2010. október 28., csütörtök

Tihany...hany...hany...haaany

Eddig jóformán csak Ausztriáról és főleg Bécsről írtam. De természetesen Ausztrián kívül is van élet. Méghozzá jó élet. A hétvégén Tihanyban voltunk. Hosszú hétvégén.
A Hotel Allegro-ban szálltunk meg, de nagyon sok választásunk nem is volt, mert októberre majdnem minden szálloda, panzió bezár. Pénteken késő este érkeztünk, bár nem így terveztük eredetileg. A hét elején már tudtuk, hogy este 8 előtt biztos nem fogunk megérkezni, így írtam is a szállodának erről. Kedvesen válaszoltak, hogy semmi probléma, várnak bennünket késő este is. Valóban nagyon későn érkeztünk, mert még vacsoráztunk Balatonfüreden. Fél 10-kor csörgött a mobilom. A szállodából hívtak és udvariasan érdeklődtek, hogy tudnak-e valamiben segíteni, netán eltévedtünk-e. Mondtam, hogy épp most fejeztük be a vacsit, még 15 perc és ott vagyunk. Óóóó, ezt nagyon jól tették, mert Tihanyban már semmi sincs nyitva - jött a válasz. Szóval már a kezdés is jó volt. A személyes fogadtatás is ugyanilyen jól folytatódott. Vittünk egy üveg bort magunknak, hátha kell a védőital hideg ellen, ám a szobánkban nem volt dugóhúzó, így megpróbáltunk kérni egyet. A recepciós hölgy mondta, hogy azonnal felhozza azt. Hamarosan jött is, dugóhúzóval, meg egy tálcán két boros pohárral. Szóval kiszolgálásból jelest kapott a szálloda.

Másnap részt vettünk az október 23-i megemlékezésen a Németh László Művelődési Házban majd a közeli emlékmű koszorúzásán is. A műsor nagyon aranyos volt, a helyi zenei általános iskola tanulói adták elő. Még sosem láttam iskolai október 23-i műsort, mert ugye az én időmben ilyesmi még nem volt. A polgármesteri beszéd is érdekes volt, hála az égnek napi politikától mentes. A helyi 56-os eseményeket idézte fel a polgármester. Jelen volt a tihanyi apát is.
Mire vége lett a műsornak feléledtek az utcák, megjöttek a turisták, kinyitottak a boltok. Mi az apátságban folytattuk. Itt volt egy érdekes közjátékunk. Kaptunk két ingyen jegyet a szálláson. A bejáratnál odaadtuk. A pénztáros bácsi méla undorral és közönnyel forgatta a jegyeket, majd kibökte, hogy "Ez meg mi?". Még a lélegzetünk is bennakadt. Egyszerre nyitottuk és csuktuk a szánkat, de semmit nem bírtunk kinyögni. "Ezt meg honnan szerezték?" - jött a következő kérdés. Hát, nekem lepergett az életem hirtelen, meg képek villantak fel bilincselésről, őrszobáról. Laci végül kinyögte, hogy a szálláson kaptuk. A bácsi állította, hogy ő nem tud ilyen akcióról semmit, illetve mégis. Valamikor augusztusban volt ilyen akció, de nincs róla tudomása, hogy még mindig tartana. Végül kisebb morgások közepett kegyesen legyintett, hogy "na, menjenek". Villámgyorsan mentünk is.
Este a szálláson elmeséltük a kis affért, ők is néztek nagyot. Másnap viszont kiderült, hogy felhívták a múzeumot és helyre tették a bácsit, majd elnézést kértek tőlünk a kellemetlenségért. Mindent a vendégért. :-)
Később nagyot sétáltunk az Ófaluban, megállapítottauk, hogy a tihanyi visszhang még mindig üzemel, bár közben Laci feltalált egy visszhang gépet, amivel halálra kereshetnénk magunkat. :-)
Jártunk Balatonfüreden is, megnéztük a "Német egység a Balatonnál" c. kiállítást a Vaszary Villában. Nagyon érdekes volt. Azt mindig is tudtam, hogy a Balaton a németek kedvenc nyaralóhelye volt a 80-as években, de azt nem tudtam, hogy találkozni jártak ide a kelet- és nyugatnémet családok, barátok. És még az sem zavarta őket, hogy a Stasi is idejárt nyaralni (értitek, nyaralni...).

A séta és a kulturális programok mellett nem feledkeztünk meg a gasztronómia élvezetekről sem. Találtunk egy nagyon kedves, hagyományos konyhájú éttermet. Tűzkert a neve. A vasárnapi ebédünket náluk költöttük el. Majd vacsira is visszatértünk, mert Tihanyban szezonon kívül nem sok étterem van nyitva este 8 után. Az étlapon volt mindenféle libás étel, de a bőséges ebéd után én nem is voltam annyira éhes. Az étlap tanulmányozása után viszont a fejemben egy libazsíros kenyér körvonalai tűntek fel, lilahagymával. És a kép egyre élesedett, majd betöltött mindent, még a nyálelválasztásom is megindult. Így hát előálltam a kérdéssel, hogy nem lehetne-e ilyet kapni vacsorára. De lehetett. A szemük sem rebbent. És igen, kaptam három (fél) szelet házi kenyeret, kis tálkában libazsírt és hajszálvékonyra szeletelt lilahagymát. Fenséges volt!
Laci meg is állapította, hogy tudok élni. :-)

El kell ismernünk, hogy az idegenforgalom és vendéglátás valóban megüti a magas mércét is Magyarországon, legalább is a turisztikai szempontból frekventált helyeken.
De ugyanakkor azt is megállapítottuk, hogy Tihany főszezonban iszonyat zsúfolt és élvezhetetlen lehet, így ezután is inkább a tavaszi és őszi nyaralásoknál maradunk.

4 megjegyzés:

Notburga írta...

Tihany nekem is nagy kedvencem... A közeli Örvényesen szoktam nyaranta pár napot tölteni, természetesen nem föszezonban, hanem szeptemberben. Ilyenkor csodás a Balaton! Ha újra ott jártok menjetek egy kicsit nyugatabbra, Balatonudvarin van egy temetö, ami párját ritkítja. (Szív alakú sírkövek a XVIII századból.) Érdemes megnézni.

Csilla írta...

Ugy irtál, mintha veled sétáltam volna. Idejét sem tudom mikor jártam arra. És azt sem tudom, hogy mikor lesz rá alkalmam. Pedig a gyerekeknek is meg kellene mutatni. Talán jövőre nem csak 3 nap jut Magyarországból. Mi sajnos ősszel nem mehetünk sehová, hiszen elkezdődik a suli! Vagy talán az ősziszünetbe? Na, majd meglátjuk jövőre!

Nikol írta...

Notburga: igen, voltunk mi is korábban Örvényesen és láttuk a köveket. Sőt, a malmot is megnéztük. Na, az egy másik nagyon szép élmény volt. Idős bácsi gondozza és mindenrél részletesen mesélt nekünk. A malmot is beindította. Nagyon szuper volt!

Nikol írta...

Csilla: na, igen. Mi is csak kettesben voltunk őszölni. Bár nálunk épp őszi szünet van, csak mindkét lány inkább szíve választottjával szerette volna az időt tölteni. Így mi is inkább szívünk választottjával lógtunk Tihanyban. :-)
Szóval valóban nem könnyű az iskolás korú gyermekekkel, de mi az őszi szünetekben minden évben utazunk velük valahová. Mert olyankor még jó idő van és minden sokkal csendesebb, barátságosabb a rengeteg turista nélkül.