Cinkék

Sajnos elért engem is a bloggerek átka a témamélküliség.
Ezt a blogot soha nem szántam személyes naplónak, napi bejegyzésekkel az éltünkről. Persze a személyes élményektől soha nem vonatkoztattam el, így most az a helyzet állt elő, hogy nem tudok az élményeinkről mit írni, mert csak a szürke, dolgos hétköznapok vannak. Rengeteg munkával, tanulással, kisebb-nagyobb problémákkal, de semmi izgalmas nem történik velünk. Szóval az igazi élmények elkerülnek minket. Teljesen beleszoktunk a bécsi létbe, már lassan minden természetes, alig akad valami rácsodálkozni való.
Vagyis azért akadt egy.

Az elmúlt hetekben véget vetettem az 1000 szemes paradicsom ültetvényünknek. Téliesítettem a "kertet".
Miközben kertészkedtem emlékeztem, hogy beköltözésünkkor láttam cinke eleséget a teraszon kifüggesztve, de akkor már nem törődtem vele, mert jött a tavasz.
Amikor a Bricostore-ban jártam pár hete, eszembe jutott, hogy ha már az előző lakó etette a madarakat, akkor ne törjük meg ezt a jó szokást. A kassza mellett pont ott volt az eleség, így hát vettem belőle egy comaggal.
Kifüggesztettem belőle hármat a terasz két végébe.
Még soha nem etettem madarakat a lakásunkból, így hitetlenkedtem egy sort, hogy biztos nem fog ide jönni egy madár sem.
Kb. 20 perc telhetett el, amikor is megjelentek az első kis vendégek. Csak álltam a konyhában és néztem, ahogyan váltják egymást illetve ahogyan birtokba veszik a teraszunkat. Némelyek még a terasz padlójára is leszálltak vagy a kint tárolt kerékpárunkon pihengettek.

És azóta is folyamatosan jönnek. Néha kölcsönösen megijedünk egymástól, amikor kimegyek a konyhába valamiért. Ilyenkor ijedten elreppennek, majd kisvártatva visszajönnek.
Viszont a fényképezés nem volt egyszerű dolog. Többször nekifutottam, de ma végre összejött. Igaz kicsit görcsöt kapott a kezem, de megérte.