Bécsi adventi vásárok avagy Christkindlmarkt

A karácsonyi készülődés természetes velejárója, hogy minden évben végigjárjuk a bécsi adventi vásárokat.
No, nem a vásárlás kedvéért, hanem a forraltborok, puncsok, étkek és a jó társaság kedvéért. Mert mindig jön valaki a hétvégeken.
Christkindlmarkt-ból pedig van egy jónéhány Bécsben. És tapasztalatból is van bőven, hiszen idén az 5. alkalom, hogy metrótávolságból közelíthetjük meg őket.
Tudom, hogy korábban kellett volna ennek a posztnak megszületnie, de akkor az idei tapasztalatokat nem tudtam volna még megosztani és hátha tervezi még valaki a hétvégén a látogatást Bécsbe.

Kezdjük a legismertebbekkel:

Rathaus - a kivilágítás és a Városháza felülmúlhatatlan sötétedés után. Meg a tömeg is. A délutáni órákban szinte csak magyar és szlovák turisták lepik el a vásárt. De úgy, hogy mozdulni sem lehet, a standokhoz odaférni meg szinte lehetetlen. Sorra állnak meg a kirándulóbuszok a tér sarkán és ontják a turistákat a térre. 8 óra felé már kicsit jobb a helyzet, mert a buszos városnézők hazamennek, de ekkor meg jönnek a szállodás turisták. Az áruválaszték nagyjából kimerül a karácsonyi díszekkel, sapkákakkal, kesztyűkkel, táskákkal, játékokkal. És mind egyforma. Nagyjából a gagyi kategória, de biztos megéri ott árulni, mert minden évben megtalálhatók ugyanazok az árusok ugyanazon a helyen.

Karlsplatz - áruválaszték szempontjából ez már "kézművesebb". Vannak érdekes holmik, de a design miatt drágák. A vásár mindig nagyon zsúfolt, de a kaja jó (nagyon finom Fladenbrot-ot lehet kapni a Steierische standon). Középen, a szökúkútban (ami természetesen épp nem működik) meg állatsimogató van, kecskékkel, csacsival, pónival. Kisgyerekkel ideális hely.

Schönbrunn - előnye, hogy a legtágasabb vásár, bár a standok mentén ez is rettenetesen zsúfolt. És rengeteg a turista. Viszont lehet kapni forraltbort fehér borból. Nagyon finom. Az áruválaszték a gagyitól a kézművesig  terjed. Sok a cserépáru, de van osztrák snapszos stand is. A tér közepén meg folyamatos élőzene van, gospel kórussal, fúvósokkal, gyerek kórusokkal. És vannak melegedő szigetek hősugárzókkal. Még mindig jó hely, de mi csak inni és enni járunk ide is.

Spittelberg - tulajdonképpen ez a kedvenc helyünk, de lassan ez is átmegy turista látványosságba. A német mellett főleg angol szót lehet hallani errefelé.  Itt a vásár nem egy elkerítette részen zajlik, hanem a házak között. Maga Spittelberg története is érdekes. Már az 1400-as években létezett itt település, de főleg mezőgazdasággal foglalkoztak az itt élők. Birkák és tehenek legeltek  a domboldalban. 1525-ban itt alapították a közkórházat (Bürgerspital), innen ered a terület mai neve (Kórház domb). Majd török csapatok szállták meg a területet. Ekkor majdnem minden házat leromboltak. Előbb a helyiek, hogy a törököknek ne legyen mit elfoglalniuk, majd a törökök, hogy ne maradjon az itt élőknek semmi . A 18-19. században újjíáépítették a területet kétszintes aprócska belső udvaros biedermeier házakkal . Maga Napóleon is táborozott itt a csapataival 1809-ben, de ellentétben a törökökkel a házakat sértetlenül hagyták. 1850-ben a terület hivatalosan is Bécs része lett. A II. világháború után hanyatlásnak indult a városrész. Hamarosan vigalmi negyeddé váltotoztak a korábban munkások és kereskedők lakta utcák. A '70-es évekre sok ház életveszélyessé vált, a nem megfelelő szigetelés miatt a falak vizesedtek, a lakások lakhatatlanná váltak és a közbiztonság sem volt megfelelő. A városvezetés a lebontás mellett tette le a voksát. Azonban a lakosság összefogott, petíciókat nyújtottak be, tiltakozásokat szerveztek és végül meggyőzték a vezetőket, hogy lebontás helyett inkább újításák fel a területet. 1982-ben megindult a felújítás. Ma egyetemisták, művészek népesítik be a lakásokat, a földszinti üzlethelységeket pedig régiségkereskedők, éttermek, hangulatos kiskocsmák foglalták el. Karácsonykor pedig a leghangulatosabb karácsonyi vásár tölti be a szűk utcákat. A zegzugossága miatt sajnos nem tudom, hogy melyik utca pontosan melyik a térképen, de talán Laci meg tudja mondani, hogy melyik utcában található bécs legtutibb csokoládé boltja, és hogy melyik utca végén lehet mennyei zsíros-, tojáskrémes, sonkás kenyeret kapni.

Belvedere - idén ez a vásár lett a favorit nálam. Viszonylag kicsi, közepesen zsúfolt, viszont itt lehet értelmesen vásárolni. Idén, teljesen váratlanul használható ajándékra bukkantam több családtagunk számára. Van muránói üveg árus is gyönyörű ékszerekkel, minden évben megcsodáljuk. És van Sisi puncs is - piros bogyós gyümölcsös puncs vaníliával és tejszínhabbal a tetején. Finom. Mivel ez a vásár van a legközelebb hozzánk, ezért Karácsony előtti vasárnap délelőtt mindig kisétálunk ide. Idén sem lesz ez másképp.

Maria Theresien Platz - a két múzeum közötti terület. Idén nem voltunk, de itt is a kaját emelném ki, mint vonzerőt.

Altes AKH - bóvli árusok, jó kaja, különösebb látnivaló nincs.

A legújabb vásár a Prater bejáratánál nyílt idén. Mi még nem voltunk, de a helyiek szerint semmi különleges nincs, csak forraltborozni érdemes oda kimenni.

Természetesen ezeken kívül még számos kisebb helyi vásár található Bécsben.
A vásárokhoz pedig térkép és részletes tájékoztató itt található: http://www.christkindlmarkt.at/

Mai időjárás

Ezt muszáj megosztanom veletek.
Ma reggel 6 órakor egy hirtelen ötlettől vezérelve megnéztem a várható időjárást mára illetve Karácsonyra.
Percekig bámultam a weboldalt és lepergett az életem (na, jó csak nagyvonalakban) és görcsösen próbáltam megfejteni, hogy milyen nap van ma és, ha nyár van, akkor mi a jó életért van koromsötét odakint?
Meg minek megy a kazán egyáltalán?
És hol vagyok?
Túléltem a világvégét?

Forrás: at.wetter.tv

Karácsonyi fények

A paradicsomok megüresedett helye a teraszon ma fénnyel telt meg.

Történt ugyanis, hogy elkezdtük a karácsonyi hangolódást. Mert az jó. És mert az annyira trendi manapság.

Szóval elmentünk a Bauhaus-ba karácsonyi ajtódekorációért. Mert nálunk még mindig a húsvéti "Welcome" nyuszi lógott kint, pedig már a szomszéd is kitette a saját koszorúját. Így mi sem maradhattunk le.

Meg idén adventi koszorút is szerettem volna tenni az ebédlőasztalunk közepére. A nagy keresgélés közepette rábukkantunk a karácsonyi izzósoros részlegre. Nem kellett volna...

Mert eszembe jutott, hogy még a nyáron megtárgyaltuk, hogy a teraszra lehet majd izzósort tenni Karácsonyra, mert van kinti konnektor meg hely is. Sőt, a lányok még házfalon felkapaszkodó Télapót is akartak. (Egyelőre az még nincs.)

Hosszas válogatás és gondos döntés után egy kék bogyós (a paradicsomok emlékére) és egy fehér lecsüngős izzósort vettünk. Hát, mit ne mondjak, nem volt olcsó beruházás, de megérte, mert nagyon szép lett. Életünk első külső dekorációja. Nagyon boldog voltam, amikor Laci felszerelte őket.

Éljen a karácsonyi készülődés. :-)

Ui: az adventi koszorúnk alatti poháralátétek közül vajon melyik kié?

Cinkék

Sajnos elért engem is a bloggerek átka a témamélküliség.
Ezt a blogot soha nem szántam személyes naplónak, napi bejegyzésekkel az éltünkről. Persze a személyes élményektől soha nem vonatkoztattam el, így most az a helyzet állt elő, hogy nem tudok az élményeinkről mit írni, mert csak a szürke, dolgos hétköznapok vannak. Rengeteg munkával, tanulással, kisebb-nagyobb problémákkal, de semmi izgalmas nem történik velünk. Szóval az igazi élmények elkerülnek minket. Teljesen beleszoktunk a bécsi létbe, már lassan minden természetes, alig akad valami rácsodálkozni való.
Vagyis azért akadt egy.

Az elmúlt hetekben véget vetettem az 1000 szemes paradicsom ültetvényünknek. Téliesítettem a "kertet".
Miközben kertészkedtem emlékeztem, hogy beköltözésünkkor láttam cinke eleséget a teraszon kifüggesztve, de akkor már nem törődtem vele, mert jött a tavasz.
Amikor a Bricostore-ban jártam pár hete, eszembe jutott, hogy ha már az előző lakó etette a madarakat, akkor ne törjük meg ezt a jó szokást. A kassza mellett pont ott volt az eleség, így hát vettem belőle egy comaggal.
Kifüggesztettem belőle hármat a terasz két végébe.
Még soha nem etettem madarakat a lakásunkból, így hitetlenkedtem egy sort, hogy biztos nem fog ide jönni egy madár sem.
Kb. 20 perc telhetett el, amikor is megjelentek az első kis vendégek. Csak álltam a konyhában és néztem, ahogyan váltják egymást illetve ahogyan birtokba veszik a teraszunkat. Némelyek még a terasz padlójára is leszálltak vagy a kint tárolt kerékpárunkon pihengettek.

És azóta is folyamatosan jönnek. Néha kölcsönösen megijedünk egymástól, amikor kimegyek a konyhába valamiért. Ilyenkor ijedten elreppennek, majd kisvártatva visszajönnek.
Viszont a fényképezés nem volt egyszerű dolog. Többször nekifutottam, de ma végre összejött. Igaz kicsit görcsöt kapott a kezem, de megérte.

Bor, mámor, Wachau

Peter Mayle Provence-ba járt borozgatni (lsd. Bor, mámor, Provence c. könyve), mi hasonló élményekért csak Wachau-ig utaztunk. Mostanában rákaptunk, hogy ősszel nyaralunk vagy ahogyan mi mondjuk, őszölünk. Két éve január 1-án jártunk már a régióban és akkor elhatároztuk, hogy egyszer több napra is visszalátogatunk ide borkóstolás és kirándulás céljából.
Wachau a Duna-völgyében elterülő híres borrégió, Bécstől kb. 100 km-re észak-nyugati irányban. Két apátság határolja, nyugat felől Melk, kelet felől pedig Göttweig.
Mi majdnem a közepén, Weißenkirchenben szállásoltuk be magunkat a Heller család panziójába.
Az időjárással nem volt nagy szerencsénk, de igazából rosszabb is lehetett volna pl. ha minden nap szakad vagy mínusz fokok vannak. Így csak egy kis eső, havazás, napsütés, köd és 5-7 fok napi maxium hőmérséklet jutott. De nem panaszkodunk.
A régióban a két apátság mellett rengeteg látnivaló van, kastély és várrom egymást éri. Rengeteg romvár (vagy várrom?) szépen karbantartott (Aggstein, Dürnstein) és van olyan kastály (Artstetten), ami a mai napig Ferenc Ferdinánd leszármazottainak a birtokában van. És ne feledkezzünk meg a híres dagi néniről sem, akire a vasútépítés során bukkantak Willendorf-ban.
Hódoltunk a kulináris élvezeteknek is. Ettünk Wachauer Gulasch-t, megkóstoltuk a helyi specialitást a Mohnzelten-t is. Esténként pedig elmerültünk a Heuriger-ek világában, ahol meleg étel helyett mindeféle tálon kínált csemegével csillapíthatjuk éhségünket. Kedvencünk az Ausfstrichteller volt tojáskrémmel, tökkrémmel, liptóival és egyéb kenyérre való kence-ficékkel. Megtanultuk, hogy errefelé a zsemlét Laberl-nek hívják és kicsit borzas a teteje.


Egyik délután kisétáltunk a szőlőbe, ahol megkóstoltam a tőkéken maradt fürtöket. Mézédes volt az otthagyott szőlő, kár lett volna kihagyni. :-)



Október 31-én visszamentünk a Göttweig-i apátságba az 1000 gyertya éjszakájára. Az apátság előtti téren egy kisebb máglyát raktak és 1000 gyertyával világították meg az utat a templom lépcsőjén és magában a templomban is. Erről én nem csináltam képeket, mert csak a telefonom volt nálam és azzal nem lehet jó képeket készíteni sötétben. Majd jönnek Laci képei is.
A leglehetlenebb helyeken találkoztunk magyarokkal, pl. Aggsteinben, fent a várnál a velünk együtt ott lévő 6 turistából 2 magyar volt. De az is nagy élmény volt, amikor a falu boltjában nyugodtan cseverészünk magyarul, majd a hátunk mögött a boltos kislány megszólal, hogy nyugodtam meg lehet ám kóstolni... Kiderült, hogy a barátja magyar, így ő megtanult magyarul, a barátja meg németül, hogy tudjanak beszélgetni egymás családjával.
De Artstettenben is meglepődtünk, amikor meghallottuk a kastélyban rajtunk kívüli egyetlen vendég családot magyarul beszélni.
Amúgy jó érzékkel választottuk meg pihenés időpontját, november 1-vel a legtöb turista látnivaló bezár.
Most pedig jöhetnek a munkás hétköznapok egészen december 20-ig. :-)

Bread and Butter Pudding

Kipróbáltam a valódi Bread and Butter pudding-ot. Nekem nagyon bejön. Felkerült az aktuális kedvenceim listájára. :-)
Megnéztem a recepjét, nagyon egyszerű elkészíteni.

Itt egy magyar recept:
Hozzávalók:
kalács
vaj
4 tojás
3,5 dl tej
2 dl tejszín
cukor, vaníliáscukor
darált dió, vagy aszalt gyümölcs vagy mazsola vagy mindez együtt
lekvár (eper, málna, erdeigyümölcsös)

Elkészítés:
Előveszünk egy közepes jénait vagy kerámia sütőtálat, kivajazzuk. A kalácsot felszeleteljük.A felszeletelt darabokat mindkét oldalán megvajazzuk és megkenjük egy kis lekvárral,rétegesen egymásra halmozzuk a tálban. A rétegek közé darált diót vagy aszalt gyümölcsöket vagy mazsolát szórunk,vagy akár mindet együtt.
A tojásokat felütjük egy tálba, hozzáadjuk a cukrot - a mennyiség ízlés kérdése, én 1 tojáshoz 1 evőkanál kristálycukrot szoktam adni. Robotgéppel habosra keverjük, hozzáadjuk a tejet, a tejszínt és 1 csomag vaníliáscukrot.

A kész öntetet lassan a rétegezett szeletekre öntjük - tapasztalataim szerint úgy lesz a legfinomabb, ha majdnem ellepi. A tetejét megszórjuk egy kevés kristálycukorral.

A sütőtálat egy nagyobb méretű, vízzel félig telt tepsibe fektetjük, és előmelegített sütőben, közepes lángon kb. 30-40 percig sütjük. Ha a teteje már szépen megszínesedett, kivesszük a sütőből, picit hagyjuk meghűlni és utána az állagától függően késsel felkockázva vagy kanállal kiszaggatva tányérra tesszük. Porcukorral meghintve kínáljuk.

Tanácsok:
Kicsit szikkadt kalácsból a legfinomabb.

És angolul tudóknak itt egy Jamie Oliver recept, kicsit másképp:
Bread and butter pudding is one of those classic old English recipes that everyone loves. The addition of marmalade brushed over the bread makes it fantastically crisp, with a zingy orangey bitterness that just makes the whole thing superb. This is another dessert that you don’t want to overcook because you want to have the soft insides contrasting with the crispiness on top.

Preheat the oven to 180ºC/350ºF/gas 4. First make your flavored butter by mixing the butter with the nutmeg, cinnamon and orange zest. Use a little of it to butter a medium-sized shallow, ovenproof dish.

Butter the bread using the flavored butter, then cut each slice in half diagonally. Put the slices in your buttered dish. Now separate the eggs, reserving all 9 yolks but just 1 egg white. Whisk together the egg yolks and egg white with the sugar, then gently heat the milk and cream in a saucepan with the vanilla seeds and pod. Pour into the eggs, stirring all the time. Remove the vanilla pod then pour the mixture over the bread and leave to soak for at least 20 minutes. Put the dish in a roasting tray and pour in enough boiling water to come halfway up the side of the dish. Then put it in the preheated oven for about 45 minutes until the custard has just set. Meanwhile, gently warm the marmalade in a saucepan, then remove the dish from the oven and brush the marmalade over the top of the bread. Pop the dish back into the oven for another 5 to 10 minutes. Allow it to cool and firm up slightly before serving.

És itt a good old fashioned verzió is:

Ingredients

• 25g/1oz butter, plus extra for greasing
• 8 thin slices bread
• 50g/2oz sultanas
• 2 tsp cinnamon powder
• 350ml/12fl oz whole milk
• 50ml/2fl oz double cream
• 2 free-range eggs
• 25g/1oz granulated sugar
• nutmeg, grated, to taste

Preparation method

1. Grease a 1 litre/2 pint pie dish with butter.
   
2. Cut the crusts off the bread. Spread each slice with on one side with butter, then cut into triangles.
   
3. Arrange a layer of bread, buttered-side up, in the bottom of the dish, then add a layer of sultanas. Sprinkle with a little cinnamon, then repeat the layers of bread and sultanas, sprinkling with cinnamon, until you have used up all of the bread. Finish with a layer of bread, then set aside.
   
4. Gently warm the milk and cream in a pan over a low heat to scalding point. Don't let it boil.
   
5. Crack the eggs into a bowl, add three quarters of the sugar and lightly whisk until pale.
   
6. Add the warm milk and cream mixture and stir well, then strain the custard into a bowl.
   
7. Pour the custard over the prepared bread layers and sprinkle with nutmeg and the remaining sugar and leave to stand for 30 minutes.
   
8. Preheat the oven to 180C/355F/Gas 4.
   
9. Place the dish into the oven and bake for 30-40 minutes, or until the custard has set and the top is golden-brown.

Eddig megúsztam

Nem történt több extra kaland velem.
Ha csak azt nem vesszük kalandnak, hogy tegnap meglepett a kolléganőm egy Mark's & Spencer túrával Camberley-ben, szerintem a világ legnagyobb M&S áruházába. Hatalmas!
Otthagyott két órára, amiről azt hittem, hogy sok lesz. Hát, nem! A felét nem tudtam bejárni.
Mondjuk szerencsémre, mert így nem költöttem annyit. :-D

Ma már csak a hazaút van hátra késő este.
És remélem, hogy a lift működik majd a házunkban, mert a bőröndöm nem pillekönnyű.

Lefelé a lejtőn

Azt hittem, hogy az eddigieknél már nincs lejjebb.

De van. És még nincs vége az utazásomnak. J

Tegnap át kellett költöznöm egy nagyon sok csillagos szállodába (most az indok lényegtelen, kicsit bénára sikeredett a szállásfoglalásom 9 napra és már nem akartuk jobban megkavarni). A sok csillagos szállodáról meg annyit, hogy egy éjszaka 150 GBP/fő.

Reggel beugrott a sofőr velem útban az iroda felé, hogy lerakjam a bőröndömet. Meglepetésemre a szoba kész volt, megkaptam a kártyát, bedobtam a bőröndöt a szobába. Nem is néztem szét, mert közben a sofőr várt rám.

Este aztán berogytam volna a szobába. De ahogy benyitottam, sarkvidéki hideg csapott meg. Rohantam az ablakhoz, hogy ki volt az a hülye, aki nyitva hagyta az ablakot. Hát, senki. Zárva volt. De tépett be a hideg. Ezek után kicsit jobban szétnéztem a ksiebb vagyont érő szobámban. Szeptemberben szálltam már meg ebben a hotelben és akkor hatalmas, majdnem luxus szobám volt a szálloda másik részében.

Hát ez ahhoz képest egy egérlyuk volt. És a fürdőszoba is pocsék állapotban volt. Nem azt mondom, hogy piszkos volt, de az árhoz képest iszonyatosan öreg és lepukkant. Nem vagyok egy sznob fajta, de kezdett kiverődni a biztosíték nálam. Lehet, hogy rásegített az elmúlt napok összes történése, de a vérnyomásom kúszott felfelé. Kinéztem még bánatomban az ablakon és konstatáltam, hogy a parkolóra néz, ráadásul a földszinten vagyok…

OK, akkor nézzük a fűtést. Fűtőtest sehol. De van légkondi, ami tud fűteni is. Kapcsoljuk be azonnal. Iszonyat hangja volt és valahogy  meleg sem akaródzott jönni belőle. Ekkor olyan lépésre szántam el magam, amire még soha. Elhatároztam, hogy kérek egy másik szobát.

Séta a recepcióra, széles mosoly és elmeséltem, hogy kb. 5 perc alatt lefagyott az orrom és különben is haza akarok már menni, helyette mégis itt kell éjszakáznom még 4-et, így most kérek szépen egy másik szobát. Rezzenéstelen arccal kértek 5 percet. Majd mutattak két szobát. A másodikat választottam. Hatalmas nagy, kétszemélyes kanapéval, fotellel, nagyképernyős TV-vel, terasszal, udvari kilátással, szép és modern fürdőszobával. És ez már egy kicsit melegebb De őszintén? Nem az igazi. És a légkondi képtelen volt felmelegíteni. De ez már sokkal jobban megfelel a 150 fontos árszínvonalnak.

Mi jön még? :-D

Az angol kegyelemdöfés

Azért maradt még a tarsolyomban egy aranyos sztori.

Mint említettem, piknikezni készültem a hétvégén (ami végül össze is jött), ezért gondoltam készítek magamnak néhány szendvicset a saját kis kezemmel.

Még csütörtök este el is mentem vásárolni a Tescoba. Vettem vajat, zsömlét, felvágottat, sajtot és egy doboz sütit , de úgy hogy jutott belőle aznap hideg vacsorára is. A végén maradt egy bontott és egy bontatlan csomag sonkám, egy zsömle az egyik csomagból, és a sajt ¾ része visszazárható csomagolásban.

Gondolkodtam, hogy hová tegyem a maradékot, úgy hogy ne romoljon meg a következő napokban. A vaj és a bontatlan csomag zsömle jó helyen volt a szobában, de a sonkát és a sajtot szerettem volna hidegebb helyen tárolni. Mivel nem volt minibár a szobában, így a hűtő nem jöhetett szóba.

Némi gondolkodás után eszembe jutott, hogy óóóó, remek ajtó nyílik a szobámból a hátsó udvarra és a napokban a max. hőmérséklet sem haladta meg a 13 fokot, éjszaka meg igencsak fagypont közelében volt. Szóval kézenfekvő volt, hogy mindent egy Tescos-s zacsiba csomagoljak és kitegyem az ajtó elé. A Tescos zacsira még egy szimpla csomót is kötöttem. Kicsit aggódtam, hogy laknak-e állatok a kertben, de gondoltam, hogy talán az ajtóig nem mernek eljönni. Az emberek szóba sem jöhettek, mert épeszű ember épp csak kidugja az orrát egy szippantásra, aztán már iszkol is vissza a melegbe.

Péntek kora reggel ránéztem az uzsonna csomagomra az ajtó előtt. Érintetlenül ott volt. Huuhhh. Nem pályázott rá senki az éjszaka. :-)

Aztán eljöve a péntek este, az ominózus áramszünettel, amikor is felvilágosítottak, hogy vacsora sincs, lévén a konyha is érintve van a rejtélyes áramszünetben.

Gondoltam, sebaj! Készítek magamnak egy kis vajas, sonkás, sajtos zsömlét. Még így is marad majd a piknikre.

Nyitom a sötétben a hátsó teraszajtót. Valami van a küszöbön. O-óóóó, biztos figyelmeztetés, hogy ne tároljak kint élemiszert. Beviszem a gyertyafényhez, de nem is kell már fény, hogy rájöjjek egy üres sonkás fóliát tartok a kezemben. Hogy rohadna meg, gondoltam. Ha már megette, akkor legalább ne hagyta volna ott a csomagolását! Felkaptam a gyertyát és szemlére indultam. A Tesco-s zacsi üresen hevert egy rózsa tövében, a sajtos fólia is üresen tátongott 3 lépésre az ajtómtól és megtaláltam a bontatlan sonkát is. De közel sem volt bontatlan állapotban. Valaki a körmeivel megpróbálta felszaggatni és kiette belőle a fél adag sonkát. (Azért milyen már, hogy gyertyafényben is azonnal odanéztem, ahol a maradékok hevertek.)

Nem tudtam, hogy sírjak-e vagy nevessek. Fényes nappal (!!!) jött valami ÁLLAT és megevett mindent. Miért nem éjszaka tette? És miért éppen most? Nem elég az áramszünet? Még kaja nélkül is maradok?

Végül azért nem maradtam vacsi nélkül, ettem üres vajas zsömlét a szobában lévő készletből.

Bánatomban behoztam mindent a kertből és másnap reggel aztán lefotóztam a pusztítás nyomait. A zsömle és a zacsija egyáltalán nem lett meg.

Majd megkegyelmeztem és kitettem a maradék sonkát fólia nélkül az ÁLLATNAK, miközben melegen ajánlgattam neki, hogy napközben aztán visszajöjjön ám és elpusztítsa, amit volt szíves meghagyni nekem. Ezután elviharzottam Windsorba.

Este az első utam a kertbe vezetett. ÁLLATI szerencséjére nem volt ott a sonka. :-D

Ui: az üzleti utak rendszerint nagyon eseménytelenek és unalmasak (egyáltalán nem kell irigykedni, mert rendszerint csak a reptér-szálloda-kinti iroda direkciókat ismerem, azt is taxiból megtekintve). De mihelyst kombinálódnak egy hétvégével (magán vagy mint a mostani, muszáj célokból), azonnal megtelnek élettel és kalandokkal.

Soha nem fogom elfelejteni a két utolsó angliai utamat. :-D

Hétvége esővel, sörrel, városnéző busszal

Mindjárt vége a hétvégének és nem mondhatom, hogy semmit tettem. :-)

Tegnap Windsorba vonatoztam, hogy ott találkozhassam az unokahugommal.

Manapság már olyan snassz 130 km-t utazni egy találkozáshoz, sokkal izgalmasabb az 1.500 km-es távolság. :-)

Úgy esett, hogy épp au pair-kedik Angliában, mégpedig nem túl messze ahhoz, ahol az én cégem van. Így lefacebook-oztuk, hogy szombaton Windsorba kirándulunk közösen két másik szintén babysitter lánnyal együtt.

Windsorba vonattal és busszal mentem és meg kell hagyni, hogy a buszozást nagyon élveztem. A Legoland-ot is érintette az autóbusz. Nagyon impresszív a hely, még Lego stílusú szállodája is van, meg a parkhoz vezető úton a WELCOME felirat lego kockákból van kirakva. A körforgalomban meg életnagyságú őzeket láttam, szintén a kis kockából kirakva. Viszont a nagy tömeg egyáltalán nem volt impresszív, de talán hétközben kevesebben vannak.

Windsorban volt még időm sétálni és kávézni a lányok érkezése előtt.

Miután megérkeztek, megállapítottuk, hogy a kastélyba nagyon sokan akarnak bemenni és valószínűleg még többen lehetnek bent, így mi nem növeltük a tömeget. És a 17 fontos belépőjegy is komoly visszatartó erőnek bizonyult. Helyette inkább sétáltunk, majd lefotóztuk a közeledő sötét fellegeket és gyorsan a kocsmák felé vettük utunkat. Épp be tudtunk ugrani egy szimpatikus kocsmába a szakadó eső elöl.

Én egy John Smith's sört ittam és valami csirkenyársas, piri-piri szószos kaját ettem.

Mire befejeztük a henyélést, kisütött a nap ismét. Muszáj volt lejárni a kaját. Lementünk a Temze partra kacsákat, ludakat, hattyúkat fotózni, majd megkerestük a híres vagy inkább hírhedt Eton College-ot. Sajnos nem találkoztunk nemesi sarjakkal, így nem tudtam a lányokat jó pénzért eladni. Helyette láttuk a szigorú falakat és mindannyiunknak ugyanaz a szó jutott a helyről eszébe. Roxfort.

Windsor egyébként nagyon hangulatos hely, csak az a sok turista ne lenne. Szegény királynő, nem hiszem, hogy túl boldog lehet, ha ott van. Engem biztos zavarna az a tudat, hogy emberek ezrei várják, hogy végre kitegyem a lábam a kastélyból és betódulhassanak a szobáimba...

Amikor hazaértem, már öreg este volt és ráadásul az eső is szakadt, így taxival tettem meg a 25 perces utat a vasútállomástól. Valahogy nem volt kedvem bőrig ázni. :-)

Ma reggel viszont London felé vettem az utamat.

A máskor 50 perces vonatút ma másfél órás lett, mert egy megállót busszal kellett menni pálya karbantartás miatt. Amikor a jegyet vettem, akkor az eladó előzékenyen figyelmeztetett, hogy ugye tudom, hogy busszal kell mennem egy megállót. Tudtam. Mert reggel már tájékozódtam az interneten. Nem csak úgy megyünk bele a vakvilágba, kérem szépen.

Londonban aztán a Picadilly Circus-nál megengedtem magamnak azt a fényűzést, hogy váltottam jegyet a turista buszra. Arra a hop-on, hop-off típusú, idegenvezetős buszra. Évek óta szerettem volna ilyennel utazni és még nem adtam fel, hogy Bécsben és Budapesten is felülök ezekre.

Természetesen felmentem a tetejére, a nyitott részbe. Csak ne lett volna olyan hideg... A Picadilly-től egészen a Tower-ig bírtam, ami jó másfél óra volt. A Buckingham palotánál a rengeteg turista busz miatt alig lehetett haladni, na az nagyon unalmas volt.

A Tower-től viszont metróztam a Leicester Square-ig. Ott még beugrottam a négy szintes M&M bolta, ahol csak tátottam a számat a vagy 10 m hosszú extra színű M&M-ek sora előtt. Ezúton is köszönöm Fruzsináéknak a tippet!

Mivel gyönyörű napsütés volt, így végre semmi akadálya nem volt, hogy a St. Jame's parkban piknikezekk. A múltkori kirándulásom során hoztam eská piknik csomagot, de akkor épp eleredt az eső, így a Pall Mall egyik kapualjában guggolva ejtettem meg a pikniket.

Most viszont nem volt ennivalóm. Viszont megláttam, hogy a Leicester Square-en adnak pizzaszeletet a Pizza Hutban elvitelre is. Nosza hát, szereztem 3 szeletet dobozban. A dobozt szorongatva gyorsan szedtem a lábam a St. Jame's Parkba, közben a fél szememet a felhőkön tartva, hogy nehogy esni merjen mire odaérek. Angliában egyáltalán nem meglepő, hogy az egyik percben még süt a nap, a másikban meg már szakad is. De kitartott a napsütés.

Találtam egy kellemes padot, pont a tó partján és a madarakban gyönyörködve elfogyasztottam a késői ebédemet, korai vacsorámat. A pizzaszeletek szélét megosztottam kedvenceimmel, a ludakkal. A kezemből ettek. :-)

Innen már csak a Waterloo pályaudvarig volt hátra. Pont 4 órakor értem a Big Benhez, így hallhattam volna a  híres hangját, ha a buszok nem nyomják azt el a kereszteződésben.

Most jó vonatra szálltam (a múltkor rossz vonatra sikerült felszállnom és csak 50 perc múlva realizáltam azt, de az egy másik sztori) és mikor megérkeztem, nem esett plusz még világos is volt, így semmi nem szólt az ellen, hogy gyalog jöjjek a szállodáig (mert még nem gyalogoltam a hétvégén eleget). Hazafelé összeszedtem a bátorásgom és átvágtam a nagy parkon is, aminek a közepében a szálloda van. Ez inkább olyan kutyasétáltatós, lovaglásra is alkalmas park, nincsenek benne kifejezettem séta utak. De nagyon szép. Reggelente még deres volt a fű, amikor a vonathoz igyekeztem.

Szóval mozgalmas napjaim voltak, de megérte.

Megint megállapítottam, hogy furcsák az angolok.

Nem csak, hogy mosolyognak, meg a hogyléted felől érdeklődnek, a baloldalon közlekednek, a jobb kormányról már nem is beszélve, hanem 

• neveket adnak a házaiknak (majdnem mindegyik ház homlokzatán ott a neve, meg a nagyon régieken az építési dátum is, mint pl. Orchard Cottage, Delany House, Moore House stb.)
• képesek leülni két megállóra is a vonaton a szerelvény belsejébe préselve magukat
• furcsa körforgalmakat festenek fel egészen kicsi kereszteződésekbe.

És a legvégére egy kép angol humor 2000 évéből. :-)