Levelek mindenkinek - Szingapúri kis színes

Jó reggelt!
Ma az ebédszünetemben újságot olvastam. :-)
No, nem A-Z-ig, csak úgy belelapoztam. Íme egy kis beszámoló nektek.

2018-ra új, 300 ágyas kórház épül a fertőző betegeknek. A 2003-as SARS járványból rengeteget tanultak, ugyanis nem lehet egy nagy kórházat sem kivonni a "forgalomból" egy fertőző járvány esetén. Ez hátráltatná a mindennapi betegellátást. Így új kórház épül, ahol csak fertőző betegeket fognak ellátni.

Magas bérleti díjak - a kis kajáldák ("hawkers stall" - ezek azok a helyek, ahol a pavilonsorokban kicsi, helyi kajáldákat (nem nevezném őket étteremnek, de nem tudok hirtelen  rá magyar szót) találhatunk) még mindig szenvedenek a magas bérleti díjaktól. Ráadásul akár két szomszédos kajálda teljesen különböző összeget fizet. Az összeg 121 dollártól 799 dollárig terjedhet havonta. Nekem nem tűnik túl magasnak, de mégis panaszkodnak a tulajdonosok. Az egyik kínai kajálda tulajdonosa arra is panaszkodott, hogy kiszámíthatatlan a forgalom. Vannak napok, amikor akár a 300 dollárt is eléri a bevétele, de a legtöbb napon ennél sokkal alacsonyabb bevétellel számolhat. A cikk szerzője kiment néhány piacra is személyesen és megállapította, hogy kb. a kajáldák 30%-a zárva volt vélhetőleg a magas bérleti díjak miatt . Volt még szó az ételek minőségéről is, amit a tulajdonosok kiemelten fontosnak tartanak. Illetve kiderült, hogy a kajáldák híre szájról-szájra terjed, tehát alapvető marketing fogás a vevők lenyűgözése és megtartása. Ez persze érthető is, hiszen ezek a kicsi helyek nem hirdetnek újságokban. Volt még szó arról is, hogy gondot jelent, hogy nem tudnak alkalmazottat fizetni, mert arra már nem jut. Az egyik indiai tulajdonos elmondta, hogy a saját nagybátyja segít ki nála. Szerencsére az üzlet jól megy, de csúcsidőben így sem tud minden vendéget kiszolgálni. Ezért kellene neki még egy alkalmazott, de arra már nem telik.

Természetesen megnéztem az ingatlanhirdetéseket is. Meglepetésemre itt is jelen van a Remax nevű ingatlanközvetítő cég. Nagyon sok hirdetésben ki van emelve, hogy "no noon sun" vagyis nincs déli napsütés. Ami persze teljesen érthető, mert a déli napsütésben felmelegedő lakással egy légkondi sem tudna elbánni. Szóval a bérlakások ára 2.500 dollár és a csillagos ég között van. Találtam a 3+1 hálószobás lakást 9.800 dollárért. De az én környékemen 4.000 dollárért vannak 80-100 nm-es lakások.
Érdekes lenni tudni, hogy pl. én mennyit kereshetnék itt. Mert így nincs tényleges viszonyítási alapom. Önmagában nagyon drágák a lakások, de mégis ki kell, hogy tudják fizetni az itt dolgozók, mert valahol mindenki lakik.

És még néhány újabb személyes tapasztalat:
Tegnap vettem fel készpénzt és az automata a legvégén az elköszönés előtt megörvendeztetett egy idézettel.
Ezt kaptam: "If you wish to be loved, love" - Seneca.
"Ha azt akarod, hogy szeressenek, szeress."

Ma reggel nagyon-nagyon meleg volt. Bántóan. A kollégák megnyugtattak, hogy mivel vége az esős évszaknak, napról-napra melegebb lesz.
Őszintén örülök...
Viszont eltűnt a száraz bőröm. Mindenhol olyan puha a karom, mint az a bizonyos baba popsi, pedig nem kenem semmivel. Éljen a magas páratartalom!

Levelek a távolból - Autók Szingapúrban

Nincs is annyi autó az utakon, mint amennyi lehetne.
1. Nagyon drágák az autók - vallják a helyiek. 20-40e EUR márkától mérettől függően. Erre mondjuk azt mondom, hogy ez Ausztriában is kb. ennyi.
2. Viszont ehhez még hozzájön 20-30e EUR extra díj, amit azért kell kifizetni, hogy a következő 10 évben autót birtokolhass. Enélkül nem is vehetsz autót! Ha lejár meg kell újítani.
A kollégám szerint, ha egész évben nem enne semmi, hanem minden fizetését az autóra költené, akkor talán az épp kifutná.

Ma munka után csaptam egy gyors vacsit egy közeli helyen, majd hazajöttem. Kezdek fáradni és még előttem a hétvége jobbnál jobb programokkal. :-)

Hazafelé azon gondolkodtam, hogy hol vásárolnak be vajon a helyiek?
Mert ruhát, órát, táskát, cipőt, ékszert azt tudom, hogy hol vesznek. De még naaaagy szupermarketet nem láttam sehol. Természetesen vannak kisebb boltok, ahonnan az éhenhalástól megmenthetjük a családunkat, de egy nagybevásárlást ott nem lehet megejteni.
Ennek még utána kell járnom feltétlenül.

Levelek családomnak - Az iroda

Ezt látom az ablakból:
Ki- vagy berakodásra váró teherhajók

Elég sokat gondolkodtam, hogy írjak-e az irodánkról avagy sem.
Mert ezt nem lehet általánosnak tekinteni, nem tudom, hogy más irodák is ugyanígy működnek-e avagy sem, de végül is ez is egy tapasztalat, ami elég különleges. Abban semmi különleges nincs, hogy egy hatalmas irodáhazban vagyunk. 40 emeletes és én én a 37. emeleten dolgozom. 6 lift járja az emeleteket. A fele csak a 25. emeletig megy a másik fele meg a 25-től a 40. emeletig áll meg. A jobboldali liftek a páros emeleteken, a bal oldali liftek a páratlan emeleteken állnak meg. A mi liftünk az első 25 emeletet 25 másodperc alatt teszi meg az indulással és egy jelentősen hosszú fékezéssel együtt. A liftekben TV adás megy aprócska monitoron. Ma reggel épp a híreket élvezhettük fél percben. Az irodából csodálatos kilátás nyílik az öbölre, a Forma 1-es pályára és a hajós házra.

Meg ezt:
A Forma 1-es pálya egy csücske

A kollégák kedvesek, mosolygósak. A sokféle származás miatt szinte mindenki mindenkivel angolul beszél. (Erről jut eszembe, hogy tegnap Renitől arcfelismerős órát vettem 5 percben. Meg úgy izgatott, hogy ki a maláj, ki a kínai vagy indonéz az utcákon.) A lányok nagyon csipogósok és kényeskedők. Egészen magas hangon telefonálnak és rendszeresen nyafognak. Mint a tinédzserek. Rettenetesen furák. Néha olyan magas hangon nyafognak, hogy azt hiszem, sírnak. Az öltözködésük és érdekes, de ezzel nem okoztak túl nagy meglepetést egészen tegnapig. Ugyanis tegnap rendesen meghökkentem az egyik kolléganőn, akin rövid szoknya, szandál és kötött lábszárvédő volt térdig felhúzva! :-) A konyhába minden hétfőn hoznak egy nagy karton banánt és egy másik karton almát, ami ingyen jár bárkinek.

És ezt is: Épül az új stadion

De ezen kívül van ingyen tea (legalább 10 féle filter), kávé, a kávéhoz tej és a hűtő tele Cola-val, narancslével, dobozos zöld teával. A szekrényben van cukorka, keksz. Mindez teljesen ingyen. Na, ez az a rész, amit nem gondolnék általánosnak. Itt is az “open office” dívik és iszonyat hangosak a kollégák. Ez viszont tuti, hogy általános jellemző. Angliában pl. nagyon élveztem az open office-t, de ott valahogy senki nem volt igazán hangos. Itt viszont a csajok nagyon hangosan telefonálnak és van néhány férfi kolléga is, akinek esze ágában nincs a hangját lehalkítani. Mondanám, hogy egyszer felveszem az asszisztensünk mandarin nyelven folytatott telefonálását, de nem hinném, hogy ez túl etikus lenne. Tegnap az is érdekes volt, ahogy mandarinul telefonált, miközben komplett angol mondatokat szúrt be a beszélgetésbe.

Meg ezt is: Garden by the Bay csücske

Egy másik irodából meg egy pillanatra magyar szót véltem hallani. Elkezdtem fülelni, de kiderült,hogy valaki ott is valami ázsiai nyelven beszél. Tegnap jól meg is tárgyaltuk Renivel, hogy neki is volt már hasonló élménye. Lehet, hogy nem is a finn a rokon nyelvünk, hanem a kínai? 
Az angoljuk néha nehezen érthető, mert nem tudnak minden hangot kiejteni, ettől olyan, mintha tele lenne a szájuk és úgy próbálnának meg beszélni. A szavak valahogy gördülnek és fogalmad sincs hogy hol az eleje vagy vége egy szónak. 
És böfögnek. Hangosan. Sokat. 
A mosdóban meg a víz elég érdekes módon jön. Megnyomja az ember a csapot és kb. 5 mp-ig folyik a víz. Trükkösen kell kezet mosni. Először kéz benedvesít, beszappanoz, összedörzsöl. Majd az egyik kezével az ember folyamatosan nyomja a csapot, miközben a másikat megpróbálja valahogyan leöblíteni. Majd megismétli a mutatványt a másik kezével is. Kétkezes kézmosásra esély nincs. Minedközben meg ezerfelé fröcsköl a víz. De volt szerencsém hallani, hogy jó néhány kolléganő kezet sem mos… Ennyit a higieniáról.
Ja, és WC kefe sincs. Csak iszonyatosan öblítő WC.
Viszont tegnap Reni magyarázattal szolgált a furcsa kézmosásra. A szingapúriak spórolnak a vízzel, azért nem lehet a csapot korlátlanul folyatni. Remélem Szingapúr vízfogyasztása nem nő meg kiugróan az én 3 hetes itt tartózkodásom végére. :-)

Mesterséges félsziget lakóházakkal
és golfpályával.
Elit környék, elit árakkal

A kollégámtól megtudtam, hogy a feliratok a metróban mandarin, maláj és hindi nyelven vannak kiírva. A malájok az angol abc betűivel írnak, úgyhogy az kicsit olvasható, de teljességgel érthetetlen.

Még egy érdekesség, hogy a két szótagú ühümm hangot ömm hangra rövidítik, ami kifejezetten nyögésnek tűnik nekem (sajnos nem tudom ezt jobban leírni, de ha sokat nyögdös a kolláganőm megint telefonálás közben isten bizony felveszem!). Tegnap délután már hangosan odamotyogtam neki a paraván túlsó felére, hogy „Fejezd már be a nyögést!“.

 Na, ennyit az irodai élményeimről.

Levelek családomnak - Szingapúr este

Tegnap este mödlingi Hajni barátnőm jóvoltából megismerkedtem itteni barátnőjével Renivel, aki egy kis éjszakai városnézésben részesített.
Tulajdonképpen csak kapkodtam a fejemet és próbáltam minden élményt, tapasztalatot jól elraktározni.
A Bras Basah-nál kezdtük. Újabb pláza élménnyel gyarapodtam, de mutatott rengeteg jó éttermet, kipróbálandó ételt. Ellátott jótanácsokkal is. Majd egy kávézóban megvacsiztuk. A vacsihoz meleg vizet fogyasztottunk a helyi szokásoknak megfelelően. Életemben nem ittam még igazán meleg vizet étkezéshez, de ismerem a szokást ill. az élettani alapját a meleg folyadék fogyasztásának extrém meleg környezetben. Meg kell vallani egyáltalán nem esett rosszul.

A hajós szálloda

Aztán elsétáltunk Marina Bay-hez. Útközben Reni megmutatta, hogy merre megyek a Botanikus kerthez, a Garden by the Bay-hez. Láttunk katolikus templomot is, helyi múzeumot, amit érdemes megnézni. Mire a Marina Bay-hez értünk besötétedett és lélegzetállító látvány volt a rengeteg kivilágított felhőkarcoló.
Mindenhol díszkivilágítás. Eszméletlen.
Közben megtudtam, hogy az adó 6%. Az ország bevétele a casinókból, a kereskedelemből (óriási hajóforgalom), olajfinomításból jön. Van egy olajfinomító sziget a tengeren, közel a városhoz.
Egy ház bérlése kb. 5.000 dollár. Egy kisebb lakás 2.000 dollár. És itt kicsik a lakások, apró hálószobákkal. Egy titkárnő 1.500-2.000 dollárt visz haza.
Újabb plázában jártunk, mert a vacsorához elfogyasztott folyadék mennyisége bizonyos helység meglátogatására kényszerített bennünket. Ha már egyszer bent voltunk, akkor már szét is néztünk egy kicsit. Jártunk a nagyon híres, helyi teaboltban. Megszagoltunk rengeteg jó illatú teát. Már tudom, hogy milyet viszek haza.
Reni megmutatta a híres Bird's Nest boltot is. Kínai nők élnek-halnak a madárnyálból készült kivonatért. Ezt isszák regenerációs célokból. Nem ritka, hogy ajándékba is ilyet adnak, ha igazán ki akarnak tenni magukért. Reni szerint finom. Én azt hiszem, hogy kihagyom ezt az élményt. Talán nincs is szükségem regenerációra. Fiatal vagyok én még. :-)
És életemben először ettem macaront. Iszonyat finom. Rózsa ízű volt. Egyszerűen leírhatatlan élmény. Már értem, hogy emberek miért vannak oda ezért az édességért. :-)
Visszafelé végigsétáltunk a világot jelentő Forma 1-es aszfalton. Arrafelé jártunk, ahol kereket szoktak cserélni a verseny alkalmával, a lelátók tövében. Nem vagyok nagy Forma 1 rajongó, de azért ez még engem is megérintett egy kicsit.
Majd az MRT megállóhoz átmentünk a Concert Hall-on is. Kicsit fura volt, hogy egy olyan épületen, ami híres komolyzenei koncertek színhelye (olyan, mint nálunk a Művészetek Palotája), csak úgy átmegy az ember, mert arra vezet az út a metróhoz.
Megtudtam, hogy van igazi esőerdő is Szingapúrban. Éhes és szemtelen majmokkal, kígyókkal, teknősökkel. Meg azt is, hogy már reggel 7 órakor ott kell kezdeni. És gőzölögve fog az ember az erdőből kijönni. Nevettünk, hogy Európában a nők több száz euro-t fizetnek méregtelenítő kezelésekért, itt meg csak ki kell menni az esőerdőbe. Ingyen. Már látom, hogy a szombat reggelt ott fogom találni.

11 órára már az ágyamban olvastam megfürödve. Azt hiszem, hogy ma csak vacsorát vadászom itt a közelben és pihenek egy kicsit. Most kezdek elfáradni.

Levelek családomnak - Szingapúr pro és kontra

Szinagpúrnak már 2 nap után is rengeteg pozitívuma és negatívuma van.

+ MRT (Mass Rapid Transport), alias metró - gyors és egyszerű közlekedési mód. Minden remek jól kitáblázva, egyszerűen eltévedhetetlen.

- a meleg, de + a légkondicionálásnak. Illetve azonnal egy - is neki, mert azért nagyon nehéz a minimum 10 fok hőmérséklet különbséghez alkalmazkodni. Éjszakánként, kb. másfél órával az elalvás után arra ébredek, hogy karikává kucorodva ráz a hideg. Pedig a paplan a fülemig van húzva. Azt hiszem, hogy ilyenkorra hűlök vissza a normál hőmérsékletemre, ami az egész estés forróságban eltöltött idő után természetesen hideg. Eddig minden nap délután öttől este nyolcig-kilencig az utcán voltam, azalatt az ember alaposan fel tud melegedni.

+ az ember megtanul nem rohanni. A melegnek köszönhetően. Rohanás helyett szép kényelmesen sétál és nézelődik. Gyerekkoromban mindig úgy értettem, hogy "Lassan járj, tovább élsz". Ha itt élnék, akkor tuti, hogy örökké élnék.

+/- csoszogás. Szocializáció függő, de én szeretek csoszogni, bár otthon nem igazán halhatott még senki így járni. De szeret(ném)em húzni a sarkamat. Hát, itt büntetlenül lehet. Nem lógsz ki a sorból. A vietnámi papucsok, alias flip-flop-ok pedig csak fokozzák a csoszogás kényszerét. Aban nem lehet normálisan lépni. Mondjuk nekem nincs ilyen cipőm, csak szandálom, de abban is kitűnően tudom húzni a lábam, ha épp kényelmesen ballagok.

- állandó zaj. Az utcának van egy folyamatos alapzaja az autók miatt, de ezt még fokozza a 7/24-es építkezések zaja. Itt éjszaka is szorgoskodnak a munkások az építkezéseken. Talán ezért is tart ott Szinagpúr ahol. Nincs megállás, fejlődni kell.

+ kedves, mosolygós emberek. De lehet, hogy ez csak a turista mivoltomnak jár. Minden esetre egy pillanatig nem érzek félelmet az utcán.

- feltört láb. No, ez nem igazán Szingapúr rovására írható, hanem az új cipőim miatt van. Eljöttem két pár új cipővel. Természetesen tudtam, hogy tele lesz a lábam vízhólyaggal, így hoztam egy régi papucsot is. Két séta a két különböző cipőben minimum hat sebet eredményezett a lábamon. Mert ugye az ember a szandálba nem húz zoknit. No, mindegy. A lényeg, hogy tudom váltogatni őket, így van esély begyógyulni a sebeimnek viszonylag gyorsan.

+ ázsiai konyha. Főleg annak, aki szereti. Márpedig én szeretem.

- csirkehúsos kaják. Itt nem filéből darabolnak, hanem a csirkét csontostul apróra vagdalják. Ma két bundázott apró csirkedarabbal próbáltam megküzdeni a reggelinél, de nem jött össze. A késem csontot érzékelt, akárhol is vágtam bele. A panír miatt meg lehetetlen volt látni, hogy hol van esetleg a hús a csonton. Maradok a töltött ételeknél. Azokban nincs csont. :-)

+/- szürcsölve evés. Megint szocializáció kérdése, hogy ki mit tart zavarónak. Levest nem lehet szürcsölés nélkül enni a hyagományos ázsiai evőeszközökkel. Kanállal természetesen igen, de milyen már itt kanállal enni? :-) A levestészta baromi hosszú. Nincs feldarabolva. Az ember a pálcikájával kiemel egy jókora adagot és szívja, szívja, szívja. Vagy megróbálja valahogy elharapni. Nekem már egészen jól sikerül az evőpálcikával után lapátolni a maradék tésztát, ami ugye az ember szájából kilóg. Mindeközben persze mélyen a tányér fölött az ember feje. Legalább is az enyém, hogy kevésbé látszódjon a számból kilógó tészta. Muszáj lesz még egy kicsit tanulmányoznom, hogy hogyan csinálják a helyiek. Ha meg azzal ez érdekes formájú. lapos kínai kanállal eszik az ember, akkor azt meg nem veszi teljesen a szájába, pont az alakja miatt (pl. a tegnapi gombócokat csak így lehetett megenni, mert rettenetesen csúszós a tésztájuk, pálcikával képtelen voltam összeszorítani őket). Arról csak leszürcsölni lehet a tartalmat. Természetesen mindezt lehet viszonylag halkan is csinálni, de akkor is csak szürcsöl az étkező delikvens. Mondjuk minden "gyorsétterem" alapzaja nagy, így egyáltalán nem feltűnő a hangos étkezés. :-)

Levelek családomnak - Kaland a zsebkendővel

Megvan annak a maga bája (meg a maga baja is), ha az ember egyedül próbálkozik boldogulni egy ismeretlen országban.
Sokkal több kapcsolatot teremt környezetével, mint amikor társsal (férj, feleség, szülő, gyermek, barát stb.) utazik külföldre. Főleg, ha az ember egy extrovertált, csicsergős típus, akkor néhány óra hallgatásba burkolózás után képes még az élő fával is kommunikációs interakciót létesíteni. De legfőképpen saját magával. Gyakran kapom magamat azon, hogy hangosan motyogok.
Vagy vegyük a másik esetet. Papírzsepire van szükséged, de épp egyik zsebedben sem rejtőzik még csak egy kis csücsöknyi darab sem. Mi sem egyszerűbb, kérsz a társadtól. Főleg, ha az a társ én vagyok. Mert nálam mindig van. Kivéve, ha nincs. De ez szökőévente egyszer, ha előfordul.
No, de ne szaladjunk elébe az eseményeknek.
Tegnap ugye volt a gombócos leves esete.
A szingapúri éttermekben és itt most nem a 4 csillagos szállodai étteremre gondolok, nem ismert fogalom a szalvéta. Egyszerűen nincs. Vagy csak én nem találtam, de tény, hogy két esetből egyszer sem sikerült felfedeznem a szájtörlés elmaradhatatlan kellékét.
Miután megrendeltem az ételt a pultnál, leültem egy asztalhoz és vártam, hogy megkapjam a levesemet. Hamarosan hozták az evőeszközöket. A mosható műanyag pálcikákat, európai kanalakat, műanyag kínai kanalakat tartalmazó edényt. Szalvéta nem járt hozzá. Gondoltam kikészítem a papírzsepi csomagomat, mert ha meleg vagy netán még csipős kaját is eszem, akkor azonnal elkezd folyni az orrom. Legnagyobb megdöbbenésemre egy fia zsebkendő nem volt a táskámban. Pedig már kétszer is áttúrtam. Megtaláltam viszont az vészhelyzetre tartogatott bugyimat és zoknimat. Egy pillanatra elméláztam rajta, hogy talán a bugyi alkalmas lehet orrfújásra, max. valami furcsa európai szokásnak vagy kelléknek tekintik a ruhadarabomat. Gondoltam majd nem hajtogatom szét túlságosan. De aztán elvetettem az ötletet.

Gombócos leves tésztával és zöldséggel
(ezen a fotón nem valami bizalomgerjesztő,
de nagyon finom volt!)

Megjött a leves, természetesen addigra már minden baja volt az orromnak. Szimplán csak a tudat dolgozott bennem, hogy úgysincs hová fújni.
A helyzet néhány pálcikányi leves után egyre fokozódott. Pedig még csak a zöldségnél jártam.
Kétségbeesetten tekingettem körbe, hogy valami papír jellegű tárgyat megpillantsak. Semmi.
Még kétségbeesettebb mozdulattal hátrafordultam. Ekkor már erősen szipogtam.
A mögöttem lévő asztalnál egy rendezett kinézetű helyi idős úr ült. Egy csomag papírzsepkendő társaságában! Éppen a száját törölte az egyikkel.
Gondolkodás nélkül kértem tőle egyet angolul. Valószínűleg élete legnagyobb udvariatalanságát követtem el ellene, de a szeme sem rebbent. Benyúlt a zsebébe és elővett egy bontatlan csomaggal és azt adta oda, miközben nem nézett rám. Innen gondolom, hogy rettentő udvariatlan lehettem, de kimondhatatlan lekötelezettséget éreztem irányában. Fejet biccentve, többszöri köszöngetés után sürgősen visszafordultam a vacsorám felé. Hálát adtam közben magamban a sorsnak, hogy háttal ülök neki., meg annak, hogy megmentett egy bugyi nyilvános használatától.
Mondjuk nem a szokásos papírzsepik voltak, hanem sokkal vékonyabb csomagban aprócska és vékony papírzsepi lapok voltak, de nekem a megkönnyebbülést jelentették.
A szállodába visszaérve 3 csomag papírzsepit rejtettem el a táskám legkülönbözőbb részeibe. Még egyszer ekkora szégyen nem érhet.

Levelek családomnak - Hétfői mindenféle

Azt hittem, hogy a munkával töltött nap amolyan eseménytelen nap féle lesz.

A csudákat!

Mikor kijöttem az irodából a közel 9 óra légkondicionálásban töltött idő után a meleg még szembetűnőbb volt, mint eddig. Az utcán pedig hömpölyögtek az autók. Visszavonom Szingapúr jó illatú jelzőjét, ma kimondottan büdös volt. És az aszfaltból is dőlt a meleg, amit eddig nem tapasztaltam. Az autók mellé jelentős embertömeg is társult. Kérem vissza a hétvégét!
Sajnos az eseménytelenség (téves) előérzete miatt nem hoztam fényképezőgépet, hogy megörökítsem a változást. Majd holnap pótolom.

Visszaballagtam a szállodába cipőt cserélni, zártat nyitottra. Az irodában legfagyna a lábam szandálban.

Közben rendesen beborult, így a szállodából kifelé menet megkérdeztem az ajtónálló fiút (nem automata Az ajtó, így rendszerint a boy-ok nyitják-csukják a vendégeknek), hogy vajon fog-e esni. A válasz ez volt: Maybe yes, maybe not. Magyarul: talán igen, talán nem. Nem ő volt az elmúlt napokban az egyetlen, akitől megpróbáltam az időjárásról értekezni. Sikertelenül. A tegnapi nagy eső előtt a boltosfiú meglepődött ugyan a kérdésemen, de határozottan állította, hogy nem fog esni. Szóval a helyiek nem sokat törődnek az időjárással, az előrejelzéssel meg aztán végképp nem.

Így felvérteztem magam esernyővel és vacsora vadászatra indultam.

Ami még mindig nem egy egyszerű feladat nekem. Az egyik hely nem tetszik, a másik helyen mexikói, a harmadik helyen, török vagy perzsa vagy egyiptomi kaját kínálnak. Amott meg vizipipáznak. Ez meg egy kávézó. Ahol meg ennék, ott meg minden asztalnál ülnek. Ahhoz még nem vagyok elég magabiztos, hogy másokhoz odaüljek. Tudom, hogy ezt itt szokták, nem lennének meglepve, de talán majd a 2. hét vége felé leszek majd ilyen bátor.

Séta tovább. Kis híján Pizza Hutra fanyalodtam, de aztán láttam egy kínai gyorsétkezdét, ahol leves is volt. Gombóc leves! Mi mást kereshetnék én? Mitagadás ez a gyengém. :-)

Itt a gombócos (dumpling) levest három féle módon lehet rendelni. Gombócot levessel, gombócot szárazon és gombócot tésztával levesben. Én ez utolsó verziót választottam. 4 dollár volt mindösszesen.

Nem lehet ezzel az idétlen iPaddel rended bejegyzést írni. Írtam még egy csomó mindenről, de elveszett.
Ezt most közzéteszem és majd holnap reggel folytatom nagygépről.

Természetesen ezek a bejegyzések minden olvasómnak szólnak, hiszen nyilvános a blog! Csak meg akartam különböztetni valahogyan, hogy ezek nem szokványos bécsi bejegyzések. Bár aki beleolvas, rájön enélkül is, tudom. :-)

Levelek családomnak - Szingapúri eső - update

Sikerült még egy videót feltöltenem. Ez az eső kezdetekor készült.

http://vimeo.com/62003682

A schwechati betűfal

Ilyen az, amikor valaki a schwechati repülőtéren belép a beszállókártyás területre. Nem tudom, mi értelme van, de szépen hullámzik a kijelző a delikvens körül az áthaladáskor. A videón az 5-6 másodpercnél.

Levelek családomnak - Eső Szingapúrban

Itt nem viccelnek az esővel.

Hanggal érdemes hallgatni, mert sikerült elkapni egy dörgést.
https://vimeo.com/61993049

Később meg kisütött a nap. :-)

(Lett volna még két másik videó is, de a vimeo nem nagyon akarja feltölteni. Más kódolást kellene használnom a feltöltésnél vagy mi a szösz.)