Ködös Albion

Épp száműzetésben kiküldetésben tengetem őszi napjaimat Angliában.
Van ennek jó, meg rossz oldala is.
A jó az, hogy végre a hétvégét is itt töltöm, így van időm egy kis nézelődésre.
A rossz az, hogy a hétvégét is itt töltöm (azzal együtt 9 napot). :-)
Aki akar sajnálhat, de összességében én nem sajnálom magam. Mert ismét élek, mint hal a vízben és élményeket gyűjtögetek. Na, jó. Mégis sajnálom magam, mert egyedül vagyok.
Szóval az egyik percben bánkódom, a másik percben meg elmerülök az élményekben.
De nem erről akartam merengeni, hanem Angliáról.

Soha nem fogom megszokni, hogy mindenki lelkesen érdeklődik a hogylétem felől. A taxis, a recepciós a hotelben/cégnél, a bolti eladó. Mindenki. És tudom, hogy ez amolyan üres udvariassági frázis, de én minden alkalommal válaszolok legalább két szóban. És ezzel rendszerint beindul a csacsogás. Ha nem akarok csacsogni, akkor elintézem egy "not too bad"-el. De szeretek csacsogni, még ha ez csak egy sekélyes társalgás. Élvezem, hogy birtokában vagyok a nyelvnek, bár olykor nem értem a helyiek kiejtését.

Soha nem fogom megszokni, hogy a szállodákban csak a látszatra adnak. El akarnak kápráztatni, de aztán rájössz, hogy az egész hasznavehetetlen.

• Pl. az ágy mellett csak az egyik oldalon van olvasó lámpa. Predesztinálja, hogy jobb oldalra kell feküdnöm, pedig a mindennapokban enyém a bal oldal. Esetemben ez most nem nagy gond, mivel nincs kivel megosztanom az ágyamat, de egy egy pár esetében már meg is van az első konfliktus forrás a nem túl olcsó nyaralás során. :-)
• Vagy a fürdőszoba. Nincs benne a hajszárító számára konnektor. OK, akkor szárítsunk hajat a szobában. Az íróasztal felett van tükör, nem túl távol konnektor. De a tükör kb. mellmagasságig tart. OK, akkor leülök az asztalhoz. Addig meg a hajszárító zsinórja nem ér el. Marad a térden állva hajszárítás. Vicces. :-)
• És ott a zuhanyfej is. Rendes méretű darab, de vízköves kegyetlenül. Mindenfelé hord, csak arra nem, amerre kellene...
• Vagy a tükör a gardrób szekrény ajtaján. Rossz helyre van felszerelve. Majdnem be kell lépni a gardróbba, hogy láthasd magad teljes méretben...

Soha nem fogom megszokni, hogy a kollégáknak a "walkable" távolság 30 perc sétautat jelent. Kértem, hogy a vasútállomáshoz közel foglaljanak szállást. Diadalmasan írták, hogy ez a szálloda nincs messze. Ja, kb. 30 perc gyaloglás. Végül is lehetne egy óra is, viszonyítás kérdése az egész. Holnap kipróbálom. Az autóból ma is nagyon messzinek tűnt az állomás...

Soha nem fogom megszokni, hogy a sofőrök folyton összezavarnak. Van elképzelésem az irányokról, meg útvonalakról, de kb. 5 perc után összezavarodom és képtelen vagyok követni, hogy merre felé is tartunk. Ráadásul össze-vissza kanyarognak, hogy elkerüljék a dugókat (egy isten háta mögötti kisvárosban!). Így majden mindig hányingerrel küzdök. Még jó, hogy csak 15 perc az út a szálloda meg a cég között.

Amit viszont nagyon szeretek az az 

• építészet, 
• a smaragzöld fű (még  mindig gyönyörű zöld színben pompáznak a kertek, parkok)
• a különféle madarak, közöttük nagy kedvenceim a vadludak,
• a mókusok a fán,
• az emberek segítőkészsége,
• a szupermarketek választéka,
• a csapolt sör és
• bármilyen hihetetlen, de az angol kaja. Imádom a különféle pie-okat (sós verziók).

Mindig megállapítom, hogy előző életemben biztos brit voltam. :-)