2011. október 27., csütörtök

Gemma

A múlt héten az agilisebb kollégák szerveztek egy kis délelőtti bulit a nem német anyanyelvű kollégáknak (természetesen munkaidőben). Beszélgettünk egy kicsit, majd játszottunk is, a végén pedig osztrák szavakat gyűjtöttünk. Érdekes volt leírva is látni némelyiket, mert eddig mindig csak hallottam ezeket. Sőt jó néhányat használok is közülük, de leírni sosem tudtam volna a legtöbbjét.

Jó csemegézést a németül tudóknak! :-)

2011. október 26., szerda

Schnapszahl - 3333


A tavalyi 2222 folytatása, szóval Bécsben élünk 3 éve, 3 hónapja, 3 hete és 3 napja. Éljen-éljen.

2011. október 25., kedd

Esküvő

A hétvégénk nagyon mozgalmasan telt. Többek között esküvőn voltunk. De nem a szokásos vendég státuszban, hanem mint aktív közreműködők. Laci volt a hivatalos fotós, én meg az aszisztense. De a feladatokból még a menyasszonynak is kijutott.
Szóval ez volt az első hivatalos bécsi esküvői fotózásunk és egyben ez volt az első igazi csapatmunkája kettőnknek. El kell ismerni, hogy nagyon jó csapatot alkotunk, igazán remek munkát végeztünk közösen. :-)
És rengeteget tanultunk esküvő szervezésből. Már tudjuk, hogy hogyan nem kell és kezd körvonalazódni, hogy hogyan kellene.

És mostantól várjuk a megrendeléseket esküvői, családi, családi vagy céges rendezvény fotózásra Bécsben és Budapesten is. Vidéki helyszín sem probléma. :-D


2011. október 24., hétfő

Sikeres nyelvvizsga

Nórinak sikerült!
IELTS nyelvvizsgát tett. Ez egy spéci vizsga, ami az angliai egyetemekre jelentkezéshez kell. Annyira speciális, hogy csak két évig érvényes. Leginkább nem is nyelvvizsga, hanem inkább szintfelmérés. Nem lehet rajta megbukni. 4 részből áll és egy 9-es skálán minősítik a vizsgázót.
A Nóri által kinézett egyetemek minimum 6-os átlagot kérnek, neki meg 7-es lett az átlaga. És az is kikötés, hogy egyik részeredmény sem lett 6-os alatt. Na, neki mind több 6-nál. :-)
Szóval most örülünk, mert az első selejtezőn túljutott sikeresen. :-D

2011. október 22., szombat

Önnek söprünk


tegnap vegre sikerult lencsevegre kapnom az osztrak humor 100 evenek egyik gyongyszemet. :-)

2011. október 18., kedd

Munkalehetőség és olcsó szállás

Nem, sajnos nem tudok egyikkel sem szolgálni.
Hála az égnek van munkám, egyelőre nem kötöttem közelebbi ismerettséget az osztrák állásportálokkal. És még lakásunk is van, így a bécsi szállodákat sem ismerem behatóbban. Csak azokat ismerem, ahol valaha engem szállásoltak el az üzleti látogatásaim során illetve azokat, ahová mi dugjuk be az üzleti látogatásra hozzánk érkezőket. De ezek nem az olcsó kategóriájú helyek...

Azt viszont bátran tudom írni, hogy az ember legjobb barátja a google. :-)
Én beírtam a "munkalehetőségek Ausztria" szavakat a google.hu oldalba és segítségképpen íme néhány találat az első oldalról.

http://www.careers-worldwide.com/hu/kulfoldi-munka.php
http://www.workania.hu/allas/ausztria/
http://ausztriaimunka.blogspot.com/
http://osztrakcegek.lap.hu/allasajanlatok_ausztriaban/21646314
http://www.eujobinfo.hu/

Ha valaki németül keresne, az meg itt nézelődjön:
www.ams.at
www.jobs.at

Ezen kívül még hasznos lehet az úgynevezett WU-lista is:
https://lists.wu-wien.ac.at/mailman/private/wu-ungarn/

Szállásokhoz meg néhány tipp kezdők számára:
Nagyon olcsó hostelek:
Hostelbookers.com
AO Hostels
Budgetplaces.com

Hotelfoglaláshoz meg:
Booking.com
Hotels.com
Tourist.net

Ennyi segítség után a jövőben ilyen témájú hozzászólásokra illetve e-mailekre nem áll módomban válaszolni.

2011. október 17., hétfő

Lilla 18.

Lilla tegnap 18 éves lett.
Szombaton közös családi ebéddel ünnepeltük őt az Új Tündérkert étteremben. Utána anyukáméknál vágtuk fel a szülinapi tortát, melyet egy barátnőm készített kifejezetten Lilla számára. Kacsákkal díszítve. Nóri pedig meglepetés bulit szervezett Lillának nálunk. Valóban jó kis meglepetés lett. Lillát egész héten igyekeztünk mindeféle információval összezavarni. Pl. azt is beadtuk neki, hogy nem nyúlhat a hűtőnkbe, mert ott a tortája és nincs letakarva. (A torta persze anyuéknál volt...). De
valamit visszatett a hűtőbe csukott szemmel, majd sikoltozni kezdett, hogy óóóóó, jaj, valószínűleg hozzáért a tortához. Mi meg pukkadoztunk a nevetéstől, hogy milyen messzire elér Lilla keze. Semmit nem értett...
Kapott sok szép és hasznos ajándékot, meg albumot, melybe az elmúlt 18 év képeiből válogattunk. Ez már amolyan hagyomány lett nálunk. :-)
A bulija is fergetegesre sikeredett, olyannyira, hogy lavórral a fején aludt el a fotelben hajnali fél 3-kor. :-)
Mi is ünnepeltünk Lacival és a szüleivel, hát hogy is mondjam, reggel 6 órakor arra ébredtem, hogy hoppá, én még nem vagyok józan. :-)
Szóval szuper hétvégénk volt és még az időjárás is napsütéssel kedveskedett.

További képek itt.

2011. október 14., péntek

Sniper von Wien

Az elmúlt hetekben nagyon elfoglalt voltam, így nem sok időm jutott a bécsi hírek után érdeklődni.
Viszont tegnap eszembe jutott, hogy vajon mi van a bécsi orvlövésszel. Kézre került már?
Igen, kézre került, még szeptember végén.
És nem is egy, hanem kettő. Két 20 év körüli fiatalember (Rafael és Luke) lövöldözött a mama Opel Astra-jából. Rafael eladóként dolgozik, Luke azonban munkanélküli. (Gondolom mostantól már Rafael is munkanélküli...)
A fiúk veszte az utolsó célpontjuk lett. Ugyanis a meglőtt fiú nem hagyta magát, nem foglalkozott a sérülésével, hanem barátjaival az autó után vetette magát, bár az utolsó pillanatban a két lövöldöző csikorgó gumikkal elhúzott előlük. A meglőtt fiú és barátai nem tudták megjegyezni az autó teljes rendszámát, azonban az autó márkájára és a rendszám első felére emlékeztek.
800 hasonló autó közül a rendőrség 50 autót vizsgált meg alaposabban, míg végül a vizsgálat második napján fegyvereket és töltényeket találtak az új Opel Astra-ban. Így tartóztatták le Rafaelt. A szomszéd csak a fejét csóválta. "Gondoltam, hogy ő volt. Mondtam is egy hete a feleségemnek. Az én autómat is meglőtték. Mindig is problémás gyerek volt." Kisgyerekként is gyakran szaladgált játékpisztollyal a kezében miközben emberekre célzott vele.
A rendőrség később megerősítette, hogy a fegyvert augusztus 25-én vásárolták egy fegyverboltban a Gürtelen, a Matzleinsdorfer Platz közelében (azt hiszem, hogy én tudom is, hogy hol a bolt), 100 m-re az első lövés helyétől. Ugyanezt a fegyvert használták szeptember 15-én, amikor is legtöbb embert (17) megsebesítették.
A fiúk az áldozatokat véletlenszerűen választották ki. Valószínűleg mindketten lőttek, mindig az, aki épp nem az autót vezette.

A 22.000 EUR-os jutalom sorsa bizonytalan, mert a rendőrség több, mint 300 "fülest" kapott a lakosságtól az ügy felgönygyölítése érdekében.

http://www.krone.at/Oesterreich/Die_Sniper_von_Wien_schossen_aus_Mamas_Auto-Maenner_gestaendig-Story-297791


2011. október 12., szerda

Október 15. - Wege aus der Krise

Bécsbe is elért az új baloldali tömegmozgalom, a "Foglald el a Wall Street-et" demonstráció kiterjesztése.
Október 15-én gyűléseket, tömegmegmozdulásokat szervez az Attac globalizációellenes szervezet Bécsben, Grazban, Salzburgban és még számos nagyvárosban.

http://www.attac.at/15oktober.html
(német)
http://www.attac.at/(német)
http://www.wege-aus-der-krise.at/aktionen/15-oktober-europaweiter-aktionstag/aktionen-in-oe.html (német)
http://index.hu/kulfold/2011/10/11/foglald_el_amerikat/ (magyar)

Csak ennyi, no comment.

2011. október 8., szombat

Vienna Night Run 2011

Az idei volt Lilla 4. Vienna Night Run versenye. Es iden legnagyobb meglepetesere a legelso blokkbol indult. Az eddigi versenyekkel ellentetben iden kifejezetten hideg volt, kb. 8 fok es volt idoszak, amikor nagyon aproszemu eso esett. De Lilla nagyon-nagyon elvezte, viszonylag gyorsan lefutotta az 5,3 km-t.
Egyebkent az idei futason 15 ezer indulo volt, de valahogy en nem ereztem ezt a hatalmas tomeget. Hihetetlenul precizen szervezett es lebonyolitott versenyek ezek, sohasincs tomegnyomor erzese az embernek. A tomegkozlekedesben sem lehetett erezni, hogy 15 ezer extra embert mozgat a varos. Mindig csodalom a Night Run szervezeset. :-)
Lilla kovetkezo versenye a Sie und Er futas lesz november 6-an, ahol egy baratunkkal indul kozosen. Jovo tavasszal meg a felmaratont fontolgatja.

Ui: Lilla ideje 24:56, ezzel a Junior-noi kategoria 45. helyezeset erte el. Ezuton is gratulalok!

2011. október 7., péntek

Őszre fordult

Ezen a heten a meteorologusoknak sierult vegre osszehangolniuk az elorejelzeseiket az idojarassal. Ma, 5:40-kor megerkezett az eso (ide a Favoritenbe) es vele egyutt a lehules is. Mar csak 13 fok van az eddigi reggeli 17-18 fok helyett.
Es ez most marad is napokig. Igy van ez rendjen. Elveztuk nagyon a nyarias idot, de hat megiscsak osz van, nyakunkon a tellel. Kell az atmenet.

Ui: csak azt remeljuk, hogy holnap este nem fog esni, mert akkor lesz a Vienna Night Run, amin Lilla minden evben indul.

2011. október 6., csütörtök

Nyelvvizsga

Kéretik Nórira gondolni 11:15-kor! Angolból szóbelizik.
Szombaton meg az írásbeli jön. IELTS vizsgát csinál, mert jól jön az angliai egyetemekre jelentkezéshez.

2011. október 5., szerda

Laaerberg Wald

Lilla tenyleg bejott ertem bicajjal. Igy hazafele kirandultunk egyet. A Laaerberg Wald fele kanyarodtunk. Gyonyorus szep hely az is. Csodas kilatas nyilik Becs eszak-keleti reszere. Hazafele keresztulhaladtunk a Boemisches Prateren, ami a gyerek vidampark Becsben. Elkepzeltem, hogy nyaron tele lehet gyerekekkel. Most viszont csak a futok es kerekparosok haladtak keresztul rajta.
Megallapitottuk, hogy Becsnek ezer helye van, ahol szivesen laknank. A mai 12 km-es tav alatt csupan csak 4 ilyen helyet szamoltunk ossze.
Megiscsak nagyon jo varos ez a Becs. :-)

Vegyesfelvágott kerékpárral

Az elmúlt napokban keveset írtam, mert váratlanul tréningeket kellett tartanom.
Pedig rengeteg izgalmas dolog történt velünk.
Vegyük például azt, hogy múlt pénteken egy remek estét töltöttünk NH-né és a finom lekvárjai társaságában (a banános lekvár vitt mindent!).
Szombaton délelőtt meg sóhajtottam egy nagyot, hogy de jó lenne biciklizni ebben a gyönyörű időben. Lilla is sóhajtozott, hogy óóóóó, de kár, hogy csak egy bicajunk van, mert ő is úgy jönne.
Na, innentől felpörögtek az események. 2 órakor (a szokásos szombati nagytakarítás után rögtön) kitaláltuk, hogy menjünk el tejet meg kenyeret venni, de ha már úton vagyunk, akkor nézzünk biciklit is. Ugyanis Lilla 18 lesz 2 hét múlva és még nem volt meg, hogy mit kapjon erre a neves ünnepre. Így hát megkérdeztem, hogy meglephetem-e egy bringával. Megengedte. :-)
Szóval akciótervet készítettünk. Menjünk ki az SCS-be, de útközben nézzünk be az Intersport Eybl-be, mert úgyis útba esik az óriás áruháza. Így is lett. Megleltük a bicajokat, Lilla bele is szeretett egy fehér női KTM-be. De nem vettük szemügyre alaposabban, hanem átrohantunk a Hervis-be. Ott aztán hatalmas leárazást találtunk. Közel 50%-os kedvezményt adtak a legtöbb bicajra. Volt egy sötétszürke KTM, ami leárazva került annyiba, mint a fehér KTM. Lilla húzta rá a száját, hogy hát szép, szép, de neki a fehér kellene. Mondtam, hogy azért csak próbálja ki és nézzen meg egy középkatgóriás kerékpárt is más gyártótól. Ki is próbálta őket. Megállapította, hogy akkor már a KTM. De mégis inkább a fehér. OK, akkor fussunk vissza az Intersport-ba. Futás (mármint autózás), bicaj még megvan. De már messziről látom, hogy ez sokkal kisebb bicaj, mint a szürke KTM a Hervisben. Keresünk egy eladót, egy helyes fiú segít a bicikli kipróbálásában. Már az elején mondja, hogy kicsi lesz az Lillának. Valóban kicsi. Kérdezzük, hogy van-e nagyobb. Hát, sajnos nincs. Óóóó, azannyát! Mi most AKARUNK venni egyet, mert vasárnapra csodaszép időt mondanak és már beleéltük magunkat a közös biciklizésbe. Hiába no, nőből vagyunk. Ha mi egyszer a fejünkbe veszünk valamit... Autózás vissza villámgyorsan a Hervisbe, mert időközben fél Bécsre rájött a kerékpárvásárlás.
Hoppá, a szürke KTM-et épp valaki próbálgatja. Utat törtünk magunknak a tanácstalan kerékpárvásárló jelöltek között és zihálva előadtuk az eladónak, hogy mégis kellene a szürke KTM. Nevet rajtunk, mondja, hogy rendben, de ma már nem tudjuk elvinni. Micsodaaaaa? Hát, már nem nagyon tudják üzembehelyezni. Erre kétségbeesetten magyarázzuk egymás szavába vágva, hogy de mi holnap bicajozni szeretnék, lécci, lécci, lécciiiii. Nagyon nevet, közben előkerül a szerelő srác is. Bólint, hogy nem probléma. Max. egy óra és kész a bringa. Ugrálunk az örömtől. Az eladó fog egy nylon zacsit és visz bennünket a kiegészítőket megvenni. Lámpa, lakat, kitámasztó, kulacstartó. Pakolja a zacsiba szépen őket. Amikor megvan minden, akkor a kerékpárral együtt betolja a szervízbe. Kiállítja hozzá a "forgalmi", egy papírcsík, amin feltünteti a típust, a gyári számot, felszerelést. Mondja, hogy kb. egy fél óra múlva visszajöhetünk. Elmegyünk gyümölcslevet inni, mert valahogy hirtelen elfáradunk.
Letelik a 30 perc, irány vissza. Tolják a drótszamarat kifelé, mi meg állunk és nem hisszük, hogy ez mindjárt a miénk lesz. Fizetek. A kasszánál kiderül, hogy ha Hervis kártyát váltok, akkor az összeg 25%-ért a jövő héten ismét vásárolhatunk. Wááááá, megvehetjük Lillának a sisakot! Jöhet az a kártya. Valóban kapunk egy Gutschein-t óriási összeggel. És miénk a bicaj! Valóban felszereltek rá mindent, menetkész. Kitoljuk a Merivához. Befér vajon? Ülések lehajtva, bicaj befektetve. Simán befért.
Hazaúton tervezgetjük, hogy holnap hová megyünk. Mondjuk Laxenburgba. OK. De ma este még tekerjünk egyet próbaként. OK.
Hazaérkezve a házunkkal szemben látom, ahogy egy férfi térden áll, majd egyszer csak orra bukik. Nézem, fekszik az oldalán, próbál felállni, de nem megy. Egy fiatalember is látja, mindketten odasietünk a földön fekvő férfihez. Sajnos csak azt tudjuk megállapítani, hogy nagyon-nagyon részeg és vérzik a feje. Időközben befut Lilla is. A fiatalember, meg én sem tudunk túl jól németül, így csak Lilla beszél hozzá. De olyan részeg, hogy csak néz, beszélni nem bír. Illetve annyit motyog, hogy jólvan ő, mindjárt megy is haza. A fiatalember a hóna alatt fogva tartja. Ha elengedné, összecsuklana. Közben hívom a 112-t és magyarázom, hogy van itt egy ember, aki nagyon részeg, de elesett. Mondják, hogy jönnek és megnézik mindjárt. Kb. 10 percet kellett várni, közben a férfi többször megpróbált gondolatban hazaindulni. Lilla beszélt hozzá folyamatosan, hogy ne akarjon az elindulással foglalkozni. Elmesélte neki, hogy milyen csodálatos napja volt, majd megkérdezte, hogy "És magának? Magának milyen napja volt?" Nincs válasz. "Mit csinált ma?" Válasz: "Ittam." :-) Megjöttek a rendőrök. (Óóóó, azok a csodálatos bécsi rendőrök!) Két nagyon-nagyon helyes fiú jött. Lillának is meg nekem is elakadt a szavam egyből. (Óóóóó, de helyesek.) Ja, igen. Én találtam meg a férfit. (A szőke helyesebb.) Igen, itt. (Óóóóó, Lilla, nézd már de helyes!) Igen, elesett. (Óóóóóó....) Ja, hogy személyi? Máris adom. (Telefonszámot nem adna cserébe? Nem nekem, jó lenne az a gyereknek is.) Közben leültették a férfit a földre, de az képtelen volt ülve maradni, így az egyik rendőrfiú a háta mögé lépett, a férfi azonnal a lábának dőlt. Mindannyian ott vihogtunk rajta. Kihívták a mentőket, ezzel a mi közreműködésünk véget is ért. Még tébláboltunk ott egy sort, majd rájöttünk, hogy mi még bicajozni akarunk és mindjárt besötétedik. Így igazán fájó szívvel, de otthagytuk a helyes rendőrfiúkat.
Sebtiben kerekeztünk 3 km-t. Hazaérve a sötétben nem voltunk képesek megküzdeni a számzárral, így nem maradt más választásunk, mint felvinni a kerékpárt a lakásba. Így aludt Lilla együtt az új bicajával. (Fénykép az előző bejegyzésnél.)

Vasárnap pedig valóban elkerekeztünk Laxenburgba. 41 km volt oda-vissza. Hazafelé Biedermannsdorf-ban ebédeltünk.
Itthon még lemostuk a kerékpárokat, mert a murvás úton mindkettő majdnem fehér színt kapott és nem akartuk ilyen porosan eltenni őket a télre.
Hosszas gyötrődés után összeláncoltuk a biciklijeinket a pincében. Sajnos, a pincerekeszünkbe nem fér be még egy kerékpár sem. Kicsit aggódva hagytuk őket lent, de a szűk feljárón képtelenség egyszerre két kerékpárt felvinni és a zárakat is nehéz levágni, komoly szerszám kellene hozzá.
Ezek után hétfőn reggel az autóban elhatároztam, hogy kötök biztosítást Lilla KTM-jére. Mire idáig jutottam a rádióban épp elhangzott a "Fahrraddiebstahl" szó. Pont a bicikli lopásokról beszéltek!
Idebent a kollégámtól megtudtam még azt is, hogy a rendőrségen ingyen beleütnek egy azonosítót a kerékpár vázába, hogy ezzel is nehezítsék a tolvajok dolgát. Mert ezt csak csiszolással lehet eltávolítani. Ha minden igaz, Lilla elintézi még ma ezt is.
Szóval elindítottam Lilla kerékpárbiztosítását és ha már így benne voltam a biztosítás kötésben, akkor már kötöttem egy biztosítást a bécsi lakásunkra is. Mert 3 évig hazardíroztunk biztosítás nélkül. Szerencsére eddig megúsztuk, senki nem áztatott el bennünket, ablakot sem törtünk össze. De minél több idő telik el, annál nagyobb a valószínűsége, hogy bekövetkezik valami káresemény. És nem akarok már több tanulópénzt fizetni feleslegesen. Szóval agyon vagyunk biztosítva, kérem szépen.

Ma pedig ismét biciklivel jöttem, mert Lilla kitalálta, hogy délután eljön értem szintén kerékpárral és még kirándulhatunk egyet az esős évszak beállta előtt. Ha minden igaz holnaptól jön az eső és a 16 fok. Mi pedig igazán igyekszünk ennek a meleg ősznek minden pillanatát kiélvezni!

2011. október 1., szombat

Drotszamar


A 25 fokos szombat delutani oszi homerseklet es Lilla kozelgo 18. szuletesnapja kerekparvasarlasra osztonzott bennunket.A drotszamar most bent pihen Lilla szobajaban. De csakis azert, mert az esti szurkuletben mar nem tudtunk megkuzdeni a szamzarral, lezaratlanul meg nem akartuk ejjelre lent hagyni az udvaron.