Daisypath Anniversary tickers

2010. november 10., szerda

Atrocitás fényes nappal

Lillát tegnap atrocitás érte fényes nappal az utcán vagy ahogyan ő mondta, atrocitálták.
A legmeglepőbb azonban, hogy egy idős úr két kutyával követte el a zaklatást.
Lilla délután biciklivel ment vissza a suliba. Világosban. Majd a zebrán áttolta a biciklit és a bicikliúton fel akart rá ülni, amikor az öregúr rákiáltott, hogy hol a lámpája. Gyerekem mosolyogva, kedvesen mutatta, hogy itt ni. Jó, de hol az első? Na, ekkor szeppent meg Lilla, mondta, hogy az nincs. Az öregúr erre méregbe gurult, megragadta Lilla karját (még este is látszott a nyoma) és elkezdte válogatott sértésekkel szidni és rángatni. Majd még mindig a karját rángatva azt kiabálta, hogy mennek a rendőrségre. Közben a két kutya közvetlen közelről figyelt. Lilla előbb németül kérlelte, hogy hagyja őt békén, menne haza. Mivel ez nem használt, magyarul kezdett el könyörögni illetve kiabálni. Ekkor már sírt. Az öreg bedühödött és szidta, hogy hülye külföldi és feleltőtlen a biciklijével, mert veszélyezteti mások testi épségét és közben a karjánál fogva tovább rángatta. Lilla sok-sok éven át járt karatéra, de mindig azt tanították, azt tanítottuk neki, hogy fizikailag nem bántalmazhat senkit. Így szegény semmit nem mert csinálni, mert tudta, hogy a testi fölénnyel végleg nem nyerhet semmit, ráadásul félt a kutyáktól is nagyon. Legvégül azonban rácsapott a férfi karjára, mire az a meglepetéstől elengedte őt, azonban az egyik kutya feléje ugrott. Szerencsére jók a reflexei, így elugrott a kutya elől, majd meg tudott lépni a bácsitól is.
Persze a rángatás közben a biciklije felborult és eltörött a hátsó lámpa...
Szegény ma konstatálta, hogy egyedül kell hazajönnie a suliból. Csak azt tudtam mondani neki, hogy semmiképpen ne menjen át az utca túloldalára a parkhoz.
Nagyon remélem nem találkozik a férfivel ismét. Minden esetre mondtuk, hogy mesélje el az osztályfőnökének az esetet. Sosem lehet tudni, hogy a férfi nem megy-e be panaszra a suliba.
Az eset konklúziója: hülyék mindenhol vannak.

Ui: tegnap este Lillával utánanézettem az osztrák kreszben, hogy megfelelő fényviszonyok mellett (nappal) nem kötelező tartozék az első lámpa a biciklin...

5 megjegyzés:

Zsófi írta...

ez iszonyú. Nem tesztek feljelentést? Szegény Lilla, nagyon sajnálom :(

bocs, de vmibe bele kell kötnöm. Erről már sokszor, sok helyen vitatkoztam, de nem értem még mindig az ellenkező álláspontot.
Én azt gondolom, hogy az ember védje meg magát, ha vki bántja. Üssön, rúgjon, sikoltozzon, bmi, de ha bántják, ne foglalkozzon semmi mással, csak hogy védje meg magát. Van testi fölénye? Használja, mentse vele az életét. Elmebeteg világban élünk, ahol elmebeteg emberek grasszálnak szabadon. Sztem az első és legfontosabb, hogy a saját épségét védje, és ne foglalkozzon azzal, hogy a támadóval mi lesz. Nagyon ügyes volt, hogy végülis odasózott, és kikerülte a kutyákat!

Nikol írta...

Zsófi: kiabált ő, azzal nem volt gond. De nem volt arra senki.
És pont ez a baj, hogy nem látta senki, később hogyan bizonyítja be, hogy nem ő tette az első lépést. Mi van, ha a "támadó" úgy állítja be később, hogy Lilla esett neki. Ki tudja mennyit ér egy kamasz szava a felnőttével szemben...
Nekem még soha nem volt ügyem a törvénnyel, de azt látom, hogy nem igazán lehet jól kijönni ilyen helyzetekből.
És semmi szükség valami rendőrségi ügyletre.
Természetesen, ha igazán kockán forgott volna az élete, nem habozott volna az erejét, tudását használni.
Nem könnyűek ezek a dolgok.
Mert hogyan számolsz el azzal, hogy laposra vertél egy öregembert, mert megkérdezte, hogy hol a lámpád? :-)

AnTalk írta...

Én is inkább a rendőrségen jelenteném az ügyet, nem az osztályfőnöknek.
Tudod, mostanában amúgy is rájár a rúd a kutyás öregurakra osztrákiában. Biztos rámozdulnának a zsaruk.
És jobb ha vigyáz a lányod, mert a kutyások többnyire ugyanazon az útvonalon sétálnak.

Eszter írta...

Nikol bennem is biztos az utolsó mondatod dübörgött volna, mint megtámadott. Egy öregembert megütni? Még ha elvben Zsófinak is adok igazat, én is csak akkor lennék képes ütni, ha valóban az életem forogna kockán.
A gyerekeket is arra tanítom, hogy ne üssenek vissza, inkább ordítsanak. Oviban is. Mert az erőszak nem szül jó megoldást. Soha.
De önvédelmi sportot tanulni mindemellett nagyon hasznos. Felírom a listára. Vagy a futást :)

Unknown írta...

Én a védekezésre szavazok! Persze nem azonnal, de szerintem a lányod már épp jókor lépett, illetve ütött. Muszáj, kell védekezni!

Talán mégis kellene szólni a rendőrségen, nem gondoljátok? Hiszen a lányotok nem csinált semmi rosszat, ti is megtaláltátok a jogszabályt is. Végül is az öreg a zaklató. Milyen jogon? Szerintem járjatok utána, vagy csak kérdezzétek meg valaki illetékestől. Biztos ami biztos!