2013. november 6., szerda

Utasbiztosítás és kárrendezés

Úgy esett-e rém eset*, hogy Olaszországban általános közlekedési sztrájkot hirdettek október 18-ra.
És hogy hogyan függ ez össze velünk?
Első kapcsolódási pont: október 14-től október 18-ig Olaszországban dolgoztam.
Második kapcsolódási pont: Lilla 20 éves lett október 16-án.
És innen kezdődtek a gondok. :-)
Mert tavaly sem voltam itthon a szülinapján (talán tavaly előtt sem...), ráadásul az idei "nagy" és "kerek" szülinap volt. Így hát kitaláltam, hogy pénteken utánam repül Firenzébe és kint töltjük a hétvégét kettesben, méltón megünnepelve a szülinapját. Csak hétfő délben terveztük hazajönni.
Meg is tettem minden szükséges intézkedést még szeptember közepén. Repjegy és szállás elintézve.
Én kiutaztam Olaszországba előző vasárnap este és megkezdtem a maratoni munkát. Lillát kiokítottam mindenre, megrendeltem neki a reptéri fuvart is. Megbeszéltük, hogy mikor kell pénteken indulnia. Minden készen állt egy sikeres hétvégéhez.
Közben kaptam egy fülest, hogy 18-án általános küzlekedési sztrájk lesz Olaszorszában. Felhívtam a légitársaságot, nem tudtak róla. Nyugtattak, hogy lesz járat. Közben Lilla kötött utasbiztosítást. Mindig szoktunk, de most különleges figyelmet fordítottunk a dologra, lévén hogy némi nehézség volt kilátásba helyezve.
Valahol megtaláltam a net eldugott sarkában, hogy a firenzei reptér zárva lesz 11 és 14 óra között. Lilla 14:15-kor érkezik. OK, nem lehet gond, max. egy kis késés figyelhet be.
Csütörtök este: járat ellenőrzés - minden OK. Lilla becsekkolt a gépre online. Nem jelzett hibát a rendszer.
Péntek reggel: járat ellenőrzés fél 9-kor a firenzei oldalon. Néhány járatot töröltek, de Lilláé megvan.
10:45 - Lilla a taxiból hív, hogy minden OK, úton a reptérre.
10:50 - ellenőrzés még egyszer - TÖRÖLTÉK a járatot! Aznap 20 óráig az összeset!
10:51 - Lillát hívom, ne is menjen a reptérre, forduljon vissza. Előbb nem találunk szavakat, csak kétségbeesést, majd az adrenalin szint az egekben, "mentsük meg a világot" üzemmód bekapcsol.
10:55 - hívom az Austrian Airlines-t. Sajnos nincs hely az aznap esti járatra, csak másnap estére van 1 db szabad hely. Kérdezem, hogy bármilyen olasz városba el tudják-e még hozni ma. Válasz: sajnos nem. Rómába tud lenni legkorábban szombaton 2 órakor. OK, Róma egy óra vonattal Firenzéből, de a 2 napból már egy elveszett. Mondom, hogy köszi, gondolkodnom kell egy kicsit, nem a legjobb a helyzet. Letesszük.
11:00 - hívom Lillát, mondom a rossz hírt. Kérdezi: vonat? OK, tegyük le. Próbálom a laptopomon megnézni, de annyira ideges vagyok, hogy gépelni sem tudok. A kollégák segítenek és keresnek. Diadalmasan mondják, hogy van 19:30-kor vonat, ami 6:15-re ér Firenzébe.
11:05 - ismét Lilla. Mondja, hogy közben ő is megnézte és már viszi is a sofőr a Westbahnhof-ra. Vesz jegyet személyesen.
11:10 - hívom a légitársaságot, hogy lemondanám a mai repjegyet, mert megoldottuk másképp. OK, semmi gond már sztornózzák is. Annyi könnyebbség van a dologban, hogy a bónusz mérföldjeimmel fizettem a jegyért (700 EURig adómentesen felhasználhatom őket magáncélokra.) így nincs pénzmozgás. De mondja a hölgy, hogy a fel nem használt mérföldeket jóváírják. Erre nem is számítottam.
11:30 - Lilla kezében ott a vonatjegy 89 EUR-ért. És kifizette az oda-vissza taxi utat, 70 EUR.
18:00 - megkezdődik az izgulás. Egy éjszakát fog Lilla a vonaton tölteni egyedül. Én rettenetesen izgulok, hogy el ne hagyjon semmit, ki ne rabolják éjszaka a vonaton. Már nem tudok nem izgulni. Megbeszéljük, hogy pénztárca, útlevél, mobil övtáskába, nadrág alá rejtve.
18:15 - Lilla úton Meidlingbe.
19:10 - A vonat ki van írva, jönni fog.
19:30 - Lilla a vonaton.
Az éjszaka folyamán még néhány sms. Folyamatos aggódás, hogy el ne aludjon.
Lilla telefonja 5:30-ra, az enyém 5:45 beállítva, hogy majd hívjam, hogy ébren van-e.
Szombat, hajnali 4 óra - Lilla tudósít, hogy már Velence. Ébren van.
5:45 - hívom, hogy ugye ébren van. Nem csöng ki! Irgalom Atyja ne hagyj, el. Ugye ébren van? Azért írok egy SMS-t.
5:50 - indulok az állomásra, közben jön SMS Lillától, hogy ébren van.
6:12 - utolsó SMS Lillától, hogy már látja az állomást és legelső kocsiban áll. Én is látom a vonatot.
Majdnem sírok.
Aztán leszáll a gyerek. Egyben. Értékei is megvannak.
Percekig öleljük egymást és ugrálunk az örömtől, hogy végre megérkezett.
7:30 - reggeli a szállodában.
8:30 - irány az autókölcsönző.
9:10 - megkezdjük az autós kirándulásunkat egy Smart-tal a toszkán tengerpartra.
.
.
.
Kedd délelőtt - Lilla e-mail-t ír a biztosítónak, a károkról, nevezetesen, hogy lett egy bónusz vonatjegyünk (89 EUR), egy bónusz taxi utunk (35 EUR) és van egy kifizetett, de fel nem használt szállodai éjszakája. Mellékeli a beszkennelt számlákat.
Kedd délután - jön a válasz, hogy a vonatjegyet és a taxit térítik. A szállodát sajna nem tudják. Küldje el a számlákat eredetiben.
Szerda délelőtt - a biztosítótól a hölgy kérdezi, hogy milyen számlaszámra utalja a pénzt.
Csütörtök délelőtt: a 124 EUR Lilla számláján.

Köszönjük az Europäischen Reiseversicherung AG-nek a végtelenül gyors és rugalmas ügyintézést!
Ezúton is maradunk további elégedett ügyfelük immáron 5 és fél éve!

* Hupikék Törpikék - Törperős - captain törp - feldogozás :-)

1 megjegyzés:

Igor írta...

De mondja a hölgy, hogy a fel nem használt mérföldeket jóváírják. Erre nem is számítottam.

Szerda délelőtt - a biztosítótól a hölgy kérdezi, hogy milyen számlaszámra utalja a pénzt.
Csütörtök délelőtt: a 124 EUR Lilla számláján.

Na - többek között - ezért is vágyom oda ennyire...

Jó kalandos hétvége volt:-)