2011. május 4., szerda

Provision

Tegnap elmentem egy kiadó lakást megnézni.
Nem mintha érdekelt volna maga az ingatlan (már az alaprajz alapján láttam, hogy ezt nem nekünk találták ki), hanem inkább barátkozni egy kicsit. Mert mindig jól jön a háznál egy ingatlanügynök. :-)
Nem, nem ment el az eszem teljesen, csak egy kicsit.
Kezdjük kinőni a lakásunkat, de a költözés egyáltalán nem sürgős, van még hátra 2 évünk a bérlésből . Csak nyitva tartom a szememet, hátha felbukkan a lakások nagy "Ő"-je.
Az ingatlanügynök azonban rettentő kedves volt, egy kellemes külsejű középkorú úr és kifogástalanul beszélt angolul. Ráadásul az egyik legnagyobb ügynökségről van szó. Kb. 3 perc alatt végeztem az ingatlan megtekintésével (nem akartam feleslegesen az idejét rabolni), majd szomorúan csóváltam a fejem, hogy áááá, ez nem nekünk való ingatlan. No, hát milyen kellene nekünk? Sorolom a paramétereket. Bólogat, majd mondja, hogy van a házban még másik ingatlan, megmutatja. Megmutatta, de az kicsi volt. Szabadkozott, hogy elnézést, de tegnap került be az adatbázisba az ingatlan, még ő sem látta. Én nevettem, hogy semmi baj, legalább most mindketten megnéztük. Aztán még beszélgettünk a folyosón vagy 15 percet ingatlanokról, bérlésről, az "eigentumswohnung"-okról (mostmár sokkal okosabb lette e tekintetben is), fenntartási költségekről. Megígérte, hogy szétnéz nekünk megfelelő ingatlan után.
Majd elővett egy dossziét, amiben indigós formanyomtatvány volt. Kitöltötte, hogy megmutatott két ingatlant, én kitöltöttem az adataimmal, majd nagybetűkkel ráírta, hogy "Provision frei für Miete". Én meg elkerekedett szemmel bámultam rá, hogy tényleg? Igen, igen. Kapnak pénzt a lakást kiadó személytől is, tőlem már nem fog pénzt kérni, ha nyélbe ütünk valami üzletet.
Le voltam nyűgözve (ugyanakkor meg is döbbentett, hogy egy lakás kiadásáért két félről is lehúzzák a pénzt általában...)! Végül aláírtam a papírt, ő eltett két példányt (egyet saját részére, egyet meg a bérbeadó kap majd, hogy megmutatta az ingatlant) én meg megkaptam dossziéstul, névjegykártyástul az én példányomat.
Maximális professzionizmus tanúja voltam. Most pedig várom az ajánlatokat. :-)

7 megjegyzés:

Notburga írta...

Ez jó hír! Szorítok, hogy sikerüljön.

AnTalk írta...

igen, itt az ingatlanügynökök mindkét félről leveszik a sápot (3%) ingatlan eladásnál is. Ez ugye egy kétszázezres háznál már 6+6=12 ezer pénz. Nem rossz, ugye? Mondom is az asszonynak gyes után álljon be ingatlanosnak.

Nikol írta...

AnTalk: már csak az a kérdés, hogy mennyit kap maga az ingatlanközvetítő személy...
Bár azért a meló sem kevés és folyton úton vannak.
De tény, hogy nem tűnik rossz business-nek. :-)

Nils Holgersonné írta...

hu,nem inteznel nekunk is ilyen ingatlanugynokot?vagy megtanitasz ra,h kell kienekelni beloluk a provisionfreit? nem mintha aktualis lenne,de a leghasznosabb becsi tudomanynak tunik!

Névtelen írta...

Kedves Nikol!A Meidlingi állomásról szeretnék majd indulnia 19.kerületbe Bécsben.Az útvonaltervezővel keresem az állomásokat,de nem tudom hogy hogyan keressem Meidlinger Haupstrasse vagy Meidling (Philadelphiabrücke)?Válaszodat előre is köszönöm!
Lilla

Nikol írta...

Kedves Lilla!
Leginkább "Meidling, Philadelphiabrücke" vagy "Philadelphiabrücke, Meidling" neveken fut.
Onnan az U6 egyébként a 19. kerület széléig visz.
Jó utat!

Ildi írta...

Szia Nikol!
Megadnád nekem az ingatlanos elérhetőségét? vagy a cég nevét? nagyon kéne egy ismerősnek lakás.
Köszönöm előre is,
Ildi