Csehország – Slavonice és egy víztározó

A múlt héten szabadságra küldtek. De jól is esett és kellett is.
A szabadságos napok egyikét pedig jól kihasználtuk, hogy Lillánal ananászos zöld teáért átugorhassunk a csehekhez (már az ősz óta tervezem). Nekem minimál elképzeléseim voltak ezzel kapcsolatban: Znojmo, első Billa, tea le a polcról és vissza haza. Kb. ennyi.
De Laci kirándulást szimatolt a levegőben. Míg én a munka fáradalmait pihentem ki éjjel az ágyban, addig ő guglizott, olvasott és tervezett. Én pedig másnap élveztem a hirtelen kerekedett kirándulás izgalmait.

Slavonice - fő tér

Bécsből ragyogó napsütésben indultunk útnak. Stockerau után azonban beértünk Homály megyébe. Az autó rendületlenül hasította a ködöt. Majd egyszer csak elfogyott (a köd, nem az autó) és visszatért a kék ég és a napsütés.

Sgraffito

Meg sem álltunk Slavonice-ig. Csodaszép kisvároska közvetlenül az osztrák-cseh határon. Igazi ékszerdoboz. Régi stílusú cseh, sgraffito-s házak a XIV-XVI. századból, csend körös-körül.

Középkori házak

Majdnem dél volt, amikor megérkeztünk. Jót sétáltunk a napsütésben, majd a séta végén elgondolkoztunk egy kis harapnivalón. A főtéren volt néhány étterem, de vendég egy szál se. Se ki, se be. Még nem voltunk annyira éhesek, hogy legyőzzük az ismeretlenben a bátortalanságunkat. Így hát elhalasztottuk az ebédet. Majd útközben, mondtuk.
Az autónk orránál volt egy Coop áruház, Laci ajánlgatta, hogy menjünk be. Ááá, lesz ennél majd nagyobb és jobb hely. Majd akkor.
Miután megtudtam a következő célállomást, a navigációt magamra vállaltam. Olyan igazi, papír alapú navigálást. A 409-es úton haladtunk a cél felé, közvetlen a hajdani határ mellett.

Egy bunker...

... még egy bunker

Kis idő múlva figyelmesek lettünk, hogy valaha bunkerek százai húzódtak a határsávban. Jól kitárgyaltuk, hogy vajon hogyan hozták-vitték a katonákat a bunkerekbe és milyen lehetett az élet akkoriban a határsáv mellett. Jó kis időutazás volt. Az út meg egyre keskenyebb lett. Reménykedtünk, hogy a menetrendszerinti heti buszjárat már elhaladt előttünk, visszafelé meg nem most szándékozik jönni.
Majd – akkor már korgó gyomorral – elértük Vranov nad Dyjí-t, a következő állomásunkat. Útközben nem volt sem benzinkút, sem McDonalds, sem semmiféle étterem. Egyetlen kis helyi vegyesboltot láttunk.

Vranov-i víztározó

Vranov nad Diyí mellett egy völgyzáró gát van, vízierőművel.
A mesterséges tározót 1930 és 1934 között építették. A tározó mérete 765 hektár, maximális mélysége 42 méter (a gát mellett), maximális hossza 29,8 km és átlagosan 31,5 milió m³ víz található benne (maximális kapacitása 132 millió m³).

Az erőmű

A gát maximális magassága 59,9 méter, koronája 290,4 méter hosszú és 7 méter széles. A gáthoz 3 gépterem tartozik, Francis turbinákkal, melyek vízáteresztő képessége egyenként 15 m³/perc, teljesítményük pedig 6 MW. Éves összteljesítményük 25 GWh.

Gyalogos függőhíd

Van még egy érdekesség a tó körül, egy gyalogos függőhíd, melynek hossza 252 méter. Két 28 méteres pilon tartja a 108 acélkábelt. A híd szélessége 6,5 - 9,7 méter.
A tó körül kempingek, apartmanok, panziók találhatók. Sőt, van kishajó forgalom is. De mindez csak nyáron. Így nyert értelmet az a mondás, hogy láttunk 15 éttermet, de egyikbe sem mentünk be. Mert mind zárva volt.
Utólag visszasírtuk a slavonice-i Coop boltot. legalább egy kis Deli csokit vettünk volna...
4 órakor Znojmo-ban a hipermaket parkolójában fogyasztotunk kiflit, sajtot, sonkát, mint szegény osztrák turisták. :-)
Jó nap volt!