Tegnap este későn autóba kellett ülnöm, de csak csekélyke 50 km-t kellett legyűrnöm. Ezalatt a sötét magány alatt volt időm kicsit átengedni magam az érzésnek, hogy öregszem.
Mert
- nem szeretek már éjszaka autózni, gyakran gyötör halálfélelem és halálos víziók
- néha könnyebb azonosulnom a szüleim álláspontjával, mint a gyerekeimével
- gyakorta kapom azon magam, hogy a múltbéli élményeimmel, netán "bezzeg az én időmben" típusú történetekkel szórakoztatom szeretteimet
- egy éttermi ebédet többre tartok, minthogy én főzzek
- elkezdtem preferálni a lustulós, alacsony költségvetésű nyaralásokat (no, a kempingezésig még nem léptem vissza)
- az esti fürdés már nincs meg 10 perc alatt, ugyanis a mindenféle testápolási művelet legalább 30 percre elnyújtja a fürdőszobában tartózkodásomat
- fontos, hogy minden évben lekvárt főzzek
- gyakran sírok vagy szorul össze a bennsőm szomorú történetek hatására (hajléktalan, értelmetlen halál, tragikus sorsok, betegségek)
- gyakran sírás fojtogat, ha azt hallom, hogy valaki férjhez megy, gyermek születik vagy netán ezekről én mesélek másoknak
- szeretnék jótékonykodni
- ragaszkodom berögzött szokásokhoz
- idősebb rokonokat látogatok és befőzésről, tartósításról, főzésről beszélgetek velük
- édesanyámat orvoshoz kísérem és már én kérdezek helyette
- napilapot és Nők Lapját olvasok...
2 megjegyzés:
Igen, ezek már az "öregedés", más szóval a "bölcsesség" felé vezetö út tipikus jelei ;-)
Igen, a napokban, mint pl tegnap este, nekem is feltűnt, hogy van valami, amit pár éve még egész éjjel tudtam csinálni, most pedig éjfél után meg kell állnom pihenni, aludni egy kicsit. Ez a vezetés. Remélem ti sem gondoltatok másra.
Megjegyzés küldése