Daisypath Anniversary tickers

2012. november 18., vasárnap

Cinkék

Sajnos elért engem is a bloggerek átka a témamélküliség.
Ezt a blogot soha nem szántam személyes naplónak, napi bejegyzésekkel az éltünkről. Persze a személyes élményektől soha nem vonatkoztattam el, így most az a helyzet állt elő, hogy nem tudok az élményeinkről mit írni, mert csak a szürke, dolgos hétköznapok vannak. Rengeteg munkával, tanulással, kisebb-nagyobb problémákkal, de semmi izgalmas nem történik velünk. Szóval az igazi élmények elkerülnek minket. Teljesen beleszoktunk a bécsi létbe, már lassan minden természetes, alig akad valami rácsodálkozni való.
Vagyis azért akadt egy.

Az elmúlt hetekben véget vetettem az 1000 szemes paradicsom ültetvényünknek. Téliesítettem a "kertet".
Miközben kertészkedtem emlékeztem, hogy beköltözésünkkor láttam cinke eleséget a teraszon kifüggesztve, de akkor már nem törődtem vele, mert jött a tavasz.
Amikor a Bricostore-ban jártam pár hete, eszembe jutott, hogy ha már az előző lakó etette a madarakat, akkor ne törjük meg ezt a jó szokást. A kassza mellett pont ott volt az eleség, így hát vettem belőle egy comaggal.
Kifüggesztettem belőle hármat a terasz két végébe.
Még soha nem etettem madarakat a lakásunkból, így hitetlenkedtem egy sort, hogy biztos nem fog ide jönni egy madár sem.
Kb. 20 perc telhetett el, amikor is megjelentek az első kis vendégek. Csak álltam a konyhában és néztem, ahogyan váltják egymást illetve ahogyan birtokba veszik a teraszunkat. Némelyek még a terasz padlójára is leszálltak vagy a kint tárolt kerékpárunkon pihengettek.
És azóta is folyamatosan jönnek. Néha kölcsönösen megijedünk egymástól, amikor kimegyek a konyhába valamiért. Ilyenkor ijedten elreppennek, majd kisvártatva visszajönnek.
Viszont a fényképezés nem volt egyszerű dolog. Többször nekifutottam, de ma végre összejött. Igaz kicsit görcsöt kapott a kezem, de megérte.

12 megjegyzés:

hb írta...

Bringáknak nem tesz jót az erkélyen való telelés, de egyébként sem érdemes ott tárolni. A sok napozás, pára, csapadék nem tesz jót a fémnek, műanyagnak, guminak. Ha nagyon nincs hely arra, hogy az egyik fal mellé odatámaszd, akkor kapni falra rögzíthető, pontosabban fúrható, tartókat. De ezek közül egyet biztosan nem ajánlok, ez pedig a Thule Wall hanger 9771: http://www.thule.com/en/HU/Products/Bike-Carriers/Accessories/Thule-Wall-hanger-9771

Alacsony vagy női vázas bringát csak kínlódva lehet feltenni rá, a hajlított vég is hátráltat ebben, s még duplaannyiba is kerül, mint egy noname változat.


Még egy észrevétel: vajon mekkora a szemben lévő lakások belmagassága? Kissé alacsonynak tűnnek, az ablak felett már a födém kezdődhet. Vagy megvan arra is a 2,7 méter körüli belmagasság? (:

Hajnalka Nagy írta...

jaj, régi szép idők elevenedtek fel bennem, amikor a pesti kislakásunk erkélyén etettük a cinkéket ugyanígy :)

Nikol írta...

Kedves hb!
Ezek szerint te már jártál nálunk.:-)
Most hetekig törhetem a fejem, hogy kit takar a "hb" név.

A szemközti lakások magasságáról fogalmam sincs. Az újakra gondolsz egyébként?

A falra szerelés nem opció. Mármint a lakésban tuti nem. Nincs hová szerelni.
Amúgy le van takarva és ez nem egy vadiúj, értékes bringa. Mondjuk akkor is kell vigyázni rá, tudom.

Majd lentre, a közös udvarra akarunk jövőre egy Fahrradbox-ot szerezni. A tulaj azt mondta, hogy csinlhatjuk. Csak kicsit húzós az ára. Eze egy konténer féle, amiben két bicaj is elférhet. És Bécs városa valamennyivel támogatja a "beszerelését".

http://www.wien.gv.at/amtshelfer/verkehr/strassen/privatflaeche/fahrradstaender.html

Nikol írta...

Önkritika következik. Persze, hogy nem jért nálunk hb!
A fotókról láthatta, amit látott.
Hétfő reggel van, én kérek elnézést.

És akkor a korrekt válasz: valószínűleg megvan a legalább 2,5 m-es magasság, de valóban nagyon érdekes. Soha nem gondolkodtam el ezen még, de most jobban megnéztem. És érdekes kérdés még a szigetelés is. De biztos jól megvan oldva, mert mi is tetőtérben lakunk és ezzel hála az égnek, semmi gondunk nincs. :-)

Unknown írta...

Sziasztok! tudom nem ide vág, de (jogosítvány)...
hol lehet a magyar igazolást németre lefordittatni?- vagy elfogadják az én forditásomat is?- gondolom nem:)


köszönöm szépen a segitséget!
Erasko

Nikol írta...

Bármelyik fordítóirodában lefordítják.
Valóban nem jó a te fordításod.
De tőlem nem is kérték ezt az igazolást.
Menj Swechatra, ha van rá lehetőséged. Ott nem akadkoskodnak sokat.
A jogsis posztban megtalálod a címet.

Unknown írta...

Szia! köszönöm!
epp őket hivtam, kapcsoltak vki illetékest.. ő zt mondta h a forditása kell....-bár nem bánnám , ha a magyart is elfogadnák...- neked elfogadták a sima magyart?

Nikol írta...

Én magamtól vittem a magyart és a fordítását is.
Így nem tudom, hogy mi lett volna, ha nem adom oda a fordítást. Én nem akartam kétszer menni, ezért inkább lefordíttattam.

Unknown írta...

Akkor mi is így teszünk, köszönjuk szépen!

Unknown írta...

esetleg egy jó forditó irodát tudnátok ajánlani?
köszönöm

Nikol írta...

Csak pestit tudok ajánlani.
Én velük szoktam dolgozni: www.linguarium.hu

Facebook-on meg őket ajánlották Bécsben:
"Simonfay Maria 01 310 08 19
Wien 1090 Wasagasse 27
Nagyon korrekt, ha surgos 1 oran belul is kerheto."

Vagy egy másik: "elküldöd az info@at4.hu címre és fordítóirodai partnerünk a Turris Babel kft. kedvezményes áron megcsinálja neked, sokat dolgoztunk velük már együtt és mindig a legjobb ajánlatot ők adták..."

Sok sikert!

Robi írta...

Mamám is mindig etette a cinkéket, Én sem értettem soha, hogy hogy mernek ilyen közel jönni. :D

Más: témának javasolnám, hogyha a Rathaus felé jártok, vagy a Grabenen, akkor pár "karácsonyi" képpel megörvendeztethetnétek az olvasótábort. Persze ha nem nagy nehézség. :D Emellé le lehetne írni, hogy Nektek melyik karivásár tetszik és miért, meg a többi miért nem. Hátha valaki expressz módban arra jár és segítene Neki. :)