Daisypath Anniversary tickers

2011. július 12., kedd

Óvodai és napközis nyári szünet

A napokban központi téma lett, hogy mennyire időre zárhatnak be az óvodák és a napközik (itt hort-nak* hívják őket) a nyáron. Eddig akár 5-7 hétre is bezárhattak őket, de most Gabriele Heinisch-Hosek miniszterasszony azt szorgalmazza, hogy az óvodák és napközik maximum 2 hétre zárhassanak csak be a nyári szünetben. Ugyanis a szülőknek mindösszesen 5 hét (25 nap) éves szabadsága van, így a gyerekek felvigyázását csak nehezen tudják megoldani. Voralbergben pl. az óvodák az év 50 napján zárva vannak, ebből 34 a nyári szünetre esik. Ez majd 7 hét "kényszerszabadságot" jelent a szülőknek. Vannak olyan települések, ahol szülői összefogással kibérelik az óvodát és önköltséges alapon a gyerekeknek programokat szerveznek. Egy heti ellátás kb. 45 EUR-ba kerül.

Saját megjegyzésem a dologhoz csak annyi, hogy az iskolás gyerekek szüleinek sem könnyebb az élete. Valamelyik héten kiszámoltam, hogy egy évben az iskolás gyerekeknek van 9 hét nyári szünete, majd 1 hét őszi szünete, 1,5 hét téli szünete, 1 hét síszünete, 1 hét tavaszi szünete. Ez összesen 13,5 hét szünetet jelent vagyis kb. 68 napot. Két szülőnek is csak max. 50 napja van egy évben...
És akkor még nem beszéltem az egyéb tanítás nélküli napokról (pl. amikor az ünnep keddre vagy csütörtökre esik).

* Hort: napközi-féle, egészen 6. osztályos korig. Saját pedagógia programmal rendelkezenek, oktató és nevelő tevékenységet folytatnak. A gyerekek itt készítik el délutánonként a leckéjüket, de emellett számos szabadidős foglalkozást is szerveznek nekik. Nagyon fontos kiegészítő szerepet töltenek be az iskola és a család mellett, gyakran pótolják az elfoglalt, túlterhelt szülők nevelő tevékenységét is. Általában délután 5-ig vannak nyitva.

2 megjegyzés:

micuko írta...

A Hort szerintem is nagyon hasznos! Az alsó tagozaton (Volksschule) pl. 11 óra 15-kor vége a tanításnak, a negyedik óra után mehetnek haza a gyerekek, ezért nem dolgozik sok anyuka. Esélyed sincs ennyi időre munkát találnod. Mi másképp szoktuk meg... Bár ennek ára van, mi a két lány után havonta 320 eurót fizetünk, szép összeg, nem?

Nikol írta...

Mindeképpen szép összeg.
Lilla iskolájában egy alsós gyermek után pont ennyit kellett fizetni. Tandíj + ebéd (uzsonna is) + délutáni napközi.
Még szerencse, hogy Lilla csak a felső évfolyamba járt és nem ebédelt a suliban.