Daisypath Anniversary tickers

2010. november 29., hétfő

Bécsi autó

Ha az ember életvitelszerűen Ausztriában él, akkor az autóját honosíttatni kell vagy vennie kell egy osztrák rendszámú autót (ezt egy korábbi bejegyzésben már kitárgyaltuk). Ez a pillanat az elmúlt héten érkezett el az életünkben. Két hete kicsit rendetlenkedett a pesti autóm és amúgy is kötelező felelősségiztosító váltás előtt állok illetve lassan meg kell az éves autópályamatricát is vennem. Minden csillag együtt állt az autóvásárláshoz.
Így elkezdetem a használtautó hirdetéseket nézni (http://www.willhaben.at/iad/gebrauchtwagen/auto/ és http://www.willhaben.at/) illetve a jobbakat meg is tekintettem vagy tekintettük személyesen. Majd az elhatározást követő héten hétfőn reggel rábukkantam az ideális autóra. És innentől felpörögtek az események.

  • Hétfő este: megtekintettem a tökéletes autót. Próbavezettem is, majd lealkudtam az árból 6%-ot és a téli gumi szettre is kedvezményt kaptam.
  • Kedd 12 óra: elfogadtam az árajánlatot, megegyeztünk, hogy másnap mehetek fizetni és az autó összes papírját is megkapom.
  • Kedd délután: a kolléganőm felhívta a biztosítási ügynökét, megbeszélték, hogy csütörtök délelőtt jön az autó papírjaiért és intézi a rendszámot.
  • Szerda reggel: elmentem a bankba felvenni az autó ellenértékét.
  • Szerda délután: elmentem kifizetni az autót. Megkaptam az összes papírt, törzskönyvet, szerződést.
  • Csütörtök 10 óra: megjött a biztosítós ember, elvitte a papírokat.
  • Csütörtök 10 óra 40: megjött a rendszámmal és az előbiztosítással. Addig sajnos nincs "igazi" biztosítás, amíg Magyarországról meg nem kapom a kártörténeti igazolást és bónuszfokozatomról szóló igazolást.
  • Csütörtök 17 óra: ÖAMTC tagságot váltottam, megvettem az eü dobozt és az elakadásjelző háromszöget.
  • Csütörtök 17 óra 30: átvettem az autót egy egy órás részletes ismertetés keretében.
  • Csütörtök 18 óra 30: hazavezettem az autót szerencsésen. :-)

Az autó vételárán kívül a forgalombahelyezésért kellett 175 Euro-t fizetni illetve az ÖAMTC tagság került 78 Euro-ba egy évre. Más költség nem volt.

Már csak a pesti autó eladás van hátra, hogy az itteni biztosítást lehessen mihamarabb véglegesíteni. Laci vasárnap este kijött velünk, ma reggel elment a nyári gumikért, majd hazavitte a régi autót a gunikkal együtt Magyarországra.
Mindenki rettenetesen gyorsan, korrekten dolgozott, pedig az autót egy kis márkaszervízben vettem, ahol a főprofil nem az autóértékesítés, hanem a szervízelés.
Kiváncsi vagyok, hogy Magyarországon is sikerül-e ilyen gyorsan eladnom az autót. Még van rá 5 napom. :-) - És igen! Sikerült az eladás. :-)

2010. november 25., csütörtök

Mindjárt tél

Jön... jön... jön... feltartóztathatatlanul mindjárt itt a tél. A rádióban reggelente izgatottan tárgyalják, hogy mindjárt itt a havazás. Talán szombatra Bécsbe ér. A Salzkammergut-i régióban már hó fedi a tájat. Tirol is fehéredik az alacsonyabban fekvő részeken.
Az előjelzések szerint jövő hét közepén már nem is megy 0 fok fölé a hőmérő higanyszála. -3, -8 fok várható. Csütörtökön meg jelentős mennyiségű hó várható.
Mi is nagyon izgatottan várjuk a havat, még városlakó mivoltunk ellenére is. :-)

Villa Aurora

Múlt hétvégén Laci szülei látogattak meg bennünket, aminek mindannyian nagyon örültünk, mert jött egy kis szín az életünkbe hétvégére. Bár számomra bebizonyosodott, hogy nagyon kicsi - és rossz elrendezésű - a lakásunk 6 ember számára, de a sok nevetés és a jó hangulat feledtette a kényelmetlenségeket.

Szombaton adventi vásárban voltunk, kedvenc helyünkön a Spittelbergnél. Forraltboroztunk és sült husis zsíros kenyeret is ettünk. Mennyei volt. Aztán átsétáltunk a kevésbé kedvenc helyünkhöz, a Rathaus-hoz (ha már egyszer olyan közel voltunk hozzá...). Na, ezután sem kerül fel a kedvencek listájára, mert nagyon zsúfolt volt. Tele volt turistákkal... Na, jaaaa, az ember hajlamos elfeledkezni 2 és fél év után, hogy valaha ő is így kezdte és hogy végül is turistákkal van ő is. Ehelyett néha a bennfentesek lemondásával legyintettünk, ha a lábunkra léptek, vagy majdnem fellöktek bennünket, hogy jah, hát turisták. :-)

Vasárnap viszont ebédelni voltunk, így most végre én is eljutok a poszt eredeti témájához.
A Villa Aurora nevű műintézményben új értelmet nyert a Cordon Bleu fogalma. Eredetileg Tafelspitz-et akartunk enni, de kiderült, hogy ez a hely nem a főtt marhahús őshazája (az étteremnek nincs honlapja, így nem tudtuk a kínálatot előre megnézni).
Az étlapon a Schnitzel mellett kizárólag Cordon Bleu-ket lehetett találni pl. Villa Aurora módra, Ottakringer módra stb. Azt hittük, hogy a város legnagyobb Schnitzelét a Figlmüllerben osztogatják, de nem. Ezt a rekordot itt simán felülmúlták. Hosszú tálon érkezett a rántotthús és hatalmas volt. Mellé kb. 12-féle zöldség járt. A mi Cordon Bleu-ink tekertek voltak, nem pedig laposak. És azokhoz is rengeteg féle saláta járt. Nekem 6-féle zöldség volt a tányéromon, nyersen illetve ecetesen. A mennyiség - a látszat ellenére - pont bevállalható volt. Minden elfogyott a tálakról. Legnagyobb meglepetésünkre utána még az édesrekeszeinkbe is fért desszert, mint Sacher Torte, Mohr im Hemd, Topfennockerl.
A hely felkerült nálunk a kedvencek közé, bár az árai jó erős középkategóriába tartoznak.
A tavasszal, jó időben feltétlenül megismételjük a látogatást, mert Bécs egyik szép villarészében, a domboldalon van az étterem, egy sétát feltétlenül megér a környék.

2010. november 16., kedd

Habos almás süti



Sütöttem habos almás sütit a'la Csilla from Belgium.

Receptet lásd itt.

Nagyon finom lett!

Andau - ahogy mi láttuk

Kicsit elmaradtam az élményeinkkel mostanában.
Két hete elautóztunk Andauba anyuval. Legnagyobb meglepetésünkre a híd nem a faluban vagy közvetlen közelében van, hanem kb. 9 km-re tőle délnek. A megtaláláshoz igénybe kellett vennünk a helyiek segítségét.
A hely történetére vonatkozó bejegyzést lásd itt.



Paula-s bögre

Megérkezett a Paula bögre. A csillagok textilből vannak rajta. :-)

2010. november 15., hétfő

Ausztria vs. Finnország

Laci Finnországban járt. Megállapította, hogy ott az élet még drágább, mint Bécsben.
Egy korsó Guiness 6,5 EUR, más sör sincs 5 EUR alatt. Egy 42 nm-es lakás bérleti díja 900 EUR, egy 90 nm-esé 1.900 EUR. Egy menüs ebéd 8-9 EUR, de a főfogások ára 11 EUR körül van. Ez mondjuk kb. bécsi szint.
Finnországban is megjelentek a bevándorlók, sőt a kéregetők is. Mindezt az EU csatlakozás számlájára írják. És ott is bosszankodik mindenki, hogy a szolgáltatások ára nagyon borsos (vízvezeték-, gázszerelés stb.).
A nap nagyon laposan süt délben is, emiatt állandóan felhős, szürke az égbolt. És nagyon-nagyon hamar sötétedik. Ráadásul ott már kifejezetten hideg van.
Megállapítottuk, hogy Finnországba maximum turistaként teszünk csak látogatást.

2010. november 10., szerda

Atrocitás fényes nappal

Lillát tegnap atrocitás érte fényes nappal az utcán vagy ahogyan ő mondta, atrocitálták.
A legmeglepőbb azonban, hogy egy idős úr két kutyával követte el a zaklatást.
Lilla délután biciklivel ment vissza a suliba. Világosban. Majd a zebrán áttolta a biciklit és a bicikliúton fel akart rá ülni, amikor az öregúr rákiáltott, hogy hol a lámpája. Gyerekem mosolyogva, kedvesen mutatta, hogy itt ni. Jó, de hol az első? Na, ekkor szeppent meg Lilla, mondta, hogy az nincs. Az öregúr erre méregbe gurult, megragadta Lilla karját (még este is látszott a nyoma) és elkezdte válogatott sértésekkel szidni és rángatni. Majd még mindig a karját rángatva azt kiabálta, hogy mennek a rendőrségre. Közben a két kutya közvetlen közelről figyelt. Lilla előbb németül kérlelte, hogy hagyja őt békén, menne haza. Mivel ez nem használt, magyarul kezdett el könyörögni illetve kiabálni. Ekkor már sírt. Az öreg bedühödött és szidta, hogy hülye külföldi és feleltőtlen a biciklijével, mert veszélyezteti mások testi épségét és közben a karjánál fogva tovább rángatta. Lilla sok-sok éven át járt karatéra, de mindig azt tanították, azt tanítottuk neki, hogy fizikailag nem bántalmazhat senkit. Így szegény semmit nem mert csinálni, mert tudta, hogy a testi fölénnyel végleg nem nyerhet semmit, ráadásul félt a kutyáktól is nagyon. Legvégül azonban rácsapott a férfi karjára, mire az a meglepetéstől elengedte őt, azonban az egyik kutya feléje ugrott. Szerencsére jók a reflexei, így elugrott a kutya elől, majd meg tudott lépni a bácsitól is.
Persze a rángatás közben a biciklije felborult és eltörött a hátsó lámpa...
Szegény ma konstatálta, hogy egyedül kell hazajönnie a suliból. Csak azt tudtam mondani neki, hogy semmiképpen ne menjen át az utca túloldalára a parkhoz.
Nagyon remélem nem találkozik a férfivel ismét. Minden esetre mondtuk, hogy mesélje el az osztályfőnökének az esetet. Sosem lehet tudni, hogy a férfi nem megy-e be panaszra a suliba.
Az eset konklúziója: hülyék mindenhol vannak.

Ui: tegnap este Lillával utánanézettem az osztrák kreszben, hogy megfelelő fényviszonyok mellett (nappal) nem kötelező tartozék az első lámpa a biciklin...

2010. november 3., szerda

Porszívó, álom kivitelben

Igen! Tegnap megvettem. Újabb nagy vágyam teljesült. De azért ez is milyen már! Álmain netovábbjai között kávéfőző, felmosó szett, porszívó szerepelnek. Semmi ékszer, Karib-tengeri nyaralás, luxusautó. Szép kis földhözragadt nő vagyok én is. :-)
Amikor kiköltöztünk, akkor olyan "már tegnap is késő volt" sebességgel kellette egy porszívó. De olcsón. Mert akkoriban rengeteg minden kellett. Gyorsan és olcsón... (Erről még kellene egy bejegyzést írnom, tanulságos lenne.) A porszívó esetében nem volt semmi probléma az olcsósággal és a gyorsasággal sem. Ám a minőséggel már akadtak problémák. Szép kis piros porszívót kaptam. De rettentő hangos, a másik felén kifújja a port. És valahogy nem tűnik hatékonynak. Így elkezdtem poszívókat nézegetni. Gondoltam csak óvatosan és lassan cserkészem be az áldozatot, mert a kapkodás soha nem hoz megfelelő eredményt. Fejben preferencia listát állítottam össze a porszívó ideális tulajdonságairól. Hónapokkal ezelőtti keresgélésem során rátaláltam az Electrolux(AEG) Ultra Silencer porszívójára. Mert a listám első helyén a csendesség állt. Az új orrmányos 68 dB hangerővel rendelkezik. OK, ez a minimális fokozaton, de a max-on se bömböl állati hangon. És tele van filterekkel. HEPA filter, ilyen filter, olyan filter. Meg is néztem az egyedet személyesen a Saturn-ban, de úgy döntöttem, hogy alszom még rá néhány hónapot. Nem kapkodunk, ráér. Azonban a hétvégén elkapott a vásárlási láz. Nekem kell egy új orrmányos. Most. Azonnal. Preferenciák újra átgondolnak. Hang, OK. De hogyan lehetne a port megszűrni? Vízzel? OK, nézzük a vizes porszívókat. Vannak. Ugyan a közelünkben lévő boltban sehol, de neten léteznek. Meg az Ultra Silencer is létezik még. Hát, akkor olvasgass véleményeket, javasolta Laci, miután kezdtem lassan az idegeire menni a porszívó dilemmával. Neki amúgy is porszívó és porszívó között nincs különbség... :-) Az olvasgatás eredménye, hogy nem kell vizes porszívó. Minden használat után ki kell önteni a tartályból a vizet, ki kell azt szárítani. A porszívó csak vízszintesen mozgatható takarítás közben, nincs földről felkapkodás. És az igazi problémámról senki nem szólt egy szót sem. Hogy hová teszi a felszívott hajszálakat... A vízbe? Köszönöm, nem szeretném elképzelni a vizet. Hát, ezt nem vette be a gyomrom, meg e képzelőerőm sem.
Így tegnap, Bécsbe érkezésünk után egy órával egy gyönyörű kék porszívó tulajdonosa lettem.
Valóban csendes. Szív, mint állat, remek anyagokból van, nagyon jó még az érintése is. Első osztályú elefántbőr. :-) Papríporzsákja van, tehát semmi látható hajszál. Tologatni is élvezet, mert ergonomikus a fogantyúja.
Ajánlom mindenkinek! (a'la Vatera - eladó vagy vevő értékelése)

Téli gumi

Két hete online bejelentkeztem téli gumi cserére. Mára kaptam csak időpontot, de ez csak 2 nap elmaradást jelentett november 1-hez képest, úgyhogy nem gond. E-mail-ben vissza is igazolták, hogy mikorra megyek. Tegnap este kaptam még egy automatikus levelet tőlük, hogy ugye nem felejtettem el, hogy ma 10-re jelenésem van...
Hát így is lehet a T. Ügyféllel bánni. Mondjuk 110 Euro-ért már el is várom... :-D