2012. november 24., szombat

Karácsonyi fények

A paradicsomok megüresedett helye a teraszon ma fénnyel telt meg.
Történt ugyanis, hogy elkezdtük a karácsonyi hangolódást. Mert az jó. És mert az annyira trendi manapság.
Szóval elmentünk a Bauhaus-ba karácsonyi ajtódekorációért. Mert nálunk még mindig a húsvéti "Welcome" nyuszi lógott kint, pedig már a szomszéd is kitette a saját koszorúját. Így mi sem maradhattunk le.
Meg idén adventi koszorút is szerettem volna tenni az ebédlőasztalunk közepére. A nagy keresgélés közepette rábukkantunk a karácsonyi izzósoros részlegre. Nem kellett volna...
Mert eszembe jutott, hogy még a nyáron megtárgyaltuk, hogy a teraszra lehet majd izzósort tenni Karácsonyra, mert van kinti konnektor meg hely is. Sőt, a lányok még házfalon felkapaszkodó Télapót is akartak. (Egyelőre az még nincs.)
Hosszas válogatás és gondos döntés után egy kék bogyós (a paradicsomok emlékére) és egy fehér lecsüngős izzósort vettünk. Hát, mit ne mondjak, nem volt olcsó beruházás, de megérte, mert nagyon szép lett. Életünk első külső dekorációja. Nagyon boldog voltam, amikor Laci felszerelte őket.
Éljen a karácsonyi készülődés. :-)

Ui: az adventi koszorúnk alatti poháralátétek közül vajon melyik kié?

2012. november 18., vasárnap

Cinkék

Sajnos elért engem is a bloggerek átka a témamélküliség.
Ezt a blogot soha nem szántam személyes naplónak, napi bejegyzésekkel az éltünkről. Persze a személyes élményektől soha nem vonatkoztattam el, így most az a helyzet állt elő, hogy nem tudok az élményeinkről mit írni, mert csak a szürke, dolgos hétköznapok vannak. Rengeteg munkával, tanulással, kisebb-nagyobb problémákkal, de semmi izgalmas nem történik velünk. Szóval az igazi élmények elkerülnek minket. Teljesen beleszoktunk a bécsi létbe, már lassan minden természetes, alig akad valami rácsodálkozni való.
Vagyis azért akadt egy.

Az elmúlt hetekben véget vetettem az 1000 szemes paradicsom ültetvényünknek. Téliesítettem a "kertet".
Miközben kertészkedtem emlékeztem, hogy beköltözésünkkor láttam cinke eleséget a teraszon kifüggesztve, de akkor már nem törődtem vele, mert jött a tavasz.
Amikor a Bricostore-ban jártam pár hete, eszembe jutott, hogy ha már az előző lakó etette a madarakat, akkor ne törjük meg ezt a jó szokást. A kassza mellett pont ott volt az eleség, így hát vettem belőle egy comaggal.
Kifüggesztettem belőle hármat a terasz két végébe.
Még soha nem etettem madarakat a lakásunkból, így hitetlenkedtem egy sort, hogy biztos nem fog ide jönni egy madár sem.
Kb. 20 perc telhetett el, amikor is megjelentek az első kis vendégek. Csak álltam a konyhában és néztem, ahogyan váltják egymást illetve ahogyan birtokba veszik a teraszunkat. Némelyek még a terasz padlójára is leszálltak vagy a kint tárolt kerékpárunkon pihengettek.
És azóta is folyamatosan jönnek. Néha kölcsönösen megijedünk egymástól, amikor kimegyek a konyhába valamiért. Ilyenkor ijedten elreppennek, majd kisvártatva visszajönnek.
Viszont a fényképezés nem volt egyszerű dolog. Többször nekifutottam, de ma végre összejött. Igaz kicsit görcsöt kapott a kezem, de megérte.

2012. november 4., vasárnap

Bor, mámor, Wachau

Peter Mayle Provence-ba járt borozgatni (lsd. Bor, mámor, Provence c. könyve), mi hasonló élményekért csak Wachau-ig utaztunk. Mostanában rákaptunk, hogy ősszel nyaralunk vagy ahogyan mi mondjuk, őszölünk. Két éve január 1-án jártunk már a régióban és akkor elhatároztuk, hogy egyszer több napra is visszalátogatunk ide borkóstolás és kirándulás céljából.
Wachau a Duna-völgyében elterülő híres borrégió, Bécstől kb. 100 km-re észak-nyugati irányban. Két apátság határolja, nyugat felől Melk, kelet felől pedig Göttweig.
Mi majdnem a közepén, Weißenkirchenben szállásoltuk be magunkat a Heller család panziójába.
Az időjárással nem volt nagy szerencsénk, de igazából rosszabb is lehetett volna pl. ha minden nap szakad vagy mínusz fokok vannak. Így csak egy kis eső, havazás, napsütés, köd és 5-7 fok napi maxium hőmérséklet jutott. De nem panaszkodunk.
A régióban a két apátság mellett rengeteg látnivaló van, kastély és várrom egymást éri. Rengeteg romvár (vagy várrom?) szépen karbantartott (Aggstein, Dürnstein) és van olyan kastály (Artstetten), ami a mai napig Ferenc Ferdinánd leszármazottainak a birtokában van. És ne feledkezzünk meg a híres dagi néniről sem, akire a vasútépítés során bukkantak Willendorf-ban.
Hódoltunk a kulináris élvezeteknek is. Ettünk Wachauer Gulasch-t, megkóstoltuk a helyi specialitást a Mohnzelten-t is. Esténként pedig elmerültünk a Heuriger-ek világában, ahol meleg étel helyett mindeféle tálon kínált csemegével csillapíthatjuk éhségünket. Kedvencünk az Ausfstrichteller volt tojáskrémmel, tökkrémmel, liptóival és egyéb kenyérre való kence-ficékkel. Megtanultuk, hogy errefelé a zsemlét Laberl-nek hívják és kicsit borzas a teteje.


Egyik délután kisétáltunk a szőlőbe, ahol megkóstoltam a tőkéken maradt fürtöket. Mézédes volt az otthagyott szőlő, kár lett volna kihagyni. :-)



Október 31-én visszamentünk a Göttweig-i apátságba az 1000 gyertya éjszakájára. Az apátság előtti téren egy kisebb máglyát raktak és 1000 gyertyával világították meg az utat a templom lépcsőjén és magában a templomban is. Erről én nem csináltam képeket, mert csak a telefonom volt nálam és azzal nem lehet jó képeket készíteni sötétben. Majd jönnek Laci képei is.
A leglehetlenebb helyeken találkoztunk magyarokkal, pl. Aggsteinben, fent a várnál a velünk együtt ott lévő 6 turistából 2 magyar volt. De az is nagy élmény volt, amikor a falu boltjában nyugodtan cseverészünk magyarul, majd a hátunk mögött a boltos kislány megszólal, hogy nyugodtam meg lehet ám kóstolni... Kiderült, hogy a barátja magyar, így ő megtanult magyarul, a barátja meg németül, hogy tudjanak beszélgetni egymás családjával.
De Artstettenben is meglepődtünk, amikor meghallottuk a kastélyban rajtunk kívüli egyetlen vendég családot magyarul beszélni.
Amúgy jó érzékkel választottuk meg pihenés időpontját, november 1-vel a legtöb turista látnivaló bezár.
Most pedig jöhetnek a munkás hétköznapok egészen december 20-ig. :-)