Daisypath Anniversary tickers

2011. április 12., kedd

Bécsbe költöznénk - tudnivalók

Már régóta készül egy jó kis összefoglalás a kiköltözés körüli tennivalókról, ami mindjárt nagyon aktuális is lesz, hiszen májustól eltörlik a munkavállalási engedélyt Ausztriában. Nézzük tehát a főbb lépéseket sorrendben egy osztrák (leginkább bécsi) kiköltözéshez:

  • Lakásbérlés – muszáj időben elindítani, mert nem megy pikk-pakk néhány nap alatt, főleg ha van valami konkrét elképzelése az embernek (szobaszám, kerület, konyhaméret, tájolás, emelet, fűtés típus stb.).

  • Ha iskoláskorú gyermekeink is vannak, akkor az iskolakeresést sem lehet elég korán kezdeni... http://www.wien.gv.at/bildung/stadtschulrat/ (német)

  • Meldezettel – ez fontos, ha már kint tartózkodunk egy adott lakcímen (30 nap a bejelentési kötelezettség). Ezt meg lehet akkor is csinálni, ha átmenetileg barátnál, rokonnál lakunk vagy a cégünk által bérelt átmeneti lakásban tartózkodunk. Ki kell tölteni a formanyomtatványt és a szállásadó/tulajdonos pedig aláírja. Ez a papír sok ügyintézésnél alapfeltétel (telefonvásárlás, bankszámla, esetleges hitel stb.). A helyi önkormányzatnál intézhetjük, kb. 10 perc várakozással együtt. Ha új helyre költözünk, akkor ismét be kell jelentkeznünk az új lakcímmel még akkor is ha nem váltottunk kerületet. Ekkor rávezetik a papírunkra az új lakcímünket is. Gyerekeknek, férjnek is intézni kell, ha velünk laknak a lakásban. Kb. 14 EUR/személy a díja. http://www.wien.gv.at/verwaltung/meldeservice/meldezettel.html (német)

  • Anmeldebescheinigung – ezt a folyamatos kint tartózkodás első 3 hónapjában el KELL intézni. Erre szánjunk hosszabb időt, mert a várakozás általában min. 2 óra. Ehhez már kell számos irat, mint személyigazolvány, e-card, születési anyakönyvi kivonat, házassági anyakönyvi kivonat, igazolás a fizetésünkről (munkáltató állítja ki), ha gyerek is van, akkor pl. pluszban kell az iskolalátogatási igazolás. Kb. 55 EUR/személy. http://www.wien.gv.at/amtshelfer/dokumente/personenwesen/einwanderung/anmeldebescheinigung.html (német)

  • e-card – biztosítás saját magunknak és a családtagoknak. A legnagyobb biztosító Bécsben a WGKK (Wiener Gebietskrankenkasse) http://www.wgkk.at/portal27/portal/wgkkportal/start/startWindow?action=2&p_menuid=52138&p_tabid=1 (német)

  • Bankkártya – ehhez kell a Meldezettel! Kedvelt bank az Erste Bank vagy a Raiffeisen. Erste Bankot vidéken is mindig lehet találni. A bankkártyás pénzfelvétel ingyenes, még akkor is, ha csak közönséges ATM-t használunk.

  • Finanzonline – adózáshoz mindenképpen célszerű, de pl. családi pótlékot is lehet igényelni a rendszeren keresztül. Megspórolhatjuk vele a hivatali sorbanállást. http://www.finanzonline.at/ (német)

  • Családi pótlék - ha gyerekekkel érkezünk feltétlenül igényeljük itt. De akkor is igényelhetjük, ha a gyerekek házastársunkkal Magyarországon maradnak. A magyarországit persze le kell mondanunk, nem szűnik meg automatikusan. Az osztrák családi pótlék értéke a gyerekek életkorával nő és 6-15 éves kor között augusztusban 13. havi pótlékot is kapunk. http://www.help.gv.at/Content.Node/8/Seite.080711.html (német)

  • E106 – Unión belüli egészségbiztosítás. Jó, ha minden velünk élő családtagnak van, így az Unión belüli utazás során bármely országban jogosultak vagyunk orvosi ellátásra, nem kell külön biztosítás hozzá.

  • Kérdezzünk rá munkahelyünkön, hogy fizetnek-e utánunk magán nyugdíjbiztosítást valamelyik nyugdíjpénztárba. Ha nem, érdemes magunknak gondoskodni erről.

  • Ha belvárosban lakunk, akkor lehet igényelni parkolási engedélyt (Parkpickerl), hogy szabadon parkolhassunk a lakóhelyünk körüli fizetőövezetben. Egy családnak csak egy matrica jár. Nem ingyenes! A belső kerületekben 135 EUR/év és még van kb. 58 EUR adminisztrációs díj. http://www.wien.gv.at/amtshelfer/wirtschaft/mba/genehmigungen/parkpickerl.html (német)

  • Ha megvan a bérleményünk, akkor nagy valószínűséggel a nevünkre kell iratni a villany- és gázórát. Ez igénybe vesz néhány napot, még a költözés előtt gondoljunk erre! Online is intézhető. http://www.wienenergie.at/we/ep/channelView.do/channelId/-22228/pageTypeId/11889

  • Mobiltelefon előfizetés – Meldezettel kell hozzá. Intézhető online is. A T*-nál és online kértem sim kártyát és telefont is. 2 nap alatt megjött postán. Nem kellett sorbaállnom.

  • TV adó – ha rendelkezünk készülékkel, akkor az ORF-nek adót kell fizetni, kb. havi 23 EUR-t. Nekünk még mindig nincs TV-nk. :-) http://www.orf-gis.at/?kategorie=gebuehren&thema=tabelle_tv (német)

  • Internet előfizetés – lehet mobil vagy vezetékes. Ismét kell Meldezettel hozzá.

  • Bérlet a tömegközlekedési eszközökre. 49,5 EUR/hó. Elsejétől érvényes a következő hó másodikáig. Iskolásoknak 6 EUR. Ők egyébként a lakóhelyük és az oktatási intézmény között egy külön fényképes igazolvánnyal ingyen utazhatnak. Ebben fel van tüntetve, hogy mely járműveket veszik igénybe az oda- és visszautazáshoz.

  • Ha magyarországi autónk van, akkor osztrák rendszámot kell rá kérni 3 hónapon belül. Persze ez egyben együtt jár a CASCO és kötelező biztosítás "osztrákosításával" is. A két biztosítás havonta 83 EUR-ba kerül a jelenlegi autómra.

  • Ha már autó, akkor nem szabad elfeledkezni a téligumiról sem, minden év november 1-vel kötelező, bármilyen idő is legyen.

  • Körzeti orvos – keressünk a közelünkben egy szimpatikus körzeti orvost. Érdemes mindenképpen felkeresni és bejelentkezni hozzá, még akkor is ha épp semmi panaszunk nincs. Ugyanezt tegyük meg a gyerekorvossal is, ha szükséges. Orvost negyedévente egyszer lehet váltani. Ha jól emlékszem ez szakorvosra is vonatkozik. Ha felkeresünk bármilyen orvost, akkor "hozzárendelődünk" a számítógépes rendszerben az orvoshoz ugyanis legelsőként az e-cardunkat olvassák le, majd csak utána érdeklődnek, hogy mit is szeretnénk. Vagyis 3 hónapig kénytelen vagyunk ahhoz az orvoshoz járni, még ha nem is vagyunk elégedettek vele. Tapasztalatunk szerint az orvosok nagyon jók Bécsben, még soha nem gondoltuk úgy, hogy másikat kellene választanunk. http://www2.aekwien.at/997W.py

  • Törzsvásárlói kártyák – ahová rendszeresen járunk vásárolni, érdemes kérni. Számos kedvezmény van rá. Nekem már van BIPA, BILLA, Merkur, Adler, Tchibo kártyám.

  • És legvégül nem árt, ha megnézzük, hogy hol van a legközelebbi kórház illetve hogy hová fordulhatunk sürgősségi ellátásért hétvégén.
Magyarországon is van tennivaló az esetleges lakás eladáson/bérbeadáson kívül.

  • Az önkormányzatnál jelezni kell, hogy tartósan külföldön élünk. Nem kell megijedni, ez nem jár együtt a lakcímkártya elvesztésével.

  • A TB-nél is jelezni kell, hogy nem Magyarországon fizetik innentől utánunk a tb-t. Ha így járunk el, akkor továbbra is válthatunk ki receptet otthon, illetve a körzeti orvosunkat továbbra is látogathatjuk. Mondjuk erre reális esély nem sok van, mert ugye csak hétvégéken vagyunk Pesten, olyankor meg nincs rendelési idő. :-)

  • Ha jár családi pótlék, akkor azt se felejtsük el lemondani. Ezt megtehetjük egy sima levélben is, nem kérnek hozzá semmi igazolást, extra dokumentumot.

  • Az APEH-nél is lehet jelezni, hogy másik országban tartózkodunk hosszabb ideig. Csak a kiköltözésünket követő évben kell adóbevallást kitölteni az előző évről, utána többet nem is küldenek nyomtatványokat az adóbevalláshoz. A záró adóbevallás kitöltése nem egyértelmű, érdemes szakértő (könyvelő) segítségét kérni hozzá. És készítsük a pénztárcánkat is, mert biztos, hogy kell valamennyit befizetnünk az előző év után. Legalább is 2009-ben nekünk kellett. Az új adótörvényt azonban már nem ismerem.
Remélem nem hagytam ki semmit. :-)

73 megjegyzés:

Névtelen írta...

Jaj de jó kis összefoglaló, újabb sok-sok hasznos infó! Edit

Notburga írta...

Kávézás mikor?

Nils Holgersonné írta...

hu, de jol osszefoglalatad. Sajnos ujra latnom kellett, mennyire lehan intezem a hivatali ugyeimet...

Névtelen írta...

Koszi szepen...Eppen kapora jott...
Nekem meg a fizetesekkel kapcsolatosan volna kerdesem...Hol talalok ilyesmirol infot?...hogy pl. mennyi egy atlagos mernoki fizetes, stb. ... meghogy mennyi penz szukseges a jo/atlagos megelheteshez...

Nikol írta...

Kedves Névtelen!
Itt találhatsz infot:
http://www.wien.gv.at/statistik/soziales/einkommen/index.html
vagy
http://karriere-journal.monster.at/geld-gehalt/gehaltstabellen/ingenieur-einkommen-2009-oesterreich-29927/article.aspx

A megélhetés meg megválaszolhatatlan.

Névtelen írta...

Koszi szepen!...
Igen... a kerdes nem volt elegge jo...faradt voltam es vagyok :)...Amerikaban $75000/ev a buvos szam a legutobbi felmeresek szerint egy negytagu csaladnak...

Megnezem a linkeket...

Robi írta...

Húha, ez egy felettébb hasznos bejegyzés volt! :) Bő egy év múlva, remélem már Én is kint leszek, úgyhogy rakok egy külön könyvjelzőt a bejegyzéshez. :D

Névtelen írta...

nos, a rendszámos dologhoz szólnék hozzá... a mi autónk Magy.o.-on lízingelt autó, apósom nevén fut, de mienk elvileg, mi is fizetjük mindenit az autónak, férjem itteni rendőrt megkérdezett mi a teendő, hááát ő se nagyon tudta, mivel nem saját tulajdon, kölcsön autó mondjuk úgy, ami apósom nevére fog szólni, ha lízing kifut, kisváros, rendőrök néha megállítanak, de ennyi, egyelőre semmi gondunk nem volt a magy.rendszámból, de tény saját autónál sztem más lenne...

tv-adó: hát azt kerüljük :p tudtommal minden olyan kütyű, ami az otthonodban van és képes tv-adást fogni, avagy rádiót, akkor köteles vagy fizetni, de ezt rád is kell bizonyítsák, ergo beengedni lakásba, amit eddig megúsztunk s nem nyilatkoztunk a küldött postára... tehát, ha van egy laptopod tv-tunnerrel vagy monitor vagy pc, vagy egy ébresztős rádiós órád, már fizetni kéne!

Névtelen írta...

Anmeldebescheinigung - sajnos ezt eddig nem sikerült elintezni, pedig egy ket eve mar kint vagyunk :( olvastam hogy büntetes jar erte ha elmulasztjuk... erdeklödnek hogy valaki esetleg mar jelentette-e be magat idön tul, es kapott-e valamennyi büntetest?

Köszönöm a segitseget, Gabor

Nikol írta...

Kedves Gábor! Sajnos nem szolgálhatok infoval a büntetést illetőleg, mert nekünk sikerült elintézni az utolsó pillanatban. De ez is csak a személyes lustaságunk miatt halasztódott odáig.

Névtelen írta...

Köszöntem a segitseget, annyit kerdeznek meg, hogy mire gondolnak a "sufficiant financial means" igazolasaval? Azt irja hogy banki letet.
Pontosan mit kell nekik itt igazolnom? Ha megkerdezhetem ti annak idejen milyen papirokat/igazolasokat vitettek magatokkal? Bankszamlakivonat (velemenyem szerint semmi közük hozza)?

köszönettel, Gabor

Nikol írta...

Kedves Gábor!
Én a munkáltatómtól kaptam egy jövedelemigazolást (egy A4-es papír, rajta a havi bruttóm, meg a beosztásom), azt hiszem, hogy csak ez kell nekik. A gyerekeknek meg iskolalátogatási igazolás kellett.
Bankszámláról semmiféle igazolást vagy kivonatot nem vittem.
Meg vittem a Meldezettel, meg az anyakönyvi kivonatok másolatát és fordítását, valamint a személyi másolatát.

Névtelen írta...

Üdv!

Lenne nekem is kérdésem az Anmeldebescheinigung-gal kapcsolatban: a feleségemmel mindketten Bécsben dolgozunk, vajon ilyen esetben is le kell adni (és) fordíttatni a házassági anyakönyvi kivonatot? Illetve elég ha az egyik házastárs odavisz minden iratot, vagy mindkét félnek jelen kell lenni a bejelentkezéskor?

köszönöm a válaszokat előre is!
Gábor

Nikol írta...

Kedves Gabor!
Ha eletvitelszeruen itt tartozkodtok, akkor biztosan fogjak kerni.
Mi mindannyian mentunk, de erdemes felhivni oket es megkerdezni, hogy kell-e mindenki szemelyesen.

Névtelen írta...

Szia!

Én elakadtam az ügyintézéssel. A Meldezettel megvan, de lassan lejár a 3 hónapom. Ha nincs munkahelyem, akkor Faterom által lehetek biztosított? Ő 20 éve kint él.

Névtelen írta...

Egy kis update 2011-ből:

- Először el kell intézni a Meldezettelt, anélkül semmi nem megy. Érdemes kitöltött papírossal menni, mert különben helyben körmölhetünk. Fontos, hogy a beköltözést követő 3 munkanapon belül kell bejelenteni, nem a bérleti szerződés megkötését követően. Szóval nyugodtan költözhetünk később is. Nekem beszóltak a nevezett hivatalban arra, hogy Magyarországon is van főlakcímem, ezt tehát nem érdemes közölni velük.

- Bankszámla! Enélkül szinte semmi nem megy. Ehhez kapunk egy osztrák bankkártyát, az un. Bankomat cardot. Ez egy egységes cucc, tehát ezt fogják kérni a mindenféle szolgáltatóknál. A kártya az Erste banknál 8 napra jön meg, de a bankszámlaszám megadásával addig is lehet intézni mindent.

- A T-Mobilnál tudnak terhelni egy Magyar dombor nyomott kártyára is, tehát onnan fogják lehúzni a pénzt. Ha friss a Meldezettel, akkor le fogják fénymásolni az egész hóbelebancot és beküldeni a központba, ami egy kis időt vesz igénybe. Érdemes egyébként a telefont minél előbb elintézni, állítólag Európában itt a legolcsóbb a telefonálás és nem kell a Magyar számon a roaming díjat fizetni. Az én előfizetésem havi 50 Euró, ebben benne van 2000 perc Ausztria irányú hívás, 300 perc EU (igen, Magyarország is), korlátlan T-Mobil és korlátlan mobilnet, amit 3 GB adatforgalom után lekorlátoznak sebességileg. Ez különösen azért hasznos, mert itt a mobilnet nem olyan, mint BP-en, tehát képes kiváltani a vonalas netet. Erre mindjárt visszatérek.

- A UPC-nél a bankszámlaszámot kell megadni. Bemész, vársz kb 10 percet a sorszámmal, megmondod, mit akarsz (jobbára csak internetet), mire hozzád vágnak egy kábelmodemet hogy hajrá. Hazamész, bedugod a fali aljzatba és ha nem rontották el, akkor egy órán belül van neted. Ha elrontották, mint nálam, akkor jól jön az előbb említett mobilnet, mert a szerelő nekem csak két hét múlvára adott időpontot, hogy kijön megnézni.

- e-card: ezt a munkáltató intézi és kell hozzá a magyar TAJ szám (az igazolvány nem) mert ez alapján tudják lekérni az adatokat.

- A munkavállaláshoz tőlem kértek születési anyakönyvi kivonatot, amiből lehet odahaza kétnyelvűt kérni a születés szerinti illetékes okmányiroda anyakönyvi csoportjánál. (Ez nem biztos, hogy ugyanott van, mint az okmányiroda.) Ez ~2000 Ft-ba kerül és nekem 10 perc alatt megcsinálták.

- A NAV-ot felhívtam és nem tudtak róla, hogy be kellene jelenteni a külföldi munkavállalást, állítólag majd a következő évben ki kell tölteni egy nyomtatványt adóbevallás helyett, hogy márpedig más országban adózol.

- Az Anmeldebescheinigung-ot 4 hónapon belül kell megcsinálni a nevezett hivatal honlapja szerint.

Nikol írta...

Janoszen: köszi a részletes update-t. :-)
Csak annyit tennék hozzá, hogy a NAV-nál én sem szóltam semmit, a TB-nél kell bejelenteni, hogy külföldön vagy. Velük próbáltál már beszélni?

Egyébként meg jó munkát holnaptól! :-)

Névtelen írta...

Nekem nem volt szempont, hogy otthoni TB-m legyen, itt meg e-card lesz. Majd márciusban akarok hazamenni elvarrni a szálakat, akkor intézem az adóbevallást és a TB-t is.

Egyébként utánakérdeztem a büntinek, egy pár éve valami 50 eurós nagyságrendben mozgott.

Névtelen írta...

Sziasztok!
Az lehetséges, hogy legalább 1 éves szerződéssel lehet csak lakást bérelni Bécsben? Májusban költöznénk, legalább 3 hónapra, aztán majd meglátjuk. Mi a véleményetek?

Nikol írta...

A legtöbb lakás általában hosszútávra kiadó (3-5 év).
Rövidebb távon panzió jöhetne szóba. Vagy vannak Ferienwohnung-ok is, talán ott is érdemes szétnézni.

Oberpullendorf írta...

Sziasztok !!

Valaki elárulná nekem hogy az Anmeldebescheinigung ra miért van szűkség?? Több éve kint élő ismerőseim nem is hallottak róla. A belinkelt oldalt elolvastam, de ebből nem derül ki számomra miért is van erre szűkség.
Köszönöm.

Nikol írta...

Szia!

Ez olyan letelepedés engedély-féle, amivel 3 hónapnál tovább tartózkodhatsz Ausztriában.
A legtöbb ember nem intéz ilyet, mert vagy nem tudja, vagy mert azt gondolja, hogy havonta egyszer úgyis hazautazik Magyarországra, így nem folyamatos az itt tartózkodása. Pedig ez abban az esetben nem igazm, ha az állandó lakcíme itt van.

Nekem a munkáltatóm nagyon szigorúan számonkérte, hogy megcsináltattam-e, de számomra sem volt igazán kérdés, mert nem akartam pont ezen elcsúszni. Ha kell, hát kell.
De egyébként emlékszem, hogy meg kellett adnom a kiállítás dátumát a finanzonline-on, amikor bejelentkeztem.

"EWR-Bürgerinnen/EWR-Bürger und Schweizerinnen/Schweizer, die unionsrechtlich zum Aufenthalt für mehr als drei Monate berechtigt sind, erhalten als Dokumentation Ihres Aufenthaltsrechts auf Antrag eine "Anmeldebescheinigung" (ein entsprechender Antrag ist binnen vier Monaten ab Einreise in Österreich zu stellen)."

További info: https://www.help.gv.at/Portal.Node/
hlpd/public/content/12/Seite.120810
.html

Oberpullendorf írta...

Köszönöm a választ, már túl vagyok rajta én is, szerencsére kisebb városokba ez csak 15 euroba kerül. Nagyon kedvesek az emberek, pl az oberpullendorfi városházán magyarul beszélnek velem :) de azt közölték velem a BH ban, hogy akkor mostantól 30 napig használhatom a magyar rendszámos autóm, és ha utána ellenőriznek a lakcímen, büntetésre számíthatok. Meglepődtem, hisz olvasgattam a bejegyzéseket, vki 6 hónapot írt, vki 3 hónapot, de igazából 30 nap.

paha írta...

A mobiltelefonhoz:

Más társaságnál nem tudom hogy van, de a bob-nál (bob.at) nem kell az előfizetéshez Meldezettel, a közértekben lehet kapni ilyen "Startpaket"-et, akár telefonos, akár mobilnetes SIM kártyáról van szó, amihez aztán az Interneten meg lehet kötni az előfizetést, ha van osztrák bankszámlád.

És ha már bankszámla, igaz az még 2008-ban volt, de én a Bank Burgenlandnál úgy nyitottam számlát, hogy csak az útlevelemet kérték, a magyarországi címemet csupán bemondásra rögzítették.

Pran írta...

Nyártól Bécsbe költözünk az osztrák állampolgár páromhoz 9 éves kislányommal és ott lesz az állandó lakcímünk. Amig nem találok munkát addig is kérhetek kislányom után családi pótlékot? Azonnal be kell jelentkeznem munkanélküliként Bécsbe hogy kaphassak családi pótlékot? Várom válaszotokat. Előre is köszönöm. Pran : )

Nikol írta...

Pran: na, ezt nem tudom megválaszolni. Ha feleségül vesz, akkor tuti biztos, hogy kaphatod. :-)
Én célszerűnek látom, hogy bejelentkezz az AMS-hez azonnal. Ez még jól jöhet a későbbiekben a nyugdíjod számításához, mert ez az időszakod nem fog "csak úgy, a levegőben lógni".
Ott biztosan tudnak majd segíteni a családi pótlék ügyintézésében is.
Ha beszélsz németül (gondolom igen, mert a párod osztrák), akkor addig is felhívhatod az alábbi linken található info vonalat:
http://www.bmwfj.gv.at/Familie/FinanzielleUnterstuetzungen/familienbeihilfe/Seiten/default.aspx

Sikeres költözést!

Nikol írta...

paha: igazad van, de nekünk annak idején "komolyabb" előfizetés kellett, amivel jó sokat lehet Mo. irányába beszélni. 3 éve az Orange kinált ilyet a 27 év alattiaknak. 27 EUR-ért 1.000 perc és 1.000 sms bármely EU-s országba. :-)
Ehhez pedig kellett a Meldezettel, sőt annak 3 hónapnál régebbinek kellett lennie.

Unknown írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Unknown írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Unknown írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Unknown írta...

Kedves Nikol! Sokat olvasgatom a blogod és gondoltam, a Te tanácsodat fogom kérni költözéshez:)) Szeretnénk nagyobb lakásba költözni Bécsen belül, de nem horror áron... felmerült bennem a tizedik kerület, mint opció, de nincsen igazán infóm róla, hogy milyen a közbiztonság ott, stb, melyek azok a részei, ahol nyugodtan lehet éjjel egyedül mászkálni, és melyek azok, ahol inkáb nem. Mi a véleményed? Köszön szépen és sok sikert a lányoknak! Üdv, Ficere

Nikol írta...

Kedves Ficere!
Mi a Reumannplatz-tól kicsit délebbre lakunk. Színes, multikuli környék a miénk. Szerbek, horvátok, lengyelek, törökök laknak errefelé.
Gyakran jönnek haza a lányok késő este, de eddog még nem számoltak be róla, hogy félnének illetve lenne okuk félni.
A Reumannplatz-ról sokan mondják, hogy dzsunga hely, de ez csak a felületes szemlélő azonnali ítélete. A Karlsplatz aluljárója sokkal félelmetesebb!
A Reumann-on az emeberek beszélgetnek, üldögélnek, ultiznak, a fiatalok egymást várják. Senki nem foglalkozik a másikkal. Az emberek jóformán egymásra sem néznek. Csak a félősebbek képzelik be azt, hogy itt bárki törődik velük. Hajléktalant vagy igazán rossz arcú embert elvétve lehet látni.
Mondjuk a Matzleinsdorfer platz és a Gudrunstrasse mellékutcáiba nem költöznék, az még az én toleráns lelkemnek is sok. És még a Quellenstrasse-t és a Favoritensrasse keleti oldalát sem preferáljuk, de ezt csak akkor tudod eldönteni, ha személyesen jársz arra.
Én mindenkinek csak javasolni tudom, hogy, ha tetszik egy lakás, akkor érdemes a környékét jó alaposan megnézni és akár többször is érdeme visszamenni különböző időpontokban. Ha késő éjjel jársz haza, akkor mindenképpen nézd meg a környéket abban az időpontban is.
Sok sikert a lakáskereséshez!

perger írta...

Én csak annyit tennék hozzá, hogy mit is mondhatnánk a bécsi közbiztonságról a magyarországi fogalmainkkal? Két kapcsolódó megfigyelésünk:
- nincsenek a földszinti ablakok berácsozva,
- a furgonok platóján éjszakára otthagyják a betonkeverőt, létrát stb.

Unknown írta...

Kedves Nikol, én is így gondoltam nagyjából, de köszönöm a megerősítést és az infókat, jó "helyi lakostól" tudni mindent! Szép hétvégét!

Névtelen írta...

Sziasztok!

De örülök ennek a blognak, mert rengeteg hasznos információt találok itt!
Használható infók összegyűjtéséhez ez a blog is jó forrásnak tűnik. :)

off

Imádom a google termékeit, többek között a bloggert is, de ha több gmail fiókod is van néha művészet kiigazodni a beállítások között (mármint ha van külön blogod, honlapod, stb).

Névtelen írta...

Sziasztok!

Én jöv. hónaptól szeretnék kimenni a nyáron dolgozni Bécsbe. Azonban én csak egy szobát bérelnék egy lakóközösségbe, ezt a címet is ráírhatom a meldezettel-re? Továbbá, én ha ezt a szobát csak átmenetileg bérlem, attól az embertől, aki átmenetileg nem tartózkodik a városban, akkor is a főbérlővel kell aláíratnom a papírt?
Előre is köszönöm a segítséget!

Nikol írta...

Névtelen: igen, a lakóközösségi címmel is lehet Meldezettel-t kérni. És igen, a főbérlő írja majd alá a papírt. A formanyomtatványt megtalálod a neten, nyomtasd ki, töltsd ki, majd beköltözéskor vagy szerződéskötéskor told az orra alá.

Warnika írta...

SZia,
csak annyit, hogy az előttem hozzászólóval értek egyet, ha neted van a gépeden akkor is kell a tv adót fizetni :) de elvileg amíg nagyon erélyesen nem kérik addíg lehet húzni.

Nikol írta...

Warnika: a papíron csak a rádióhoz vagy TV-hez lehetett x-et tenni. Szó sem volt internetről. És sem PC-nk, sem monitorunk nincs otthon. :-D
Amúgy visszaküldtük és még semmi választ vagy reagálást nem kaptunk.

L. írta...

Ősztől levelezőn (Berufsbegleitend) fogok tanulni Ausztriában, munkám az elején elvileg nem lesz. Ilyenkor érdemes bejelentkeznem valahova (AMS), vagy a diák-státusz miatt ez teljesen felesleges? A suli havi 6 nap. Előre is köszi a választ. :)

Nikol írta...

L: sajnos erre nem tudok válaszolni, de én két dolgot tennék: megkérdezném a sulit illetve az AMS-t.

Névtelen írta...

sziasztok!

Ia már régi hozzászolásokra válszolnék de azrt leirom!
Anmeldebescheinigung: mi is késö jelentettük be nem 3 hanem talán 8-9 hónap után!Minden simán ment,kitöltöttük,kifizettük (gyerek 35e felnött 29e) ott helyszinen meg is kaptuk!majd egy hét mulva jött a papir hogy már 4 hónap után be kellett volna jelenteni az itt tartozkodást!Igy engem és a két gyerköcöt megbüntettek fejenként 50euróra!Hát igy jártunk,de örülök hogy nem több a bünti!Ami számomra érdekes volt az intézéssel kapcsolatban az hogy mindent elfogadtak ugy hogy nem volt leforditva pl:a gyerekek születési kivonatát!Sokat kérdezösködtem hogy én megkapom e párom után az engedélyt,mivel nem vagyunk összeházasodva!Hát azt mondták hogy nem!De már ha ott voltunk gondoltuk hogy egy próbát megér!És hoppá néztünk nagyot,én is megkaptam :)
Az egész egy óra alatt lezajlott!

Warnika írta...

Szia,
A TB dolgohoz annyi, hogy mivel pont most járunk mi ennél így friss a tapasztalat. Az ember gyereke ugye törvénytisztelő polgárként beküldi a TB-nek, hogy mostantól máshol fizeti a tb járulékot. Na pukk erre a TB egyszerre passzívvá teszi a TAJ számot, amit ember gyereke meglepődve vesz észre a magyar gyógyszertárban. Aki innentől semmit nem akar Magyarországon intézni annak okés, mert az majd intézi Ausztriában, illetve az e-kártyával bárhol EU-ban (és pár EU-n kívüli országban is) ellátnak, de csak alkalmilag. Tervezett egészségügyi ellátást sima e-kártyával nem lehet Magyarországon igénybevenni. Na ehhez kapcsolódik az E106 vagy most már S1 nyomtatvány. Azon az ember nyilatkozik, hogy a fő élőhelye Magyarország, ahova naponta, de legalább hetente hazajár. Ezt persze szerintem képtelenség ellenőrizni. Ezt kell az osztrák Krankenkassétól kérni, magyar TB-hez beküldeni és akkor újra aktív otthon a TAJ szám.

Névtelen írta...

Sziasztok! Segítségre lenne szükségem.... HA itt Bécsben Hauptwohnsitz-ként leszek bejelentve, akkor valóban vissza kell juttatnom Magyarországra a személyigazolványomat??? Tudja valaki, hogy pontosan mi a helyzet, 2 hónapja vagyok itt, de még nem tudom pontosan ezeket a dolgokat. Egyenlőre Nebenwohnsitzem van, de jöv.hónapban költözöm, ahol muszáj a Haupt-ot csináltatnom! Előre is nagyon szépen köszönöm a segítséget!

Nikol írta...

Kedves Nevtelen! Az embernek az EU-ban egy HW-e (lakcim) lehet, mindegy melyik orszagban. A jelenlegi helyzetben a tied Mo-n van, a NW-ed (tartozkodasi hely) meg Ausztriaban. Ha a HW-d itt lesz, akkor ertelem szeruen nem lehet HW-d otthon, vagyis ki kell jelentkezned. Ekkor valoban bevonjak a szemelyidet, de marad a jogsid es az utleveled. Az meg, hogy nincs lakcimkartyad, nem okoz problemat. A bankban sem akadtak fenn, hogy nincs ilyenem, csak egy levelezesi cim kell nekik. A T-mobile-nal is tudtam ugyet intezni nelkule. Ha meg visszakoltozol, akkor siman visszacsinalhatsz mindent es kaphatsz ujra szemelyit. Ilyen egyszeru. :-)

Unknown írta...

Hello!
Eddig bécsben laktunk, itt csináltattunk Anmeldebescheinigungot a Magistraton. Most kiköltözünk Nö-be (Korneuburg)-ezt újra kell csináltatnuk Nö-ben?

ill. a Lichbildauswies - is érvényét veszti?

köszönjuk a segítéget!

Nikol írta...

Erazmus Szőke: Anmeldebescheinigung-ot nem kell újat csináltatni, az egy egyszeri okmány.
Meldezettel kell csak az új helyen.
A Lichtbildausweiss-t sajnos nem tudom. Ha van benne lakcím, akkor biztos őj kell, ha nincs benne lakcím, akkor nem hinném, hogy újat kell csináltatni.

Bálint írta...

Sziasztok. Olvasgattam a hozzászólásokat, meg egyéb blogokat, de egy dologról nem olvastam. Ausztriában a bankok ugyebár (vagyis az Erste biztosan) Maestro kártyát ad a folyószámla mellé, ami sajnos nem használható internetes vásárlásoknál Ausztrián kívül (hitelkártyát nem akarok használni). A Sparkasse weblapján láttam ilyet, hogy Visa Electron Prepaid-Karte, ez hogy működik? Hozzácsatolom az Erste bankszámlámhoz és onnan töltöm rá a pénzt?

Nikol írta...

Bálint: sajnos ezt a kártya típust nem ismerem. Szerintem legjobb, ha megkérdezed a bankot direktbe.

Névtelen írta...

sziasztok! nekem még lenne 1-2 kérdésem. a párom osztrák és neki van is kint munkája,lakása. hamarosan kiköltözöm hozzá, de nekem még nincs munkám. ha megvan a meldezettel, akkor ugye 3 hónapom van, hogy elintézzem az anmeldebescheinigungot. tehát 3 hónapon belül kéne munkát találnom, ami elég kevés idő. mi van, ha addig nem sikerül találni? akkor nem jobb először munkát keresni, aztán a meldezettel és utána az anmeldebescheinigung? úgy értem a munkakereséshez még nem kell meldezettel,ugye? elég lenne akkor kiváltani, amint felvettek valahova?

köszi a segítséget
Daniella

Nikol írta...

Daniella: a Meldezettel általában kell a munkavállaláshoz.
Én keresnék előbb munkát, amikor meg már jól alakulnak a dolgok, akkor intézném a Meldezettel-t, majd utána az Anmeldeb-t.
De házastársak/élettársak a másik jogán is tartózkodhatnak Ausztriában munka nélkül, a társ jogán lehet Anmeldeb-t intézni.
De ennek érdemes lenne utánaolvasni.
https://www.help.gv.at/Portal.Node/hlpd/public/content/12/Seite.120810.html
Az első út biztosan járható számodra.

Annamari írta...

Kedves Nikol!

Nagyon hasznos a blogod, örülök, hogy rád találtam! :)

A férjem kint él Bécsben - áprilistól lesz bejelentve - mi nyáron költözünk a gyerekekkel (18 hónapos és 12 éves fiúk), ha vége a sulinak.
Mindent végigolvastam, de azért volna kérdésem. Remélem van rám egy kis időd. :)

Próbálom összegezni az eddig olvasottakat:

Itthoni teendők:
Tb (bejelentem a költözést)
Okmányiroda (lakcímről kijelentkezés)
Iskola (gyerekkel költözünk)
Államkincstár (gyed, családi pótlék lemondás) Itt már akkor lemondhatom, ha a férjemet kint bejelentik, és Bécsben azonnal igényelhetem? Van-e külön tennivalóm itt Mo-n ezzel kapcsolatban?

Kinti teendők:
Lakcímre bejelentkezés
Meldezettel
Anmeldebescheinigung
Orvoshoz bejelntkezés

Kihagytam valamit?

Köszi előre is!!!

Unknown írta...

Sziasztok!

A mai napon vettük át első bécsi albérletünk kulcsait. Költözni vasárnap fogunk, viszont ma tudtuk csak meg, hogy a költöztető teherautó parkolóhelyét az önkormányzatnál 2-3 héttel hamarabb intézni kell. Mivel már minden le van szervezve (a 2 kisgyerekünk elhelyezésétől kezdve a költöztetőn át és ideiglenes szállásunk is csak szombatig van) most nagyon meg lettünk lőve.
A XIV. kerületben, a Linzer Strassera merőleges egyirányú kis utcáról van szó, a Schlossparktól nem messze - ha ez számít valamit. Mindig elég sűrűn állnak az autók az utcában.

Nincs valami tippetek, hogy lehetne megoldani a helyzetet? Ha még sikerül is megoldani valahogy engedély nélkül, megbüntethetnek vajon?

Köszönjük!
Kata

Nikol írta...

Mi nem foglaltunk helyet elore a teherautonak. Igaz nem is volt tul nagy, bar kiderult, hogy egy helyen nem fert el, mert akkor nagyon belogott volna az utcara. Az egyik helyen mondjuk az en autom allt, amit azert parkoltunk le oda, hogy biztositsuk a teherauto helyet. De mikor megjott, akkor dobbentem ra, hogy ez nem szemelyauto meretu. Mellettem viszont egy ceges auto allt, aminek az oldalan volt telefonszam. Felhivtuk, hogy nem allna-e el. Mondta, hogy 10 per es lejon. Addig kiallt egy masik auto kicsit messzebbrol es annak a helyet lefoglaltuk neki.
A teherautonk meg kicsit ferden, a jardara is felparkolva, de befert.
Senki nem tette szova a dolgot, pedig a leengedett platojan kellett a gyalogosoknak elhaladni.
De a mi utcank nem egy forgalmas utca.
Mi igy oldottuk meg.

Unknown írta...

Sziasztok :) Erikának hívnak és én is hamarosan kiköltözöm Ausztriába és csak szeretném megköszönni mindenkinek ezt a sok információt most már kevésbé vagyok ideges mert rengetek hasznos dolgot olvastam tőletek :)

Miklós47 írta...

Kedves Nikol!
A kislányom önálló vállalkozást tervez Bécsben.Több napot szokott kint tölteni albérletet (lakást) valamint üzlethelyiséget keresni. Ha a vállalkozás összejön akkor ott is adózna, de a főlakhelye (állandó lakhelye) továbbra is Szombathelyen lenne, ahová hetente -szombat,vasárnap- hazajönne. A többi napokat kint töltené esetleg albérletben vagy egy kis bérlakásban.
Kérdezném Tőled, kell e neki bejelentkeznie (Meldezettel, autóhonosítás, Anmeldebescheinigung,stb) ha csak "pendlizik" hetente Szombathely és Bécs között. Továbbá hogyan élvezhetné a kinti előnyöket, szolgáltatásokat a fenti dokumentek mellőzésével. Hálásan köszönöm a hozzáértő segítő válaszodat. Miklós47

Nikol írta...

Kedves Miklós!
Én lehet, hogy fordítva csinálnám.
Mivel életvitelszerűen Bécsben él (itt adózik, hétközben ide jár haza), ezért a bécsi lakcímet választanám állandó címnek. Így az ezzel járó előnyöket élvezheti, mint pl. fizetős kerületben parkolási engedély az önkormányzattól, e-card, munkanélküli segély (bár tudom, nem ez a cél).
De ebben az esetben "osztrákosítania" kell az autóját, különben jelentős büntetésre számíthat.

Ha ez mégsem lenne jó megoldás, akkor meg Nebenwohnsitz-re kell bejelentkezni.
A Meldezettel-t mindenképpen el kell intéznie valamilyen lakcím típussal.

Igazából teljesen irreleváns, hogy hol tölti a hétvégéit, ha Bécsben bérel lakást. Nekem valahogy a bécsi Hauptwohnsitz a legtisztább. Ügyintézés szempontjából nem lehet belekötni. Csak az autóátírás ne lenne.
Mondjuk, ha nem az ő nevén van a magyar autó, akkor kölcsönadási szerződéssel vezetheti Bécsben is.

Miklos47 írta...

Kedves Nikol!
Hálásan köszönöm mindenre kiterpjedő alapos válaszodat.
Akkor az anyuka autóját kölcsnadási szerződéssel vezetheti munkavégzéshez Bécsben. Ki készítheti ezt a szerződést? Német nyelvre le kell e fordítatni?
Amennyiben kint fizeti a Tb-t ha már kint dolgozik, szavaidból úgy veszem ki, hogy nem jogosult e-cardra. Megtisztelő válaszodat várva maradtam üdvözlettel:
Miklós 47

Atika írta...

2014-ben tervezzük a kiköltözést Ausztriába, nagy eséllyel Bécsbe. A kérdése az, hogy a 6 éves kisfiamat milyen iskolába irassam ? Nem tud egy-két szót németül. Mi ilyenkor a megoldás? Hogy tud elindulni az ottani oktatásban, nyelvtudás nélkül?

Nikol írta...

Kedves Atika!
Alsó tagozattal kapcsolatban nem vagyok nagyon képben. Annyit tudok róla, hogy a lakhely szerint illetékes hivatalhoz (Stadtschulrat) kell bemenni. Regisztrálják a gyermeket, majd megmondják, hogy melyik kerületi iskolába tudják elhelyezni.
A nagyobbaknál tudom, hogy 2 évük van a többiekhez felzárkózni, addig nem is kell osztályozni őket. Úgy emlékszem, hogy a kicsiknél is van ilyen "türelmi" idő.
Nézelődj ezen a linken: http://www.stadtschulrat.at/

Nikol írta...

Ezen a linken van egy nagyon hasznos dokumentum. Töltsétek le és jó olvasgatást!
http://www.stadtschulrat.at/stadtschulrat/catid79/

Atika írta...

Kedves Nikol !

Nagyon szépen köszönöm a válaszodat :)

Üdv: Atika

Névtelen írta...

Sziasztok!

Érdeklődnék, hogy ha ideiglenes lakcímre jelentkezek csak be Linzbe, akkor mi az amitől így elesek?

Kösszi:

Ági

manak írta...

valaki tudna konkrét infót adni, hogy a kutyával költözés mennyire macerás v. eleve reménytelen? 3 kutyusunk van, két tacskó és egy snaci-méretű keverék. elvileg bécs a cél, de gyakorlatilag még nincs semmi eldöntve, tehát ha van olyan országrész ahol inkább lehet kutyával albérletet találni, akkor inkább azt választanánk. a kutyák itthon kertes házban laknak, de a nap nagy részét a nappaliban a kanapén heverészve töltik. szerintem jó kutyusnak számítanak, ha idegen jön jeleznek, reggel elmenetelnél 2-3 percig ugyan reklamálnak, de utána csend. oltás-féregtelenítés-csip alap, sajnos több helyen is olvastam, hogy az osztrákoknál nem nagyon tartanak így kutyát. valakinek valami konkrét infója ha van, lécci írja meg! ezer köszi!

Névtelen írta...

Kedves Manak!

Mi egy hete költöztünk ki Bécsbe a 2 kutyánkkal. 2 hónapig éltünk távkapcsolatban párommal, mert sehogy sem sikerült albérletet találni a kutyákkal (szóba sem jöhetett, hogy megváljunk Tőlük). Kaució sosem volt gond, a végén már a províziót is bevállaltuk volna, de így sem sikerült...mikor már majdnem feladtam a dolgot, akkor párom főnökén keresztül sikerült megcsípni egy kis lakást.
Szóval nem reménytelen a helyzet, de nagyon nehéz. Volt olyan lakás, ahol 1 kutya nem lett volna gond, na de kettő...
Véleményem szerint inkább a külső kerületekben nézettek lakást, ott jobban hajlanak a kutyatartás felé.
Ami fontos, az az útlevél kiállítása a kutyáknak, nekünk 6500 volt darabja.
Sok sikert :)

Névtelen írta...

szia!
köszönöm szépen a válaszodat! van útlevelük a kutyiknak, és nem feltétlen Bécs a cél, vidéken is nézegetünk, ott olcsóbb is az ingatlan, hátha sikerül megcsípni esetleg egy kisebb házat. Azért akkor nem reménytelen a helyzet, csak keresni kell. Nézegetek egy ideje, én is már a proviziót is bevállalom, kutya nélkül sehova nem megyek az biztos.

Unknown írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
Unknown írta...

Van adósságok, nem fizetett bérleti díj, vagy voltál megtagadják a kölcsönt a bank?
Csapatunk segít megoldani a problémákra, 2% -os kamatláb.
Javasoljuk, gyors kölcsön bármilyen célra. Csak egy személyi igazolvány, gyors ellenőrzés, minimális formalitások, nagy elfogadhatóságát javaslatok és hitelbírálat olyan alacsony, mint 15 perc.
Anélkül, hogy igazolnia jövedelme. Van egy jó hitel összege maximum 152 millió GBP.
A törlesztési időszak 6 hónap és 20 év. Nincs hitel ellenőrzés vagy a hitel történelem.
Jöjjön el hozzánk, kezeljük mindent egy nap.
Írjon nekünk ma keresztül mi email: cahya.creditfirm@gmail.com

Unknown írta...

szevasztok. szeretnék kérdéssel fordulni hozzátok. biztos van valaki közöttetek aki tudna segíteni, mivel kicsit különleges a problémám.kaptam egy munkalehetőséget egy ausztriai cégnél mint garázsmester. szabályosan be jelentenének de nem vagyok tisztában a lehetőségeimmel. én szolgálati járandóságot kapok itthon mivel katona voltam és korkedvezményes nyugdíjas lettem. ezáltal nekem van egy munkabér limitem amit nem léphetek át mert akkor megszűnik a nyugdíjam. a kérdésem az volna, hogy hogy ha kint dolgozom és ott kint adózom is akkor ez hogy viszonyul itthon az apeh-nél és a nyugdíj folyosítonál? tudom, hogy be kell jelenteni a tb felé a dolgot. bele számít nekem az itthoni adózásba vagy mivel más államban adózom az csak oda tartozik? állítólag ha van osztrák lakcímem akkor nem számít bele az itthoni adóba a jövedelem. igaz ez?
kérem segítsetek a problémámban. köszönöm előre is.
tisztelettel:
Roland

Nikol írta...

Kedves Roland!
Ez egy jo bonyolult kerdes, a legjobb lenne, ha egy nemzetkozi adoszakertot kerdeznel meg.
De addig is, talatam egy jo kis osszefoglalast, talan erdekes lehet.
http://regular.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=386:kuelfoeldi-munkabol-szarmazo-joevedelem-adozasa&catid=35:szemelyi-joevedelemado&Itemid=59
Azt tudom, hogy az elso evben kellett Magyarorszagon adobevallast keszitenem, mert megvolt a 183 napom otthon. Az adobevallasban fel kellett tuntetnem a kulfoldon szerzett jovedelmemet is, de azutan mar nem adoztam otthon, mert Ausztriaval van kettos adozast elkerulo egyezmenye Mo-nak.
En mindenkeppen szakemberhez fordulnek, mert ha valamit nem jol csinalsz, akkor az adohatosagra inged-gatyad ramegy. :-(

Unknown írta...

nikol nagyon szépen köszönöm a választ, megpróbálok felhajtani egy nemzetközi adószakertot hátha ő tud segíteni. :-)

Unknown írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Névtelen írta...

Hali, en parommal szeretnek kikoltozni Ausztriaba, jelenleg Londonban elunk. Tudnatok tanacsot adni hogyan kezdjunk neki? Koszonom elore is,