Daisypath Anniversary tickers

2011. április 27., szerda

Kairó - élménybeszámoló - 1. rész

Kairóról nem lehet röviden írni...
Már csak azért sem, mert 22 milliós nagyváros.
De azért sem, mert ez nem Európa. Teljesen már, mint amihez mi szokva vagyunk, vagyis az elején csak úgy ömlik az emberre a rengeteg impulzus.
Hangok, zajok, látvány, kultúra, szagok, érzések.
Én az első két napban úgy éreztem magam, mint valami alvajáró. Az első reggel csak szimplán az ablakra tapadva ültem a buszban és megszólalni sem bírtam. Aztán rájöttem, hogy van nálam fényképezőgép. Ekkor azt tapasztottam az ablakra és folyamatosan kattingattam. Mert attól féltem, hogy valamit elmulasztok dokumentálni. Közben az járt az agyamban, hogy hogyan tudnám én mindezt rögzíteni az otthonmaradottaknak. Mert azt éreztem, hogy ez szimplán szavakkal nem megy. Legszívesebben egy felvevővel a fejemben bámultam volna a várost.
Már jó pár napja itthon vagyunk, de még mindig az élmények hatása alatt vagyok.

Mikor megérkeztünk 36 fok meleg fogadott bennünket. És tömeg a reptér előcsarnokában. Minket természetesen csak potenciális ügyfelekként vártak vagyis mindenki a taxiját ajánlgatta. Lacinak a kezéből a csomagot akarták kitépni, hiába kiabálta, hogy "No".
Én nem néztem se jobbra, se balra, csak félig lehajtott fejjel törtettem előre.
Ha szemkontaktust létesítesz, véged van. És ez általános érvényű szabály a bazárban, piramisoknál, egyéb turista látványosságoknál.

Az autóforgalom elképesztő. Sávok nincsenek is felfestve az utakon, mert az autók úgyis kitöltik az összes rendelkezésre álló helyet. Sokkal többen elférnek 3 sávban, mint ahogyan mi azt elképzelnénk. Ha szűken vannak, hát behajtják a visszapillantó tükröket...
A benzin iszonyú olcsú, kb. 70 Ft litere, az új autók viszont drágák. Így nem ritka az 1960-as évekből származó gépjármű. Eső nincs, tehát nem rozsdásodnak. Viszont MINDEN autó oldala meg van sérülve az ad hoc közlekedésnek köszönhetően.
A sofőrök dudálással beszélgetnek. Dudálnak, ha már unják a dugóban ácsorgást. Dudával jelzik, ha a hátad mögé érkeznek, ha azt kérdezik, hogy kérsz-e taxit, ha kanyarodni akar, ha úgy gondolja, hogy lassan mész. A legcsendesebbnek hitt éjjeli órákban is folyamatos az utak távoli zúgása, 10 másodpercenként dudaszóval tarkítva.
A gyalogosok ugyanúgy áramlanak mindenfelé, mint az autók, azzal nehezítve, hogy ők keresztben is közlekednek. A járda nagyon magas, hogy az autók ne tudjanak a járdára parkolni. Viszont ez a gyalogosokat egyáltalán nem ösztönzi a járdahasználatra, mert ki a csuda akar 50 méterenként fél métert le- és fellépni... Plusz az árusok is kiköltöznek a boltjaik elé, elfoglalva a járda nagy részét. Na, ezt sem akarja az ember kerülgetni. Vagyis kisebb forgalmú helyeken szimplán az úttesten halad az ember előre. Ha meg autó jön, hát dudál. Főleg a taxi, mert hátha így jössz rá, hogy nem is lenn olyan rossz ötlet egy taxiban megpihenni. A turistának a taxi is elképesztően olcsó. Egy fuvar a reptérről 30 LE vagyis kb 900 Ft. De a városban A-ből B-be eljutni nem kerül többe, mint 20 LE vagyis 600 Ft.
Persze van tömegközlekedés is. Autóbusz és 3 metróvonal. A buszozás nem vonzott, mert a busz szimplán lassít, nem áll meg, csak dugóban. Az ajtaja folyton nyitva.

A metró viszont kulturált, olcsó. 1 LE (30 Ft) a metrójegy ára.
Egy pénztár ablaknál lehet jegyet venni. Az ember beáll az aktuális vásárló mögé, úgy mintha sorba állna Európában. Sorra kerül, ékes angolsággal kér egy jegyet, majd matat a pénztárcájában. Ezidő alatt könyöke alatt jobbról is és balról is kezek jelennek meg, pénzt dobnak a tányárba és elvesznek egy-egy jegyet. Semmi köszönés, semmi szöveg, semmi fakszni. Te meg nézel, mint menyét, majd eszmélsz és felkapod a jegyed.
Lent az állomáson piros fény és éles kürtszó jelzi, ha jön a szerelvény. Meg éktelen csikorgás... Ráférne a fékekre egy kis olajozás. A két középső kocsi a hölgyeké, oda férfiak nem szállhatnak fel. Hölgyek részére persze nem kötelező a használat. Én pl. nem próbáltam ki.
Az aluljárókban mindenhol arab és angol nyelvű feliratok. Olyat nem lehet indoknak felhozni, hogy ezért tévedtem el, mert nem tudtam elolvasni a feliratot. Ez kicsit megnyugtatott.

Az utcák porosak, a házak külső állapotára nem lehet szavakat találni. Leírhatatlan. Málló vakolat, repedő falak, leszakadó erkélyek és minden, de minden szürke. Az eredetileg zöld fák is. Az ember kezére egy fél óra alatt tonnányi kosz rakódik, még akkor is, ha csak alig ér valamihez. A taxik, buszok piszkosak, porosak. Én még ilyen porosnak, koszosnak, ragadósnak még az életben nem éreztem a kezemet. Ennek ellenére nem lett hasmenésem.

A belváros olyan, mint egy nagy bazár. Minden ház aljában üzletek tucatjai. Az üzletek között kifőzdék, pékségek, gyümölcslé árusok. A gyümölcslés helyeket mi csak facsardának hívtuk. Valódi, helyben préselt gyümölcslét lehetett kapni. Másfél litert 18-28 LE-ért (kb. 560 - 840 Ft). Ittunk narancslét, grépfrút levet, gránátalma levét, sárgadinnyelét, eper levet, guava levet. Kétnaponta 3x1,5 litert. Képesek voltunk egy-egy fárasztó nap után is a facsardánál kiszállni a taxiból és onnan 15 percet gyalogolni haza a 3x1,5 l-es palackokkal... Ha másért nem, hát már ezért megérte Egyiptomba utazni.

Folyt. köv.
Ui: rengeteg fotót "hasból lőttem" vagyis a fényképezőgépet magam előtt tartottam hasmagasságban és csak úgy vaktában nyomtam a gombot. Nem akartam illetve néha nem mertem fényképezős turistát játszani. Ezért van, hogy számos képem ferde.

1 megjegyzés:

AnTalk írta...

Az ilyen épületekre azt szoktam mondani, nem lehet megállapítani, hogy építés vagy bontás alatt állnak.