valamelyik étel vagy ital (pedig nagyon igyekeztem, hogy ne egyek nyers dolgokat, ne kapjak jégkockát az italomba és eddig még csak összesen 3-szor étkeztem - vacsora, ebéd, ebéd). Tegnap este nagyon beteg lettem. Alul felül egyszerre folyt minden. :-( Igaz túléltem az éjszakát, de képtelen voltam ma bemenni dolgozni. Szerencsére nem sürget az idő, mert a jövő héten is itt leszek, legfeljebb átcsúszunk egy nappal.
Éjjel jeleztem a céges német biztosítónk felé is, hogy beteg vagyok, mit csináljak. Ők azonnal indézkedtek, felvették a Delhi-ben lévő kirendeltségükkel a kapcsolatot, ahonnan hívtak is hamarosan. Azt javasolták, hogy ma menjek orvoshoz, mert hőemelkedésem is volt.
Hamarosan jött e-mailben a kórház neve és címe, ahová majd mennem kell. Reggel 8 órakor hívtak, hogy hogy vagyok és hogy ha kinyit a kórház, akkor kérnek nekem időpontot. 10 órakor hívtak, hogy 14 órára mehetek. Közben megnéztem, hogy merre is van a kórház. 1 óra járáson belül volt. Már 3/4 1-kor taxiban is ültem.
A kórházas élményemet most nem is tudom kiírni magamból, de jellemző rá, hogy 20 perc várakozás után pánikrohamot kaptam és el akartam szaladni. De végül összeszorított fogakkal kivártam a soromat, mert gyógyszerhez szerettem volna jutni. Nem kockáztathatom meg, hogy még betegebb legyek és ugye egyedül is vagyok, tehát sokszorosan csak magamra vagyok utalva.
Végül kaptam egy rakat gyógyszert, kifizettem a vizitdíjat, ami 750 rúpia volt.
És mindeközben újabb megállapításokat tettem:
- az indiaiak nagyon rosszul szervezettek. Sokan csinálják ugyanazt a munkát, de sok látszata nincs. Mindenki úgy csinál, mintha nagyon dolgozna, de igazából csak a sumákolás megy vagy a beszélgetés.
- az emberek nem ismerik a sorban állást, pofátlanul tülekednek, minden apró résbe befurakodnak. Igaz nem agresszívan teszik, de jól látszik, hogy az életük része. Nagyon természetesen csinálják.
- ha reklamálsz valamit, akkor úgy csinálnak, mintha intézkednének, majd semmi nem változik. Max. annyi, hogy mindenki jól otthagy.
- a kórházban iszonyat fertőtlenítőszer szag van, de nem az a hypó szag, hanem egy édeskés, émelyítő szag.
Őszintén megvallom, hogy nem tudtam még beleszeretni Indiába, jó lesz hazamenni. És szerintem kell majd egy hónap, hogy kiheverjem ezt az utazást.
Ui: mostanra sokkal jobban vagyok, holnap már megyek dolgozni. Csak azt nem tudom, hogy mit fogok enni az elkövetkező 10 napban. Szerencsére étvágyam sincs sok.
Éjjel jeleztem a céges német biztosítónk felé is, hogy beteg vagyok, mit csináljak. Ők azonnal indézkedtek, felvették a Delhi-ben lévő kirendeltségükkel a kapcsolatot, ahonnan hívtak is hamarosan. Azt javasolták, hogy ma menjek orvoshoz, mert hőemelkedésem is volt.
Hamarosan jött e-mailben a kórház neve és címe, ahová majd mennem kell. Reggel 8 órakor hívtak, hogy hogy vagyok és hogy ha kinyit a kórház, akkor kérnek nekem időpontot. 10 órakor hívtak, hogy 14 órára mehetek. Közben megnéztem, hogy merre is van a kórház. 1 óra járáson belül volt. Már 3/4 1-kor taxiban is ültem.
A kórházas élményemet most nem is tudom kiírni magamból, de jellemző rá, hogy 20 perc várakozás után pánikrohamot kaptam és el akartam szaladni. De végül összeszorított fogakkal kivártam a soromat, mert gyógyszerhez szerettem volna jutni. Nem kockáztathatom meg, hogy még betegebb legyek és ugye egyedül is vagyok, tehát sokszorosan csak magamra vagyok utalva.
Végül kaptam egy rakat gyógyszert, kifizettem a vizitdíjat, ami 750 rúpia volt.
És mindeközben újabb megállapításokat tettem:
- az indiaiak nagyon rosszul szervezettek. Sokan csinálják ugyanazt a munkát, de sok látszata nincs. Mindenki úgy csinál, mintha nagyon dolgozna, de igazából csak a sumákolás megy vagy a beszélgetés.
- az emberek nem ismerik a sorban állást, pofátlanul tülekednek, minden apró résbe befurakodnak. Igaz nem agresszívan teszik, de jól látszik, hogy az életük része. Nagyon természetesen csinálják.
- ha reklamálsz valamit, akkor úgy csinálnak, mintha intézkednének, majd semmi nem változik. Max. annyi, hogy mindenki jól otthagy.
- a kórházban iszonyat fertőtlenítőszer szag van, de nem az a hypó szag, hanem egy édeskés, émelyítő szag.
Őszintén megvallom, hogy nem tudtam még beleszeretni Indiába, jó lesz hazamenni. És szerintem kell majd egy hónap, hogy kiheverjem ezt az utazást.
Ui: mostanra sokkal jobban vagyok, holnap már megyek dolgozni. Csak azt nem tudom, hogy mit fogok enni az elkövetkező 10 napban. Szerencsére étvágyam sincs sok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése