Daisypath Anniversary tickers

2010. február 3., szerda

Bécsi népszavazás

Február 11. és 13. között népszavazás lesz.

Ez csak most tudatosult bennem, pedig a kérdések óriásplakátjai már hónapok óta láthatók az utcán. De én is csak nézek ki a fejemből, de nem látok.
Tegnapelőtt még egy egész újságot is kaptam a népszavazásról.
Az újságban elmagyarázták, hogy hogyan lehet majd szavazni. Megnevezték a szavazóhelyeket is, vannak olyan helyek, ahol bárki leadhatja a szavazatát és vannak olyan helyek, ahol csak a helyi lakosokat fogadják.
A szavazás előtt kiküldik az úgynevezett "Stimmkarte"-t a szavazóknak személyesen. Ezt úgy lehetne lefordítani, hogy szavazókártya. Csak bécsi lakóhellyel rendelkező osztrák állampolgárok vehetnek részt a szavazásban, más EU polgárok nem. Vagyis sajnos én sem.
A szavazóhelységben a Stimmkarte-t kell majd átadni egy fényképes igazolvánnyal együtt. Ezután a szavazó megkapja a szavazólapot (Stimmzettel), amit egy elfüggönyött helységben kitölt. A végén egy fehér borítékba teszi, majd a lezárt borítékot átadja a szavazóbiztosok egyikének, ő helyezi majd az urnába.
Tulajdonképpen ugyanúgy megy, mint az összes szavazás otthon, semmi különbség.

A kérdések:

  • Sind Sie dafür, dass in Wien die Möglichkeit geschaffen wird, neue Hausbesorger/innen (mit modernem Berufsbild) einzustellen? - Egyetért-e, hogy visszaállítsák-e a házmestereket (modernizált formában) Bécsben?
  • Sind Sie für ein flächendeckendes Angebot an Ganztagsschulen in Wien? - Egyetért-e, hogy legyen egésznapos iskola (délelőtt tanítás, délutáni napközi) Bécsben?
  • Soll in Wien eine Citymaut eingeführt werden? - Legyen-e behajtási díj Bécsbe?
  • Sind Sie dafür, dass die U-Bahn am Wochenende auch in der Nacht fährt? - Egyetért-e, hogy járjon-e a metró hétvégeken éjszaka is (24 órában)?
  • Sind Sie dafür, dass es in Wien für sogenannte "Kampfhunde" einen verpflichtenden Hundeführschein geben soll? - Egyetért-e, hogy a harcikutyáknak kötelező legyen a kutyaigazolvány (ez olyan engedélyeztetés féle)?

Ha valaki talál fordítási hibát, nyugodtan szóljon, bár nem volt célom a szószerinti fordítás... :-)

Az újságban a fontos információkon kívül minden kérdéshez tartozott egy rövid ismertetés és két oldalon a bécsi polgárok véleményei voltak olvashatók fényképpel, névvel életkorral, foglalkozással ellátva. Még nem olvastam el az összes véleményt, de érdekelne, hogy mely kérdés osztja meg a közvéleményt és mely számíthat teljes egyetérésre vagy bukásra.

A szavazás eredményéről majd beszámolok.


Nincsenek megjegyzések: