Az angol kegyelemdöfés

Azért maradt még a tarsolyomban egy aranyos sztori.

Mint említettem, piknikezni készültem a hétvégén (ami végül össze is jött), ezért gondoltam készítek magamnak néhány szendvicset a saját kis kezemmel.

Még csütörtök este el is mentem vásárolni a Tescoba. Vettem vajat, zsömlét, felvágottat, sajtot és egy doboz sütit , de úgy hogy jutott belőle aznap hideg vacsorára is. A végén maradt egy bontott és egy bontatlan csomag sonkám, egy zsömle az egyik csomagból, és a sajt ¾ része visszazárható csomagolásban.

Gondolkodtam, hogy hová tegyem a maradékot, úgy hogy ne romoljon meg a következő napokban. A vaj és a bontatlan csomag zsömle jó helyen volt a szobában, de a sonkát és a sajtot szerettem volna hidegebb helyen tárolni. Mivel nem volt minibár a szobában, így a hűtő nem jöhetett szóba.

Némi gondolkodás után eszembe jutott, hogy óóóó, remek ajtó nyílik a szobámból a hátsó udvarra és a napokban a max. hőmérséklet sem haladta meg a 13 fokot, éjszaka meg igencsak fagypont közelében volt. Szóval kézenfekvő volt, hogy mindent egy Tescos-s zacsiba csomagoljak és kitegyem az ajtó elé. A Tescos zacsira még egy szimpla csomót is kötöttem. Kicsit aggódtam, hogy laknak-e állatok a kertben, de gondoltam, hogy talán az ajtóig nem mernek eljönni. Az emberek szóba sem jöhettek, mert épeszű ember épp csak kidugja az orrát egy szippantásra, aztán már iszkol is vissza a melegbe.

Péntek kora reggel ránéztem az uzsonna csomagomra az ajtó előtt. Érintetlenül ott volt. Huuhhh. Nem pályázott rá senki az éjszaka. :-)

Aztán eljöve a péntek este, az ominózus áramszünettel, amikor is felvilágosítottak, hogy vacsora sincs, lévén a konyha is érintve van a rejtélyes áramszünetben.

Gondoltam, sebaj! Készítek magamnak egy kis vajas, sonkás, sajtos zsömlét. Még így is marad majd a piknikre.

Nyitom a sötétben a hátsó teraszajtót. Valami van a küszöbön. O-óóóó, biztos figyelmeztetés, hogy ne tároljak kint élemiszert. Beviszem a gyertyafényhez, de nem is kell már fény, hogy rájöjjek egy üres sonkás fóliát tartok a kezemben. Hogy rohadna meg, gondoltam. Ha már megette, akkor legalább ne hagyta volna ott a csomagolását! Felkaptam a gyertyát és szemlére indultam. A Tesco-s zacsi üresen hevert egy rózsa tövében, a sajtos fólia is üresen tátongott 3 lépésre az ajtómtól és megtaláltam a bontatlan sonkát is. De közel sem volt bontatlan állapotban. Valaki a körmeivel megpróbálta felszaggatni és kiette belőle a fél adag sonkát. (Azért milyen már, hogy gyertyafényben is azonnal odanéztem, ahol a maradékok hevertek.)

Nem tudtam, hogy sírjak-e vagy nevessek. Fényes nappal (!!!) jött valami ÁLLAT és megevett mindent. Miért nem éjszaka tette? És miért éppen most? Nem elég az áramszünet? Még kaja nélkül is maradok?

Végül azért nem maradtam vacsi nélkül, ettem üres vajas zsömlét a szobában lévő készletből.

Bánatomban behoztam mindent a kertből és másnap reggel aztán lefotóztam a pusztítás nyomait. A zsömle és a zacsija egyáltalán nem lett meg.

Majd megkegyelmeztem és kitettem a maradék sonkát fólia nélkül az ÁLLATNAK, miközben melegen ajánlgattam neki, hogy napközben aztán visszajöjjön ám és elpusztítsa, amit volt szíves meghagyni nekem. Ezután elviharzottam Windsorba.

Este az első utam a kertbe vezetett. ÁLLATI szerencséjére nem volt ott a sonka. :-D

Ui: az üzleti utak rendszerint nagyon eseménytelenek és unalmasak (egyáltalán nem kell irigykedni, mert rendszerint csak a reptér-szálloda-kinti iroda direkciókat ismerem, azt is taxiból megtekintve). De mihelyst kombinálódnak egy hétvégével (magán vagy mint a mostani, muszáj célokból), azonnal megtelnek élettel és kalandokkal.

Soha nem fogom elfelejteni a két utolsó angliai utamat. :-D