Daisypath Anniversary tickers

2011. március 24., csütörtök

Tömegközlekedéssel munkába

A tömegközlekedés Bécsben nagyon jó, ez nem újdonság. Hétvégi programjaink megvalósításához mindig ezt vesszük igénybe. De munkába jövet mindösszesen egyetlen egyszer próbáltam. Akkor nagyon nem jött be. Mert épp tél volt, tele volt az autóbusz, ment a fűtés, a hátamon is csorgott a víz, az ablakok párásak voltak, semmit nem lehetett látni a kinti világból. Ráadásul 200 m-ként megállója volt a busznak, de ha mégsem, akkor meg piros lámpát kapott. Arról nem beszélve, hogy a busztól több, mint egy km-t kell gyalogolni a cégig. Aznap nagyon hideg volt, metsző széllel kombinálva. Az orrom, fülem, arcom, ujjaim lefagytak.
Na, ez az élmény elvette jó időre a kedvemet a tömegközlekedés használatától.
Tegyük még hozzá azt is, hogy Lilla is igényelte a suliba majd délutánonként a hazafuvarozást. Én meg szívesen tettem, mert tudom, hogy az a közös 10 perc mindig nagyon kellett.
Viszont az Autóböjtös poszt óta érik bennem a gondolat, hogy letegyem az autót. Plusz az is a bajom, hogy alig mozgok valamit munkanapokon. Mert reggel beülök az autóba, az max. 50 m séta, utána megint max. 50 m az irodáig, ugyanez vissza. Na, ebből kezdett elegem lenni.
Meg az esti parkolóhely keresésből, ami gyakran 20 percig is eltartott, de nem volt ritka a 40 perc sem...
Találtam egy másik útvonalat a céghez, U-bahn, S-bahn kombó. Nekem a zárt pályás közlekedés jobban bejön, mint az autóbuszos. Maga az utazás max. 20 perc. És van két 500 m-es séta az elején és a végén.
Gazdaságossági számításokat is végeztem, bár az sajnos nem kedvezett a tömegközlekedés számára. Mert a havi bérlet 50 EUR, a havi 400 km pedig kb. 44 EUR-ba kerül.
Viszont ha hozzászámítom a hétvégeken utazásra költött pénzt (7,2 EUR, ha mindkét nap jártunk valamerre), akkor már simán megéri!

Egy szónak is száz a vége, ma nem autóval jöttem be. 40 perc volt (pénzfelvéttel, Lillának sütemény vásárlással, jegyvásárlással, S-Bahn megálló kereséssel együtt) és nagyon kényelmesen utaztam. Semmi sem volt még tömve 7 óra környékén.
Kiváncsi leszek a hazafelé útra is. :-)

4 megjegyzés:

Nils Holgersonné írta...

városon belül még a bicikli nagyon szuper, bár ha u-bahn és s-bahn is kell neked, akkor valoszinuleg jo messze dolgozol.

fura, hogy drágább a tömegközlekedés, mint a kocsi - es raadasul nem is sokkal dragabb, mint az otthoni BKV :(

de ha 40 perc parkolohelyet keresni, akkor mar ott is jocskán pöfög el benzin...

en most bicajjal 5 percre dolgozom, de elore tartok tole, hogy mi lesz, ha munkat valtok (nyaron) - jo lenne valami közelit talalni!

Nikol írta...

NL-ne: 9 km a tavolsag, nem sok. Ezert nem olcsobb a tomegkozlekedes. Csak a ceg nem igazan kozelitheto meg massal, mint S-bahn-al. Na, jo meg villamos is jar errefele, csak az 2 atszallas lenne.
Keresel mar allast?

Nikol írta...

Bocsi NH-ne. :-)

Nils Holgersonné írta...

bármire hallgatok :)

hát, még nem annyira keresek. jövő pénteken lesz egy állásinterjúm, eddig ennyi. Küldözgetni kéne a cv-t, mert az a pénteki ráadáasul az, amelyik naaagyon messze van. Kocsival is vagy 50 perc, S-Bahn nem is jár arra, csak béna buszok.