2009. december 22., kedd

Éttermek I. rész

A múlt héten kétszer is voltam céges vacsorán. Erről eszembe jutott, hogy kellene írni az éttermekről.

Vannak éttermek, ahová céggel járunk vacsorázni. Általában drágábbak, színvonalasabbak, mint ahová családdal jár az ember. És általában zsúfoltak, muszáj asztalt foglalni előre.
Palmenhaus (http://www.palmenhaus.at/)– nyári időben nagyon klassz, mert nagy terasza van és szép kilátás nyílik onnan a Burg parkjára. Amúgy a régi pálmaház épületében van. Az épület ma három funkciót tölt be. Az egyik végében van a híres lepkeház, a másik végében pedig a köztéri pálmákat teleltik. Középen van az étterem. Udvarias, elegáns kiszolgálás, megfelelő méretű adagok, de a választék kb. 10 féle ételre korlátozódik vagyis az étlap mindössze egy oldal, nem nehéz választani. A desszert fenséges. Mindkét alkalommal, mikor ott voltam, ettünk előételt, főételt és desszertet. Nem volt vállalhatatlan feladat.
DO&CO étterme az Albertina-ban (http://www.doco.com/deutsch/index_restaurants_de.htm) – szintén elegáns hely. A tökmag leves (Kürbiskremesuppe) egyszerű, ám annál inkább fenséges volt! A csirke curry nagyon csípős, de finom. És a sorbet desszert mennyei!
Gigerl (http://www.gigerl.at/)– igazi, tradicionális városi borozó. A város egyik legrégebbi házában található, valamikor kolostornak használták. Igazi, XIX. századi padlóborítása van. A pincérek hagyományos osztrák viseletben szolgálnak fel. Mi a vegyestálat szoktuk választani a külföldi vendégek kedvéért. Osztrák előételeket (spenótos, káposztás rétes, hideg húsok stb.), majd főételeket (rántotthús, sülthús káposztával és knédlivel, rántott gomba, rántott padlizsán, füstölt sonka, saláták) és desszerteket (almás, túrós rétes vaníliasodóval) hoznak ki fatálon. Mindenki sorban kóstolhatja az ételeket. A borok is nagyon finomak, de borozó ide vagy oda én sörpárti vagyok.
Figlmüller (http://www.figlmueller.at/) – a legeslegnagyobb bécsiszelet hazája. Két helyen találhatók, a Bäckerstrasse-i a szebb, hagyományosabb. Egy régi bécsi házban van az étterem a Stephansplatzhoz nagyon közel. A ház különlegessége, hogy 6 emelet mély pince tartozik hozzá. Állandó telt ház van, az utcáról, csak úgy betérni, teljességgel esélytelen. Itt sem nagy a választék, de minek is, hiszen ide mindenki a tradicionális bécsiszeletet enni jár. A kiszolgálás sebessége a Forma-1-hez hasonló. A rendelés felvételétől számítva 5 perc múlva az asztalon a hatalmas bécsiszelet. Akkora, hogy lelóg a tányérról minden irányban. Ehhez hagyományos krumplisaláta dukál. Desszertenk a mi túrógombócunkhoz hasonló Topfenknödel-t ettem. Minden nagyon finom volt itt is.
Steierstöckl (http://www.jagawirt.at/de/steirerstoeckl/die-stubn/)– ez már a 17. kerületben van, kicsit messzebb a belvárostól. Mi taxival mentünk ki erre a kis, hangulatos helyre. A távolság ellenére zsúfolásig telve volt. Nagyon finom volt az előételnek felszolgált stájer tál. Volt rajta sonka, tepertőkrém, diós vajkrém, sajt és még egyéb beazonosítathatatlan finomságok. Megint tökmagkrémlevest ettem. Főételnek vaddisznót ettem zsemlegombóccal és káposztával. Tipikus stájer bor a Schilcher, feltétlenül meg kell kóstolni. Kicsit savanykás, fanyar ízű rozé bor, de nekem ízlett. A desszert az nem jött be. A ház ajánlata volt a Punschkrapfen, ami nem volt rózsaszín mázzal borítva és nagyon mesterséges aroma íze volt.

Nincsenek megjegyzések: