2015. május 9., szombat

Heti jelentés - India

4. munkahét, teljes akklimatizáció, semmi izgalom, napi 12-13 óra munka. Merugye mit is csinálhatnék itt, a semmi közepén munka után...
Látnivaló nincs, biciklizni csak úgy a sötétben meg minek.
Egyedül itthon lenni sem nagy élmény, mert akkor csak elmélkedem és attól meg szomorú leszek.
Szóval inkább a munkába temetkezem. Úgyis ezért vagyok itt.

De azért van egy kis izgalom, a jövő heti utazásunk. Néhány hete felkértem két fiatal kollégámat J-t és S-t, hogy kisérjenek el a szomszéd államba a tengerhez. Gondoltam nem árt egy kis csapatépítés és ne már csak a munkáról szóljon a kapcsolatunk, ha már 6 teljes hetet itt vagyok. S. egy északi államból való, ő azonnal ráharapott az ötletre, mert még soha nem járt másik államban kivéve a sajátját és a mostanit, ahol dolgozik. Kerala államról meg mindannyian tudjuk, hogy nagyon szép. J. is könnyű eset volt, mert ő meg Kerala-ból származik, tehát értelemszerűen ő lenne a vezetőnk. Nagyon büszke erre a státuszra és nagyon gondosan készül az utazásra. Teljesen komolyan veszi, hogy mi ketten az ő gondjaira leszünk bízva majdnem 4 napig.
Múlt hétfőn hozta nekem a terveket, hogy mikor, hol és mit fogunk csinálni. Ha csak a fele teljesül, már akkor is jók vagyunk. :-)
Eredetileg úgy volt, hogy péntek este munka után indulnánk éjszakai vonattal és majd vasárnap este ugyanúgy éjszaka utazunk vissza.
Igen ám, de itt a vonatjegyeket 30-60 nappal az utazás megkzedése előtt kell megváltani, lefoglalni. Péntek este minden vonat tele van. Aaz esélytelenek nyugalmával indult nek J. a foglalásnak vagy másfél hete. Várólistára kerülhetett volna, de akkor csak csütörtök este, 1 nappal az utazás előtt derült volna ki, hogy lesz-e jegyünk avagy sem. Ezt meg elég kockázatosnak tartottuk. Mi lenne, ha csütörtök este utaznánk? Aznapra van jegy, az sima ügy.
Így hát összeszedtem minden bátorásgomat és komoly arccal magamhoz rendeltem a főnöküket, hogy van egy kis gondunk... Sápadtan foglalt helyet szegény, hogy vajon mi lehet az a nagy gond. Elmeséltem a helyzetet, elmondtam azt is, hogy mindhármunk helyettesítéséről gondoskodtam és áldását kértem, hogy már csütötrtök délután elutazhassunk. Amikor befejeztem felnevetett, hogy ennek a kérésnek kerítettem ekkora feneket? Persze, hogy mehetünk, érezzük nagyon jól magunkat. Így aznap este J. vonatjegyet vásárolt én meg szállást foglaltam. S. épp szabadságon volt, így vele nem tudtunk egyeztetni, csak reméltük, hogy nem gondolja meg magát a kirándulást illetően.
Mire kedden jött dolgozni kész tények elé állítottuk. Előbb nevetett, majd elszörnyedt, amikor kiderült, hogy vonattal megyünk. Nikolettet vonaton utaztani? Megőrültetek? Az nem neki való...
Egy fél órán át győzködtük, hogy ez egészen jó ötlet és hogy nem járok ám én mindig első osztályon. Különben is nem azért vagyok itt, hogy néhény szobába hermetikusan bezárva dolgozzak-aludjak.
Végső érvként azt hoztam fel, hogy bezzeg azon nem aggódik, hogy bicklivel járok munkába...
Nem győztük meg teljesen, de megadta magát. Aztán azon aggódott, hogy hol fogunk aludni. Megmutattam neki a szállásokat, megnyugodott. Öt perc múlva - és mit fogunk enni? Főleg hol?
J-el nem értettük a kérdést. Mondtuk, hogy étteremben. Jó, de honnan tudjuk, hogy az jó hely. Megint győzködni kellett, hogy ha a kantinban naponta menüt eszem, akkor egy étterem konyhája sem lehet rosszabb. Meg végső érvként bevetettem, hogy Y-al már az utcán is ettem.
Annyira helyes volt, ahogyan aggódott, mi meg vagy egy órán át győzködtük, hogy jó lesz és minden rendben lesz. 
Igazából az volt a baj, hogy megpróbált az én fejemmel gondolkodni és elképzelni, hogy egy külföldit hogy érint majd a pályaudvar látványa, a vonatok zsúfoltsága, az emberek, a helyek. De ő nem tudja, nem tudhatja, hogy az én fejemben mi van, hogy hogyan állok a világhoz, hogy keresem a kalandokat. Ő egy felsőbbrendű külföldinek gondol engem. Pedig csak egy egyszerű halandó vagyok, aki tapasztalt már az életben ezt-azt és nem mindig csak a legjobbat. Tehát most sem fogok meglepődni az átlagosnál jobban. :-)
J-el már számoljuk visszafelé a napokat és minden nap beszélünk egy kicsit az utazásról. Olyanok vagyunk, mint a gyerekek. Én már a héten pakolni akartam. :-)

Fekete erdő torta
Még egy nagyon édes eset történt a héten. Lilla anyák napjára küldött nekem egy tortát, egy csokor virág és egy plüss maci kiséretében. A tortát azzal a feltétellel kaptam, hogy azt a fiúkkal közösen fogyasztom el. Csütörtökön, nem kevés kaland közepette átvettem a meglepetést délután 4 órakor.
Természetesen nem Bécsből érkezett a csomag, hanem egy helyi online boltból, innen: http://www.bangaloreflorist.in/Product_details.asp?product_id=EF10044&city=
Este 9-ig nem tudtuk összehozni a bulit, mert mindig volt valakinek dolga.
De 9 órakor hirtelen elfogytak a feladatok és lelkesen rohantunk fel a 8. emeletre tortázni. Sikerült egy darab műanyag kést és szalvétákat szereznie J-nek. Én szépen felvágtam a tortát es 5 perc alatt el is tűnt, ahogyan kell. Utána a fiúk közölték, hogy ők még éhesek, vacsorázzunk. Nem törtem meg a jó hangulatot és én is maradtam vacsorázni. Ez volt az első eset, hogy négyen egy asztalnál ültünk egyszerre. Mert a három fiú három különböző műszakban dolgozik és csak este 7 óra körül vannak együtt kb. 1,5-2 órát. Ilyenkor meg nincs étkezés.

Virág és maci
Szóval a torta összehozott szépen bennünket. A nappalos kolléga szerintem csak a buli miatt maradt bent, mert 8 óra felé ő már menni szokott haza. Én természetesen nem kérdeztem, ő meg nem mondta. :-)
Szóval jót buliztunk, még egyszer köszönjük a szponzorunknak.
A fiúk azt mondták, hogy remélik, hogy a következő anyák napján is itt leszek. :-)

Nincsenek megjegyzések: