Daisypath Anniversary tickers

2012. március 30., péntek

Nem lesz fizető övezet a X. kerület

Már korábbi posztban említettem, hogy a héten szavaznak, hogy bevezetik-e a fizetős parkolást a Favoritenben (X. kerület) vagy sem.
Tegnap megvolt a szavazás és az ötlet elbukott vagyis továbbra is csak néhány utcában lesz fizetős a parkolás, nem terjesztik ki az egész kerületre. Marad a jó világ! :-)

A hír német nyelven itt olvasható.

2012. március 27., kedd

Örök vadászmezők

Talán még emlékszik valaki, hogy 2009. szeptemberében családunk 3 apró taggal gyarapodott, 3 aprócska dzsungáriai törpehörcsöggel. Volt egy feketénk, egy fehérünk és egy szürkénk. Eleinte egy ketrecben éledgéltek, majd szét kellett szedni őket 2 ketrecbe, végül 3-ba.
Számtalanszor utaztak velünk Budapestre és vissza Bécsbe autóval. Igazán világlátott kis állatok voltak.
A fekete sajnos nagyon beteg lett, valami idegrendszeri betegsége volt már születésétől fogva. Néhány hónapja elvittem az állatorvoshoz és közös egyezség után elaltatta. Nagyon szomorúak voltunk.
A megmaradt két állatunk a telet és a költözési mizériát Pesten vészelte át anyukám gondoskodásában. Azonban a költözés után kis kedvencünk, a "szőke" höri rögvest Bécsbe utazott. Ekkor már látszott rajta, hogy nagyon öregszik (2,5 éves), de jó kedve volt, evett rendesen, igényelte a társaságunkat.
Azonban a hétvégén elkezdett egyre gyengülni, kedvetlenedni. Egyre többet aludt, de még eszegetett, az érdeklődésünkre kidugta orrát a házából, de már láthatóan nem élvezte az emeletre mászást sem. Fent volt neki az étkező helye, egy kis létrán kellett felmásznia a kajáért. Lebontottuk az emeletet, próbáltuk kényelmesebbé tenni az életét.
Sajnos tegnap este a 7 órás harangszót már nem hallhatta, elpusztult Lilla kezében.
Még az este eltemettük egy nagyon szép parkban egy csipkebogyó bokor tövébe.
Az utolsó hörcsögünk Pesten várja kisgazdája hazaérkezését a hétvégére.

2012. március 25., vasárnap

Enteriőr

Hogyan alakítsuk át megunt stokinkat éjjeliszekrénnyé?
Egyszerű. Adjuk oda Lillának.
Íme néhány órával később az eredmény. :-)

2012. március 24., szombat

Fizető övezetek kiterjesztése Bécsben

Mostanában a fizető parkolás borzolja a bécsiek kedélyeit. Meg a miénket is.
Eddig a Gürtelen belül fizetős volt a parkolás, a helyi lakosok kérhettek térítés ellenében Parkpickerl-t az autójukra. Ennek éves díja kb. 200 EUR.
Most azonban Bécs más részeire is ki akarják terjeszteni a kötelező fizetést október 1-vel. (Simmering (11), Hietzing (13), Döbling (19), Floridsdorf (21), a Duna túloldala és Liesing (23) biztos, hogy nem lesz fizetős.) Egyelőre annyi az engedmény, hogy a kerületek maguk dönthetik el, hogy bevezetik-e a fizetős rendszer avagy sem.
Eddig Meidling (12), Rudolfsheim-Fünfhaus (15), Ottakring (16), Hernals (17) és a héten Penzing (14) csatlakozott a fizető övezethez. A jövő héten a mi kerületünkben, Favoriten (10) lesz szavazás. Egyelőre 50-50% az esély. Izgatottan várjuk, mi lesz a döntés.

Hozzáteszem csendesen, hogy ha igennel szavaznak, akkor igen kínos helyzetbe kerülnek az itt lakó, évek óta külföldi rendszámmal közlekedő autósok. Mert szabad ugyan kérni engedélyt a parkolásra, de nem hinném, hogy külföldi rendszámú autóra merne bárki is ilyet kérni...

A cikk németül:
http://diepresse.com/home/panorama/wien/742957/Parkpickerl-in-WienFavoriten_Chance-steht-50-zu-50

2012. március 22., csütörtök

Ujjlenyomat

Íme a kéményseprőnk ujjlenyomata.

Egy kis személyiséganalízist vállal valaki ujjlenyomat alapján? :-D

2012. március 21., szerda

Tennivalók, ha Bécsben lakást váltunk

Ez lesz az utolsó költözős, lakásos poszt, ígérem.
De úgy gondoltam, hogy összeszedem, hogy mit kell intézni egy bécsi vagy bármilyen ausztriai lakcímváltozás során.

- Meldezettel - elég bemenni a új cím szerint illetékes Magistrat-hoz, ott intéznek mindent. Ingyenes.
- e-card - a WGKK-nál vagyunk biztosítva. Online intézhető a dolog itt. Meg lehet adni a velünk együtt költöző össze személy adatát egyszerre. Nagyon klassz!
- Munkahely, iskola - ne felejtsük el bevinni a Meldezettel fénymásolatát a munkahelyünkre. nagyon hálásak lesznek, ha mindezt magunktól tesszük meg. A gyerekek is bevitték a Meldezettel másolatokat a sulikba maguktól.
- Bank - it is be kell jelenteni az új lakcímet. Én meg tudtam tenni a netbank-on keresztül mindannyiunknak. Elküldtem a beszkennelt Meldezetteleinket.
- Posta - kértem a leveleim átirányítását 3 hónapig. Ez mondjuk nem egy egyszerű folyamat, mert előbb regisztrálni kell a neten, majd a regisztráció végén ki kell nyomtatni egy papírt, amit a legközelebbi postán az ember aláirat. Ezzel aktiváltatja a regisztrációját. Ha már a postán sorbaálltam, akkor az átirányítást is elintéztem. 4 emberre lehet kérni egyszerre. Szépen megadtam mindannyiunk nevét, születési dátumát (hogy az mihez kell, azt nem tudom), megadtam a régi és az új címet, kifizettem a 11,7 EUR-t és kész is volt. Azóta szépen kapjuk az átcimkézett leveleket. És az új postaládánkban is megjelent mindannyiunk neve a postás kézírásával. :-)
- Wien Energie - ha a nevünkön voltak a régi lakás fogyasztásmérői, akkor kérni kell azoknak a lezárását. Érdemes online regisztrálni a Wien Energie-nél, én már ezt évekkel ezelőtt megtettem. Így most csak egyszerűen meg kellett nyomnom a gombot, hogy Abmelden a régi címről. Ha tudjuk az új bérlő néhány adatát (név, telefonszám, születési dátum), akkor meg is adhatjuk azt azonnal. Ha van kulcsunk a mérőóták szekrényeihez, akkor akár magunk is leolvashatjuk azokat és megadhatjuk az aktuális állást. Ha nem, akkor pár napon belül kijönnek és ők olvassák le személyesen. Majd kiállítják az elszámoló számlát és ennyi. Ugyanígy az új szerződés alapján hozzá tudjuk adni a régi regisztrációnkhoz az új címet.
- Lakásbiztosítás - ez is sima ügy, ez is megy online. Én a Wiener Städtische biztosítónál vagyok, gyorsan megtaláltam a címváltozás bejelentéséhez szükséges oldalt, kitöltöttem mindent, megadtam az új lakás méretét is. Napokon belül jött az új szerződés a módosított díjjal.
- Kerékpár biztosítás - ahhoz is megtaláltam az online formulát, innen is megjött a módosított szerződés néhány napon belül.
- Autó - a forgalmit is át kell iratni, mert szerepel benne a lakcím. Ezt az a biztosító intézi, ahol a kötelezőt és a CASCO-t fizetjük. Be kell menni személyesen, vinni kell az autó törzskönyvét és 1 EUR fejében kb. 5 perc alatt megkapjuk az új forgalmit. Az 1 EUR a Magistrat rendszerébe a betekintési díj, mert a biztosító személyesen ellenőrzi a lakcímváltozás tényét a központi adatbázisban.
- Törzsvásárlói kártyák - minden bolt online oldalán rá lehet akadni az adatváltoztatási formanyomtatványra. Ha mégsem, akkor elég egy e-mailt írni nekik.
- TV, internet - mivel nekünk még mindig nincs TV-nk és eddig csak mobil internetünk volt, így ezt nem kellett intéznem, de gondolom, nem valami bonyolult ez sem.

Hát ennyi, az intézni való. Nem mondom, hogy megy minden egy nap alatt, de azért viszonylag kényelmesen, az asztal mellől intézhető az ügyek nagy része.
Remélem, hogy nem hagytam ki semmit, ha mégis, majd frissítem a bejegyzést.

Update (03.25.):
- Körzeti orvos - természetesen meg lehet tartani a korábbi körzeti orvost, de ha nagyon messzire költözünk, akkor ennek nem sok értelme van. Ebben az esetben érdemes valaki mást választani az új környékről. Ha jól tudom, csak be kell menni és bejelentkezni az új orvoshoz.

Kéményseprő és tűzoltó

Már a múlt héten kitették a lift ajtajára, hogy ma reggel legyünk szívesek itthon tartózkodni, meg kéményseprészeti ellenőrzés lesz.
Gondoltam, óóóó ez ismerős, ilyen minden évben van. Kb. 5 perc. És ma amúgy sem gond, mert már hétfő óta betegen tengek-lengek a lakásban.
A lányok érdeklődtek, hogy itt hagyhatnak-e a kéményseprővel egyedül (nem kell rosszra gondolni, csak a nyelvi akadályok miatt aggódtak, de megnyugtattam őket, hogy egy kéményseprő nem jelent legyőzhetetetlen akadályt), majd elmentek itthonról iskolába (és milyen rosszul tették...).
Hamarosan csengettek. 3 ember állt az ajtóban. Egyikük a már korábban is ismert kéményseprőnk (mert 150m nem távolság egy kéményseprő körzetében) és két ember a tűzoltóságtól, közülük az egyik egy nagyon fess fiatalember full tűzoltó felszerelésben. Kicsit sem bámultam meg. :-)
A kémyényseprő kipucolta a kéményt és otthagyta a szép fekete ujjlenyomatát a szép fehér falunkon. A két másik kollégával végigjárták a lakás összes helységét, majd valamilyen eszközzel méricskéltek. Ellenőrizték a szagelszívónkat is. Be kellett indítanom és a kéményseprő vagy 5 percig mért valamit a lakás másik végében. Majd elégedetten bólintottak, megköszönték a közreműködést és távoztak.
Na, ilyen alapos ellenőrzésben sem részesültünk még soha.

Ui: felvesszük a bécsi tűzoltókat is a bécsi rendőrök mellé a listába. :-)

2012. március 20., kedd

Kiskert

Kész a kert a teraszon vagy ahogyan a családom vicces en nevezi, a birtok. :-)
Az élcelődésnek az oka, hogy olyan vehemenciával vetettem bele magam a tenyérnyi "kert" benépesítéséhez, hogy anyukám (amíg nem járt nálunk) azt hitte, hogy legalább 100 nm terasz tartozik a lakáshoz. Azóta folyton ezzel húznak.
Az előző lakó hátrahagyott jó néhány tő epret, de m ég én is vettem hozzá különböző fajtájú töveket. Lilla kedvéért ültettem két tő liliomot, kiváncsi vagyok, hogy kihajtanak-e.
Már nőnek a koktélparadicsom és hajnalka (vagy ahogyan a nagymamám hívta hajnalicska) palántáim a szobában.
Szóval élvezem a tenyérnyi termőföldet a teraszon. :-)
És szombaton már méhek hada dolgozott serényen a virágaim beporzásán a lányok legnagyobb riadalmára. :-)

2012. március 19., hétfő

Brüsszelben jártam

A múlt héten üzleti úton Brüsszelben jártam.
Ha Brüsszelt jellemezni kellene 3 szóval akkor az alábbiakat mondanám: csokoládé, waffel, sör. És feltétlenül hozzátenném még a dugó szót is.
A Belvárosban csokoládé bolt csokoládé boltot ér. Elképesztő mennyiségű csokoládé van felhalmozva a sétálóutcában. A kommersz boltokban ugyanazok a gyári dobozok, ugyanolyan akció keretén belül kaphatóak. Az egyedi boltokban viszont egyedi készítésű csokoládék, pralinék, bonbonok kaphatóak csilagászati árakon.
A csokoládéboltok unalmas sorát meg-megszakítják a waffel árusok. Helyben sütik a waffelt és az ember hosszú listából választhat, hogy mit kér rá. Én epreset ettem csokoládé öntettel. Mennyei volt!
Természetesen nekem is megvolt a pisilő kisfiú szobra, ami tényleg valóban nagyon kicsi. És nekem nem tetszik, de hát ízlések és pofonok.
Ezen kívül sajnos nem sokat láttam a városból, de akad még néhány benyomásom.
Ha Bécsről azt gondoljuk, hogy nagyon sokszínű a lakossága, akkor Brüsszel még sokszínűbb és nyugtalanabb. Sokszor vannak verekedések, csetepaték az utcán. Vannak olyan negyedek, ahová a helyiek nem szívesen teszik be a lábukat. A helyiek szerint Brüsszel közbiztonsága nem jó. Az autóban már nem lehet értéket hagyni. Ez nekik nagyon meglepő...
A külvárosok és kisvárosok építészeti stílusa nagyon hasonlít az angol stílusra. Sok a piros téglás ház és a jellegzetes angol ikerházak.
A közlekedés katasztrofális. Próbáltuk megfejteni, hogy miért van állandó csúcsforgalom Brüsszelben és az volt a meglátásunk, hogy Brüsszelben rengeteg munkahely van, az emberek azonban inkább a közeli kisvárosokban élnek szívesebben. A helyiek elmondása szerint a vonatközlekedés megbízhatatlan, gyakran vannak késések, járatkimaradások. A tömegközlekedés sem valami jó, vannak olyan üzleti negyedek, amelyek busszal nehezen megközelíthetők. Ezért inkább mindenki autóba ül. A belgák szemmel láthatóan nem egy ideges népség, mindenki megadóan üldögél a dugóban és araszol szép lassan előre a célja felé.
Imádják a körforgalmakat, ami rengeteg helyen inkább lassítja bizonyos irányokban a közlekedést.
Belgiumban az emberek vagy flamandul vagy franciául beszélnek, így minden tábla, tájékoztatás két nyelven olvasható. Legnagyobb meglepetésemre a flamand szövegeket nagyjából meg is tudom érteni, mert rengeteg szó hasonlít angol vagy német szavakra. Felolvasni már nem tudnám, mert egy csomó hangot nagyon furcsán képeznek.
A cégünknél is érdekes a helyzet. Vannak kollégák, akik nem is értik egymást, így a közös nyelvük az angol. A megbeszélések is mindig két nyelven zajlanak. Magam is láttam ilyen összejövetelt, kicsit vicces a dolog, de szemlátomást működik.

A kedd estét Csilláék társaságban töltöttem és ezúttal is köszönöm a finom vacsorát és a jó társaságot, a sok nevetést. Örültem, hogy megismerhettem az egész családot és a népes állat kompániát is.

2012. március 11., vasárnap

Kis hírünk a nagyvilágban

Amíg a ház asszonya jól megérdemelt munkáját (és söröskorsóját) tölti az EU fővárosában (tudom, csak a székhelye), addig tolok egy vendégposzt (automatikus tárgyeset).
Szombati idill a Merkur áruház parkolójában. A bevásárlókocsik leghosszabb sorának végén egy außer betrieb jelenetet fényképeztem le, valaki egy inkompatibilis pénzérmével próbálta elkötni a járművet. Gondolom a kedves olvasó már kitalálta, igen, Magyar Köztársaság felirat kandikál ki a résből. Még jó, hogy már nincs ilyen nevű ország, így nem kellett nagyon szégyenkeznünk.

2012. március 2., péntek

Volt, nincs - lakcímkártya és személyi

Nincs már pesti lakásunk és ez most végre rendet hozott a lakcímeink között.
Amikor kiköltöztünk Bécsbe 2008-ban, akkor bejelentettem az Önkormányzatnál, hogy ideiglenesen külföldre távoztunk. Kaptunk is róla egy kis elismervényt.
Majd Bécsben bejelentkeztünk "Hauptwohnsitz" címszó alatt. Mert, hogy Bécsbe tettük át a székhelyünket és "Hauptwohnsitz" kell munkavállaláshoz, biztosításhoz, mobiltelefon vásárláshoz stb..
És innentől kezdve hosszas jogszabály elemzés következett, mert éreztük, hogy ez nem jó így.
A végső konklúzió az volt, hogy ez valóban nem helyes!
Mert az ember csak egyetlen lakhellyel rendelkezhet (A lakóhely (korábban: állandó lakóhely, vagy állandó lakcím) annak a lakásnak a címe, amelyben a polgár él.). Még akkor is, ha az országok nyilvántartása nincs összekötve és soha nem fognak rájönni a duplázásra...
A tartózkodási hely (A tartózkodási hely (korábban: ideiglenes lakóhely, vagy ideiglenes lakcím) annak a lakásnak a címe, ahol a lakóhelye végleges elhagyásának szándéka nélkül a polgár 3 hónapot meghaladóan tartózkodik (pl. kollégium, stb.).) természetesen eltérhet a lakhelytől.
Vegyük pl. azt az egyszerű magyarországi esetet, hogy az embernek van egy budapesti lakása, ahová be van jelentve "állandóra". Majd a munkája Szegedre szólítja évekre. A pesti lakását nem adja el, mert hétvégeken hazajár vagy épp családjának többi tagja életvitelszerűen ott él, de Szegeden bérel egy lakást magának. Ekkor a szegedi lakása lesz a tartózkodási helye, mert 3 hónapot meghaladóan tartózkodik ott. Az most nem lényeges, hogy hétvégeken Budapestre jár. Az életvitelszerűn van a hangsúly. Ebben az esetben emberünk elballag a szegedi Okmányirodába és bejelenti a tartózkodási helyét a szegedi lakcímére.
Ez tiszta sor.

A külföldi tartózkodásnál is hasonló a dolog, csak egy kicsit más a terminológia. Úgy tűnik, hogy a jogalkotók nem tartottak lépést az EU-s csatlakozással (munkaerő szabad vándorlása) és a terminológia a régi maradt vagyis a külföldi letelepedést kell választani ilyen esetben. Ekkor elveszik a lakcímkártyát és a személyi igazolványt, de cserébe kapunk egy határozatot 3.000 Ft illetékbélyeg fejében.
Ezen az áll, hogy XY ezen és ezen a napon elhagyta Magyarország területét.
Természetesen bármikor dönhetünk úgy, hogy Magyarországra visszaköltözünk, ekkor új személyit és lakcímkártyát kapunk minden további herce-hurca nélkül az Okmányirodában.

A fent vázolt megoldás mindenképpen jó a külföldi rendszámú autót vezetők részére, mert így egy esetleges igazoltatásnál a rendőr nem fog magyarországi lakcímet vagy tartózkodási helyet találni az adatbázisban. Kénytelen lesz kissé csalódott arccal visszaadni útlevelünket, jogosítványunkat és más áldozat után nézni egy 800e Ft-os bírság reményében.

Ügyintézés menete lehet:

1. Lakóhelyünk szerint illetékes Okmányiroda Népességnyilvántartási csoportja
Okmányok: személyigazolvány, lakcímkártya, érvényes útlevél
Költség: 3.000 Ft
Ügyintézési idő: 15 perc

2. Vagy az adott ország magyar konzulátusa
Okmányok: személyigazolvány, lakcímkártya, érvényes útlevél
Költség: Ausztriában 35 EUR (de egy barátunknak mondtak már 50 EUR-t is)
Ügyintézési idő: egyes információk szerint 3 hónap!

További tájékoztató itt.