Daisypath Anniversary tickers

2011. május 15., vasárnap

Wiener Stadtwerke - Nyílt nap 2011 - beszámoló

Tegnap este Nórival elmentünk a nyílt napra. Idén két programot választottunk: a villamosozást a Ringen és a metrózást egy használaton kívüli alagútban.
Mindkét program aranyos volt, de egyik sem adott olyan katarktikus élményt, mint a tavalyi erőmű látogatás.
A villamos a Ringen ment körbe, a Schwedenplaztról indulva. Útközben rövid városnézést hallgathattunk, időnként régi bécsi zenével fűszerezve. Ez amúgy egy hétvégi turista program, de most ingyen élvezhettük és egy rövid időre átmehettünk turista üzemmódba.



Utána a shuttle busz-al (kifejezetten a nyílt nap színhelyei közötti közlekedésre állítottak üzembe - ingyenes a használata) elmentünk majdnem Erdberg-ig, ahol is várt bennünket a Sonderzug. Épp jókor érkeztünk, pont beszállás volt. Ha csak egy kicsit is késünk, kb. 30 percet kellett volna várakozni. A bejáratnál volt ingyen szendvics, meg üdítő, ahogy azt már megszoktuk az ilyen rendezvényeken.
A metrózás nem volt túlságosan érdekes, mert csak egy szimpla alagútban haladtunk viszonylag lassan. Aláfestésnek volt űrzene, metróhangokkal megspékelve és a szerelvény középső részén neoncsövekkel fényjátékot csináltak. Kisgyerekekkel lehet, hogy remek jó program, de felnőttként nem volt túlságosan nagy élmény. Kicsit mást vártunk.

Jövőre a Spittelau-i szemétégető lesz majd a terítékünkön, az biztos érdekesebb lesz.

1 megjegyzés:

Anyatünde (Bea) írta...

A szemétégető nagyon érdekes lesz, legalábbis a rákospalotai az. Van róla videónk is, a gyerekeim nem győzték nézni egy időben. :)