Daisypath Anniversary tickers

2010. október 9., szombat

Sunny, az új családtag

Tegnap este még egyszer elballagtam a Tchibo boltba a kávégépet megnézni. Kiderült, hogy most akcióban adnak hozzá 30 db (3 doboz) kapszulát.

Aztán aludtam a dologra egyet. Úgy volt, hogy Laci jön a hétvégén, de lebetegedett. Pedig nagyon vártam, hogy a dilemmát a hétvégén együtt, közösen :-) oldjuk meg. Végül is a telefonos egyeztetés maradt. A végső szempont, ami eldöntötte a kérdést, hogy mi főleg kávézunk, tehát a 3,3 bar-t kevésnek éreztük "rendes" kávé előállításához. Majd következett a színkérdés. Első helyen a kévébarna, másodikon a narancs színű, harmadik helyen meg a fekete verzió szerepelt.

Irány a Tchibo bolt. Boltba be. Polcon sárga, kék és fekete-szürke készülék. Toporgunk, tekingetünk jobbra-balra. Középkorú eladó észlel minket, jön széles mosollyal (állítom, hogy a mosoly és a kedvesség itt az eladók szériatartozéka...). Mondom mit szeretnék. Kérdezi melyiket kérjük a három szín közül (kék, sárga, fekete-szürke). Ő a sárgát ajánlaná. Nóri is ujjong, hogy a sárgát, sárgát. Nem, nem. Mi a decens fekete-szürkét kérjük - mondom. Jó, bólint az eladó, majd eltűnik a raktárban. Még merengek a gépeken. Kéket tuti nem. Fekete? Az olyan... olyan... komor. Hivatalos. Merev. A sárga? Igen, az vidám. A szobánk is ilyen színű. A konyhánk meg sötét (nincs ablaka). A sarokba pont passzolna a világító sárga gép. És különben is "limited edition". Sárga? Sárga! Warum nicht? Jön az eladó, hozza az ajándék kapszulatartót. Mondom mégis a sárga gépet kérnénk. Mosolyog, hogy jó választás. Bemutatja hogy működik a gép. Majd megyünk fizetni. Közben megbeszéljük, hogy milyen kávékat kérünk ajándékba. A pénztárnál kérdezi, hogy van-e törzsvásárlói kártyánk, mert akkor tudna még 10% kedvezményt adni. Rázom a fejem, olyan még nincs. Nem baj, akkor gyorsan töltsem ki az igénylő lapot. Közben már húzza is le a papírkártyát. Kapunk hozzá egy kuponfüzetet. Kinyitja és mutatja, hogy van akciójuk, ha 3 doboz kapszulát veszünk a 4-et ingyen kapjuk hozzá. Óóóóó, kérünk olyat is - kiáltjuk egy emberként Nórival. Segít a kávéválasztásban ismét. És mosolyog. Mi is nevetünk. Fizetünk. Alig valamivel többet, mint az akciós 77 Euro. Majd távozunk a "limited edition" sárga géppel, 7 doboz kapszulával és egy fém kapszulatartóval.

Itthon a csomagokat leszórtuk a kezünkből és nekiestünk a gépnek. Kicincáltuk a dobozból, a régi gépet félrehúztuk. Összeszereltük az újat és én nekifogtam a német leírás tanulmányozásának. Kis ismerkedés után Nóri lefőzte az első adagot magának (Tchibo Privat Koffee), a másodikat nekem (Tchibo Caffé Crema) majd elmerültünk a bögréinkből áradó mennyei illat mellett a kávéivásban.

Kár, hogy szagokat nem lehet neten küldeni. És az is nagy kár, hogy nem lehet egymás után többféle kávét is megkóstolni...

Kipróbáltuk még a tejhabosítót is. Remekül működött. Tudunk capuccino-t is készíteni.

A masinának három programválasztó gombja van. Kék - a kék kapszulákhoz - ez 125 ml filteres kávéra hasonlító kávét ad. Sárga - a sárga kapszulákhoz - ez 125 ml krémes kávét ad. Fekete - a fekete kapszulákhoz - ez 50 ml erős kávét készít. Mi még csak a kék és sárga gombokat próbáltuk ki. Holnap reggel következik a fekete! :-)

Nagyon örülök Sunny-nak, az új családtagnak, mert igazából már egy éve (még a 100 Euros korából) ez a vágyam. És most végre teljesült. :-)

Ui: Mennyei a reggeli kávézás! Nem kell vizet engedni, nem kell kávézaccot eltávolítani, egyensúlyozni a kávé meregetéssel, nem kell 5 percet várni. Nincs melléfolyt víz, nincs mellészóródott kávé, nincs melléfolyt kávé (mert, ha rosszul tettem alá a kiöntőt, akkor bizony ez is előfordult). Van helyette két gomb megnyomása egy kar lehúzása és gőzölgő kávé. Egyedüli dilemma, hogy melyik kávét válasszuk. :-)

5 megjegyzés:

Notburga írta...

Örülök Veletek! Jó kávézást!

Eszter írta...

Hasonlókat éreztünk a Senseo megvásárlásakor.
Ezek a gépek mennyei kávét főznek. És valóban tökély,hogy gombnyomásra :) tisztán!

Jó kávézást!

Csilla írta...

Örülök, hogy végül olyat választottatok, aminek nagyon tudtok örülni. Mi is igy voltunk az első este a miénkkel, mindenki kávét ivott, ki ilyet, ki olyat és a mai napig nagyon örülök, hogy megvette nekem a Kedves. Nagyon finom a kávé, a reggeli sötétben meg különösen jól esik, hogy nem kell villanyt kapcsolni, csak a piros lámpák világitanak rajta.

Kofa írta...

Ha tényleg olyan sárga, mint a linkelt képen (http://www.eduscho.at/Cafissimo-Sunny-im-Set-p400003910.html), akkor a Nikonhoz is jól megy. ;-)

Nikol írta...

Kofa: pont olyan színű! :-)