Levelek családomnak - Metrózás és Little India

Hajó a ház tetején

Felhőkarcolók a szálloda mögött

Nem ment a láblógatás vagyis a szállodában maradás. Délután aludtam ugyan egy sort, de mire felébredtem elállt az eső. Gondoltam folytatom a felfedezősdit, a metróval ismerkedés következett. De hogy célja is legyen a metrózásnak, gondoltam ellátogatok a Little India-nak nevezett városrészbe.
Még itthon felkészültem, hogy a sárga (Circle Line) vonalra kell felszállnom, majd át kell szállnom Dhoby Ghout-nál a lila vonalra.
A szállodától 300 m-re meg is találtam a Nicolle Highway nevű megállót a sárga vonalon, miközben elképesztő látvány tárult a szemem elé. Az egyik felhőkarcoló tetején egy hajó van, amiben - ha jól értettem a tegnapi taxis bácsit - casino üzemel. De az is lehet, hogy a közeli különleges botanikus kerthez, a Garden by the Bay-hez tartozik. Minden esetre rajta van a listámon jövő hét végére.
A metrónál megvettem az EZ-Link kártyát. Ez amolyan feltöltő kártyaként funkcionál, az első alkalommal 7 dollár értékben töltik fel. Minden egyes metrózás megkezdésekor és befejezésekor ezzel kell a kaput nyitni. Eközben levonásra kerül a metrózás értéke. Én ma két átszállással jártam meg az utat oda-vissza és kártyámon még 4,45 dollár maradt a 7 dollárból. Feltölteni meg automatán keresztül lehet. Egyszerűnek tűnik.

Mit érdemel az a bűnös...

A metrómegállók egyszerűek, a mozgólépcsőkön balra tarts van.

Peron az állomáson

Viszont a peron meghökkentett. Utoljára a 80-as évek közepén Moszkvában láttam ilyen megállót. A peron üvegfallal van elválasztva és a szerelvény pontosan úgy áll meg, hogy az üvegfal ajtajai és a szerelvény ajtajai egymás mögé kerüljenek.

Hogy hová is kell állni, ha valaki nem tudná

A peron ajtajai körül felfestések jelzik, hogy a kedves felszálló utasok hová álljanak (piros vonal), hogy a leszálló utasok (zöld vonal) akadálytalanul kiszállhassanak.
A metró amúgy nagyon-nagyon jól kitáblázott, könnyedén lehet tájékozódni benne. A londoni után semmiség. Kedves női hang tájákoztatot mindenről minimum 3 nyelven.

Többnyelvű felirat a szerelvényben

Utasok a metrón

Magában a szerelvényben is több nyelven olvashatók figyelmeztetések, de nem tudtam megfejteni, hogy mely nyelvek lehetnek pontosan.

A szerelvények légkondicionáltak és baromi szélesek. Kicsit hasonlítanak az új Alstom szerelvényekhez Pesten, de szerintem ezek szélesebbek.

Szikh templom

Hamarosan megérkeztem az utikönyvben ajánlott célállomásra, a felszínre érve azonban rettenetesen elbizonytalanodtam. Találtam egy szikh templomot, ami nem szerepelt a könyvben. Elég tanácstalanul forgattam az utikönyvet a templom sarkánál, mert egy kínai idősebb bácsi odalépett hozzám és megkérdezte kedvesen angolul, hogy segíthet-e valamiben. (Erről jut eszembe, hogy két hete Firenzében minden nap megkérdezte tőlem valaki csikorgó olaszsággal, hogy a mittomonmi merre van. Kénytelen voltam bevallani, hogy én is csak egy turista vagyok. Fogalmam sincs, hogy mitől néztem én ki bennszülött olasznak...) Szóval mondtam a bácsinak, hogy én az indiai templomokat keresem, meg a Little India negyedet.
Beforgatott a megfelelő irányba, majd elmagyarázta, hogy melyik oldalon lesznek a templomok. Óvatosságra intett a zebrán való átkelésnél, mert még a zöld lámpánál is óvatosnak kell lenni, mostanában figyelmetlenek a járművezetők és sok baleset történik. Mikor átértünk a zebrán mondta, hogy ő ide a kórházba jött meglátogatni az édesanyját, de ha nem így lenne, akkor szívesen elkisérne. A kórház bejáratáig még beszélgettünk egy kicsit, majd udvariasan elköszöntem tőle. Erre kezet rázott velem és minden jót kívánt. Teljesen meghatódtam.

Magánorvosi rendelő

Little India főutcája

Aztán meg lett a Kis India negyed is és a templomok is.

Narancsfa ajándékba

Tigris őrzi a buddhista templomot

Találtam indiai valamint kínai  templomot is. Az egyik buddhista illetve a kínai templom nem volt nyitva.



Viszont a buddhista templom előtt a tigrisek mellé narancsfát adományozott egy család a kínai újév alkalmából.

Kínai szentély

Az elmaradhatatlan sárkányok

Indiai templombelső

Sri Vadapathira Kaliamman templom bejárata

Papucsok az indiai templom előtt

Legnagyobb meglepetésemre a városrész ezen fele teljesen elhagyatott volt, a templomokban azonban (egy kivétellel) pezsgett az élet. Amolyan szertatásféle volt kettőben is, zenével tánccal, imádkozással. És mindenhol lehetett enni is.
A templomok magukért beszélnek, klasszikus, színes indiai templomok Sívával, Ganésával és a többi istenséggel.

Szemétégetés

Ebben a városrészben láttam először az utcán szemétégetést. Rémesen büdös valami égett egy rozsdás vashordóban.

Templom a fák között - Sri Srinivasa Perumal

Eunuchnak kinéző tárgyak őrzik az istenséget

Ghi mécsesek

Készlődés a szertatásra - még a helyieknek is melegük van

Részletgazdag templomtorony

Újabb bevásárlóközpont

Majd beértem a negyed központjába, ahol viszont hömpölygött a tömeg. Egy hatalmas bevásárlóközpontot találtam itt is. Mivel már nagyon melegem volt, eldöntöttem, hogy bemegyek. És azt is elhatároztam, hogy eszem valamit. Lesz, ami lesz.
Lődörögtem egy kicsit az áruházban. Megtaláltam a Gangnam Garden nevű koreai barbecue éttermet, jelentsen ez bármit is. Kicsit drágának találtam, bár 28 dollár fejében annyit ehetett volna az ember amennyit akart. Viszont én nem így kívántam elsőre a helyi ízekkel ismerkedni.

Újabb ténfergés után játékboltra bukkantam új Lord of the Ring-es Lego-s dobozokkal. Meg elképesztő áruválasztékkal. Még jó, hogy már a lányok kinőtték ezt a korszakot, mert biztos néhány doboz My Little Pony-val lettem volna több. Meg rózsaszín kislányruhákkal.

Újabb emeletre merészkedtem fel és ott meg leltem, amire vágytam. Amolyan ízek utcája éttrem sor volt fent. Volt ott koreai, japán, kínai kfőzde, facsarda. Láttam hallal töltött tofu-t (Lilla gondoltam rád! Te megetted már  tiédet?) Ezt onnan tudom, hogy az volt, mert megkérdeztem egy éppen vásárló kislánytól, hogy mi az.

Első helyi ételem - igaz koreai

Meg volt ramen-es (leveses) is. Koreai. Én egy csípős csirke levest kértem. 5,3 dollár volt, de hatalmas adagot kaptam. Fogalmam sincs, hogy mi ennek a levesnek a helyes evési módja, de én evőpálcikával ettem meg, a végét meg kiitam a tálból. Valakit láttam már így befejezni a levest, így gondoltam nem leszek nagyon feltűnő levesestállal az arcom előtt. Mert ezek nem azok a kicsi IKEA méretű tálkák. Hanem még a mi kék szélű menzás tányérjainknál is nagyobbak.
Közben befelhősödött ismét. Kifelé menet még találtam egy képtelenül nagy kreatív boltot. Csak álltam szájtátva és egyik polctól a másikig reppentem. Azért sikerült néhány matricát szereznem. :-)

iPad-ek a metrón

Kicsit esett az eső meg sötétedett, amikor kijöttem ráadásul már a lábam is nagyon fájt, így célba vettem a megtrómegállót. Sima ügy volt a hazafelé metrózás.
A metrón még lefényképeztem, ahogyan iPad-el ülnek fiatalok, idősebbek. Hihetetlen mennyiségű kütyüt lehet látni az embereknél. Szinte mindenki okostelefonnal nyomul.

Amúgy eső után elviselhetetlen a levegő, mint egy kihűlő félben lévő szauna. Még lélegezni is nehezére esik az embernek...

Nóri, gyűjtsd a pénzt! Szingapúr nagyon neked való hely a rengeteg plázával. Folyton rád gondolok, de a bőség zavarában képtelen vagyok bármit is vásárolni. :-)

Zöld kókuszdió

Levelek családomnak - Még képek

Ha a kurzort a kép fölé viszitek itt a bejegyzésben, akkor láthatjátok, hogy mit próbáltam lencsevégre kapni nektek.

Levelek családomnak - Vasárnap délelőtt

Nem fogok ám ilyen sűrűn írni a jövőben ígérem, de most egyelőre még nagyon intenzív az élmény. Ráadásul holnaptól már dolgozom, így annyi mesélnivalóm sem lesz.

Szóval a reggeli után elsétáltam a Maláj Nemzeti Örökség parkjába, hogy kicsit tanulmányozzam a térképet a napon és olvassak. Kaptam egy térképet a szállodában, az azon találhato hirdetésekkel kezdtem legelőször. 5 perc múlva azon kaptam magam, hogy nem is tudok választani a számtalan ajánlatból. Itt is van Hop-on-hop-off busz. Azt tuti kipróbálom. www.ducknhippo.com Aztán van Szingapúr kártya, két napra 78,9 dollár. www.singaporecitypass.com.

Lehet menni a Sentosa szigetre cable car-al (basszus, nem jut eszembe a magyar neve.). Ott van delfin show, hajózási múzeum, mozi komplexum 4D-élménnyel, pillangó park, akvárium. Erre biztos, hogy kell egy egész nap.

Aztán ott van az állatkert az éjszakai szafárival. A tegnapi sofőröm is azt ajánlotta a nappali látogatás helyett. Meg a botanikus kertet is meg kell nézni.

Egy fél óra térkép nézegetés után elegem lett a napozásból, meg a felhők is elkezdtek komorulni. Délutánra viharos esőt mondanak. Gondoltam nem próbálom ki esernyő nélkül a szingapúri zivatart. Hátha nagyon tud esni. :-)

Meg még meg akartam keresni a Fatimah mecsetet és a munkahelyemet, ami állítólag 150 m-re van a szállodától.

Mint kiderült ezt a negyedet Arab negyednek is nevezik. Nem véletlenül van két mecset is itt.

Sajnos nem lett meg a másik mecset, de helyette meglett az arab iskola és két boltot is találtam (nem is 2-t, hanem 3-at), ahol vizet lehet vételezni. Van Evian, meg Volvic víz. Most Volvic-ot vettem, meg Pokka-s zöld teát. Találtam egy koreai élelmiszer boltot is. Örömmel fedeztem fel a kimchi szót valamilyen zacskón. Elsőre nagyon megörültem a szónak, majd jobban belegondolva rájöttem, hogy fogalmam sincs, hogy mit is jelent. Valami ennivaló féle, az biztos.

Megtaláltam a munkahelyemet is, valóban nincs messzebb, mint 150 m. Ráadásul egy Starbucks van az aljában. :-)

Megelégelve a meleget visszamenekültem a szállodába. Megkerestem a fitness termet. Egy lélek nem volt benne az edzőn kívül. Én sem gyarapítottam egyelőre a lelkek számát.

Most az ágyon hasalok és mindjárt megtervezem az elkövetkező két hétvégét.

Mint kiderült, március 29. Nagypéntek (Good Friday) itt munkaszüneti nap. Így összesen 5 napom lesz városnézésre, ami elsőre elég soknak tűnik, de biztos nem lesz elég mindenre.

Viszont változatlanul jó, hogy az egész szállodában van mindenhol wifi kapcsolat. Reggelinél simán tudtam híreket olvasni.

Óóó, ma volt a kilincsre akasztva helyi újság is. Angol nyelvű. Hihetetlen vastag. Még azt is át akarom lapozni..

Meg délután letöltöm a képeket és csinálok nektek egy képes posztot, plusz beszúrom a megfelelő képeket az eddigi posztokhoz. Feltétlenül nézzétek meg a korábbi bejegyzéseket még egyszer. Valamelyikőtök meg olvassa már fel mamáéknak is az írásaimat, hogy ők se maradjanak le semmiről.

Ui: Egyre jobban borul be az ég.

Ui2: azért ez olyan vicces, hogy nálam már ebédidő, meg a délutáni szieszta ideje van, mire ti felébredtek. :-)

Levelek családomnak - A reggeli

A reggeli nem elég fogalom arra, ami itt van!
Számtalan frissen facsart gyümölcslé, levesek, húsgombócok, palacsinták, az európai reggeli elmaradhatatlan kellékei, mint zabkása, krumpli lepény, sült csirke, sült hal, hidegtál és gyümölcsök. Sok helyütt jártam már de ilyet még soha nem láttam. Megyek és eszem egy kis kínai húsgombócot. :-) Reggelire.
És rengeteg kisgyerekes család van a szállodában, ez eddig fel sem tűnt.

Ui: valahonnan a Gingle Bells hangjai szűrődnek. Olyan felhúzhatós játék hangja, de akkor is furcsa a 30 fokban. Az étteremben akkora a nyüzsgés, mint valami gyorsétteremben. Pedig ez már nem is a csúcsidő.

Levelek családomnak - Az első éjszaka

Megreggeledett és sikerült 8 órát pihennem, de sajnos nem vagyok valami túl jól. Köhögök és épp egy Neocitran társaságában próbálom összeszedni magam, hogy legalább reggelizni lemenjek. Lehet, hogy a mai napot szigorúan pihenéssel töltöm, mert nem sürget az idő a városnézéssel.

Amúgy az éjjel megint volt egy kis kaland az árammal.

Éjfélkor hirtelen és teljesen magától felkapcsolódott a lámpa a fürdő- és előszobában. Lekapcsolni nem lehetett, viszont ezen kívül sehol máshol nem volt áram. Felhívtam a recepciót, mire megnyugtattak, hogy karbantartás van, hamarosan rendeződnek a dolgok. Hááát, másfél órán át villanyfényben aludtam...

Viszont ma hivatalosan is áramszünet lesz a nap közepén. Erről találtam egy értesítést még tegnap az asztalon.

Ja, és a szálloda uszodáját épp felújítják, így ha ilyen élményre vágyik az ember, akkor másik helyre kell átmennie.

Na, megyek reggelizni, mert már csak 1 órát van nyitva az étterem.

Levelek családomnak - Utazás Szingapúrba és az első séta

Mostanában új feladatokat kaptam a munkahelyemen, ami rendszeres utazgatással jár. És nem mindig Európán belül.

Ma például Szingapúrban ücsörgök a dupla ágyon egyedül. És ez 3 hétig fog tartani egy végbe. :-)

Így bécsi blog helyett átmegyek egy kis időre utazós blogba, hogy tudósítsam kis családomat 10.000 km távolságból.

Szóval tegnap a gép Bécsből nem fél óra, hanem végül 1 óra késésel indult. De simán elértem a szingapuri járatot Frankfurtban. Pedig az A23-as kaputól a Z58-as kapuig kellett mennem. Viszont míg gurultunk a kapuhoz láttam a gépünket az Airbus A380-ast. Hatalmas monstrum. Kicsit egy óceánjáró hajóra emlékeztetett. Mondjuk a Titanicra. (Azt kell, hogy mondjam, hogy a repülés is nagyon hasonlít a hajózásra, még most is imbolyog az ágy alattam, pedig már 4 órája leszálltunk.)

Szóval Frankfurtban még szingapúri dollárt is sikerült váltanom (Bécsben is próbálkoztam, de ott nem volt a váltónak ilyen valutája) és még így sem én csekkoltam be utoljára.

Európán kívüli járatokra business osztályon utaztat bennünket a cégünk, így külön folyosón érkeztem a gép fedélzetére, ugyanis a business részleg a felső szinten helyezkedik el.

Egy sorban 6 szék található 3-as osztatban. Én a középső részbe foglaltam magamnak helyet, mert így nem kellett senkin keresztülmásznom, ha fel akartam állni, de rajtam sem járt át senki. Igaz az egyik utaskisérőnek volt egy gyenge próbálkozása, hogy nem ülnék-e át az ablak mellé, de mivel 12 óra repülésről volt szó, ragaszkodtam a helyemhez. Nem véletlenül választottam ezt.  

A gép végül időben felszállt, de nagyon lassan és hosszan emelkedett a levegőbe. Furcsa volt a sok európai kis gép után. Felszállás után jól elszórakoztam az üléssel, mert van hozzá egy bonyolult távirányító, amellyel az ülés szinte minden részét lehet vezérelni. Teljesen nem lehet ledönteni vízszintesbe, de mégsem ülve kell aludni benne. Ezután jött a vacsora, fehér abrosszal, porcelán étkészlettel és fém evőeszközökkel. Mit ne mondjak finom volt és elég is. Két pohár olasz chardonnay-t ittam hozzá abban a reményben, hogy így majd jobban fogok tudni aludni. Kb. hajnali 1 óra volt, mire a vacsiztatás befejeződött. Ekkor le is kapcsoltak minden lámpát, lehúzták az összes sötétítőt az ablakokon és nem maradt más hátra, mint a fogmosás és alvás.

Hát, nekem speciel nem sikerült túl sokat aludnom, mert két sorral előrébb az 1 éves kislány vagy 2 órán keresztül sírt, folyamatos turbulenciában volt a gép, izgatott is voltam és kemény volt a fekhely. Komolyan nagyon nyomott mindenhol. De legaláb nem fáztam. Nevettétek a pulcsimat a reptéren, de tudtam, hogy a takaró nagyon vékony lesz (ezt még a kazahsztáni út során megtapasztaltam) és a gépet meg folyamatosan hűtik. Fejemre húztam a kapucnit és szenderegtem. Kb. 3 óra lehetett, mikor végre elaludtam. Reggel 6 órakor ébredtem. Az időeltolódás miatt cél volt, hogy kifárasszam magam, így nem is aludtam vissza. Viszont teljes sötétség volt a gépen, így nem tudtam fényképezni, de ennek ellenére  elindultam egy kis felfedezőútra. Körbejártam a felső fedélzetet, de nyomát nem találtam kávézó saroknak, kanapénak, extra kávéfőzőnek. Beszélgettem egy kicsit az egyik stewardessel és megtudtam, hogy a gépnek 3 pilótája van. 1 alszik, a másik kettő vezet.

Az alsó szintre nem sikerült lejutnom, mert le volt zárva a lépcső. Tényleg Titanic-os érzésem lett, hogy a felsőbb osztályt korláttal választják el az alsóbb osztálytól. No, mindegy.

Végül visszaültem a helyemre és megnéztem az Argó c. filmet míg fel nem ébredtek a többiek is. 8 óra felé kiosztották a reggelit. Ekkor már elég sok helyen felhúzták a sötétítőketaz ablakokról, így lehetett látni a ragyogó eget és néhány felhőt alattunk.

Reggeli után mégis sikerült lejutnom az economy fedélzetre, mert míg vártam a soromra a fogmosáshoz jött egy steward, aki az alsó fedélzetre tartott. Megkérdeztem, hogy lemehetek-e szétnézni, mert még sosem utaztam ilyen géppel. Udvariasan előreengedett. Hát, nagyon kevés hely jut egy embernek odalent. Majdnem ugyanolyan szűkek az ülések, mint az európai nagygépes járatokon. A lábukat sem tudják kinyújtani. Egy sorban 3-4-3 osztásban vannak a székek. Még indulás előtt olvastam, hogy az economy osztályon 400 ember tud utazni. És tele volt a gép...

Pontosan 9:45-kor, helyi idő szerint 16:45-kor szálltunk le.

Az útlevélvizsgálatnál kellett egy kicsit várni, de ez pont arra volt jó, hogy épp akkor érjek a szalaghoz, amikor az egyik bőröndöm az orrom elé érkezett. A másik meg már előrébb tartott, így azért futottam egy sort, de elértem. Nem kellett megvárnom, hogy körbeérjen.

Kifelé menet vásároltam egy szingapúri feltöltős mobiltelefonkártyát 15 szingapúri dollárért. Gondoltam ennyi időre megéri.

Majd sorban álltam taxiért, miközben egyre jobban melegem lett. És mindez még mindig épületen belül volt. A taxikhoz egy kordonnal elkerített útvesztőn keresztül lehet eljutni. Folyamatosan érkeznek az autók és egy ember irányítja, hogy ki melyik taxi beállóhoz menjen. Segítenek a csomag berámolásnál és helyére tolják a hordárkocsit is. A taxi kellemesen hűvös volt, a sofőr meg rettenetesen beszédes. Magyarázott mindenfélét azon a fura kínaias angol szleng nyelven, amikor is elmosódnak a szóvégek és bizonyos hangzókat alig vagy egyáltalán nem ejtenek. Megmutatta a kikötőt, mesélt az Orchard Road-ról.hogy nincs túl messsze a szállodától, de nagyon drága hely. Helyette inkább menjek a Bugis-ba. Én bólogattam bőszen, hogy úgy lesz minden, ahogyan óhajtja. Majd megérkeztünk a szállodához. 20 dollár volt az utiköltség.
Az autóból kiszállva szembesültem a szingapúri meleggel. Mellbevágó volt. Mint amikor az ember belép egy pálmaházba. Nyirkos és forró. Azonnal nyirkossá válik az ember bőre. Valahogyan ez olyan más meleg. Nem csorog az ember háta közepén az izzadság hosszabb idő után sem, hanem mindene nyirkos lesz. Fura. Ha netán támad egy kis szél, akkor pedig az embert még a hideg is képes kirázni.
De vissza a szállodához. A recepción is nagyon kedvesen fogadtak. A hitelkártyámat és a térképet is két kézzel nyújtotta át a recepciós, pont úgy ahogyan a japánok teszik. Én egy enyhe meghajlással viszonoztam, ha már nem két kézzel nyúltam érte. De hát erre igazán nem számítottam.
A szálloda összességében semmi extra, bár biztosítottak róla, hogy King Size ágyat kapok, kilátással az utcafrontra.
Egy gyors kicsomagolás után felkaptam a hátizsákom meg a fényképezőgépemet és elindultam a környéket felfedezni. Az utca túl oldalán pont egy étterem negyed van. Szingapúrban rengeteg ilyen piacra emlékzetető házcsoport van, ahol minden házban valamilyen étterem, kávézó, bár vagy kisebb bolt található. Pont ilyen van itt is. Volt ott mexikói, egyiptomi, indiai, perzsa étterem, kávézó, ahol a földön ülnek a fiatalok, vizipipázós vendéglátóegység, élelmiszerbolt, söröző, karaoke bár. Egyszóval minden. És ez nem csak egy utcában, hanem legalább 4x4 utca által határolt területen.
Mindezt a látványt pedig megkoronázta egy mecset (Sultan Mosque). Nem kicsi. Ingyenesen meg lehet tekinteni, de mivel nem volt nálam kendő, így elnapoltam a bejutást. Majd veszek a bazárban valami fejkendőt és úgy már be fognak engedni. Két japán hölgy is próbálkozott a kendő nélküli bejutással, de az ajtóból visszaterelték őket.
Ezután rátaláltam a Malay Heritage Centerre, ami lényegében egy park múzeum épülettel.
Mindezidáig még nem járt térkép a kezemben, anélkül bóklásztam. Mivel nem voltam éhes (hiszen a gépen leszállás előtt kaptunk enni) kimentem a kajálós negyedből és betértem egy kisebb plázába. Valóban légkondicionálják, jó hűvösre. Kicsit nézelődtem benne, majd egy másik kijáraton kimentem. Igyekeztem nagyon nem eltévedni, mert még mindig nem vettem elő térképet és nem is volt kedvem a bogarászáshoz. Egy pár perc múlva megláttam a Bugis Village feliratot tőlem balra. Emlékeztem, hogy ezt ajánlotta a sofőr és tudtam, hogy lesz ott egy metrómegálló is. Gondoltam megnézem, mert holnap jó lenne messzebbre is eltávolodni innen.
Megtaláltam a metrómegállót is, de oda már nem mentem le.
Bugis Village egy piac, rengeteg étkezőlehetőséggel és aprócska bolttal. A piac sarkán volt egy gyümölcslé árus, amolyan "facsarda". Vettem egy jeges fehér kiwi levet (3 dl) 1 dollárért (a dollár alatt mindig szinagpúri dollárt értek, aminek az árfolyama 1 SGD = 0,65 EUR)
Közben lassan rámsötétedett. Tovább haladva megtaláltam a Bugis Plaza-t is. Kicsit benéztem ide is. Boltok, kajáldák, fagyizók, légkondicionálás és töménytelen mennyiségű ember. Kínaiak, indiaiak, fejkendősök, fehér és barna bőrű emberek. És majdnem mindenki angolul beszél. Ez a közös nyelv.
Minden felirat angolul van, az autók jobbkormányosak, fordított oldalon közlekednek.
Az utca túloldalán láttam egy ramen-es vagyis leveses éttermet. Ugyan nem voltam éhes, de a legközelebbi saroknál átmentem és megnéztem. Japán levest lehet enni pálcikával. Feltétlenül ki fogom próbálni, bár elég hosszú sor állt előtte.
Innen még vagy 2 kisebb bevásárlóközponton keresztül simán hazajutotta, Az utcán pezsgett az élet. Az étterem negyedben az emberek kint ettek az utcán az éttermek előtt, mindegyikben más zene szólt. Igazi hang és illatkavalkád.
Amúgy Szingapúr szaga egyáltalán nem rossz. A szállodában speciel indiai füstölő illat van, amit én kifejezetten szeretek. Az éttermek illata is kellemes.
Egyetlen kellemetlen szag élményém a folyosónkon ért. Az egyik szobában épp egy szállodai alkalmazott faggatta a bent lévőket, hogy hoztak-e be durian-t a szobába. Pont a gépen olvastam erről a gyümölcsről. Állítólag finom, de valami veszettül büdös. A Gyümölcsök Királyának is nevezik, mert kívülről hatalmas tövisek borítják. A szállodák jó része tiltja a gyümölcs behozatalát a szaga miatt. Ez a szag engem a szivárgó gáz szagára emlékeztetetett. Mondtam is az alkalmazottnak, hogy engem ez gázszagra emlékeztet. Mire ő közölte, hogy ez nem gáz szag, ez a durian szaga. Nos, nem hinném, hogy meg akarom ezt a gyümölcsöt kóstolni. Bár van egy étterem, ami kifejezetten erre szakosodott (www. durianculture.com).
Helyi idő szerint valamivel 8 óra után visszaértem a szállodába es megpróbáltam alaposabban kicsomagolni. Nem lehetett. Ugyanis a szekrényben nincsenek polcok! Csak néhány fogas. Pont annyi, amennyi a blúzaimnak kell. De a pólók és egyéb ruhák maradtak a bőröndben.
És nincs hajszárító sem! Én meg direkt nem hoztam. Na, mindegy. Max. majd kérek a recepción. És majd két kézzel nyűlok érte. :-)
Van viszont ingyen ihatatlan ízű ásványvíz. Keserű. És van hangosan zúgó légkondicionáló is.
De hogy valami pozitívat is mondjak, van ingyen internet. Wifis.
És holnap megyek reggelizni is.
Kiváncsi vagyok, hogy milyen lesz.
Most meg lassan lefekszem, mert már háromnegyed 11 van.
Folyt, köv. holnap.

Ui: az ágyam valóban hatalmas darab és jó magas is. Szabályosan fel kell rá másznom. Ha kiülök a szélére nem ér le a lábam róla. :-)

Ui 2: az egyedül utazásnak egyetlen óriási hátránya van, hogy én nagyon gyáva nyuszi vagyok, ha valahová be kell menni enni. Ehhez még mindig nem tudtam hozzászokni. Mindig elbizonytalanodom és rossz, hogy nincs senki aki lelket öntsön belém, hogy már pedig ezt a helyet ki fogjuk próbálni. Bárcsak bátrabb lennék! Vagy ne lennék egyedül...