Daisypath Anniversary tickers

2011. július 12., kedd

Neufeld

Vasárnap délelőtt a tikkasztó hőségben anyukámmal elhatároztuk, hogy megnézzük végre a Neufeldersee-t, ami jelenlegi lakóhelyünktől nincs is túl távol. Gondoltuk sétálunk egyet a tó partján, majd fagyizunk egyet. Hát, a Neufeldersee nem az a szabadon körbejárható tó. Mondjuk azt, hogy ez leginkább egy privát tó, mert az első sorban lévő házak közvetlenül a partján állnak, így elzárják az utat a szabad sétától. Viszont az egyik végében van egy hatalmas strand (fizetős). A nagy melegben kismillió ember özönlött fürdeni kismillió autóval. Nekünk esélyünk sem volt megállni. Így inkább bementünk a falu főutcájára és ott sétáltunk egyet. Fagyizót sem láttunk, úgyhogy 45 perc múlva teljesen kittikadva ültünk vissza az autóba.

A Neufeldersee-ben egyébként búvárkodni is lehet, láttuk is a búvárbázist, de elfelejtettem lefényképezni.

Neufeldben az 1920-as években egy hatalmas kender- és jutagyár élte fénykorát. 1928-ban 1988 alkalmazott dolgozott a gyárban. A háború után azonban szép lassan hanyatlani kezdett a gyár és az 1970-es években végleg megszűnt. Csak az 1997-ben műemlékként újraépített jellegzetes óratornya emlékezteti az itt élőket az üzemre.

Nincsenek megjegyzések: