Fél éve nem írtam.
Sok víz lefolyt a Wien folyón és a Dunán is és sok mindent történt kis családunkban is.
Leginkább személyes dolgok, amit nem akartam részletesebben megírni, ide a blogra.
Ami miatt nagyon elmaradtam az elején, az édesapám elvesztése volt, majd a munka, munka és munka.
És ha az ember kihagy egy kis időt, akkor nagyon nehezen áll vissza a keze a billentyűkre. Persze gondolatban mindig tudósít, írja a posztokat, de még nem találták fel a gondolati blogolást. :-)
Nos, akkor vonjunk mérleget.
6 éve és 3 hónapja élünk Bécsben. Egyikünk sem hitt benne, hogy ez a nap itt ér bennünket.
Csak jöttünk, mert volt lehetőség jönni. És gondoltuk miért ne. Legfeljebb hazamegyünk, ha nagyon utálatosak a sógorék. De hozzánk nagyon kegyesek voltak és csak egy kicsit utálkoztak. Pont annyit, amennyit egy váratlan vendéggel utálatoskodik az ember. Túl lehetett élni. Különben is, a kalandvágy fűtött. Engem mindenképpen. Aztán átragadt a többiekre.
Az életünk már-már unalmasnak mondható. Jól kiismerjük magunkat Bécsben, a fontos helyeken már számtalanszor megfordultunk. Már nem igazán izgalmas lehetőség a Prater-be kirándulni vagy a Kärtnerstraße-n végigsétálni. Megszoktuk. És lassan természetes. Akklimatizálódunk és belesüppedünk a munkás hétköznapok után következő "épp hogy élünk" hétvégékbe. Nincs mindig kedvünk felfedező útra indulni. Fáradtak vagyunk.
Ugyanakkor meg kalandok azért akadnak. Hétköznapiak. Belefogtunk egy Gennossenschaftswohnung projektbe. Erről majd írok részletesebben később. Most még van néhány bizonytalanság, ezért inkább még nem írok róla.
Hozzáfogtam a nyugdíjas éveimről való gondokodáshoz. Van magánnyugdíj biztosításom. Mert ki tudja, hogy hol ér a nyugdíj. :-)
A munkahelyemen is jól alakulnak a dolgok, kaptam új feladatokat, több felelősségem lett és ezzel együtt persze több munkám is.
Lilla már a 3. évét tapossa az egyetemen. Ügyesen halad és szemlátomást élvezi. Bár, amikor épp dühöng mások vagy az egyetem marhaságain, akkor nem merném feltenni a "na, milyen az egyetem" kérdést.
Nóriék túl vannak egy sikeres lakás bérlésen. Lezárult a WG-s korszakuk. Múlt péntektől már nem kell mások után takarítaniuk, mások elől dugdosni a lábasaikat, mérgelődni, hogy valaki elrontotta a mosógépet.
Megállapítottuk, hogy a bérleti díjak nagyon megemelkedtek az elmúlt években. Amikor 6 éve lakást kerestünk, akkor 10 EUR/nm áron lehetett bérleményhez jutni. Ma ez 13-14 EUR/nm körül mozog.
Iszonyatosan nagy a kereslet, megindult egy hatalmas bevándorlási hullám és a megnövekedett kereslet felverte az árakat.
 |
| Régi kerékpár váltók és fékek nélkül |
A 10. kerület még jobban "elbevándorlósodott" és jóval szemetesebb lett, mint régebben. Az utcai közbiztonság még mindig jó, de sajnos a házunkban feltörték a pincéket. A miénket is. Nem vittek ugyan el belőle semmit, csak feltúrták. Sok értékes amúgy sem volt benne, hacsak a karácsonyfa díszeinket nem számítjuk annak. Úgy látszik, csak szórakoztak.
Ugyanakkor a közös tárolóban tartott biciklijeinkről a legtöbb mozdíthatót elvitték. A kerekek csak azért maradtak rajta, mert 5 db mindenféle lánccal összekötöttem a kerékpárokat úgy, hogy minden kerék a vázhoz is oda volt rögzítve.
A régi biciklinkről elvitték a váltókat, a fékeket, a kitámasztót, a sárvédőket.
Az új biciklimről (tavalyi) elvitték a nyerget, a kitámasztót.
 |
| Új kerékpár nyereg nélkül |
A régi vázat azonnal elajándékoztam, az új bicikli pedig szemeteszsákokba bebugyolálva próbálja a telet átvészelni a teraszunkon.
Amikor ezeket a károkat észleltük, felhívtuk a rendőrséget. Ez egy vasárnap késő délután volt. Gondoltuk megkérdezzük, hogy mit is csináljunk. Azt a választ kaptuk, hogy mindjárt kiküldenek valakit.
Lillával összenéztünk, jönnek a csini rendőrök helyszinelni. OK, akkor vegyünk fel valami rendesebb ruhát, fésülködjünk meg és mossunk fogat. Mégis ne valami szakadt háziasszony kompánia fogadja a kiérkező rend őreit. Mire mindezzel végeztünk, gondoltuk leülünk várakozni, mert úgyis még órák fognak eltelni. Tévedtünk! Csengettek. Lementünk és cuki egyenruhások helyett két civil személy érkezett. Egyik jegyzettömbbel, másik egy fotós táskával és kamerával. Megnéztek mindent alaposan, jegyzeteltek és felvételeket készítettek. Majd mielőtt elmentek volna, kiragasztottak egy papírt a hirdetőtáblánkra, hogy a pincében betörés volt, nézzen szét mindenki és ha hiányzik valamije, értesítse őket.
Miután elmentek, Lillával megjegyeztük csendesen, hogy Magyarországon még a mentő sem ér ki ilyen gyorsan a beteghez. Pedig a mi esetünk egyáltalán nem volt sürgős.
És hogy valami jót is említsek, voltunk a híres Roncalli cirkuszban a Rathaus előtt. Nagyon -nagyon jó volt, a jegy minden centje megérte.
Persze van hozzá sztori is. Nóri egy lakás megnézéshez kérte a segítségünket egy szombati napon. Mikor mentünk befelé a városba Lacival, akkor finoman puhatolóztam nála, hogy hogyan áll egy cirkusz látogatással. Még soha nem beszéltünk erről, mióta ismerem. A fogadtatás pozitív volt, mondta, hogy lehet szó róla. Ennyiben is maradtunk. Megnéztük a lakást, nem jártunk szerencsével.
Kitalátuk, hogy igyunk meg egy kávét Nórival hármasban valahol. Ekkor a Schottentor-nál voltunk. Kávézót keresve elhaladtunk a Wien&Co előtt. Egy emberként néztünk össze kávé&bor? Miért ne.
Választottunk egy palack kellemesnek igérkező bort és beültünk elfogyasztani. Beszélgettünk mindenféléről és a 3. pohár vége felé a kellemes zsibbadós állapotban Nóri megkérdezte, hogy nem vinnénk-e el őt a cirkuszba a Rathausnál, ha már úgy is itt vagyunk tőle néhány lépésre.
Lacival összenevettünk, hogy épp ma kérdeztem az ötletről. Gyorsan kihörpintettük a maradék bort és néhány bizonytalan lépés után rátaláltunk a megfelelő útra. Sitty-sutty, már a kassza előtt álltunk. A következő előadás 1 óra múlva kezdődik, tudtuk meg. És van még rá jegy. Akkor kérek három darabot. Szerencsére a bor tompította a jegyárak okozta fájdalmat és bárgyún vigyorogva fizettem ki a nem kevés eurót. Mivel volt még időnk, ezért egy gyors vacsorát is lenyomtunk a cirkusz körül felállított étkezdék egyikében. A végén csak arra maradt időnk, hogy elfoglaljuk a helyünket.
Az előadás nem bugyuta gyerek előadás volt, hanem komoly felnőtt szórakoztatás is. A bohócok poénjai is rendben voltak, nem alázták egymást és komoly zsonglőr tudománnyal is rendelkeztek. Állatok nem igen voltak, csak néhány ló, de ők nagyon tudtak. És volt egy hordó szügyű, ámulatra méltóan drabális példány közöttük. A közönség egy emberként hüledezett, amikor az állat a színpadra érkezett.
Az előadás végén iszonyatos vastaps volt. Mindenki nagyon jól szórakozott. Mi is, olyannyira, hogy jegyárak ide vagy oda, jövőre ismét megyünk testületileg megnézni őket.
Nos, szerintem 6 hónap után ennyi is elég lesz. Igérem folytatom ismét a blogot rendszeresen.
