Újabb dolgokat tanultam a lakásbérlésről.
Az egyik az "unbefristet" fogalom. Ez korlátlan időre szóló bérlést jelent.
Ebben az esetben bérleti idő nincs korlátozva és a bérbe adó (tulajdonos) nem mondhatja fel csak úgy a szerződést. Ha fel szeretné mégis bontani, akkor a bérlő részére ún. "ajánlatot" kell tennie vagyis keresnie kell egy másik lakást hasonló feltételekkel vagy jelentős anyagi kompenzációt kell felajánlania. Ha a bérlőnek nem tetszik az ajánlat, akkor nem köteles elfogadni. Ebben az esetben a tulajdonos nem tudja kirakni a lakásból. Persze mindez csak akkor érvényes, ha a bérlő mindig időben fizet, nincsenek vele egyéb gondok sem. Ha viszont nem fizet, akkor a tulajdonos bármikor kirakhatja.
A bérlő viszont a szerződésben meghatározott felmondási idővel bármikor felbonthatja a szerződést.
A gond egy kicsit a felújítással lehet. Szerződésfüggő a dolog, de általában a felújítás a bérlőt terheli. Létezhet olyan szerződés is persze, hogy a felújítás költségeit egy esetleges kiköltözés esetén a tulajdonos részben térítheti az amortizációs időtől függően.
Ha a bérleményünk árát túl magasnak ítéljük meg, akkor ezt ellenőrizhetjük egy online kalkulátor segítségével. Ez a kalkulátor régi bérházak esetében segít, új lakásokra nem használható.
https://www.wien.gv.at/richtwert/berechnung/
Holnap ki is fogom próbálni a kalkulátor által adott értékeket egy ártárgyalásnál. :-)
10 megjegyzés:
hajrá, hajrá! hogy ment, ha már túl vagy rajta?
Sehogy nem ment. Irdatlanul sok pénzt kérnek a lakásért és mi rengeteg felújítanivalót találtunk benne. :-(
Folytathatom a keresést tovább. :-(
Ezt nem értem! Ha most vennétek ki egy házat, azt is nektek kellene felujitani, meg ha elmentek akkor is? Ez igy nem hangzik nagyon korrektnek! Bár nem szólhatok egy szót sem, mert ami Belgiumban van a bérlések körül, hát az se semmi.
Azért remélem hamarosan megtalálják a jót és szépet, pont azt és olyan áron ahogy ti szeretnétek.
uhhh, a fenébe! tényleg nem 1xrű mutatvány errefelé jó bérlakást találni minőségben és árban.
Pillanatnyilag nálunk is ugye 1 év volt a régi bérlakásban, aminek csak az ára volt jó meg mondjuk a konyhabútor vadi új volt a sütővel együtt, "felújítottként" votl hirdetve, ami az ablakokra, szigetelésre sajna nem vonatkozott (agyba-főbe fűtöttünk és nem volt mindig meleg), meg ugye kicsi lett számunkra..
Mostaniba is 1 éve lakunk lassan, sok előnye van, főleg h az épület fel volt újítva, szigetelve, ablakok szuperek, alig kell fűtenünk ennek köszönhetően...beköltözéskor részben főbérlő, részben saját pénzen kifestettük, amolyan tisztasági,
DE felújítandó rengeteg lenne kezdve fürdő full, csempézés, burkolat előszobától kezdve fürdő, wc, kamra, konyhában esetleg egy új sütő, konyhabútor...ha saját lenne érdekelne, most egyelőre csak zavar...szobákkal nagy gond nincs, viszont a nagy hűtőnk a nappaliban éktelenkedik egy sarokban, mert konyhába nem fér be! eleve ha be is fért volna nem elég nagy a konyha ez a bajom nagy részt!
nekem szempont milyen a konyha és mekkora! mert szeretek konyhában lenni, főzni ezt-azt, meg nem is vagyunk menzások, ha 1-2 ebéd és csak reggeli kávé, tea lenne no prob, de nincs munkafelület elég, nincs elég polc, szekrény a dolgoknak s ettől falramászom nap mint nap...
Ezek szerint ti is kerestek ismét.
Nálunk is a konyha az egyik sarkalatos pont. A jelenlegi a lakás kellős közepén van, nincs ablaka és picike egy 4 tagú felnőtt családnak. Ráadásul nem fér el egy mikró a konyhában.
A lakáskeresés során mindig úgy érzem magam, mint aki egy körtét próbál meg összehasonlítani egy szilvával. Az egyiknek jó a konyhája, de rossz helyen van. A másiknak rossz az egész lakásbeosztás, de a lakás komoly utómunkákra szorul. Jó a lakás, de nincs lift. Van hatalmas terasz, de nem elegek a szobák. És még sorolhatnám vég nélkül. Kompromisszum kompromisszum hátán. Az árról nem is beszélve. Néha hihetetlen, hogy mennyit kérnek a lakásokért...
Azt meg ki is hagytam, hogy a jelenlegi konyhafelszerelésünk nagy része még Magyarországon dekkol. Esély nincs arra, hogy bármi beférjen még a mostani konyhánkba. :-)
Sziasztok!
Ausztriaban olyan nincs, hogy szobat adnak ki, mint Angliaban? Koszi
Kedves Névtelen!
De van szobabérlés Ausztriában is. A neten rengeteg ilyen hirdetés van, de az ismerőseimnek nem túl jók a tapasztalatai a minőséggel kapcsolatban. Gyakran kis lyukakat adnak magas áron. Általában 200-400 EUR között lehet szobát bérelni.
Szia!
Szobát szeretnék bérelni Bécsben.
Milyen weboldalakon érdemes keresni?
Üdv. Nándi
v.nandi81@citromail.hu
Sziasztok!
Érdeklődnék, hogy Ausztriába is kell munkáltatói igazolás egy lakás bérléséhez? Ugyanúgy működik mint Németországban?
Szeretnénk kiköltözni, és munkát keresni stb..
Előre is köszi.
Üdv
Teréz
Megjegyzés küldése