezután sem kerül fel a kedvencek listájára, mert nagyon zsúfolt volt. Tele volt turistákkal... Na, jaaaa, az ember hajlamos elfeledkezni 2 és fél év után, hogy valaha ő is így kezdte és hogy végül is turistákkal van ő is. Ehelyett néha a bennfentesek lemondásával legyintettünk, ha a lábunkra léptek, vagy majdnem fellöktek bennünket, hogy jah, hát turisták. :-)

Vasárnap viszont ebédelni voltunk, így most végre én is eljutok a poszt eredeti témájához.

A Villa Aurora nevű műintézményben új értelmet nyert a Cordon Bleu fogalma. Eredetileg Tafelspitz-et akartunk enni, de kiderült, hogy ez a hely nem a főtt marhahús őshazája (az étteremnek nincs honlapja, így nem tudtuk a kínálatot előre megnézni).

Az étlapon a Schnitzel mellett kizárólag Cordon Bleu-ket lehetett találni pl. Villa Aurora módra, Ottakringer módra stb. Azt hittük, hogy a város legnagyobb Schnitzelét a Figlmüllerben osztogatják, de nem. Ezt a rekordot itt simán felülmúlták. Hosszú tálon érkezett a rántotthús és hatalmas volt. Mellé kb. 12-féle zöldség járt. A mi Cordon Bleu-ink tekertek voltak, nem pedig laposak. És azokhoz is rengeteg féle saláta járt. Nekem 6-féle zöldség volt a tányéromon, nyersen illetve ecetesen. A mennyiség - a látszat ellenére - pont bevállalható volt. Minden elfogyott a tálakról. Legnagyobb meglepetésünkre utána még az édesrekeszeinkbe is fért desszert, mint Sacher Torte, Mohr im Hemd, Topfennockerl.

A hely felkerült nálunk a kedvencek közé, bár az árai jó erős középkategóriába tartoznak.

A tavasszal, jó időben feltétlenül megismételjük a látogatást, mert Bécs egyik szép villarészében, a domboldalon van az étterem, egy sétát feltétlenül megér a környék.

Schnitzelhaus

Ez egy régóta húzódó történet nálunk. Immáron több, mint 2 éve odázgatunk egy közös ebédet vagy vacsorát eme franchise rendszerű bécsi műintézményben. A halasztgatás fő oka gasztronómiai bizalmatlanság volt. Meg az, hogy valahányszor elmentünk bármelyik Schnitzelhaus előtt, az kongott az ürességtől. Soha nem láttunk embereket ott enni.
De úgy látszik a Schnitzelhaus nem adta fel meggyőzésünket. Folyamatosan landoltak akciós szórólapok a postaládánkban. Mindig megnéztük a képeket, fogadkoztunk, hogy "na, mostmár tuti elmegyünk enni". Vasárnap is így gondoltuk. De az Állatkert után nagyon elfáradtunk, egy felesleges lépést sem akartunk már tenni, még akkor sem, ha kajáról volt szó. Így enerváltan bámultuk a konyhában a szórólapot és a hűtőt felváltva. Már épp sorsot akartunk húzni, hogy ki csináljon mirelitből vacsorát, amikor is Lilla benyögte, hogy a Schnitzelhaus-ból rendelni is lehet. Mindannyian egy emberként vetettük az ötletre magunkat. Az enerváltság eltűnt, helyette fellángolt a vita, hogy mit rendeljünk. Végül egy mediterrán schnitzel-t és egy schnitzel tálat rendeltünk. Lilla volt a rendelés megvalósítója, mert egyedül ő rendelkezik telefonos kommunikációhoz is elegendő nyelvtudással.
Nem telt egy fél óra és meg is jött a rendelés. Az egyedüli meglepetést csak az okozta, hogy 2,9 Euro-t felszámoltak a kiszállításért. Azonban a minőség és a mennyiség az abszolút rendben volt. A következő alkalommal Nórit küldjük le, hogy hozzon enni. Az mégis ingyen van. :-)

Soproni vásárlás

Ma Nórival átrándultunk Sopronba. Shoppingolási céllal.
Mert vannak dolgok, amiket Ausztriában nem lehet kapni. Pl. Secret dezodort, hajszínezőt, gulyáskrémet, Nivea folyékony szappan utántöltőt. Az osztrák majonézek egyike sincs olyan jó, mint az Univeres majonéz. És ugyanez a helyzet a mustárral is. Szóval beszereztük a hiánycikkeinket.
Meg a New Yorkerben is vettünk ezt-azt a lányoknak a leértékelésben.
Utána jól megéheztünk. A bevásárló központban nem volt igazán étterem, így beautóztunk a városba, miközben kicsit el is tévedtünk. Így bukkantunk a László udvarra és az ott lévő McCoy Burger és Pub-ra. Remek jó burger tálat ettünk mindösszesen 800 Ft-ért. Volt rajta egy méretes hamburger, sültkrumpli, (az enyémen chips) és hagymakarikák meg szósz. Nagyon finom volt.
Mindenkinek tudjuk ajánlani helyet: http://www.inyenclap.hu/mccoy.html

Restaurant Woche

Torkos Csütörtök helyett itt Éttermek hete van.
Február 22. és február 28. között az exkluzív éttermek mint pl. az Indochine 21, Sapori, Meinl am Graben, Nasch stb. megnyitják kapuikat a kevésbé exkluzív vendégek számára. 25 Euroért vacsorázhatunk és 12,5 Euro-ért ebédelhetünk az egyébként igen drága éttermekben. (A Gault Millau által minősített éttermekben* az ebédnél még plusz 5 Eurot, a vacsoránál pedig még plusz 10 Eurot kell fizetni.) Ezért az összegért fix menü jár és előre asztalt kell foglalni a neten.
http://www.restaurantwoche.at/lang/de/cities/Wien/restaurants

A Gault Millau kalauzt Henri Gault és Christian Millau élelmiszer kritikus és író hozta létre 1965-ben a Michelin Guide nyomán. Ez a rendszer azonban rendkívül szigorúan bírálja el az éttermeket, 10 pont alá egy jó étterem nem mehet. A kalauz rendkívül fontosnak tartja az alapanyagok minőségét, tisztaságát. A minősítés jelzése a szakácssapka, a fekete a hagyományos francia konyha jele, a vörös a megújuló konyháé. 16 pontos, piros szakácssapkás minősítéssel rendelkezik az Anna Sacher étterem a híres Sacher szálloda étterme.

Freiraum

Hivatalos vendégeink voltak a héten. Horvátországból.
És volt Nagy Közös Vacsora.

De most nem a szokásos helyek valamelyikén, hanem egy új helyen. A Freiraumban.
http://www.freiraum117.at/
Nagyon érdekes hely volt. Kocsma, bár, étterem keveredése. És meglepően nagy, bár az utcafrontról ez nem látszott. Amikor beléptünk, nem voltam benne biztos, hogy ez igazán jó választás volt. Mert zsúfolt, hangos és kicsit füst szagú volt. Nem tűnt megfelelőnek egy fél-üzleti vacsorához. A pincérünket Elvisnek hívták és a csillagokat is lehozta volna az égről. Nem tudtunk lehetetlent kérni. Hogy megkönnyítsük a vendégeink kaja választási kérdését mindenféle tálat rendeltünk, bár ilyesmi nem szerepelt az étlapon. Kaptunk előételes tálat, de olyan bőséges volt, hogy már azzal jól lehetett volna lakni. Sonka, felvágott, mozarella, kecskesajt, marinált zöldségek és pizzakenyér. Majd kaptunk halas és húsos tálat. A halason volt lazac, vajhal, tonhal, rák, kagyló, párolt zöldségek, rizottó. A húsoson volt bárány, csirke, sertés, marha és nagyon-nagyon finom párolt zöldség kesudióval, csírákkal. Mennyei volt minden. A végén meg creme brülee-t ettem.
Utána már csak abban reménykedtem, hogy a taxiban minden bennem marad...
Reggel meg úgy ébredtem, hogy én többet az életben nem leszek éhes. :-)

Ui: Már csak azt szeretném megfejteni, hogy milyen márkánál használták az étterem betűtípusát. Valami autó vagy rádió márka rémlik. De nem ugrik be.

Kocsma, borozó, söröző

Rengeteg féle néven futnak itt a vendéglátóipari egységek. Nézzünk csak néhány megnevezést belőlük:

Beisl – jellegzetes bécsi vendéglátóhely, szigorú értelemben harmadrendű ivót vagy talponállót jelent. Általában rendszeres vendégkörrel rendelkezik, de a betérő vendéget is szívesen fogadják, aki néhány perc alatt a legfontosabb helyi híreket is megtudhatja egy pohár sör vagy egy tál étel mellett. Visrslit sült krumplival bármikor kaphat az éhes ember az ilyen helyeken.
Stöckl – lehet Bier vagy valemely egyéb szó az előtagja. Bierstöckl, Liebstöckl, Steierstöckl
Hangulatos kisvendéglő, rendszerint kerthelységgel és hagyományos osztrák ételekkel.
Heuriger – borozó, a szó maga újbort jelent. Bécs külvárosaiban találhatók, leghíresebbek a Grinzingben vannak. Nevéből adódik, hogy itt sört kérni illetlenség. Ősszel a legjobb a kerthelységben borozgatni. Az ételeket általában egy pultnál kérheti az ember és viheti az asztalhoz. Jellegzetes osztrák ételeket lehet fogyasztani a jóféle borok mellé.
Bierstube – söröző
Bräu – tipikus söröző, de ételt is lehet kérni, korlátozott választékban. Némelyikben akár helyi sört is főznek, mint pl. a Salm Bräu-ban a Belvedere oldalában.
Gasthaus – fogadó – hangulatos étterem, rendszerint szállást is lehet kapni a vacsora mellé.
Restaurant – a klasszikus étterem az olcsótól az exkluzívig.

Éttermek II. rész

Itt, a környékünkön is van két általunk preferált étterem.

Az egyikben (Gasthaus zum Rudolfshügel, 1100 Wien, Inzersdorfer Straße 61.) töltött rántotthusikat lehet kapni, a másikban (RO-WO’s Favoritner-Stube, 1100 Wien, Favoritenstrasse 151.) meg isteni finom az Eiernockerl salátával.
Grinzingben is voltunk már enni a Liebstöckl-ben (http://www.liebstoecklco.at/), viszonylag megfizethető árakon. Az étteremnek kézzel írott étlapja van, csupa ismeretlen étellel. Vagyis akkoriban még ismeretlenek voltak. Nekem sikerült elsőre kápossztás tésztát ennem. Valamelyik lány választotta, de nálam kötött ki...
A Belvárosban a Grabenről nyíló kis utcában (Dorotheergasse 4.) viszont echte kocsmára bukkantunk bámulatos konyhával. Reinthaler’s Beisl a neve (http://www.restauranttester.at/reinthalers-beisl.html). A helyiekkel egy asztalhoz ültettek le bennünket. Szemlátomást mindenki mindenkit ismert. Tafelspitz-et és sült húst káposztával ettünk.Sörözőt is találtunk. Otto a neve (http://www.biergasthof-otto.at/). Csak így simán, minden sallang nélkül. Ottakringer söröket mérnek. Rengeteg-féle sörük van, főleg Ottakringer 12, Zwickl, Rotzwickl, Dunkles, de van 12-er Schnitt és Murauer Steirerbräu is . A sörök mellé fenséges Tafelspitz vagy Spareribs dukál. A Spareribs sült oldalast jelent. Különböző pácokkal ízesítik az oldalast, majd kisütik. A nyáron háromszor is ettem egymás után és hát nem lehet abbahagyni, olyan finom. Finomkodó személyeknek nem ajánlott, mert kézre is szükség van hozzá, valamint a cuppogó hangok is járulékai lehetnek a vacsorának. Udvarlós korszakban nem a megfelelő választás.
Jártunk egy igazi sörfőzdében is a Belvedere oldalában, a Salm Bräu-ban (http://www.salmbraeu.com/). Ott állnak a nagy sörfőző üstök a pult mellett. Itt is rengeteg különböző sört lehet kapni, mint Salm Bräu Pils, Helles, Märzen és a sötét Böhmisch G´mischt-t.

Éttermek I. rész

A múlt héten kétszer is voltam céges vacsorán. Erről eszembe jutott, hogy kellene írni az éttermekről.

Vannak éttermek, ahová céggel járunk vacsorázni. Általában drágábbak, színvonalasabbak, mint ahová családdal jár az ember. És általában zsúfoltak, muszáj asztalt foglalni előre.
Palmenhaus (http://www.palmenhaus.at/)– nyári időben nagyon klassz, mert nagy terasza van és szép kilátás nyílik onnan a Burg parkjára. Amúgy a régi pálmaház épületében van. Az épület ma három funkciót tölt be. Az egyik végében van a híres lepkeház, a másik végében pedig a köztéri pálmákat teleltik. Középen van az étterem. Udvarias, elegáns kiszolgálás, megfelelő méretű adagok, de a választék kb. 10 féle ételre korlátozódik vagyis az étlap mindössze egy oldal, nem nehéz választani. A desszert fenséges. Mindkét alkalommal, mikor ott voltam, ettünk előételt, főételt és desszertet. Nem volt vállalhatatlan feladat.
DO&CO étterme az Albertina-ban (http://www.doco.com/deutsch/index_restaurants_de.htm) – szintén elegáns hely. A tökmag leves (Kürbiskremesuppe) egyszerű, ám annál inkább fenséges volt! A csirke curry nagyon csípős, de finom. És a sorbet desszert mennyei!
Gigerl (http://www.gigerl.at/)– igazi, tradicionális városi borozó. A város egyik legrégebbi házában található, valamikor kolostornak használták. Igazi, XIX. századi padlóborítása van. A pincérek hagyományos osztrák viseletben szolgálnak fel. Mi a vegyestálat szoktuk választani a külföldi vendégek kedvéért. Osztrák előételeket (spenótos, káposztás rétes, hideg húsok stb.), majd főételeket (rántotthús, sülthús káposztával és knédlivel, rántott gomba, rántott padlizsán, füstölt sonka, saláták) és desszerteket (almás, túrós rétes vaníliasodóval) hoznak ki fatálon. Mindenki sorban kóstolhatja az ételeket. A borok is nagyon finomak, de borozó ide vagy oda én sörpárti vagyok.
Figlmüller (http://www.figlmueller.at/) – a legeslegnagyobb bécsiszelet hazája. Két helyen találhatók, a Bäckerstrasse-i a szebb, hagyományosabb. Egy régi bécsi házban van az étterem a Stephansplatzhoz nagyon közel. A ház különlegessége, hogy 6 emelet mély pince tartozik hozzá. Állandó telt ház van, az utcáról, csak úgy betérni, teljességgel esélytelen. Itt sem nagy a választék, de minek is, hiszen ide mindenki a tradicionális bécsiszeletet enni jár. A kiszolgálás sebessége a Forma-1-hez hasonló. A rendelés felvételétől számítva 5 perc múlva az asztalon a hatalmas bécsiszelet. Akkora, hogy lelóg a tányérról minden irányban. Ehhez hagyományos krumplisaláta dukál. Desszertenk a mi túrógombócunkhoz hasonló Topfenknödel-t ettem. Minden nagyon finom volt itt is.
Steierstöckl (http://www.jagawirt.at/de/steirerstoeckl/die-stubn/)– ez már a 17. kerületben van, kicsit messzebb a belvárostól. Mi taxival mentünk ki erre a kis, hangulatos helyre. A távolság ellenére zsúfolásig telve volt. Nagyon finom volt az előételnek felszolgált stájer tál. Volt rajta sonka, tepertőkrém, diós vajkrém, sajt és még egyéb beazonosítathatatlan finomságok. Megint tökmagkrémlevest ettem. Főételnek vaddisznót ettem zsemlegombóccal és káposztával. Tipikus stájer bor a Schilcher, feltétlenül meg kell kóstolni. Kicsit savanykás, fanyar ízű rozé bor, de nekem ízlett. A desszert az nem jött be. A ház ajánlata volt a Punschkrapfen, ami nem volt rózsaszín mázzal borítva és nagyon mesterséges aroma íze volt.