Daisypath Anniversary tickers

2010. szeptember 9., csütörtök

Mindenféle maradék

Persze nem kajából, hanem gondolatból. Mert mindjárt egy nagyon hosszú (majd egy hetes) tréninget fogok tartani és azalatt nem a bloggal fogok foglalkozni.
Lássuk csak mi maradt a fejemben az elmúlt hetekből.

- Kaptam az egészségbiztosító intézettől (WGKK) egy részletes számlát a 2009-ben igénybevett egészségügyi szolgáltatásokról. Bőrgyógyász 69 Euro, részletes vérkép készítése 35 Euro, gyógyszertár 35 Euro. Ezek után kiváncsi leszek az idei MRI és CT árára.

- Lillának szociális vagy karitatív munkát kell végeznie január utolsó hetében. Ez mindenkinek kötelező az osztályban, azon a héten nem mennek iskolába, hanem az általuk megszerzett helyen "szolgálnak". Azt mondja, hogy a legtöbben a szülők/rokonok munkahelyén segítenek majd, mint pl. általános iskola, óvoda, kórház. Reméljük Lillának is lesz valami helye, megy majd a Vöröskereszthez, hátha tudnak neki segíteni.

- Lilla tankönyvei 17,5 Euro-ba kerültek, Nóriét még nem tudom. A diékbérlet még mindig 6 Euro. És szerencsésen túl vagyunk a füzetbeszerzésen is. Lillánál ez komoly kihívás, mert náluk vannak előírások. 20 lapos A/4-es, vonalas, javító margóval vagy 40 lapos, négyzetalakú, vonalas, javító margóval. Ezek vagy azok a füzetek, amiket a tanár beszed évközben javításra vagy a dolgozatfüzetek. Van benne ráció, de leginkább a tanár részéről (ami persze nem baj!), hiszen így pontosan ugyanolyan méretű füzeteket kell egy kupacban cipelnie. De a 3. évre már mi is nagyon rutinosak lettünk a füzetvadászatban. Az első évben a szintidő két hét volt, ma már csak 10 perc. :-)

- Az IKEA-ban rengeteg jó, új holmi van. :-)

- A benzin ára Ausztriában naponta változhat illetve változik is. Hétfőn a legalacsonyabb és ahogyan haladnak előre a napok úgy megy felfelé az ár, hogy hétvégi autósokon minél többet kaszálhassanak a kutak. Tegnapelőtt még 1,159 volt ma meg már 1,179. De lesz ez még több is. :-)

- A napokban felfedeztem egy új és érdekes épületet a bécsi dombok egyikén. Ferde, magas épület. A Südost Tangentéről látom, de még nem tudom beazonosítani, hogy melyik kisvárosban van. Talán Mödling lesz az.

- Ma reggel a rádióban megkérdezték az utca népétől, hogy Steiermark merrefelé található Bécstől. Sírva röhögtem a válaszokon, mert természetesen csak a rosszakat vágták be adásba. A végén bedobta a riporter a mentőkérdést, hogy melyik tartomány fővárosa Eisenstadt. Karintia? Jött a bizonytalan válasz. Nem, nem. B-vel kezdődik. Ááááá, Burgenland! - vágta ki a rezet diadalmasan a középkorú pasi.

- Már megint választások lesznek. Úgy tűnik, hogy az osztrákok nagyon szeretik ezt a szavazósdit. Nem múlik el félév szavazás vagy választás nélkül. A legutóbbi a tavaszi bécsi népszavazás volt. Amúgy most önkormányzati választások lesznek. Lilla épp tegnap este könyörgött, hogy jelentsem be szavazni, mert most minden EU-s állampolgár szavazhat állítólag. Na, ennek még utána kell néznem, mert én azért ebben nem vagyok annyira biztos. Egyébként itt a szavazáshoz 16 év a korhatár. :-)

- Tegnap - a novembert idéző ködös-párás időben - karácsonyi gospel műsor hirdetését láttam. Kis híján közlekedési balesetet okoztam az újabb meglepődéstől. Először azt hittem, hogy tavalyról maradt ott a plakát. A felfedezés után görcsösen markoltam a kormányt és igen erősen koncentráltam arra, hogy térben és időben megtaláljam magam. Gondol, gondol, gondol - a'la Micimackó. Végeredmény, még mindig szeptember eleje van. Egyszerűen nem bírok még mindig hozzászokni ahhoz, hogy az osztrákok már szeptemberben megkezdik a Karácsonyra hangolódást...

7 megjegyzés:

Eszter írta...

Na én meg a hét elején itthon az Aldiban márláttam a Weihnachtsstolleneket, mert marzipán-mindenféléket, és végre van a gyerekek kedvenc keksze is :) Fahéjas "Wintertraum".
Ááá már az ősz ki is maradt :)

Csilla írta...

Hi-hi, nem lehet elég korán kezdeni! Itt is elkezdődik már a mizéria, több hónappal az ünnepek előtt! A legjobban az tetszik, mikor a karácsonyi csomagok, csokik közé beteszik a csokinyulakat. :) Na az nagyon jól mutat!

Látom te sem unatkozol! :))) Jó okitgatást a következő hétre!

Nikol írta...

Ne mááááár! Csokinyulat még karácsonykor nem láttam. De majd nyitvatartom a szememet, hátha előkerül egy. :-)

Csilla írta...

Majd legközelebb lefényképezem, komolyan!

Notburga írta...

Az öszi karácsonyra való "készülödés" nem kimondottan csak osztrák szokás. Két hete már a pesti boltokban is láttam mézeskalács csokikat és karácsonyfa függöket...

Zsófi írta...

az a baj szerintem, hogy kevés az ünnep. Nálunk most egy hónapnyi ünnep van, mire véget ér, senki nem akar egy darabig mást, csak nyugis hétköznapokat :)

Névtelen írta...

Irigykedés on.
Jól értelmezem, hogy Ausztriában a tankönyvek és a diákbérlet ára feleannyi sincs, mint itthon?
Irigykedés off.