Osztrák egészségügy közelről - azért kihagytam volna

Eddig csak a lányok által ismerkedtem az osztrák egészségüggyel, de a múlt héten minden erejével magába szippantott a helyi betegellátás.

A háziorvos a fennálló panaszaim miatt tovább küldött neurológiai szakrendelésre a múlt héten. Ezt a Kaiser Franz Josef Spitalban kellett megtennem. A kórház ugyan viszonylag közel van hozzánk, de én mégis az autóval megközelítés mellett döntöttem, mert szokás szerint szakadt az eső.
A kórház felé menet azon töprengtünk Lillával, hogy vajon hol lesz parkolóhely. De nem sokáig kellett ezen tanakodni, mert a kórház előtt már zöld kijelzős tábla mutatta, hogy hol lehet parkolni. A kórház alatti mélygarázsban. Egy két szintes, hatalmas mélygarázsban. Csak az első óra ingyenes, utána 2,5 Euro minden megkezdett óra. A mélygarázs feljáratánál hatalmas térkép segíti a tájékozódást. Mi gyorsan megtaláltuk a neurológiai ambulanciát. Az ambulancián az asszisztens nem beszélt angolul, bár a néhány kérdésre még én is tudtam volna válaszolni, de ezt a lehetőséget átadtam Lillának, személyes tolmácsomnak. :-)
Az adatfelvétel után nem maradt más dolgunk, mint a folyosón leülni és figyelni. Nagyon érdekes megfigyelésekre tettünk szert.
Először is, a folyosón egy nagy termoszban tea volt kitéve a várakozók számára. Bárki odamehetett és tölthetett magának inni a hosszú várakozásban. Mert várni azt sokat kellett. A beteghordók 5 percenként hozták az idős betegeket a kórház különböző részéből. Volt, akit a betegszállító autó hozott, de a lábán jött be, volt, akit kerekesszékkel gurítottak be és volt akit ágyon hoztak. Az ágyon hozott beteget ultrahangra hozták. Az ultrahangos szobából kigurították az ágyat és a beteget a saját ágyán tolták be vizsgálatra, nem emelgették. Nagyon profi megoldás volt.
Az idősek megadóan üldögéltek a folyosón. Az egyik néni kérdezett valamit a "Schwester"-től, mire az a válaszadás közben kezét a néni boton nyugvó kezére helyezte és folyamatosan mosolygott. Majd megkérdezte, hogy átkisérje-e a nénit a rendelő túl oldalára, mert ott fogják szólítani. A néni kérte, így a nővér mosolyogva nyújtotta a karját és átsétált vele a rendelő másik végébe.
A kórházi betegeknek egyforma kórházi hálóingje volt. Apró, kék mintás, térdig érő hálóruha. Férfiaknak is. Ennyi csontos, csupasz férfilábat még életemben nem láttam... :-) A cipő, köntös az viszont mindenkin saját volt. A betegek a csuklójukon azonosító szalagot viseltek, névvel és kórházi osztállyal.
A hosszas várakozásban én is kaptam egy mosolyt és megnyugtatást, hogy hamarosan sorra kerülök. Így is lett.
Az orvos kifogástalanul beszélt angolul, csak valahányszor elfordult tőlem mindig elfeledkezett, hogy addig angolul beszéltünk... Szemrebbenés nélkül folytatta németül. Nem győztem angolul finoman visszakérdezni, hogy ugye most azt mondta németül, hogy... Tulajdonképpen a németet is megértettem, de jobb szerettem volna biztosabb talajon mozogni az orvosnál, hiszen az itt kapott információkra még számos ember nagyonkíváncsi volt. A panaszaim alapján azonnal CT-t és MRI-t rendelt. Méghozzá ő hívta személyesen a kollégáit, hogy a vizsgálatokat megrendelje.
Az útbaigazítás után könnyen megtaláltuk az újabb épületet. Épp csak annyi időm maradt, hogy kitöltsem a papírokat és az ékszereimet biztonságba helyezzem Lillánál és már szólítottak is. A CT-nél egyáltalán nem kellett levetkőznöm, ami engem kicsit meg is lepett, mert valahogy Magyarországon előszeretettel vetkőztetik az embert. De nekem csak a fejem kellett nekik, így minden ruhám maradhatott. Tudták, hogy angolul beszélek, így mindent - kérés nélkül - angolul mondtak. A vizsgálat kb. 3 percig tartott.
Utána jött egy kb. 10 perces várakozás az MRI-re. Kijött értem a segédorvos a folyosóra. Bekisért a vetkőző helységbe. Kérte, hogy távolítsak el minden fémet magamról. Itt már le kellett vennem a melltartómat, de a pólóm maradhatott. Megvizsgálta a nadrágom zippzárját és közölte, hogy maradhat rajtam a nadrág is.
A vetkőző helységben volt egy kis széf, hogy az ember az ékszereit, óráját, mobilját abba helyezze. 2 Euroval működött. Én nem használtam, mert Lilla őrizte az értékeimet odakint. Bent mindenki kedvesen mosolygott és elmagyarázták angolul, hogy mi is fog következni. A fülemre fülvédőt helyeztek, mert a gép nagyon hangos volt, a kezembe pánik gombot adtak, ha mégis félnék. De nem féltem. Ez a vizsgálat is 3 percig tartott.
Ezután visszasétáltunk a neurológiára, ahol mondták, hogy nyugodtan elmehetünk egyet kávézni, amíg a leletekre várunk. Hát mi nem mentünk sehová. 3/4 12-kor behívott az orvos. Még egy nyaki ultrahangot is szeretett volna készíttetni, így újabb telefonálás következett. Egy Otto nevű orvost próbált még rábeszélni, hogy fogadjanak, de az orvos a hiányzó orvosokra, sok munkára hivatkozva hárított. Ráadásul ultarhangos vizsgálat csak 12-ig volt. A doktornő próbálta győzködni, hogy egy medikus is meg tudná csinálni. A végén sajnos vesztett, de nekem az nagyon tetszett, hogy nem adta fel elsőre. Utána sűrű bocsánatkérések között kérte, hogy másnap reggel jöjjek vissza. Mondtam, nem gond, ha a vizsgálat szükséges, visszajövök.
Így végeztünk az első nap déli 12-re. A parkolásért 12,5 Euro-t fizettem, ami nem kevés, de cserébe nem kellett kilométereket gyalogolni, nem kellett azon aggódni, hogy hogyan megyünk ki meghosszabbítani a parkolást. Egyszóval megérte az árát.
És még annyit, hogy a mellékhelységek bámulatosan tiszták és rendesen felszereltek!
Maga a neurológiai ambulancia egy kívülről kopott épületben van, kicsit aggódtunk is, hogy majd milyen lesz belülről. De belülről tiszta, frissen felújított kellemes épület volt.
Egyetlen dolog, ami hasonlított a magyar ellátásra, az a várakozás volt. Az összes többi dolog fényévekre van az otthoni ellátástól... :-(