Az elmúlt napokban keveset írtam, mert váratlanul tréningeket kellett tartanom.
Pedig rengeteg izgalmas dolog történt velünk.
Vegyük például azt, hogy múlt pénteken egy remek estét töltöttünk NH-né és a finom lekvárjai társaságában (a banános lekvár vitt mindent!).
Szombaton délelőtt meg sóhajtottam egy nagyot, hogy de jó lenne biciklizni ebben a gyönyörű időben. Lilla is sóhajtozott, hogy óóóóó, de kár, hogy csak egy bicajunk van, mert ő is úgy jönne.
Na, innentől felpörögtek az események. 2 órakor (a szokásos szombati nagytakarítás után rögtön) kitaláltuk, hogy menjünk el tejet meg kenyeret venni, de ha már úton vagyunk, akkor nézzünk biciklit is. Ugyanis Lilla 18 lesz 2 hét múlva és még nem volt meg, hogy mit kapjon erre a neves ünnepre. Így hát megkérdeztem, hogy meglephetem-e egy bringával. Megengedte. :-)
Szóval akciótervet készítettünk. Menjünk ki az SCS-be, de útközben nézzünk be az Intersport Eybl-be, mert úgyis útba esik az óriás áruháza. Így is lett. Megleltük a bicajokat, Lilla bele is szeretett egy fehér női KTM-be. De nem vettük szemügyre alaposabban, hanem átrohantunk a Hervis-be. Ott aztán hatalmas leárazást találtunk. Közel 50%-os kedvezményt adtak a legtöbb bicajra. Volt egy sötétszürke KTM, ami leárazva került annyiba, mint a fehér KTM. Lilla húzta rá a száját, hogy hát szép, szép, de neki a fehér kellene. Mondtam, hogy azért csak próbálja ki és nézzen meg egy középkatgóriás kerékpárt is más gyártótól. Ki is próbálta őket. Megállapította, hogy akkor már a KTM. De mégis inkább a fehér. OK, akkor fussunk vissza az Intersport-ba. Futás (mármint autózás), bicaj még megvan. De már messziről látom, hogy ez sokkal kisebb bicaj, mint a szürke KTM a Hervisben. Keresünk egy eladót, egy helyes fiú segít a bicikli kipróbálásában. Már az elején mondja, hogy kicsi lesz az Lillának. Valóban kicsi. Kérdezzük, hogy van-e nagyobb. Hát, sajnos nincs. Óóóó, azannyát! Mi most AKARUNK venni egyet, mert vasárnapra csodaszép időt mondanak és már beleéltük magunkat a közös biciklizésbe. Hiába no, nőből vagyunk. Ha mi egyszer a fejünkbe veszünk valamit... Autózás vissza villámgyorsan a Hervisbe, mert időközben fél Bécsre rájött a kerékpárvásárlás.
Hoppá, a szürke KTM-et épp valaki próbálgatja. Utat törtünk magunknak a tanácstalan kerékpárvásárló jelöltek között és zihálva előadtuk az eladónak, hogy mégis kellene a szürke KTM. Nevet rajtunk, mondja, hogy rendben, de ma már nem tudjuk elvinni. Micsodaaaaa? Hát, már nem nagyon tudják üzembehelyezni. Erre kétségbeesetten magyarázzuk egymás szavába vágva, hogy de mi holnap bicajozni szeretnék, lécci, lécci, lécciiiii. Nagyon nevet, közben előkerül a szerelő srác is. Bólint, hogy nem probléma. Max. egy óra és kész a bringa. Ugrálunk az örömtől. Az eladó fog egy nylon zacsit és visz bennünket a kiegészítőket megvenni. Lámpa, lakat, kitámasztó, kulacstartó. Pakolja a zacsiba szépen őket. Amikor megvan minden, akkor a kerékpárral együtt betolja a szervízbe. Kiállítja hozzá a "forgalmi", egy papírcsík, amin feltünteti a típust, a gyári számot, felszerelést. Mondja, hogy kb. egy fél óra múlva visszajöhetünk. Elmegyünk gyümölcslevet inni, mert valahogy hirtelen elfáradunk.
Letelik a 30 perc, irány vissza. Tolják a drótszamarat kifelé, mi meg állunk és nem hisszük, hogy ez mindjárt a miénk lesz. Fizetek. A kasszánál kiderül, hogy ha Hervis kártyát váltok, akkor az összeg 25%-ért a jövő héten ismét vásárolhatunk. Wááááá, megvehetjük Lillának a sisakot! Jöhet az a kártya. Valóban kapunk egy Gutschein-t óriási összeggel. És miénk a bicaj! Valóban felszereltek rá mindent, menetkész. Kitoljuk a Merivához. Befér vajon? Ülések lehajtva, bicaj befektetve. Simán befért.
Hazaúton tervezgetjük, hogy holnap hová megyünk. Mondjuk Laxenburgba. OK. De ma este még tekerjünk egyet próbaként. OK.
Hazaérkezve a házunkkal szemben látom, ahogy egy férfi térden áll, majd egyszer csak orra bukik. Nézem, fekszik az oldalán, próbál felállni, de nem megy. Egy fiatalember is látja, mindketten odasietünk a földön fekvő férfihez. Sajnos csak azt tudjuk megállapítani, hogy nagyon-nagyon részeg és vérzik a feje. Időközben befut Lilla is. A fiatalember, meg én sem tudunk túl jól németül, így csak Lilla beszél hozzá. De olyan részeg, hogy csak néz, beszélni nem bír. Illetve annyit motyog, hogy jólvan ő, mindjárt megy is haza. A fiatalember a hóna alatt fogva tartja. Ha elengedné, összecsuklana. Közben hívom a 112-t és magyarázom, hogy van itt egy ember, aki nagyon részeg, de elesett. Mondják, hogy jönnek és megnézik mindjárt. Kb. 10 percet kellett várni, közben a férfi többször megpróbált gondolatban hazaindulni. Lilla beszélt hozzá folyamatosan, hogy ne akarjon az elindulással foglalkozni. Elmesélte neki, hogy milyen csodálatos napja volt, majd megkérdezte, hogy "És magának? Magának milyen napja volt?" Nincs válasz. "Mit csinált ma?" Válasz: "Ittam." :-) Megjöttek a rendőrök. (Óóóó, azok a csodálatos bécsi rendőrök!) Két nagyon-nagyon helyes fiú jött. Lillának is meg nekem is elakadt a szavam egyből. (Óóóóó, de helyesek.) Ja, igen. Én találtam meg a férfit. (A szőke helyesebb.) Igen, itt. (Óóóóó, Lilla, nézd már de helyes!) Igen, elesett. (Óóóóóó....) Ja, hogy személyi? Máris adom. (Telefonszámot nem adna cserébe? Nem nekem, jó lenne az a gyereknek is.) Közben leültették a férfit a földre, de az képtelen volt ülve maradni, így az egyik rendőrfiú a háta mögé lépett, a férfi azonnal a lábának dőlt. Mindannyian ott vihogtunk rajta. Kihívták a mentőket, ezzel a mi közreműködésünk véget is ért. Még tébláboltunk ott egy sort, majd rájöttünk, hogy mi még bicajozni akarunk és mindjárt besötétedik. Így igazán fájó szívvel, de otthagytuk a helyes rendőrfiúkat.
Sebtiben kerekeztünk 3 km-t. Hazaérve a sötétben nem voltunk képesek megküzdeni a számzárral, így nem maradt más választásunk, mint felvinni a kerékpárt a lakásba. Így aludt Lilla együtt az új bicajával. (Fénykép az előző bejegyzésnél.)
Vasárnap pedig valóban elkerekeztünk Laxenburgba. 41 km volt oda-vissza. Hazafelé Biedermannsdorf-ban ebédeltünk.
Itthon még lemostuk a kerékpárokat, mert a murvás úton mindkettő majdnem fehér színt kapott és nem akartuk ilyen porosan eltenni őket a télre.
Hosszas gyötrődés után összeláncoltuk a biciklijeinket a pincében. Sajnos, a pincerekeszünkbe nem fér be még egy kerékpár sem. Kicsit aggódva hagytuk őket lent, de a szűk feljárón képtelenség egyszerre két kerékpárt felvinni és a zárakat is nehéz levágni, komoly szerszám kellene hozzá.
Ezek után hétfőn reggel az autóban elhatároztam, hogy kötök biztosítást Lilla KTM-jére. Mire idáig jutottam a rádióban épp elhangzott a "Fahrraddiebstahl" szó. Pont a bicikli lopásokról beszéltek!
Idebent a kollégámtól megtudtam még azt is, hogy a rendőrségen ingyen beleütnek egy azonosítót a kerékpár vázába, hogy ezzel is nehezítsék a tolvajok dolgát. Mert ezt csak csiszolással lehet eltávolítani. Ha minden igaz, Lilla elintézi még ma ezt is.
Szóval elindítottam Lilla kerékpárbiztosítását és ha már így benne voltam a biztosítás kötésben, akkor már kötöttem egy biztosítást a bécsi lakásunkra is. Mert 3 évig hazardíroztunk biztosítás nélkül. Szerencsére eddig megúsztuk, senki nem áztatott el bennünket, ablakot sem törtünk össze. De minél több idő telik el, annál nagyobb a valószínűsége, hogy bekövetkezik valami káresemény. És nem akarok már több tanulópénzt fizetni feleslegesen. Szóval agyon vagyunk biztosítva, kérem szépen.
Ma pedig ismét biciklivel jöttem, mert Lilla kitalálta, hogy délután eljön értem szintén kerékpárral és még kirándulhatunk egyet az esős évszak beállta előtt. Ha minden igaz holnaptól jön az eső és a 16 fok. Mi pedig igazán igyekszünk ennek a meleg ősznek minden pillanatát kiélvezni!
A múlt héten az agilisebb kollégák szerveztek egy kis délelőtti bulit a nem német anyanyelvű kollégáknak (természetesen munkaidőben). Beszélgettünk egy kicsit, majd játszottunk is, a végén pedig osztrák szavakat gyűjtöttünk. Érdekes volt leírva is látni némelyiket, mert eddig mindig csak hallottam ezeket. Sőt jó néhányat használok is közülük, de leírni sosem tudtam volna a legtöbbjét.
A hétvégénk nagyon mozgalmasan telt. Többek között esküvőn voltunk. De nem a szokásos vendég státuszban, hanem mint aktív közreműködők. Laci volt a hivatalos fotós, én meg az aszisztense. De a feladatokból még a menyasszonynak is kijutott.
Lilla tegnap 18 éves lett.
valamit visszatett a hűtőbe csukott szemmel, majd sikoltozni kezdett, hogy óóóóó, jaj, valószínűleg hozzáért a tortához. Mi meg pukkadoztunk a nevetéstől, hogy milyen messzire elér Lilla keze. Semmit nem értett...
A bulija is fergetegesre sikeredett, olyannyira, hogy lavórral a fején aludt el a fotelben hajnali fél 3-kor. :-)
