Daisypath Anniversary tickers

2010. február 22., hétfő

Semmering - síelés és szánkózás

Szombat a vásárlás, vasárnap a kirándulás jegyében telt el.
Lillának sikeresen megvettük a síeléshez szükséges ruháit, mindet leértékelve. Mert már szezonvégi kiárusítás van, pedig a sí szezonnak még közel nincs vége. Erről vasárnap személyesen is meggyőződhettünk.

A lányoknak sok tanulnivalója akadt, de mi Lacival elindultunk Semmeringre kirándulni. Mivel sí- és szánkópálya is van a hegyen, ezért úgy döntöttünk, hogy korán indulunk, hogy legyen parkolóhelyünk. 8 órakor már úton is voltunk. Kb. 45 perc volt az út, majdnem végig sztráda.
Simán találtunk parkolóhelyet a völgyben, a pályák tövében. Aztán feltérképeztük a helyet. A völgy jobb oldala egy lankás lejtő, ott tanulnak a kisgyerekek síelni, a legkisebbek meg szánkóznak. A pályák a bal oldalon vannak (http://www.zauberberg.at/de/zauberberg/). A tetőre kabinos felvonóval lehet feljutni. A felvonó ára (hegy- és lejtmenet) 13 Euro. A hegyről szánkóval is le lehet jönni, a külön erre a célra épített szánkópályán. Szánkót a völgyállomás melletti kölcsönzőben lehet kölcsönözni 6,5 Euro-ért. 4 csúszás ára a felnőtteknek 27 Euro. Mi végül nem szánkóztunk, csak felmentünk a hegyre szétnézni.
Rengeteg kisgyerekes család volt, ami itt ugye teljesen normális, mert az osztrák gyerekek síléccel a lábukon születnek... Láttunk kb. 2 éves gyerekeket síelni tanulni és szülők lába között síelni. A 4-5 évesek már önállóan nyomják. A szülő előttük kanyarog, ők meg követik őket, mint a kiskacsák az anyjukat. Ám azon jót nevettem, hogy ha a szülő nem látta, akkor simán kiegyenesítették a kanyarokat. :-)
A pályák szép havasak volta és északi lejtő lévén, még a pályák mellett is rengeteg hó volt a hegyoldalon. A letaposatlan hóba minimum féllábszárig süllyedt az ember, bár a honplapon még 130 cm hómélységet jeleznek. A hegyen kb. -1 fok lehetett, de hamarosan kisütött a nap és a kihelyezett nyugányak egyikén napoztunk és sziesztáztunk egy jót. Majd a nagy pihenésben jól megéheztünk és még a nagy déli roham előtt megebédeltünk a hegyi hütte-ben. 9,2 Euro volt egy menü. Elfogadható ár. Aztán egy rövid fényképezős nézelődés után lejöttünk a felvonóval. A völgyben még elsétáltunk a Panhans nevű szállodához (http://www.panhans.at/), ami egyben Semmering központja is. A szálloda a XX. század elején európa egyik elegán és exkluzív szállodája volt a kaszinóval együtt. ma is 4 csillagos szálloda, 110 Euro/fő/éj árak mellett. Azért én szívesen eltöltenék benne néhány éjszakát.
A séta után még leautóztunk a vasútállomáshoz, lefényképezte Laci a hegyet átszelő alagút bejáratát.
Hazafelé útba ejtettük a Maria Schutz-i templomot és a mellette található Kircehnwirt nevű éttermet (http://www.klosterkrapfen.at/), a Klosterkrapfen eredeti lelőhelyét. Ez egy habkönnyű, de duplaméretű fánk. A lányoknak is vittünk haza egy-egy darabot.

1 megjegyzés:

AnTalk írta...

Annyival egészíteném ki a megfigyelésedet, hogy csak a természetes szülés történik síléccel, a császárosok korcsolyával a lábukon jönnek világra. :-)