Daisypath Anniversary tickers

2012. január 1., vasárnap

2012 - BUÉK

Amit ma csinálsz, azt fogod egész évben csinálni.
Vagyis ezek szerint idén is fogok blogolni. :-)

A Karácsony nagy részét és még néhány napot Pesten töltöttük. Tegnapelőtt azonban, mi, felnőttek visszatértünk, hogy Bécsben érjen bennünket az újév.
Tegnap, a tavaly bevezetett szokásunknak megfelelően bejártuk a bécsi Silvesterpfad-ot. Most a Schwedenplatztól indultunk és a Rathausnál fejeztük be. Jó ötlet volt. Sőt! A végén még a híres Landtmann Kávézóba is betértünk egy gesztenyevirágra és forró csokira. Most nem volt semmiféle averziónk, hogy nincs Lacin öltöny vagy rajtam kiskosztüm. Ugyanis a vendégek legnagyobb része turista volt és nem törődtek az íratlan illemszabályokkal, simán csak jól akarta mindenki érezni magát a patinás környezetben. Mi is így tettünk.
Ma azándékunkban állt kimenni a Rathaus elé az Újévi koncertet a kivetítőn megnézni, de a szitáló eső eltérített bennünket ettől a szándékunktól. Helyette rádión hallgattuk, miközben betoltam a malackarajt a sütőbe.

A lányok szerencsemalacaival kívánunk mindenkinek BUÉK!

3 megjegyzés:

Unknown írta...

Boldog uj évet kivánok az egész családnak, boldogságot, békességet, egészséget!

Hajnalka Nagy írta...

BÚÉK, BÚÉK Nektek is!!! :)

Robi írta...

Én is Nagyon Boldog és Sikeres Új Évet Kívánok Nektek! ;)