Daisypath Anniversary tickers

2009. december 10., csütörtök

Fogorvos

A remek jó háziorvosunk és bőrgyógyászunk mellé sikerült klassz fogorvosra is szert tennem.

Van egy remek jó oldal, ahol fogorvost lehet keresni. Megadhatod a kerületet, hogy milyen nyelven beszéljen, hogy milyen társadalombiztosítónál vagy és már sorolja is a szóbajöhető orvosokat.
Nekem két dolog számított. A hely, meg hogy beszéljen magyarul. Frusztrált vagyok, ha fogorvoshoz kell mennem, bár az agyam legmélyén nem félek a dolgtól, de mégis úgy érzem, hogy ezt nem szeretném semmilyen más idegen nyelven intézni.
Már az is jó jel volt, hogy az asszisztens, akitől időpontot kellett kérnem, magyarul beszélt. Mivel letörött a fogam, már másnapra kaptam időpontot. Az adataim felvétele után azonnal egy röntgennel indítottak. Ezután jutottab csak be az orvoshoz. A doktor bácsi nagyon aranyos volt. Elmondta, hogy gyökérkezelés szükséges. Adott hozzá injekciót is. Amíg az injekció hatott, addig a beszélgettünk. Elmondta, hogy a gyökérkezelés a pénztár által támogatott beavatkozás, az ehhez adott injekció is ingyenes. Egy sima fogtömésnél viszont fizetni kell az injekcióért. A tömés csak akkor ingyenes, ha amalgám. Amennyiben fehér tömést kérsz, annak már ára van. Az enyémnek három oldala van, így 130 Euroba került...
Nem, nem voltam hajlandó olcsóbb kezelésért Sopronba utazni. És azt sem tudtam megvárni, hogy hazajussak. Ráadásul egy gyökérkezelés legalább két látogatást igényel, tehát fizikailag is kivitelezhetetlen lett volna.
És különben is, miből élne meg a klassz kis bécsi fogorvosom, ha még én sem megyek hozzá?

Nincsenek megjegyzések: