Ez lesz az utolsó költözős, lakásos poszt, ígérem.
De úgy gondoltam, hogy összeszedem, hogy mit kell intézni egy bécsi vagy bármilyen ausztriai lakcímváltozás során.
- Meldezettel - elég bemenni a új cím szerint illetékes Magistrat-hoz, ott intéznek mindent. Ingyenes.
- e-card - a WGKK-nál vagyunk biztosítva. Online intézhető a dolog itt. Meg lehet adni a velünk együtt költöző össze személy adatát egyszerre. Nagyon klassz!
- Munkahely, iskola - ne felejtsük el bevinni a Meldezettel fénymásolatát a munkahelyünkre. nagyon hálásak lesznek, ha mindezt magunktól tesszük meg. A gyerekek is bevitték a Meldezettel másolatokat a sulikba maguktól.
- Bank - it is be kell jelenteni az új lakcímet. Én meg tudtam tenni a netbank-on keresztül mindannyiunknak. Elküldtem a beszkennelt Meldezetteleinket.
- Posta - kértem a leveleim átirányítását 3 hónapig. Ez mondjuk nem egy egyszerű folyamat, mert előbb regisztrálni kell a neten, majd a regisztráció végén ki kell nyomtatni egy papírt, amit a legközelebbi postán az ember aláirat. Ezzel aktiváltatja a regisztrációját. Ha már a postán sorbaálltam, akkor az átirányítást is elintéztem. 4 emberre lehet kérni egyszerre. Szépen megadtam mindannyiunk nevét, születési dátumát (hogy az mihez kell, azt nem tudom), megadtam a régi és az új címet, kifizettem a 11,7 EUR-t és kész is volt. Azóta szépen kapjuk az átcimkézett leveleket. És az új postaládánkban is megjelent mindannyiunk neve a postás kézírásával. :-)
- Wien Energie - ha a nevünkön voltak a régi lakás fogyasztásmérői, akkor kérni kell azoknak a lezárását. Érdemes online regisztrálni a Wien Energie-nél, én már ezt évekkel ezelőtt megtettem. Így most csak egyszerűen meg kellett nyomnom a gombot, hogy Abmelden a régi címről. Ha tudjuk az új bérlő néhány adatát (név, telefonszám, születési dátum), akkor meg is adhatjuk azt azonnal. Ha van kulcsunk a mérőóták szekrényeihez, akkor akár magunk is leolvashatjuk azokat és megadhatjuk az aktuális állást. Ha nem, akkor pár napon belül kijönnek és ők olvassák le személyesen. Majd kiállítják az elszámoló számlát és ennyi. Ugyanígy az új szerződés alapján hozzá tudjuk adni a régi regisztrációnkhoz az új címet.
- Lakásbiztosítás - ez is sima ügy, ez is megy online. Én a Wiener Städtische biztosítónál vagyok, gyorsan megtaláltam a címváltozás bejelentéséhez szükséges oldalt, kitöltöttem mindent, megadtam az új lakás méretét is. Napokon belül jött az új szerződés a módosított díjjal.
- Kerékpár biztosítás - ahhoz is megtaláltam az online formulát, innen is megjött a módosított szerződés néhány napon belül.
- Autó - a forgalmit is át kell iratni, mert szerepel benne a lakcím. Ezt az a biztosító intézi, ahol a kötelezőt és a CASCO-t fizetjük. Be kell menni személyesen, vinni kell az autó törzskönyvét és 1 EUR fejében kb. 5 perc alatt megkapjuk az új forgalmit. Az 1 EUR a Magistrat rendszerébe a betekintési díj, mert a biztosító személyesen ellenőrzi a lakcímváltozás tényét a központi adatbázisban.
- Törzsvásárlói kártyák - minden bolt online oldalán rá lehet akadni az adatváltoztatási formanyomtatványra. Ha mégsem, akkor elég egy e-mailt írni nekik.
- TV, internet - mivel nekünk még mindig nincs TV-nk és eddig csak mobil internetünk volt, így ezt nem kellett intéznem, de gondolom, nem valami bonyolult ez sem.
Hát ennyi, az intézni való. Nem mondom, hogy megy minden egy nap alatt, de azért viszonylag kényelmesen, az asztal mellől intézhető az ügyek nagy része.
Remélem, hogy nem hagytam ki semmit, ha mégis, majd frissítem a bejegyzést.
Update (03.25.):
- Körzeti orvos - természetesen meg lehet tartani a korábbi körzeti orvost, de ha nagyon messzire költözünk, akkor ennek nem sok értelme van. Ebben az esetben érdemes valaki mást választani az új környékről. Ha jól tudom, csak be kell menni és bejelentkezni az új orvoshoz.
2 megjegyzés:
Köszönöm, nagyon hasznos ez a cikk, kissé zavarodott vagyok, hogy aligha vannak már rendes papírjaim (Meldezettel), máris intézkedhetem újra:)
hát,le a kalappal előtted, csakháláslehetek és gratulálni tudok az oldalért! Rengeteg segítséget adsz! Párom nekem is kint, már lassan 3 éve, én készültem, de baba lett, nem mentem, most is mennék minden pillanatban, de apa folyon kifogásokkal jön...de talán most végre alakul valami...már csak a mi biztosításunkat kellene tisztázni, hakimennénk...szóval, KÖSZÖNÖM! <3
Megjegyzés küldése