2015. február 7., szombat

India közepén

A sors ismét elsodort az otthon hidegétől. Indiába. Ma reggeltől 2 hétre az indiai IT fővárosba, Bangalore-ba vetem meg a lábamat.
Ha Egyiptomot elakadó lélegzettel figyeltem, akkor itt aztán végleg nem kapok levegőhöz. És nem csak a légszennyezettség miatt. Ez ám Ázsia a javából! És szöges ellentéte Szingapúrnak. Szingapúr jószagú, India kevésbé.
A megérkezés érdekesen alakult. A gépen megkaptuk az országba belépéshez szükséges kitöltendő papírost. Még a gépen ki is töltöttem. Leszállás után a kapunál két oldalról még két kitöltendő papírt nyomtak a kezembe. Az egyik a vámhoz szükségeltetett, a másikkal meg azt próbáltam bebizonyítani, hogy nem vagyok ebolás. Szerencsére mindenki hitt nekem. Az útlevél vizsgálatnál kaptam egy nagyon szigorú urat. Keresztkérdésekkel bombázott, hogy hány napig leszek itt, ez-e az első utam Indiában, mi célból érkeztem, hol fogok lakni. Mindre kifogástalan (vagy inkább kifogásolhatatlan) választ adtam, nem sikerült összezavarnia.
A következő meglepetés a bőröndjeimet megkaparintva ért. Mindkettőn volt Lufthansa-s névjegykártya (plasztik lap csavaros fém izével rögzítve), amit a zippzárakba lehet belefűzni. Mindkettő hiányzott. És a zippzárok sem ott álltak,ahová én szoktam húzni őket. Felnyitották mindkét bőröndömet! (Megnyugtatásul, a szállodában konstatáltam, hogy semmi sem hiányzik, még a lapos üvegben becsempészett pálinka is megérkezett.).
Az újabb sokk a reptér kijáratán kilépve fogadott. A kordonon túl kb. 100 ember állt szép sorban, táblával a kezében, hogy kire is várnak. Hömmmm.... Korzóztam egyet oda, egyet vissza, amikor is kiderült, hogy azonnal balra kellett volna fordulnom és ott várt rám a sofőr.Egy tucat hasonló arcú, bőrszínű indiai sofőr társaságában. Elindultunk az autóhoz. Valahol egy km után leáallított, hogy itt várjam meg, majd eltűnt. Izé, haló! Most ezt így hogy? És mi van ha most itthagyott? Jaj, nekem! És honnan ismerem fel, hogy ki az én sofőröm? Csupa egyforma ember, csupa egyforma szürke Mercivel állt meg körülöttem. Volt az én sofőrömnek szemüvege? Jaj, az a sofőr olyan ismerős. Értem jött? Kiderül, hogy nem. Ajjaj, eljutok én a szállodába még ma? Éveket öregedtem pár perc alatt. De aztán mégis megmentettek.
Tuk tuk
Már nem is mondtom, hogy mi jött az autózás során. Talán sokk? Sok. A sofőr következetesen a két sáv között autózott. Indexet nem használt, helyette dudált, amolyan „vigyázz, itt jövök a hátad mögött” jelzésként. A „Slow down” táblánál kicsit lelasított. 60-ra. 20 helyett. Rengeteg motorbicikli van az utakon. Az is egy kész tanulmány. Egymásmellett hárman is mennek. Bukósisak általában csak a vezető fején van. Az utas elvan anélkül is. Amúgy is túl sok ember él Indiában. Ráadásul sokan gyorsabban is mennek, mint az autók. Mi 90-nel mentünk, de rendre leelőztek bennünket. És természetesen nem 1000 köbcentis sportmotorokról beszélünk, hanem MZ típusú motorokról. Az egyik motoron két fiú ült. A hátul utazó édesdeden aludt szorosan rákulcsolódva a vezetőre. Többször is elhaladtunk mellettük, igy láttam, hogy tényleg alszik. És bukósisak az ő fején sem volt.
A nap látványa azonban az apuka elöl, nagypapa hátul, közöttük meg a 10 éves forma kisfiú. Természetesen senkin nem volt bukósisak.
Legalább egy órán át autóztunk csöndben, én próbáltam befogadni a rengeteg vizuális információt, de egyszer csak megeredte a nyelve a sofőrnek. Helyesebben nekiállt faggatni. Honnan jövök? Ausztrália? Nem, nem, Ausztria. Áááá, Ausztria. Az hol van? Aztán beugrott neki, hogy ott gyártják a KTM motorokat. Mutatott is gyorsan egyet. Én meg bólogattam okosan. Aztán jött a következő kérdés. Mennyien laknak Ausztriában? Mondom, pontosan annyian, mint Bangalore-ban. Nevetett, hogy milyen kicsi hely az az Ausztria. Érdeklődött az aktuális időjárásról is, ami után megtudtam, hogy még két hét és vége a télnek Bangalore-ban. (Tél, ha-ha-ha. 32 fok van.) Jött a kérdés, hogy mennyi ideig maradok. Áááá, olyan sokáig? Üzleti út? És csak Bangalore-ban leszek? Vannak barátaim Bangalore-ban? Mondtam, hogy még nincsenek. Aztán hirtelen megkérdezte, hogy milyen vallású vagyok. Kis híján félrenyeltem.Tájékoztatt, hogy ő presbiteriánus. Ha jól értettem... És ekkor megérkeztünk. Szerencsére megúsztam a fizetésemre vonatkozó kérdéseket.
Azt hittem már nem ér meglepetés. De még nem ért véget a nap. A szállodát hatalmas rácsos kapun át lehet megközelíteni. Katona és rendőr őrzi. Megnézték az autó alját azzal a vicces tükörrel. Erre a szemem sem rebbent, mert Kazahsztánban is csinálták.
A recepción nagyon kedvesek voltak. Megkérdeztem, hogy majd hogyan tudnék palackozott vizet vásárolni, mire meglepett szemöldökhúzás volt az első reakció. Utána megnyugtatott a fiatalember, hogy naponat 2 üveg ásványvíz jár ingyen. Ha netán nem lenne elég, szóljak csak neki és bármiről gondoskodik, nekem nem kell fárasztani magamat.
Kilátás a tóra
Komolyan úgy érzem, hogy bezártak az elefáncsonttoronyba. Innen tényleg nem lehet kimenni. De ha ki is mennék, nem tudnék hol közlekedni, mert járda az nincs. Mondjuk ez lenne a legkevesebb, de rettenetesen meg is bámulnának. Így maradok a luxus körülmény között. Medence, a partján bár, naplemente, jó idő. Kell ennnél több? Igen, a kalandok! De attől most kénytelen leszek eltekintni a mai napon. Holnap viszont jön két kolléga értem és elvisznek várost nézni. Egyáltalán nem bánom eme biztonságosabbnak tűnő formáját a városnézésnek. Amúgy a városközpont 15-20 km-re van.
Tehénkék
El ne felejtsem, többször is megvoltak a mai nap során a szent tehenek. Láttam tarkát is. Kicsit más fazonúak, mint az otthoniak. A dús füvű alpesi legelők helyett be kell érniük a zacskós szeméttel. Egyik nyakig benne járt egy kukás zsákban. Remélem nem csak Milka csoki papírt talált benne.:-)
Készül a vacsi a tandoor-ban
Vannak viszont érdekes madarak és egy nagy tó a szálloda mögött. Félre értés ne essék, nem lehet a partján sétálni, viszont jó hallagatni a madarakat.
Lassan kellene valami vacsorát ennem, mert lassan 24 órája nem ettem.
Az 2. számú szabályt sikerült betartanom, miután az 1. számút megszegtem. Jég nélkül kértem a Cola-t, de fogat mostam csapvízzel.
Ui: sikerült vacsit rendelnem. Csirke lesz valamiféle mandulás szósszal, tandoor-ban (indiai kemence) és lesz hozzá fokhagymás naan (india kenyér) valamint mango lassi is (ez meg mangóból készült tejes ital). Az orrom előtt fog megsülni minden a kemencében. Jó, a mangó lassi az nem.
Ui 2: India nagyon-nagyon hangos ország. Folyamatos dudálás, füttyögés, sípolás, autók, motorok, építkezések zaja.

Első napi vacsi
Ui 3: Elfogyasztottam a vacsit 3 engem bámuló pincér szemei előtt. Rajtam kívül egy teremtett lélek nem volt a mdence parti étteremben. Ezzel megszegtem a 3. számú szabályt, miszerint csak olyan helyen egyél, ahol sokan vannak. De talán ettől most el lehetne tekinteni, ugyanis itt is 9 óra körül vacsiznak a helyiek és ez mégis csak egy szálloda étterme volt. De majd holnap meglátjuk.
Ui 4. A palackozott víz pocsék ízű. Remélem holnap sikerül mégis valamilyen másikat szereznem a városnézés után. Még van 2 üveg vizem, meg egy Evian-om a repülőgépekről. (A lányok szerint az Evian az nem víz, az Evian.)

1 megjegyzés:

Igor írta...

Na jól van, örülök, hogy megfogadtad a tanácsomat és vittél páleszt: akkor már nagy baj nem lehet :-D

Vigyázz Magadra!