Theatermuseum - Álmok köntöse

A bécsi Theatermuseum-ban magyar érdekeltségű kiállítás van, Mantel der Träume néven.
Magyar írók 1873–1936 közötti bécsi élményeiről szól. A kiállítás tavaly a Petőfi Irodalmi Múzeumban volt látható, az Írók poggyásszal elnevezésű sorozat darabjaként, mely a magyar szerzők bécsi kötődéseit mutatja be. Az uniós elnökségünk során azonban Bécsbe költöztették a kiállítást.
Mint kiderült számos írónk, festőnk, szobrászunk, színészünk kötődött Bécshez, úgy mint Kassák Lajos, Déry Tibor, József Attila, Márai Sándor, Jókai Mór, Hatvany Lajos, Munkácsy Mihály, Bulla Elma, Karády Katalin.
Láttuk József Attila bécsi diákigazolványát, felvételi kérelméről szóló kézzel írt levelét, Munkácsy freskójának vázlatát, melyet a Kunsthistorisches Museum kupola belsőjére készített, olvashattuk egy szász-coburgi-gothai herceg Jókai Mórnak kézzel írott ékes magyar nyelvű levelét, de láttuk Lehár Imre nyitott pipere poggyászát is. Az egyik terem sarkában pedig pedig némafilmek mennek, köztük a Pufi cipőt vásárol - Latabár Kálmánnal.
Egyetlen bánatunk csak az volt, hogy a kiállítás magyarázó szövegeit kizárólag német nyelven lehetett olvasni. Ebben a múzeumban semmit nem írtak ki angol nyelven, így sajnos nem nagyon tudtuk a magyarázatokat úgy élvezni, mint más kiállításokon, amikor mindent angolról tudtam anyukámnak fordítani.

A múzeum első emeletén pedig jelmezek láthatóak híres operákból, operettekből, színdarabokból (Turandot, Lohengrin, Stuart Maria, III. Richard, Varázsfuvola, Denevér, Antigoné, Tosca, Hattyúk tava stb.). Vannak köztük viccesek, modernek, meghökkentők, mázsás súlyúnak vagy éppen izzasztónak látszóak, elegánsak, klasszikusak. Néhány helyen az előadásokból is mennek részletek, ahol a színészek az adott jelmezben énekelnek, szerepelnek.
Legvégül örültünk, hogy nem hagytuk ki ezt a tárlatot sem.

Technisches Museum

Látszik, hogy letelt a szabadság, beindult ezerrel a munka, mert az épp-hogy-élünk üzemmódban alig történik velünk valami érdekes illetve időm sem maradt a blogolásra. A héten sikerült napi átlag 10 órát dolgoznom. Remélem, hogy a jövő hét már nem lesz ilyen kemény.
A tegnapi nap általános kikapcsolódással, vásárlással és rendfenntartással telt. Ja, meg Laci salátát készített. Finomat!
Ma viszont elmentünk a Technisches Museum-ba a "Macht Musik" c. kiállítást megnézni. A kiállítás megtekintése után jócskán ottragadtunk a múzeumban, mert annyi érdekes dolgot láttunk még.
A "Macht Musik" kiállítás egy interaktív zenei kiállítás. Van táncszoba, ahol lehet utánozni a kivetítőn látható koreográfiákat. Laci legnagyobb örömére épp egy 7/8-os racsenyica (bolgár tánc) ment. Van stúdió, ahol lehet gitáron játszani, dobolni, zongorázni. Van klasszikus hangszer-szoba. Ott fogtam életemben először hegedűt a kezembe. Cincogtam rajta egy sort. A dob-szobában dobkoncertet adtunk Lacival. Egy másik helységben végignéztünk egy gitár készítéséről szóló filmet. Minden nagyon érdekes volt, bár megállapítottuk, hogy egy felnőtt számára elég kicsi volt a kiállítás, de legalább sok mindent meg lehetett fogni és kipróbálni.
Utána megnéztük az állandó hangszerkiállítást is. Megcsodáltuk a zongorabillentyűk mechanizmusát, minimum 5-féle technikát láttunk. Játszottunk a különböző orgonákkal, orosz harmonika felvételeket hallgattunk. Ez is nagyon klassz és érdekes volt.
Gondoltuk mostmár itt az ideje, hogy elinduljunk haza. Ehelyett, nézd, ott valami kiállítás van a szívről! Ott meg egy repülőgép van szétszedve. És nééézd, ott egy mentőhelikopter! Itt meg írógépek! Jééé ott egy működő hírolvasó stúdió! Na, ez nagy élmény volt. Be lehetett ülni híreket felolvasni. A kamera rögzítette és utána vissza lehetett nézni saját ügyetlenkedésünket. A hír, amit a súgógépen vetítettek valami pakisztáni tüntetésről szólt. Én megpróbáltam németül felolvasni, amiből nagy nevetés lett a végére...
Aztán interaktívkodtunk egy sort, néztünk egy örökmözgóhoz hasonló szerkezetet, ahol a lefolyó víz hozott működésbe különböző szerkentyűket. Kipróbáltuk, hogy egy elektromágnes környezetében hogyan változik az elektromágnesesség, majd különböző ellenállásokkal játszottunk. Egy számítógépről lehetett múzeumi képeslapot küldeni bármilyen e-mail címre.
Láttuk még egy szélkerék óriási lapátjait, kohót felülről, gőzmozdonyt, motorokat, régi számítógépeket. És nem láttunk még rengeteg mindent. Feltételnül el kell mennünk máskor is a múzeumba megnézni a kiállítás többi részét is. :-)

Hofburg, lovak és templom

Anyukámat meghívtam egy hétvégi látogatásra. Péntek este érkezett.
Szombaton szokásos bevásárlókörúton voltunk, délután pedig a Belvárosban sétáltunk. A Stepahnsplatz-tól elsétáltunk a Stadtparkig. Útba ejtettük a Deutschordenskirche-t, ahol vasárnaponként 11 órakor magyar nyelvű misét tartanak. Az egyik zegzugos mellékutcában a magyar koronára lettem figyelmes a járda szintjén. Pincenyílást takart. Kiderült, hogy egy szállodához tartozik, a Hotel König von Ungarn-hoz. Ezt a szállodát tartják egyébként Bécs legrégebbi szállodájának, már 1746-ban említi egy bécsi újság. Jelenlegi nevét onnan kapta, hogy számos magyar nemes használta a szálloda luxus apartmanjait lakhelyül a 1867 és 1918 között, akár évtizedeken keresztül is. Más nevezetessége is van, Mozart kedvenc helye volt a szálloda étterme, nagyon kedvelte a konyháját, sőt éveken keresztül az étterem fölött lakott és itt komponálta a a Figaro házassága c. operáját. Az étterem ma a Mozartsüberl nevet viseli.

A Stadtparkban is jó nagyot sétáltunk, majd elhatároztuk, hogy lesétálunk a Karlskirche-hez. Milyen jól tettük! Mert így rábukkantunk a korcsolyapályára, a Wiener Eislaufverein-re. A téli szünetben Nóri korizni szeretett volna menni, de még a Rathaus-nál nem nyílt meg az Eistraum és végül nem folytattunk hosszas nyomozást jágpálya ügyében. Most viszont egyenesen ott volt az orrunk előtt, a Lotharingerstrasse 22. szám alatt. A tájékoztató szerint már 98 éve üzemel a korcsolya egyesület. A belépők ára: 18 éves kor felett hétköznap 6,5 EUR, vasár- és ünnepnapokon 7,5 EUR. Pénteken eset 17 és 22 óra között egyet fizet kettő mehet akció van, Partnerabend néven. Ekkor csak 6,5 EUR-t kell fizetni.
Végül nem értünk el a Karlsplatz-ig, mert megláttuk a D jelű villamost, amivel lementünk a Südbahnhof-ig. Onnan már hazagyalogoltunk, mert kitaláltam, hogy szerezzünk egy nyomtatót a Colombusplatz-on lévő Saturn-ból. Gondoltunk nem nagy ügy egy kisebb nyomtatót hazahozni gyalog (kb. 2 km). Meg hát ketten vagyunk. Hát nagy ügy lett, mert nagyon kifáradtunk. De hazahoztuk. És üzembe helyeztük, Lilla nagy örömére.
Vasárnap meg adtunk a szolíd kultúrának. Hazafelé jövet elképzeltem, hogy anyukámat kérdezik majd a rokonai, ismerősei a jövő héten, hogy „Na, és mit csináltál vasárnap, Ágikám?”. Mire anyukám: „Ó, hát semmi különöset. Csak a Grabenen sétáltunk, majd a Hofburg-ban voltunk kiállításon. És láttuk a lipicai ménes néhány tagját is.”
A Hofburg-ban jó volt a kiállítás. Mint kiderült vagy 10 éve láttuk már, de nekem se kép, se hang nem maradt meg a kiállításról. Arra emlékeztem,hogy voltunk Bécsben autóbuszos kiránduláson a lányokkal, de akkor még nagyon kicsik voltak. Szerintem a kiállítás helyett ők foglaltak le, nem maradt semmi emlékem. Most viszont igyekeztem mindent alaposan megjegyezni. Jó volt.

Hazafelé megálltunk a Stallburg-nál, hogy megcsodáljuk a híres lipicai ménes néhány tagját. Az Arkadenhof-ban a boxok ablakai nyitva voltak és lovak érdeklődve nézelődtek a napsütéses melegben.
Legvégül pedig betértünk az Augustinerkirche-be is, ahol a híres császári pár esküvőjét tartották 1854. április 24-én. Ha a Mihály-kapu felől jövünk, akkor nem is feltűnő a templom, mert a palota egyik szárnya eltakarja. Csak az Augustinerkirche feliratot látja az ember egy házbejáraton. Hitetlenkedtünk, hogy a bejárat mögött templom lenne. És az volt. Nem is kicsi! A Loretoi kápolnában őrzik 54 Habsburg uralkodó szívét.

Jól telt megint a hétvége. :-)

Biró Mihály kiállítás

Tegnap vendégeink voltak, egy nagyon kedves volt kolléganőm és a férje látogattak meg bennünket. Gondoltuk valami kulturális élménnyel is kedveskedünk nekik a remek házi kávénk mellé.

Így esett a választás a Bíró Mihály kiállításra a MAK-ban. Szombaton egyébként éppen ingyenesen lehetett a múzeumot látogatni.

Bíró Mihály az a művész, akit a Népszavában megjelent vörös alakja tett híressé. Az amelyik a kalapáccsal lesújtani készül. A kiállítás maga egy kisebb teremben volt található, de a tartalom lenyűgöző volt. Bíró Mihály szociáldemokrata képei mellett számos kereskedelmi reklámot is tervezett (Julius Meinl, Palma, UFA, MEM, Wiener Messe, Humanic stb.) meghökkentő stílusban. Ezeket már Ausztriában készítette, mert híressé vált Horthy-albuma miatt menekülnie kellett. Ez a 20 képből álló album egyben a kiállítás fő meglepetése (és sokkoló élménye). A Horthy-kormány nemcsak hivatalos tiltakozást adott ki a magyar emigránsok beszámolóit vizuálisan összefoglaló album ellen, de megkezdte Bíró Mihály üldözését is. A képeken akasztások, sírásás, lelövés, csonkolás, börtönbeli kínzások jelentek meg. Fehér terror, zsidó üldözés. 3 képén érdekes megjelenítést használ: tükrözi a képet. Az egyik képén pl. egy bíróságot jelenít meg. A bal oldalon oldalon kommunisták ítélik el a burzsoá osztály tagjait, a jobb oldalon pedig a Janus-arcú bíró a rendszer ellenségei fölött ítélkezik. A kedvencem azonban, amikor a kép bal oldalán Horthy pribékjei vállán nyugtatja kezét, mialatt a katonák egy lavórban mossák véres kezüket, a háttérben egy megkötözött fogoly látható. A képaláírás: "A legjobb embereim". A másik oldalon Horthy bíróság előtt áll. Kezét esküre emeli. Aláírás: "Esküszöm, hogy nem ismerem ezeket az embereket!"
Egy kisméretű képe azonban mosolyt csalt az arcunkra. A kép egy könnyező Mária képet ábrázol. A kép egyik oldalán emberek borulnak le a kép előtt, a másik oldalon pedig izzadó csuhás barátok töltenek fel vízzel egy szerkezet és tekerik a kart, ami biztosítja a kép könnyezését. :-)

Egyébként Bíró 1919-től 1947-ig külföldön élt illetve folyamatosan menekült (Ausztriába, Csehszlovákába, Párizsba) nagy szegénységben, betegségben. Ausztriában ugyan megnősült, kislánya is született, de elvált, hogy zsidósága miatt ne keverje bajba családját, ekkor menekült Csehszlovákiába. 1947-ben (37 kg-osan) azonban sikerült visszatérnie Magyarországra, barátja és modellje Fischer Tibor, az olimpiai bírkózó segítségével. Itthon Pro Urbe díjjal tüntették ki még halála előtt.

Sajnos a kiállítás a mai nappal bezár.

Ui: A Népszavában január 10-én megjelent egy cikk a kiállításról.

Filmbemutató - Zarándoklat a vasfüggönyhöz

Tegnap este filmet néztünk a Collegium Hungaricum-ban.
A lányok a magyar órájuk keretében kötelezően nézték meg a"Zarándoklat a vasfüggönyhöz" c. filmet. Mi meg anyuval önkéntes alapon csatlakoztunk hozzájuk.
A téma 3 - eddig számunkra teljesen ismeretlen - zarándoklat volt, amelyet egy india fiatalember szervezett 1958-ban, 1961-ben és 1962-ben az osztrák Andau-ba, a magyar 56-os forradalomra emlékezve.
Tapeshwar Nath Zutshi Amerika után a bécsi egyetemen folytatta tanulmányait, ahonnan nyomon követte az 1956-os magyar forradalom eseményeit. Nagyon megérintették az akkori történések és 1958-ban elhatározta, hogy Bécsből Andau-ba gyalogol, hogy így emlékezzen a magyar forradalomra és Gandhi békés útján járva követeljen szabadságot a népeknek. Zarándokútja nagy nyilvánosságot kapott, újságok, rádiócsatornák is beszámoltak róla. A Bécsből induló zarándok csapat kb. 10-15 főből állt, de Andau-ban, a záró ünnepségre október 23-án már több száz egyetemista érkezett. Buszok hozták őket Bécsből, Graz-ból és Európa más országaiból is érkeztek emigránsok.
Zutshi 1961-ben már Münchenből gyalogolt Andau-ig (kb. 600 km). A fő zarándok csapat itt sem volt nagyobb 10-15 főnél. Volt közöttük 70 éves háziasszony Berlinből, de volt kereskedelmi tanonc is Münchenből. Ausztriai útjuk során a bécsi egyetemről szervezett segítséget kaptak. Autóval kisérték őket, szervezték a szállást, az élelmet, beszerezték a vonuláshoz szükséges engedélyeket. A zarándoklat során számosan csatlakoztak hozzájuk néhány órára, egy napra vagy akár napokra is. Minden településen lelkesen köszöntötték őket és biztatták a kis csapatot. Andau-ban ismét megemlékezést tartottak, melyet istentisztelet zárt. Befejezésként az indiai fiatalember közel 2 hetes éhségsztrájkot tartott a kerítéssel lezárt határ közelében, hogy békét és egyenlőséget követeljen az embereknek. Útja megint óriási nyilvánosságot kapott az osztrák és európai sajtóban, az útról a Szabad Európa is folyamatosan tudósított.
Ezt követően még számos előadást tartott osztrák és német egyetemeken, majd 1962. után eltűnt. A 90-es évek elején többen kutattak utána a német és indiai kormány segítségével, de teljesen nyoma veszett. Soha többet nem hallott senki az india fiatalemberről, aki egy idegen nép forradalmára emlékezve csendesen, békésen harcolt az emberek szabadságáért, egyenjogúságáért.

Andau volt az a település, melynek hídján 1956-ban több százezer menekült lépte át a határt. 1956. november 21-én a hidat felrobbantották, melyet 1996-ban újjáépítette Kapuvár és Andau önkormányzata.
James A. Michener "Bridge at Andau" címmel könyv is írt a magyar eseményekről.
Richard Nixon pedig személyesen is járt elnöksége idején Andauban.

És igen! Hosszas keresgélés után rábukkantam a neten is az eseményre 1958-ból a "Hírünk a világban" c. folyóíratban. Így írnak az eseményről:
"Gandhi-társaság alakult Bécsben az elmúlt év folyamán, nagyrészt magyar résztvevőkkel.
Gandhi híveinek ez az első szervezett európai köre imatüntetés rendezett a magyar szabadságharc második évfordulóján Andaunál. Bécsben, a Quakerház dísztermében kezdődött a tüntetés, október 21-én. T.N. Zutshi, a «Gandhitársaság » elnöke imája után indiai és magyar egyházi énekeket énekeltek az egybegyűlt indiai, magyar és osztrák résztvevők.
Ezután az Újságírók, az osztrák televizió és hiradó felvevő kattogása közben megindult a gyalogmenet Andau felé.
Sűrűn szemerkélő, borús volt az idő. A két napos fárasztó út után 23.-án délelőtt érkezett meg a menet Andauba. A csendőrség már előzőleg felszedette a sátrakat melyek a drótkerítés tövében lettek felállítva, mert a magyar «népi hadsereg» egy határvadász gyalogzászlóaljat és egy tüzérosztályt (kb. 1 km.-re beljebb a határkőtől.) helyzett tűzelőállásba; igy csak az «őrtornyok árnyékába» tudott a kb. 25 főnyi zarándok csoport letelepedni sátraival.
Pontosan október 23-án dében egy órakor szólalt meg T. N. Zutshi. Beszédében kifeiezést adott annak, hogy «ez a kis zarándok csoport azért választotta Andaut és október 23ját, hogy ismét figyelmeztesse a világot a zsarnokság és diktatúrák fenyegető veszedelmére, melynek ma a szovjet bolsevista hatalom a legnagyobb képviselője.
Az indiai és magyar egyházi énekek eléneklése után P. Lakos Endrének, a bécsi egyetemi ifjúság lelkészének imája hangzott fel. Majd a térdeplő tömeg - mert a zarándoklókat addigra már nagy számú szimpatizáns vette körül - egy emberként énekelte a magyar Himnuszt. Zutshi és az éhségtüntetők megitták az utolsó pohár tejüket, a tömeg eloszlott, a kis táborra rátelepedett a némaság... és beesteledett.
November 4-én déli 12 óráig voltak kint a késő őszi időben az éhségtüntetők. Erre az időpontra azonban már Bécsből, Grácból de egész Ausztria területéről gyülekeztek osztrákok, jugoszlávok, magyarok és sokan mások, hogy csatlakozzanak a tüntetéshez. A sátortábornál ima, és egyházi énekek elhangzása után P. Kovács főtisztelendő vezetésével némán vonult a tömeg (kb. 2000 ember) a kis falu templomába, hogy a gyászmisén részt vehessen. A falucska hősök emlékének megkoszorúzása után vonult el a fegyelmezet tömeg, méltón 1956 november 4-ének emlékéhez. (K.I.) "

És itt egy cikk Zutshi-ról németül, és még egy másik is.

Geoláda is található a híd közelében.

Tramwaytag a valóságban

A ruhavásárlás és a lakásátrendezés közé ma beiktattuk a Villamos-napot is.
Autóval mentünk a Hernals-nál lévő villamos remízhez. A kora délután ellenére vagy épp emiatt elég sokan voltak kint. Főleg kisgyerekes családok illetve a Wiener Linie dolgozói és családjai.
Villamosból viszont nem volt túlságosan ellátva a remíz, csak kettő álldogált benne. A többiek mind munkába voltak állítva, jártak a Neuwaldeggbe és a Schottentor felé. Mi a Schottentor irányában tettünk egy kört egy 1929-ben készült villamossal. Klassz volt zötyökölni rajta és nézni, ahogy az út két oldalán tömegek fotózzák a villamost.
A remíz épületében meg megtekinthettük a megálló átépítések terveit, láthattunk lyukasztó automatát belülről, bemutatták a megállókban elhelyezett elektronikus információs rendszert (több, mint 600 megállóban üzelem elektronikus tábla), lehetett régi fotókat vásárolni, terepasztalokat nézni. Gyorsan be is szereztünk a néhány régi fotót a képeslapgyűjteményembe. Számszerint 5 db-ot.
Egy gyerekeknek szóló kvízműsorból pedig megtudtuk, hogy 5 metróvonal (na, jó ezt már eddig is tudtuk, nem volt újdonság, de nagy élmény volt, hogy mi magunk is meg tudtuk válaszolni helyesen a kérdést), 95 metrómegálló van Bécsben és az U2-es vonalán az új megállót október 2-án adják át. Mindeközben gyönyörködhettünk egy életnagyságú táncoló vakondban. :-)
A csarnok hátsó sarkában meg igazi kincsesbányára bukkantunk. A metrószerelvényekben található metrótérképeket, viszonylattáblákat, "Bus Haltestelle" táblákat, régi menetrendeket árultak. Centekért. Na jó, mi egy Euroért vettünk egy - a metró szerelvénykeben az ajtó fölött látható - metrótérképet és egy másik Euro-ért meg az U1 vonal műanyagtábláját.
Egy másik helyen meg árultak komplett jelzőszerkezet is, ezeket még ma is használják a régebbi típusú villamosokon.
Egyébként az egész rendezvény ingyenes volt, a villamosokon még villamosjegyet sem kellett lyukasztani! Megérte kimenni. Jövőre is megyünk!

Ui: az összvonal táblánk korát lehet megtippelni. Segítségképpen annyit elárulunk, hogy hiányzik néhány megálló a tábláról. Mármint nem a fényképről, hanem magáról a tábláról.

1989

A hétvégén adtunk a kultúrának is. Ellátogattunk az 1989 kiállításra a Kunsthalle-ba.
Érdekes volt, de nem erre számítottunk.

Az előcsarnokban volt egy kis történelmi áttekintés 1945-től 1989-ig. Voltak magyar vonatkozású leírások is, amiben Nagy Imre neve "Imre Nágy"-nak volt írva és az angol szövegben szerepelt a "gulyás Communism" is. Pontosan így írva. :-)
Maga a kiállítás "művészi" volt. Azt próbálta megmutatni, hogy milyen hatással is volt ez a korszak a művészekre. Láttunk egy érdekes Reagan portrét, számos fényképet hétvégi fürdőzőkről, egy termet csupa orosz felirattal. Lilla gyorsan tanult is oroszul olvasni, már egész jól felismeri a nyomtatott betűket, én meg szembesültem, hogy mennyire elfelejtettem oroszul... Aztán volt egy terem TV-kel teli, ahol egy moszkvai metróaluljáróban az embereket mutatták. Nagyon érdekes volt látni a régi moszkvai elvtársakat. Aztán lehetett nézni egy 1970-es lengyel filmből részleteket. Kicsit emlékeztetett a Tanú c. filmre. Görbe tükröt tartott az akkori Lengyelország elé. Egy unalmas jelenetben azt elemzi az egyik szereplő, hogy a lengyel filmek olyan unalmasak, nem történik bennük semmi, a párbeszédek is olyan egyhangúak... Vicces volt.
A végén megnéztük a vendégkönyvet, hááát, nagyon rossz kritikát kapott a kiállítás.
Faaaad, meg sehr schlecht, sehr langweilig mondták a kritikák.
Nekünk egyszerűen csak érdekes volt.