Liebster blog

Kaptam egy kis meglepit Notburga-tól. :-)

Nagyon szépen köszönöm, hogy rám is gondoltál!

Én meg továbbküldeném Áginak, aki csodás babákat készít, de emellett nagyon sokat mesél Waldorf-os élményeiről ás 4 szép lányáról. Másik nagy kedvencem egy 3,5 gyermekes család kalandjai Malajziában. A Hannamikoltaron blog nevet legelőször Hanna Mikoltáron-nak dekódoltam. Napokig gondolkoztam (még a blogra kattintás előtt), hogy vajon hol lehet Mikoltár... :-) Majd kiderült, hogy ez három gyermek neve, Mikolt a középső kislány.

Ausztriából pedig AnTalk blogját emelném ki. Ő férfi létére ragad blogot és ír 4 gyermekes létükről Villach közeléből egy csodálatos panorámájú falu végén lévő házukból. És ne feledkezzünk meg az északi kalandokról sem. Mindkét blog Norvégiából jön. Katáék blogja egy talpraesett kisgyermekes család, míg Czelfrida blogja egy norvégül tanuló gyakorló óvónő életébe enged bepillantani.

...és itt vannal a szabályok:
- Írj egy bejegyzést, amelyben közzé teszed a Liebster-Blog képet, és másold be ezt az útmutatót.

- Linkeld be annak a személynek a blogját, akitől a díjat kaptad, és hagyj nála egy hozzászólást, hogy elfogadod a díjat, és add meg a bejegyzésed elérhetőségét.

- Ezután gondolkodj el, melyik az a 3-5 blog, amelyiknek tovább szeretnéd adni a díjat, linkeld be őket a bejegyzésedbe, és értesítsd őket egy hozzászólásban a jelölésről.

- Tehetséges kezdő blogolókat részesíts előnyben, ne olyanokat jelölj, akiknek több 100 követője van.

Technisches Museum

Látszik, hogy letelt a szabadság, beindult ezerrel a munka, mert az épp-hogy-élünk üzemmódban alig történik velünk valami érdekes illetve időm sem maradt a blogolásra. A héten sikerült napi átlag 10 órát dolgoznom. Remélem, hogy a jövő hét már nem lesz ilyen kemény.
A tegnapi nap általános kikapcsolódással, vásárlással és rendfenntartással telt. Ja, meg Laci salátát készített. Finomat!
Ma viszont elmentünk a Technisches Museum-ba a "Macht Musik" c. kiállítást megnézni. A kiállítás megtekintése után jócskán ottragadtunk a múzeumban, mert annyi érdekes dolgot láttunk még.
A "Macht Musik" kiállítás egy interaktív zenei kiállítás. Van táncszoba, ahol lehet utánozni a kivetítőn látható koreográfiákat. Laci legnagyobb örömére épp egy 7/8-os racsenyica (bolgár tánc) ment. Van stúdió, ahol lehet gitáron játszani, dobolni, zongorázni. Van klasszikus hangszer-szoba. Ott fogtam életemben először hegedűt a kezembe. Cincogtam rajta egy sort. A dob-szobában dobkoncertet adtunk Lacival. Egy másik helységben végignéztünk egy gitár készítéséről szóló filmet. Minden nagyon érdekes volt, bár megállapítottuk, hogy egy felnőtt számára elég kicsi volt a kiállítás, de legalább sok mindent meg lehetett fogni és kipróbálni.
Utána megnéztük az állandó hangszerkiállítást is. Megcsodáltuk a zongorabillentyűk mechanizmusát, minimum 5-féle technikát láttunk. Játszottunk a különböző orgonákkal, orosz harmonika felvételeket hallgattunk. Ez is nagyon klassz és érdekes volt.
Gondoltuk mostmár itt az ideje, hogy elinduljunk haza. Ehelyett, nézd, ott valami kiállítás van a szívről! Ott meg egy repülőgép van szétszedve. És nééézd, ott egy mentőhelikopter! Itt meg írógépek! Jééé ott egy működő hírolvasó stúdió! Na, ez nagy élmény volt. Be lehetett ülni híreket felolvasni. A kamera rögzítette és utána vissza lehetett nézni saját ügyetlenkedésünket. A hír, amit a súgógépen vetítettek valami pakisztáni tüntetésről szólt. Én megpróbáltam németül felolvasni, amiből nagy nevetés lett a végére...
Aztán interaktívkodtunk egy sort, néztünk egy örökmözgóhoz hasonló szerkezetet, ahol a lefolyó víz hozott működésbe különböző szerkentyűket. Kipróbáltuk, hogy egy elektromágnes környezetében hogyan változik az elektromágnesesség, majd különböző ellenállásokkal játszottunk. Egy számítógépről lehetett múzeumi képeslapot küldeni bármilyen e-mail címre.
Láttuk még egy szélkerék óriási lapátjait, kohót felülről, gőzmozdonyt, motorokat, régi számítógépeket. És nem láttunk még rengeteg mindent. Feltételnül el kell mennünk máskor is a múzeumba megnézni a kiállítás többi részét is. :-)

És igeeeeeeen!

Megvan Lillának németből a kettese félévkor!
Sosem hittem volna, hogy örülni fogok egy kettes osztályzatnak, de ez most egy nagyon-nagyszerű hír!
Mert ugye Lilla rendes osztrák suliba jár és nulla nyelvtudással indult, szemben a 14 éve németül beszélő osztálytársaival. :-) Az első év végén (5. osztály) megbukott németből, de ezt tudtuk előre, senki nem izgatta magát igazából rajta. Tavaly év végén megkapta élete első kettesét, mert bár a dolgozatai elégtelenek lettek, de nagyon sokat fejlődött. És most félév előtt megírta élete első 1+ dolgozatát. A tanára megdicsérte, hogy iszonyat sokat írt és magához képest viszonylag kevés hibával, így megadja neki a kettest félévkor.
Lilla, meg én is nagyon-nagyon boldogok vagyunk. :-)

Diploma és illem

Nagy cégnél dolgozom. Több, mint ezren vagyunk. Különálló épületekben, nagy udvarokkal.
Én egy nagyobb csoportba tartozom, ahol kb. 50-60-an vagyunk. Mind egy épületben dolgozunk és évente egyszer összezárnak bennünket 3 napra fejtágítás és haverkodás céljából. Én a kollégák 70 %-nak a nevét tudom.
Ennek ellenére a jó részük nem köszön. Sem az udvaron, sem az épületben. Egy időben köszöngettem nekik, előre... Hozzáteszem majd' mind férfi. Aztán abbahagytam. Mert teljesen felesleges erőfeszítésnek tartottam.
Ma reggel jövök végig az udvaron, már messziről mosolyog rám a takarítók főnöke és köszöntjük egymást. Majd jön két karbantartó, széles mosoly, hangos köszönés. Következik a céges sofőr. Mosoly, 'Morgen. Jön a költözésért, technikai dolgokért felelős főnök. Hasonló mosolygás már messziről. Ő "Morgen, Grüss Dich"-el köszön. És végül az épületünkben a takarítónénink figyelmeztet mosolyogva, hogy vigyázzak, mert csúszik.
Ismét beigazolódott az a tény, hogy a diplomához nem adnak illemtudást és udvariasságot.

Semmering késő este

Voltunk már Semmeringen havas télben, virágos tavasszal és lombhullató ősszel is. De mindig nappal.
Tegnap este azonban megcsodáltuk az éjszakai kivilágítást a hóesésben (és némi hóágyúzás közepette).
Ugyanis Semmeringen van lehetőség éjszakai síelésre is. Hétfőtől szerdáig 18 és 21 óra között, csütörtöktől vasárnapig pedig este 10-ig lehet síelni, szánkózni.
Nagy buli volt. :-)
3 másik kollégával mentünk kirándulni (2 fiú, 1 lány). A fiúk síeltek, mi pedig szánkóztunk. Az egyik kollágám hozott 2 db egyszemélyes szánkót. 4 csúszásra szóló jegyet vettünk ketten, így fejenként 2-szer tudtunk lecsúszni. De nekünk elég is volt a 2 lecsúszás. Ugyanis a pálya 3 km hosszú. Ráadásul 4 helyen hóágyú üzemelt rajta, így ott nagyon mély volt a hó, rendszerint elakadtunk, viszont ez azzal járt, hogy a hóágyú hóemberré varázsolt bennünket pillanatok alatt.
Ennek ellenére sokat nevettünk, élveztük. A nadrágunk is csupa hó lett, mert a fékezésekkor rengeteg hó verődött vissza ránk. A végére megértettük, hogy miért kérdezték a kollégák az irodában, hogy viszünk-e váltás ruhát. Hát, én nem vittem...
A szánkózást befejezve vettünk egy sima hegy- és lejtmenet jegyet, majd beültünk a hegyen lévő hüttébe megvacsorázni, kiolvadni és száradni egy kicsit.
Nagy élmény volt mindannyiunknak az este, és a lábunkon keletkezett kék foltok ellenére is kár lett volna kihagyni a szánkózást.

Jegyárak:
4 lecsúszás szánkóval: 28 EUR
Hegy- és lejtmenet jegy: 13,5 EUR
Éjszakai síbérlet: 30 EUR.
További részletek itt.

Átmeneti nyomor

Simán kimehetek a Reumannplatz-ra kéregetni ebben a lyukas harisnyában.... De adományokat fogadok mail-ben is. Indulhatnak a körlevelek. :-)

Amúgy meg ez egy vadiúj harisnya, frissen bontott dobozból. :-)

A fénykép meg nektek készült, csak most, csak itt. Szeretettel.

Hofburg, lovak és templom

Anyukámat meghívtam egy hétvégi látogatásra. Péntek este érkezett.
Szombaton szokásos bevásárlókörúton voltunk, délután pedig a Belvárosban sétáltunk. A Stepahnsplatz-tól elsétáltunk a Stadtparkig. Útba ejtettük a Deutschordenskirche-t, ahol vasárnaponként 11 órakor magyar nyelvű misét tartanak. Az egyik zegzugos mellékutcában a magyar koronára lettem figyelmes a járda szintjén. Pincenyílást takart. Kiderült, hogy egy szállodához tartozik, a Hotel König von Ungarn-hoz. Ezt a szállodát tartják egyébként Bécs legrégebbi szállodájának, már 1746-ban említi egy bécsi újság. Jelenlegi nevét onnan kapta, hogy számos magyar nemes használta a szálloda luxus apartmanjait lakhelyül a 1867 és 1918 között, akár évtizedeken keresztül is. Más nevezetessége is van, Mozart kedvenc helye volt a szálloda étterme, nagyon kedvelte a konyháját, sőt éveken keresztül az étterem fölött lakott és itt komponálta a a Figaro házassága c. operáját. Az étterem ma a Mozartsüberl nevet viseli.

A Stadtparkban is jó nagyot sétáltunk, majd elhatároztuk, hogy lesétálunk a Karlskirche-hez. Milyen jól tettük! Mert így rábukkantunk a korcsolyapályára, a Wiener Eislaufverein-re. A téli szünetben Nóri korizni szeretett volna menni, de még a Rathaus-nál nem nyílt meg az Eistraum és végül nem folytattunk hosszas nyomozást jágpálya ügyében. Most viszont egyenesen ott volt az orrunk előtt, a Lotharingerstrasse 22. szám alatt. A tájékoztató szerint már 98 éve üzemel a korcsolya egyesület. A belépők ára: 18 éves kor felett hétköznap 6,5 EUR, vasár- és ünnepnapokon 7,5 EUR. Pénteken eset 17 és 22 óra között egyet fizet kettő mehet akció van, Partnerabend néven. Ekkor csak 6,5 EUR-t kell fizetni.
Végül nem értünk el a Karlsplatz-ig, mert megláttuk a D jelű villamost, amivel lementünk a Südbahnhof-ig. Onnan már hazagyalogoltunk, mert kitaláltam, hogy szerezzünk egy nyomtatót a Colombusplatz-on lévő Saturn-ból. Gondoltunk nem nagy ügy egy kisebb nyomtatót hazahozni gyalog (kb. 2 km). Meg hát ketten vagyunk. Hát nagy ügy lett, mert nagyon kifáradtunk. De hazahoztuk. És üzembe helyeztük, Lilla nagy örömére.
Vasárnap meg adtunk a szolíd kultúrának. Hazafelé jövet elképzeltem, hogy anyukámat kérdezik majd a rokonai, ismerősei a jövő héten, hogy „Na, és mit csináltál vasárnap, Ágikám?”. Mire anyukám: „Ó, hát semmi különöset. Csak a Grabenen sétáltunk, majd a Hofburg-ban voltunk kiállításon. És láttuk a lipicai ménes néhány tagját is.”
A Hofburg-ban jó volt a kiállítás. Mint kiderült vagy 10 éve láttuk már, de nekem se kép, se hang nem maradt meg a kiállításról. Arra emlékeztem,hogy voltunk Bécsben autóbuszos kiránduláson a lányokkal, de akkor még nagyon kicsik voltak. Szerintem a kiállítás helyett ők foglaltak le, nem maradt semmi emlékem. Most viszont igyekeztem mindent alaposan megjegyezni. Jó volt.

Hazafelé megálltunk a Stallburg-nál, hogy megcsodáljuk a híres lipicai ménes néhány tagját. Az Arkadenhof-ban a boxok ablakai nyitva voltak és lovak érdeklődve nézelődtek a napsütéses melegben.
Legvégül pedig betértünk az Augustinerkirche-be is, ahol a híres császári pár esküvőjét tartották 1854. április 24-én. Ha a Mihály-kapu felől jövünk, akkor nem is feltűnő a templom, mert a palota egyik szárnya eltakarja. Csak az Augustinerkirche feliratot látja az ember egy házbejáraton. Hitetlenkedtünk, hogy a bejárat mögött templom lenne. És az volt. Nem is kicsi! A Loretoi kápolnában őrzik 54 Habsburg uralkodó szívét.

Jól telt megint a hétvége. :-)

Bécs - Budapest egyszerre mozdul

Nem akarok politizálni a blogon, mert... mert nem értek hozzá és csak.
De ezt nem tudtam kihagyni.
Médiatörvény elleni tüntetés Budapesten és Bécsben egyidőben. Ma este.
Kapcsolódó cikkek:
Népszabadság
ROG (Reporter Ohne Grenzen)
XING

Tavasz???

Ne mááááár! Túl korán van még ehhez!
Ma reggel +11! fokra ébredtünk. Igazán nagyon klassz idő, a nagykabát abszolút melegnek bizonyult. Meg a harisnya is. Szívből örülnék ennek az időnek, ha mondjuk március közepe lenne.
De még csak január közepe van. Hol van még a tél vége...

E-card és a 18. életév

Nóri májusban betöltötte a 18. életévét. November végén viszont beteg lett. Elküldtem a háziorvoshoz.
Majdnem sírva hívott, hogy nem fogadják el az e-card-ját, mert lejárt a 18. szülinapjával.
Mint kiderült, nekünk kellett volna a WGKK-t értesíteni, hogy továbbra is tanul, velem él Bécsben. Így nem volt mit tenni, mint küldtem egy fax-ot a WGKK-nak iskolalátogatási igazolással egyetemben és kértem, hogy küldjenek új kártyát.
Pár nap múlva hívtak, hogy ez így nem jó. A gyereket nem találják az itteni adminisztrációs rendszerben, tehát nekem Magyarországon kell intéznem a biztosítását. Mondtam, hogy valami nem stimmel, mert a gyerek itt él velem, Meldezettel-e is van. Erre felcsillant az ügyintéző hangja (mióta csillog egy hang, azt nem tudom...), hogy óóóóó, az jó. Akkor küldjem a Meldezettel-t faxon azonnal. Meg Lilláét is, mert látja, hogy az ő kártyája meg idén jár le. Személyesen neki küldjem, mert akkor gyorabb lesz az ügyintézés. Küldtem mindkettőt azonnal, mert minden fontos iratot szkennelve is tárolok a számítógépemen (A biztonság kedvéért, meg a gyorsabb ügyintézés miatt.). Mindez december 16-án volt.
Azóta se kép, se hang. Nem jött kártya.
Tegnapig vártunk, maj szépen megkértem a kollégámat, hogy telefonáljon már egyet ékes osztráksággal és érdeklődje meg, hogy mi a helyzet, mert aggódunk.
Kiderült, hogy már hetekkel ezelőtt újra aktiválták Nóri kártyáját, simán mehetett volna orvoshoz. Új kártyát is fog kapni hamarosan, mert kisütötték, hogy jár neki uniós kártya - vagyis ellátás az Unió bármely országában, a mostani meg nem ilyen.
Szóval ez is egy minden jó, ha vége jó mese. :-)
Én meg lassan megtanulom az osztrák törvényeket is fejből. :-D

Benzinár

Jelenleg 1,359 EUR a benzin, ami Karácsony előtt még csak 1,259 EUR-nál járt.
Ilyen magas még nem volt eddig. :-(
Az árakat mindig ugyanannál a benzinkútnál nézem, mert egyébként nagyon eltérőek. Ez egy BP kút és nem a város legdrágább BP kútja. A Jet-nél olcsóbb az üzemanyag, de az AGIP-nál, OMV-nél, Shell-nél ennél sokkal drágább.

A blogolás és én

Egy szép nyári napon lakhelyet váltottunk (ki nem tudja még?). Új élmények, új helyek, új emberek.
Le kellene mindent jegyezni - gondoltam. De nem értem rá. Mert épp túléltünk. Napokat, helyzeteket, érzéseket, munkát, iskolát. De közben sajnáltam, hogy csak fényképekkel dokumentálunk, főleg kirándulásokat. Szavakkal nem. Lehetne naplót vezetni. Lehetne, lehetne, de egy idő után valahogy elmúlik az ösztönzés, a napló hátrébb csúszik a fiókban, majd évekkel később költözésnél, selejtezésnél előkerül és sajnáljuk majd a le nem jegyzett kalandokat, tapasztalatokat, élményeket. Jókat is, rosszakat is egyaránt.
Meg aztán jó lenne az élményeket másokkal is megosztani. Mert van tapasztalat is közte bőven. Azoknak, akik még csak most fontolgatják a kiköltözést, azoknak is, akik már itt laknak. És élmények azoknak, akik a világban máshol laknak. Nekünk is jól jött volna számos tapasztalat a sajátjaink közül.
Így kötöttem ki a blognál. De blogolni nem könnyű. Nehéz meghúzni a vonalat a személyesség és a tárgyilagosság/érdekesség között. Személyeskedni nem igazán jó, mert ott van a két gyerek, ki tudja, hogy később mennyire lesznek boldogok, hogy kiteregettük a családi szennyest. Ki tudja, hogy nem lesz-e valamelyikből magas rangú személy vagy politikus és majd a rosszakarói előhúzzák a 20 évvel azelőtti történeteket, fényképeket. És akár lehet kínos is...
Egyszóval nem árt vigyázni és néhány dolgot magunkban tartani.
De nem is erről akartam igazán írni.
Hanem arról, hogy több, mint egy évvel ezelőtt, blogra vetettem a régi történeteinket, tapasztalatainkat. Nagyon örültem, hogy sikerült sok mindent felidézni a kiköltözésünk óta. Lementettünk egy kis darabot az életünkből.
Amikor ezzel megvoltam, jött a kérdés, hogy na, mostaztán miről írjak? Daráltuk a napokat, látszólag nem történt semmi különös. Vagyis csak látszólag semmi különös. Mert napok múlva eszembe jutott, hogy jaj, hát ez olyan blogravaló volt. Meg az is. Készültek a posztok. Sokszor sajnálkoztam, hogy a csudába is, nem fényképeztem semmit, mert nem volt mivel. Aztán lett egy kamerás mobilom. De nem tudatosult bennem. A mobiltelefon az nekem telefonálást, meg sms-ezést jelentett. Laci kezedett el noszogatni, hogy ha már úgyis sétálnom kell, akkor legalább fényképezzek. Óriásplakátokat. Mert az itt annyi van. Jók is, rosszak is. És elkezdődött a fényképezés. Eleinte nem ment könnyen. Elhaladtam az óriásplakát előtt, megállapítottam, hogy ezt jó lenne lefényképezni és mentem tovább. Majd 5 perc múlva rájöttem, hogy van mivel fényképezni. Visszafelé lőttem óriásplakátot.
Szép lassan tudatosult a megörökítési lehetőség. Képi és írásos. Mára olyan lettem, mint egy hivatalos tudósító. Látok, hallok, tapasztalok valamit és azonnal bekapcsol a belső kamera, mert tudom, hogy ez jó lesz posztnak a blogra, majd zsebből kirántódik a mobil és rögzíti a képeket.
De ezt valóban nem lehetett a legelején megcsinálni. Mert amikor új helyre költözöl, akkor minden erőddel a környzeted megismerésén fáradozol, hivatalokba járkálsz, próbálod az élelmiszerek fellelhetőségét feltérképezni, netán beazonosítani őket és olyan fontos kérdésekre választ találni, hogy hol az élesztő a boltban. Az utcán folyton arra koncentrálsz, hogy hol vagy és hogy merre kell menned. Esténként a család körül ugrálsz, mert ilyen füzet kell, olyen rajzot kell csinálni, ezt kellene keresni a neten, jön a kiközösítenek/bántanak/nem szeretnek/nem értem a nyelvet/és egyébként is haza akarok menni problémakör, megspékelve a mit eszünk vacsorára kérdéssel. Mindeközben persze óhatatlanul látod az óriásplakátokat, az embereket, a kereszteződésben a lámpákat. Megtapasztalod, hogy tiéd az elsőbbség a zebrán, meg azt is, hogy a szolgáltatások ára igen magas. De örülsz, hogy túlélsz, kifizetsz, elintézel, megnyugtatsz, körülugrálsz, meggyógyítasz. Az idő meg lassan folydogál. Magabiztosabbá válsz, nőnek a gyerekek, megtanulnak főzni, kevesebbet koncentrálsz az eltévedésre, netán dudorászva mész a piacra a kedvenc árusodhoz. Tudod, hogy hol jó a kenyér, hol sárga a tojás, hogy germ az élesztő és a vajak környékén van (Billa), hol lehet finom vaníliás fánkot kapni (Groissböck) vagy lekváros piskótatekercset (Ströck). Mindez rutinból megy, van idő szemlélődésre, megfigyelésre. És innentől nő a posztok száma, pedig a legelején nem adtam többet a blognak, mint egy év. Egyrészt mert féltem, hogy megunom, másrészt meg féltem, hogy nem lesz miről írni.
Ma azt látom, hogy mindig van miről írni. Néha személyesebben, néha tárgyilagosabban.
Az elején fontos volt tudni, hogy olvasnak. Ma már lényegtelen. Az a legfőbb örömöm, hogy dokumentálhatok és hogy van mit.
Apropó, itt az ideje, hogy lementsem a blogot. :-)

Húsleves

Van az instant leves, instant szósz, instant kávé, instant italok, instant messaging, instant víz...
És van a kész marhahúsleves. Nem a fazékban, hanem a boltban. Nem is konzervben, hanem műanyag fóliában (?). Íme!

Hogy hol tart már a tudomány! :-)

Orangeways

Ritkították a járatokat. Már csak 2 járat van Bécsből Budapestre és vissza is. Reggel és este, melyek rendszerint tele is vannak. Kétszer is jártunk úgy, hogy egy héttel korábban már nem tudtunk valamelyik járatra jegyet foglalni. Múlt héten pl. az eheti szombat esti Budapestrő induló járatra nem kaptunk jegyet.
És áthelyezték a megállót. Vissza a Praterstern-be. Nincs túl rossz helyen, de nekünk a Südtirolerplatz 20 perc séta volt. Autóval meg 10.
Viszont nagyon előzékenyek voltak, mert január 3-ától lépett életbe az áthelyezés. Laci pont aznap utazott haza. Előbb e-mailben értesítették, majd biztos, ami biztos alapon az utazás napján telefonon is felhívták.
Aznap este a busz közel 20 percet várt, hogy az összes utast felvehesse.
Meglepő figyelmesség! :-)

Izzócsere

Kiégett a jobboldali hátsó helyzetjelzőm. Laci Pestről hozott izzót. Nem mintha itt nem lehetne kapni, de úgyis járt a Tescoban, tehát vett egy izzókészletet is, meg plusz izzót a Merivába. Az izzóról kiderült, hogy opcionálisan működik vagyis leginkább nem. Még az üvegbúra is forgott a foglalatban.
Nem maradt más hátra, mint izzót venni Bécsben. Elgurultunk az egyik kisebb ÖAMTC állomásra, mert úgyis tag vagyok, hátha tudom használni a klubkártyámat is. Shopban mutatom az izzót, ilyet keresnék. Ja, ja, fáradjunk át a csarnokba, ott a fiúk majd adnak izzót. Be is mentünk a vizsgáztató/szerelő részlegbe. Mutatom ott is, hogy ilyen izzót szeretnék. A szerelő nézi, motyog, hogy ez egy mittoménmilyen izzó, majd sarkonfordul és már megy is raktárba. Válla fölött visszaszól, 2 Euro lesz. Én meg kiabálok utána, hogy kettő kellene. OK. Mire előveszem a pénzt, már jön is vissza az izzóval. Kifizetem. Semmi blokk, semmi klubkártya használat. Kicsit csalódott vagyok, hogy nem villoghattam Laci előtt. De legalább az izzó hibátlanul működik. :-)

Családi pótlék 2011-ben

2011 Ausztriában is a költségcsökkentések éve. Az egyik vágás a családi pótlékot érintette.
1. 26 évről 24 évre csökkentették a családi pótlék felső korhatárát. Ez kb. 58 millió EUR megtakarítást jelent.
2. A 13. havi családi pótlék csak 6 és 15 éves kor között jár és 100 EUR-ban maximálták. Ez kb. 168 millió EUR megtakarítást jelent.
3. 18 és 21 éves kor között nem jár a családi pótlék, amennyiben a gyermek nem tanul tovább, de még munkában sem tudott elhelyezkedni. Ez további 30 millió EUR megtakarítást jelent majd.

A 13. havi megnyírbálása minket is érint és személy szerint kicsit sajnálom. Mert ez augusztusban jelentett dupla pótlékot és az iskolakezdés előtt minden pénz jól jön, hiába nagyok már a lányok. A 24 éves korhatár meg Nóri esetében érint, mert ő a legjobb esetben is 25 évesen fogja az 5. évét befejezni. De túl fogjuk élni, mert szerintem addigra már a saját lábán fog állni és nem lesz akkora érvágás a családi pótlék hiánya. :-)

Családi vasárnap

Imádom a vasárnapokat!
Végre családunk legkisebb tagja is megérkezett budapesti szabadságáról, ismét együtt a család.
Laci főzi a marhahúslevest, én az aranygaluskát készítem, Lilla számítógépet telepít, Nóri szoba falat díszít. Mindenhonnan matatások, motyogások, nevetgélés hallatszanak. Nyugalom és boldogság. Nagyon kell ez még mára, mert holnap újra indul az iskola és a munka.

Biró Mihály kiállítás

Tegnap vendégeink voltak, egy nagyon kedves volt kolléganőm és a férje látogattak meg bennünket. Gondoltuk valami kulturális élménnyel is kedveskedünk nekik a remek házi kávénk mellé.

Így esett a választás a Bíró Mihály kiállításra a MAK-ban. Szombaton egyébként éppen ingyenesen lehetett a múzeumot látogatni.

Bíró Mihály az a művész, akit a Népszavában megjelent vörös alakja tett híressé. Az amelyik a kalapáccsal lesújtani készül. A kiállítás maga egy kisebb teremben volt található, de a tartalom lenyűgöző volt. Bíró Mihály szociáldemokrata képei mellett számos kereskedelmi reklámot is tervezett (Julius Meinl, Palma, UFA, MEM, Wiener Messe, Humanic stb.) meghökkentő stílusban. Ezeket már Ausztriában készítette, mert híressé vált Horthy-albuma miatt menekülnie kellett. Ez a 20 képből álló album egyben a kiállítás fő meglepetése (és sokkoló élménye). A Horthy-kormány nemcsak hivatalos tiltakozást adott ki a magyar emigránsok beszámolóit vizuálisan összefoglaló album ellen, de megkezdte Bíró Mihály üldözését is. A képeken akasztások, sírásás, lelövés, csonkolás, börtönbeli kínzások jelentek meg. Fehér terror, zsidó üldözés. 3 képén érdekes megjelenítést használ: tükrözi a képet. Az egyik képén pl. egy bíróságot jelenít meg. A bal oldalon oldalon kommunisták ítélik el a burzsoá osztály tagjait, a jobb oldalon pedig a Janus-arcú bíró a rendszer ellenségei fölött ítélkezik. A kedvencem azonban, amikor a kép bal oldalán Horthy pribékjei vállán nyugtatja kezét, mialatt a katonák egy lavórban mossák véres kezüket, a háttérben egy megkötözött fogoly látható. A képaláírás: "A legjobb embereim". A másik oldalon Horthy bíróság előtt áll. Kezét esküre emeli. Aláírás: "Esküszöm, hogy nem ismerem ezeket az embereket!"
Egy kisméretű képe azonban mosolyt csalt az arcunkra. A kép egy könnyező Mária képet ábrázol. A kép egyik oldalán emberek borulnak le a kép előtt, a másik oldalon pedig izzadó csuhás barátok töltenek fel vízzel egy szerkezet és tekerik a kart, ami biztosítja a kép könnyezését. :-)

Egyébként Bíró 1919-től 1947-ig külföldön élt illetve folyamatosan menekült (Ausztriába, Csehszlovákába, Párizsba) nagy szegénységben, betegségben. Ausztriában ugyan megnősült, kislánya is született, de elvált, hogy zsidósága miatt ne keverje bajba családját, ekkor menekült Csehszlovákiába. 1947-ben (37 kg-osan) azonban sikerült visszatérnie Magyarországra, barátja és modellje Fischer Tibor, az olimpiai bírkózó segítségével. Itthon Pro Urbe díjjal tüntették ki még halála előtt.

Sajnos a kiállítás a mai nappal bezár.

Ui: A Népszavában január 10-én megjelent egy cikk a kiállításról.

Farsangi őrület

Kezdetét vette a farsangi őrület Bécsben. Méghozzá a ruházati boltokban. Pontosabban a C&A-ban. Külön osztályt rendeztek be a farsangi jelmezeknek, kiegészítőknek.











Mikor megláttam, gondoltam semmi gond, ezek kicsi gyerekeknek valók. Majd közelebb érve láttam a méretezést. 36, 38, 40, 42... 54. Az árak 20 és 30 EUR között mozognak. Van varázsló, kalóz, hawaii ing, Robin Hood, tehenészlány, skót, indián, csuhás barát, virág, tengerész jelmez. A polcokon pedig kalapok, maszkok, színes parókák, játékkardok, varázspálcák sorakoznak. Küldjek/vigyek esetleg valakinek valamilyen jelmezt? Netán egy csini kék parókát? :-)

Jégpáncél

Ma reggel autóztam és szokásos módon rádióztam közben. Pont elkaptam két híradást is. Magyarország mellett a legfontosabb hír az volt, hogy Felső-Ausztriát jégpáncél fedi. Mert az eső azonnal megfagy a hideg földön, bár csak -1 fok van. Piros riasztás van azokon a területeken. És jön Bécs felé, jól látszik a wetterradar-on is. Mire hazaértem már szemerkélt az eső, de még nem esett annyi, hogy jégpáncélt képezzen az utakon.
Most minden esetre bentről figyelem, hogy hogyan alakul az időjárás. Remélem délután azért eljutok néhány boltba, mert mára egy kis vásárlást terveztem.

Ui: 10:30 - pánik lefújva. Süt a nap (mit süt, ragyog!!!), már nem esik és +2 fok van. Mehetek az utcára nyugodtan. :-)

Mi legyen a lebontott karácsonyfával?

Bécs jól szervezett város. Ahogyan a szorgos kezek eltakarítják azonnal a szilveszteri szemetet vagy egy össznépi tobzódás során keletkezett hulladékot, így a használt karácsonyfák gyűjtése is szervezett. Meghatározott helyeken gyűjtik január 6. és 16. között a lebontott, hulló levelű fákat. Az interneten megtalálható, hogy hová lehet vinni a feleslegessé vált fákat, nem bízzák a lakosságra a gyújtőhelyek kialakítását. Még online térkép is segít a legközelebbi lerakóhely kiválasztásában.
http://www.wien.gv.at/umwelt/ma48/sauberestadt/christbaumsammlung/index.html

Elpókosodás

Néhány napja apró kis pókra lettem figyelmes a fürdőszobában. Pókot ugye nem ölünk meg, mert szerencsétlenséget hoz, így hát csak nézegettem őkelmét, hogy merre mozog. Majd később Nóri is sikítozik, hogy póóóóók. Nézem, az nem az enyém, az enáyém a falon csücsül. Nóri pókját végül a barátjával eliminálták. Még később a nappali ablakában is kis pók csücsült. Ekkor kezdett valami gyanú fészket verni az agyamban, de még akcióterv nem társult hozzá. Legközelebb a gyerekszoba plafonjáról ereszkedett le egy Nóri orra elé, de az már nagyobb méretű volt... Kisvártatva Laci kiabál, hogy jöjjek gyorsan, a karácsonyfa csupa pókháló. Valóban számos pókfonál díszítette a karácsonyfát, a délelőtti napsütésben remek jól látszottak. Döbbenten néztük. Végül a karácsonyfa csúcsán megleltünk vagy egy tucat apró pókot. Sajnos a Chemotox áldozata lett mind, mert ugyan jó dolog a pók a házban, de azért ennyi mégiscsak túlzás. Azóta is találunk még néha pókokat, egyre növekvő méretben, de már elmarad a sikítás, helyette gyors és szakavatott mozdulatok következnek. Még Nóritól is...

Ui: leszedtük a fát, remélem ezzel végleg kilakoltattuk a pókokat. :-)

Szilveszteri katasztrófa Bécsben

Sajnos ma leszállítottak a hírek a Bécs felett lebegő rózsaszín felhőcskémről.
Ugyanis 2010. utolós éjszakáját a valaha legbrutálisabb Szilveszter éjszakának nevezték.
Ugye mi már 11 körül itthon voltunk, tehát a katasztrófát és brutalitást pont elkerültük, ami éjfél körül tört ki a Stephansplatz-on. Tüzijátékok, petárdák, levegőben röpködő pezsgős és söröspalackok jellemezték a teret. A zenét csak a hangszórók közvetlen közelében lehetett hallani és az éjfelet ütő híres harangot is elnyomta a tér zaja. A brutalitásért (itt nem verekedésre kell konkrétan gondolni persze) az olaszokat, cseheket és kínaiakat okolják. Azt mi is tapasztaltuk, hogy a tér környékén olaszokból nem volt hiány. A híradások szerint az volt a baj, hogy a külföldiek nem értenek/olvasnak németül és nem voltak tisztában az Ausztriában érvényben lévő pirotechnikai szabályozásokkal.
Egyébként Nóri is mesélte, hogy valamivel éjfél után le akartak szállni a Stephansplatz-on a metróról, de a szerelvény egyszerűen nem állt meg az állomáson. Akkor még nem értettük a dolgot...
Mint kiderült, nem igazán voltak rendőrök a téren, holott korábban nagy rendőri jelenlétet és maximális biztonságot ígértek a rendezvényeken.
A téren, amikor a templom előtt hatalmas robbanás volt, kb. 6-10 rendőr tartózkodott, de nem avatkoztak bele semmibe, nem úgy mint az előző években.

Szóval az óévbúcsóztató katasztrófálisra sikeredett és így utólag nagyon örülök, hogy a hideg hazaűzött bennünket időben. Mindettől függetlenül jövőre is szívesen kimmenék a Silvesterpfad-ra, de az éjfelet akkor sem tervezem ott megvárni.

Részleteket németül, valamint videót itt találhatsz.

Wachau-i kirándulás

Tegnap vasárnap volt vagyis ez egyenlő valami kirándulással a mi olvasatunkban.
Laci viseli a kirándulászervezői tisztséget, így az ő tervei alapján kirándultunk (autóztunk) cirka 200 km-t. Hozzáteszem, hogy én csak Florisdorf-ba akartam eljutni eredetileg... :-)
Nem akarok most részletes ismeretterjesztést tartani a kirándulásunk uticéljáról, inkább csak az impresszióinkról szeretnék írni. Mindösszesen annyit mondanék csak Wachau-ról, hogy ez egy kb. 30 km hosszúságú völgy a Duna-mentén, mely Krems-től Melk-ig tart.
És jöjjenek az élmények.
A Duna zöld színben játszott! Egyáltalán nem volt a Magyarországon megszokott rondabarna színe, de kék sem volt. Ehelyett valami csodaszép zöld színe volt. A folyó itt egész keskeny és a partja is szép lapos, olyan érzése van az embernek, hogy ez csak egy kicsike, nem túl mély, ártalmatlan folyó. Bár a nagy kiránduló hajó kétségtelenül megcáfolta ezt az érzést...
A bal parton látható a jellegzetes lépcsős szőlőművelés. Azt hiszem, hogy ilyet még soha nem is láttam, csak fényképeken. Nagyon szűk, de annál magasabb teraszlépcsők, tetszetős szőlőtövekkel. Semmi elhanyagoltság, csupa szorgos és precíz kéz nyoma. Kerítés alig. Még a síkabb területeken található gyümölcsfák (sárgabarack) sem igazán voltak körülkerítve. Merthogy Wachau híres a sárgabarackjáról. Mindenféle formában tartósítják, lekvár, befőtt, pálinka kapható belőle, sőt ott a híres wachau-i sárgabaracktorta is.
Első megállónk Dürnsteinben volt. Megnéztük az óvárost a kék templomával és a várfal maradvánnyal. Megállapítottuk, hogy a legjobb télen kirándulni. Sehol nem kértek belépődíjat, parkolóhely bőven volt, turista alig volt. De: télen hideg van (bár épp sütött a nap) és semmi sincs nyitva. Nincs se bor, se pálinka, se baracklekvár, de még egy nyomorult hűtőmágnes sem kapható. Szóval nem jutottunk dűlőre, hogy most akkor ez jó-e avagy sem. :-)
Viszont jót szórakoztunk. A vár tövéből kiáltoztam, hogy "Rapunzeeeeel, lass dein Haar herunter!" (híres idézet a Rapunzel c. filmből), mire Laci megjegyezte, hogy jól meglepődnék, ha megjelenne egy hajfonat. Erre Nórival egy emberként néztünk a magasba, majd hangos hahotában törtünk ki. Még jó, hogy csak egyedül voltunk. :-)
Mivel megéheztünk (mi nem a piknik-kosaras turista fajtából valók vagyunk, inkább az együnk-valami-helyi-étteremben/kocsmában típusúak...) megpróbáltunk valami helyet keresni, ahol a kulináris élvezeteknek hódolhatunk, de Dürnsteinben minden zárva volt. Így tovább gurultunk Wösendorf-ba. Útközben rengeteg Heuriger táblát láttunk, de ezek mindegyike értelemszerűen áprilistól októberig üzemel. Wösendorf-ban megtaláltuk a környék legdrágább éttermét. Nem mentünk be, de nem is baj, mert nem voltunk ehhez az étteremhez megfelelően öltözve. Evés helyett sétáltunk egy kicsit és megállapítottuk, hogy ide vissza kell jönni a Heuriger szezonban. Szinte minden házon kis tábla kínálta a helyi borokat és kóstolási lehetőséget, kizárólag szezonban persze. Már csak az a kérdés maradt nyitva, hogy ki fog vezetni... :-)
Következő falu Spitz, ahol felmentünk a spitz-re is, de éttermet csak zártat találtunk. Végül a Duna-parton megtaláltuk az Egyetlen Nyitvatartó Helyet. Helyi ételkülönlegességet ettünk. Laci hússal töltött gombócot káposztával, én meg valami nagyon érdekes húsfélét (füstölt darálthús) hagymás krumplival és káposztával. Az étel neve Saumeise volt, jelentesen ez bármit is. Ízre minden esetre nagyon finom volt. Nóri azonban maradt a megszokott íznél, a pizzánál. De az is jó volt.
Ezután még megálltunk Willendorf-ban a híres Vénusz szobor lelőhelyén. A múzeum zárva volt, de a lelőhelyet meg lehetett tekinteni múzeum nélkül is. Itt is rendkívül jót mulatoztunk a felnagyított szobor társaságában.
Hazafalé még Melkben az autóból megcsodáltuk az apátságot, kiszállásra már hat csacsival sem lehetett volna rávenni bennünket, mert nagyon hideg volt. Ez majd egy tavaszi kirándulás programja lesz.
Már megint csak azzal az elcsépelt mondattal tudom zárni a bejegyzést, hogy aki teheti kiránduljon a Duna-völgybe szép időben. Valóban festői látvány. :-)

Többi fényképet lásd itt.

Január 1.

Megállapítások a mai napra:

- Bécs városát a mai napra Európa legkoszosabb fővárosának nyilvánítom. Térdig szemét mindenfelé. A Leopoldsberg-en és a Kahlenberg-en is szemét hegyek, pezsgősüvegek, petárda és tüzijáték maradvényok és szerintünk még töltényhüvelyek is voltak szétszóródva. :-( A mi utcánk is rettentő szemetes. De holnap jönnek a szorgos kezek és ismét megtisztítják a várost. Ez is Bécs.
- Magunkat pedig igazi Bécsi polgároknak nyilvánítom. A bécsiek szeretik a szabadtéri aktivitásokat, mint futás, kocogás, gyaloglás, séta kutyával, gyerekkel, partnerrel vagy csak úgy egyedül mindeféle természeti jelenséggel (forróság, hideg, szél stb.) szembeszállva. Hát mi ma a bécsi hegyekbe kirándultunk, dacolva a nagy és metsző széllel. De nem voltunk egyedüli vagy rendkívüli jelenség, mert kiderült, hogy fél Bécs a hegyekben testedz vagy bóklászik mindenféle családi járulékos elemmel (kutya, gyerek, nagypapa, nagymama) felszerelkezve. Nálunk gyerek híján (egy Bécsben, egy Pesten hortyogott) csak fényképezőgép volt.

A mi családunkban nem divat az újévi fogadalom, de van helyette másik szokás: amit ma csinálsz, azt csinálod egész évben. Így ma:
- már porszívóztam és felmostam
- főztem
- Laci is főzött
- írtam posztot
- kommenteltem a legkedvesebb blogomon
- beszéltem telefonon anyukámmal
- hívtam vendéget jövő szombatra
- előkészítettem a 2011-es falinaptárunkat (idén olyan falinaptárat vettem, ami családi. 5 oszlop van benne és mindenkinek be lehet írni az adott napra az elfoglaltságát. Még matricák is jártak hozzá, amelyen ábrák (bőrönd, sátor, autó, levél, virágok stb.) és feliratok (Geburtstag, Taschengeld, Artz, Zahnartz, Einladung stb.) található. Ezeket is fel lehet használni a napi tevékenységekhez. Nagyon jópofa lett így a naptár.)
- mostam és teregettem
- autóztunk és kirándultunk
- jártunk templomban is
- kávéztunk egy jót közösen
- Laci fényképezett és fényképeket gyártott.
Hátra van még:
- a hajfestés
- olvasás
- keresztrejtvény fejtés
- smarni (alias Kaiserschmarren) készítés.
Más vágyam nincs is idénre. :-)

Ui: befestettem a hajam, közben olvastam, elkészült a smarni, Lillával is beszéltem telefonon és keresztrejtvényt is fejtettem. Mai nap kipipálva. :-)

Szilveszter Bécsben

Fenomenális! :-)

Idén először maradtunk Szilveszterre Bécsben. Az asztalfoglalásra esélytelenek voltunk a héten, az ismertebb helyeken már november végén lefoglalják az asztalokat.
Végül konkrét vacsora tervek nélkül indultunk neki a városnak, de programajánlónk már legalább volt.
Bécsben számos helyszínen kínálnak szabadtéri programokat Szilveszter éjszakájára, sőt! Egész útvonalat állítanak belőle össze a szórakozni vágyók részére Silvesterpfad néven.
Mi a Rathausnál kezdtük. Ott a Radio Wien állított fel hatalmas színpadot és épp régi slágereket játszottak élőben. A karácsonyi pavilonok közül megtartottak néhányat a tér szélein, ahol szilveszteri kiegészőket (villogó nyuszifület, vicces parókákat, malac sapkát és újévi malacokat minden mennyiségben), puncsot, forraltbort, hot-dogot, virslit, kolbászt árultak.
Este 7 órakor már szép kis tömeg gyűlt össze a téren. Nagyon sokan kisgyerekekkel voltak.
Innen a Freyung felé indultunk tovább a szervezők által kijelölt útvonalon. Az utcákat lezárták és mindenhol "Steward" mellényes emberek gondoskodtak a biztonságról, illetve igazították útba a turistákat. Minket nem kellette, de ugye mi már nem is vagyunk turisták. :-)
A Freyungon épp egy helyi "sztár" énekes playback-elt, nem éppen a kedvenc műfajunkban, de a középkorú közönség lelkesen éljenzett és táncikált. Na, innen viszonylag hamar továbbléptünk az Am Hof-hoz. Ott az Ö3 nagyszínpada előtt táncolt a fiatalabb korú közönség örök disco slágerekre, mint pl. Boney M. A hangulat itt is remek volt. Aztán következett a Graben. A puncsos standoknál magán műsorokkal szórakoztatták az italozó közönséget, igaz CD-ről.
És itt sikerült végre villogó nyuszifület szerezni nekem. :-)
A Stephansplatz-nál azonban jött a non-plus ultra. A színpadon operetténekesek adtak elő híres bécsi operettslágereket. A közönség velük énekelt! Mi csak szájtátva figyeltük a bundás, télikabátos idősebb hölgyeket, urakat akik a zenére billegtek és énekeltek.
A konferáló hölgy is újabb szájtátást érdemelt, mert 3 nyelven konferált (németül, olaszul és angolul), de olyan folyékonyan, hogy az ember nem is vette észre mikor váltott át az egyik nyelvről egy másikra. Elképesztő volt. Amúgy ezen a környéken és a Kartnerstrasse folytatásán valóban nagyon-nagyon sok olasz volt.
Sétánk ezen pontján jutottunk odáig, hogy szomjasak és éhesek lettünk, így elkezdtünk érdeklődni a puncsos standok illetve az étel választék iránt. A környező utcákban minden vendéglátóegység nyitva volt. A Graben végén, a hatalmas Meinl boltban is zajlott az élet. Sőt, a Graben egyik bőrdíszműves boltjában is pultokat állítottak fel, az össze Anker, Ströck, Felber stb. üzlet nyitva volt. A legnagyobb meglepetésünkre a Nordsee is nyitva volt még este 10 órakor és hely is volt benne. Így hát az óév utolsó napján rákot vacsoráztunk. Azon viszont jót mosolyogtunk, hogy a pult mögött nyugdíjas korú hölgyek tartották a frontot. Szerintünk a fiatal személyzet elment bulizni, az idősebbeknek meg a kiszolgálás lehetett jó buli, mert szemlátomást nagyon élvezték.
A Zanoni & Zanoni fagyizó és cukrászda utcai standján pedig forraltbort ittunk és közben a mellékutcában felállított DJ sátor zenéjét élveztük petárda és tüzijáték pukkanásokkal megspékelve.
A Neuermarkt-on keresztül (újabb DJ örökzöld disco slágerekkel és táncoló tömeggel) visszatértünk a Graben-hez, ahol a Demel cukrászda előtti standon nem bírtunk ellenállni a frissen készített Sacher mini tortáknak. 4 Euro-ért adtak egyet, ami bőségesen elég volt két ember részére. Ez volt az utolsó állomásunk, innen már csak a Karlsplatz-ig sétáltunk vissza petárdák és tüzijátékok zajában.
Egyetlen dolog csúfítja csak el hangulatot, pontosabban az utcaképet, a rengeteg szemét. Az utcai hulladékgyűjtők, ideiglenes kukák nem képesek az éjszaka keletkezett rengeteg szemetet befogadni, mindenhová ömlik a szemét, nem kímélve a Gucci bolt előtti felületet sem.
A Reumannplatz-on leszállva óriási petárdazaj fogadott bennünket. Bevallom én nagyon-nagyon féltem, de minden baj nélkül hazaértünk. Úgy tűnt, hogy a petárdákat nem dobálták olyankor, ha az utcán mások is tartózkodtak viszonylagos közelségben, de akkor is nagyon félelmetes volt.

Éjfél előtt nem sokkal azonban elszabadult a pokol, több mint egy órára. Ilyen hangzavart még Pesten sem tapasztaltam, bár összehasonlítási alapom nem sok van, mert mi viszonylag kis lakótelepen lakunk, mások zaja nem nagyon ér el hozzánk. Elképesztő volt a sok robbanás, kissé háborús érzést kölcsönzött az óév utolsó órájának...
Összességében a belvárosi szilveszteri élmény felejthetetlen volt, nagyon megérte bemenni, még akkor is, ha 3 pár zokni volt a lábamon, plusz harisnya és feljebb is 3 réteg ruha fedett a kabát alatt. :-)

Ajánljuk mindenkinek, hogy aki teheti töltse az év utolsó estéjét Bécs belvárosában! Sokkal jobb, mint a karácsonyi vásár! :-)

Részletes képriportunk itt található.