2013. március 16., szombat

Levelek családomnak - Utazás Szingapúrba és az első séta

Mostanában új feladatokat kaptam a munkahelyemen, ami rendszeres utazgatással jár. És nem mindig Európán belül.
Ma például Szingapúrban ücsörgök a dupla ágyon egyedül. És ez 3 hétig fog tartani egy végbe. :-)
Így bécsi blog helyett átmegyek egy kis időre utazós blogba, hogy tudósítsam kis családomat 10.000 km távolságból.
Szóval tegnap a gép Bécsből nem fél óra, hanem végül 1 óra késésel indult. De simán elértem a szingapuri járatot Frankfurtban. Pedig az A23-as kaputól a Z58-as kapuig kellett mennem. Viszont míg gurultunk a kapuhoz láttam a gépünket az Airbus A380-ast. Hatalmas monstrum. Kicsit egy óceánjáró hajóra emlékeztetett. Mondjuk a Titanicra. (Azt kell, hogy mondjam, hogy a repülés is nagyon hasonlít a hajózásra, még most is imbolyog az ágy alattam, pedig már 4 órája leszálltunk.)
Szóval Frankfurtban még szingapúri dollárt is sikerült váltanom (Bécsben is próbálkoztam, de ott nem volt a váltónak ilyen valutája) és még így sem én csekkoltam be utoljára.
Európán kívüli járatokra business osztályon utaztat bennünket a cégünk, így külön folyosón érkeztem a gép fedélzetére, ugyanis a business részleg a felső szinten helyezkedik el.
Egy sorban 6 szék található 3-as osztatban. Én a középső részbe foglaltam magamnak helyet, mert így nem kellett senkin keresztülmásznom, ha fel akartam állni, de rajtam sem járt át senki. Igaz az egyik utaskisérőnek volt egy gyenge próbálkozása, hogy nem ülnék-e át az ablak mellé, de mivel 12 óra repülésről volt szó, ragaszkodtam a helyemhez. Nem véletlenül választottam ezt.  
A gép végül időben felszállt, de nagyon lassan és hosszan emelkedett a levegőbe. Furcsa volt a sok európai kis gép után. Felszállás után jól elszórakoztam az üléssel, mert van hozzá egy bonyolult távirányító, amellyel az ülés szinte minden részét lehet vezérelni. Teljesen nem lehet ledönteni vízszintesbe, de mégsem ülve kell aludni benne. Ezután jött a vacsora, fehér abrosszal, porcelán étkészlettel és fém evőeszközökkel. Mit ne mondjak finom volt és elég is. Két pohár olasz chardonnay-t ittam hozzá abban a reményben, hogy így majd jobban fogok tudni aludni. Kb. hajnali 1 óra volt, mire a vacsiztatás befejeződött. Ekkor le is kapcsoltak minden lámpát, lehúzták az összes sötétítőt az ablakokon és nem maradt más hátra, mint a fogmosás és alvás.
Hát, nekem speciel nem sikerült túl sokat aludnom, mert két sorral előrébb az 1 éves kislány vagy 2 órán keresztül sírt, folyamatos turbulenciában volt a gép, izgatott is voltam és kemény volt a fekhely. Komolyan nagyon nyomott mindenhol. De legaláb nem fáztam. Nevettétek a pulcsimat a reptéren, de tudtam, hogy a takaró nagyon vékony lesz (ezt még a kazahsztáni út során megtapasztaltam) és a gépet meg folyamatosan hűtik. Fejemre húztam a kapucnit és szenderegtem. Kb. 3 óra lehetett, mikor végre elaludtam. Reggel 6 órakor ébredtem. Az időeltolódás miatt cél volt, hogy kifárasszam magam, így nem is aludtam vissza. Viszont teljes sötétség volt a gépen, így nem tudtam fényképezni, de ennek ellenére  elindultam egy kis felfedezőútra. Körbejártam a felső fedélzetet, de nyomát nem találtam kávézó saroknak, kanapénak, extra kávéfőzőnek. Beszélgettem egy kicsit az egyik stewardessel és megtudtam, hogy a gépnek 3 pilótája van. 1 alszik, a másik kettő vezet.
Az alsó szintre nem sikerült lejutnom, mert le volt zárva a lépcső. Tényleg Titanic-os érzésem lett, hogy a felsőbb osztályt korláttal választják el az alsóbb osztálytól. No, mindegy.
Végül visszaültem a helyemre és megnéztem az Argó c. filmet míg fel nem ébredtek a többiek is. 8 óra felé kiosztották a reggelit. Ekkor már elég sok helyen felhúzták a sötétítőketaz ablakokról, így lehetett látni a ragyogó eget és néhány felhőt alattunk.
Reggeli után mégis sikerült lejutnom az economy fedélzetre, mert míg vártam a soromra a fogmosáshoz jött egy steward, aki az alsó fedélzetre tartott. Megkérdeztem, hogy lemehetek-e szétnézni, mert még sosem utaztam ilyen géppel. Udvariasan előreengedett. Hát, nagyon kevés hely jut egy embernek odalent. Majdnem ugyanolyan szűkek az ülések, mint az európai nagygépes járatokon. A lábukat sem tudják kinyújtani. Egy sorban 3-4-3 osztásban vannak a székek. Még indulás előtt olvastam, hogy az economy osztályon 400 ember tud utazni. És tele volt a gép...
Pontosan 9:45-kor, helyi idő szerint 16:45-kor szálltunk le.
Az útlevélvizsgálatnál kellett egy kicsit várni, de ez pont arra volt jó, hogy épp akkor érjek a szalaghoz, amikor az egyik bőröndöm az orrom elé érkezett. A másik meg már előrébb tartott, így azért futottam egy sort, de elértem. Nem kellett megvárnom, hogy körbeérjen.
Kifelé menet vásároltam egy szingapúri feltöltős mobiltelefonkártyát 15 szingapúri dollárért. Gondoltam ennyi időre megéri.
Majd sorban álltam taxiért, miközben egyre jobban melegem lett. És mindez még mindig épületen belül volt. A taxikhoz egy kordonnal elkerített útvesztőn keresztül lehet eljutni. Folyamatosan érkeznek az autók és egy ember irányítja, hogy ki melyik taxi beállóhoz menjen. Segítenek a csomag berámolásnál és helyére tolják a hordárkocsit is. A taxi kellemesen hűvös volt, a sofőr meg rettenetesen beszédes. Magyarázott mindenfélét azon a fura kínaias angol szleng nyelven, amikor is elmosódnak a szóvégek és bizonyos hangzókat alig vagy egyáltalán nem ejtenek. Megmutatta a kikötőt, mesélt az Orchard Road-ról.hogy nincs túl messsze a szállodától, de nagyon drága hely. Helyette inkább menjek a Bugis-ba. Én bólogattam bőszen, hogy úgy lesz minden, ahogyan óhajtja. Majd megérkeztünk a szállodához. 20 dollár volt az utiköltség.
Az autóból kiszállva szembesültem a szingapúri meleggel. Mellbevágó volt. Mint amikor az ember belép egy pálmaházba. Nyirkos és forró. Azonnal nyirkossá válik az ember bőre. Valahogyan ez olyan más meleg. Nem csorog az ember háta közepén az izzadság hosszabb idő után sem, hanem mindene nyirkos lesz. Fura. Ha netán támad egy kis szél, akkor pedig az embert még a hideg is képes kirázni.
De vissza a szállodához. A recepción is nagyon kedvesen fogadtak. A hitelkártyámat és a térképet is két kézzel nyújtotta át a recepciós, pont úgy ahogyan a japánok teszik. Én egy enyhe meghajlással viszonoztam, ha már nem két kézzel nyúltam érte. De hát erre igazán nem számítottam.
A szálloda összességében semmi extra, bár biztosítottak róla, hogy King Size ágyat kapok, kilátással az utcafrontra.
Egy gyors kicsomagolás után felkaptam a hátizsákom meg a fényképezőgépemet és elindultam a környéket felfedezni. Az utca túl oldalán pont egy étterem negyed van. Szingapúrban rengeteg ilyen piacra emlékzetető házcsoport van, ahol minden házban valamilyen étterem, kávézó, bár vagy kisebb bolt található. Pont ilyen van itt is. Volt ott mexikói, egyiptomi, indiai, perzsa étterem, kávézó, ahol a földön ülnek a fiatalok, vizipipázós vendéglátóegység, élelmiszerbolt, söröző, karaoke bár. Egyszóval minden. És ez nem csak egy utcában, hanem legalább 4x4 utca által határolt területen.
Mindezt a látványt pedig megkoronázta egy mecset (Sultan Mosque). Nem kicsi. Ingyenesen meg lehet tekinteni, de mivel nem volt nálam kendő, így elnapoltam a bejutást. Majd veszek a bazárban valami fejkendőt és úgy már be fognak engedni. Két japán hölgy is próbálkozott a kendő nélküli bejutással, de az ajtóból visszaterelték őket.
Ezután rátaláltam a Malay Heritage Centerre, ami lényegében egy park múzeum épülettel.
Mindezidáig még nem járt térkép a kezemben, anélkül bóklásztam. Mivel nem voltam éhes (hiszen a gépen leszállás előtt kaptunk enni) kimentem a kajálós negyedből és betértem egy kisebb plázába. Valóban légkondicionálják, jó hűvösre. Kicsit nézelődtem benne, majd egy másik kijáraton kimentem. Igyekeztem nagyon nem eltévedni, mert még mindig nem vettem elő térképet és nem is volt kedvem a bogarászáshoz. Egy pár perc múlva megláttam a Bugis Village feliratot tőlem balra. Emlékeztem, hogy ezt ajánlotta a sofőr és tudtam, hogy lesz ott egy metrómegálló is. Gondoltam megnézem, mert holnap jó lenne messzebbre is eltávolodni innen.
Megtaláltam a metrómegállót is, de oda már nem mentem le.
Bugis Village egy piac, rengeteg étkezőlehetőséggel és aprócska bolttal. A piac sarkán volt egy gyümölcslé árus, amolyan "facsarda". Vettem egy jeges fehér kiwi levet (3 dl) 1 dollárért (a dollár alatt mindig szinagpúri dollárt értek, aminek az árfolyama 1 SGD = 0,65 EUR)
Közben lassan rámsötétedett. Tovább haladva megtaláltam a Bugis Plaza-t is. Kicsit benéztem ide is. Boltok, kajáldák, fagyizók, légkondicionálás és töménytelen mennyiségű ember. Kínaiak, indiaiak, fejkendősök, fehér és barna bőrű emberek. És majdnem mindenki angolul beszél. Ez a közös nyelv.
Minden felirat angolul van, az autók jobbkormányosak, fordított oldalon közlekednek.
Az utca túloldalán láttam egy ramen-es vagyis leveses éttermet. Ugyan nem voltam éhes, de a legközelebbi saroknál átmentem és megnéztem. Japán levest lehet enni pálcikával. Feltétlenül ki fogom próbálni, bár elég hosszú sor állt előtte.
Innen még vagy 2 kisebb bevásárlóközponton keresztül simán hazajutotta, Az utcán pezsgett az élet. Az étterem negyedben az emberek kint ettek az utcán az éttermek előtt, mindegyikben más zene szólt. Igazi hang és illatkavalkád.
Amúgy Szingapúr szaga egyáltalán nem rossz. A szállodában speciel indiai füstölő illat van, amit én kifejezetten szeretek. Az éttermek illata is kellemes.
Egyetlen kellemetlen szag élményém a folyosónkon ért. Az egyik szobában épp egy szállodai alkalmazott faggatta a bent lévőket, hogy hoztak-e be durian-t a szobába. Pont a gépen olvastam erről a gyümölcsről. Állítólag finom, de valami veszettül büdös. A Gyümölcsök Királyának is nevezik, mert kívülről hatalmas tövisek borítják. A szállodák jó része tiltja a gyümölcs behozatalát a szaga miatt. Ez a szag engem a szivárgó gáz szagára emlékeztetetett. Mondtam is az alkalmazottnak, hogy engem ez gázszagra emlékeztet. Mire ő közölte, hogy ez nem gáz szag, ez a durian szaga. Nos, nem hinném, hogy meg akarom ezt a gyümölcsöt kóstolni. Bár van egy étterem, ami kifejezetten erre szakosodott (www. durianculture.com).
Helyi idő szerint valamivel 8 óra után visszaértem a szállodába es megpróbáltam alaposabban kicsomagolni. Nem lehetett. Ugyanis a szekrényben nincsenek polcok! Csak néhány fogas. Pont annyi, amennyi a blúzaimnak kell. De a pólók és egyéb ruhák maradtak a bőröndben.
És nincs hajszárító sem! Én meg direkt nem hoztam. Na, mindegy. Max. majd kérek a recepción. És majd két kézzel nyűlok érte. :-)
Van viszont ingyen ihatatlan ízű ásványvíz. Keserű. És van hangosan zúgó légkondicionáló is.
De hogy valami pozitívat is mondjak, van ingyen internet. Wifis.
És holnap megyek reggelizni is.
Kiváncsi vagyok, hogy milyen lesz.
Most meg lassan lefekszem, mert már háromnegyed 11 van.
Folyt, köv. holnap.

Ui: az ágyam valóban hatalmas darab és jó magas is. Szabályosan fel kell rá másznom. Ha kiülök a szélére nem ér le a lábam róla. :-)

Ui 2: az egyedül utazásnak egyetlen óriási hátránya van, hogy én nagyon gyáva nyuszi vagyok, ha valahová be kell menni enni. Ehhez még mindig nem tudtam hozzászokni. Mindig elbizonytalanodom és rossz, hogy nincs senki aki lelket öntsön belém, hogy már pedig ezt a helyet ki fogjuk próbálni. Bárcsak bátrabb lennék! Vagy ne lennék egyedül...

5 megjegyzés:

Hajnalka Nagy írta...

Hahóóóó,

jó olvasni végre! Írtam Reni barátnőmnek, hogy adjon tippeket Neked míg ott vagy :) főleg kajáldák ügyében, ha még nyuszi vagy ... fb-ra elküldöm az ő fb-elérhetőségét, meg linkeltem neki a te blogbejegyzésedet :)puxi és érezd jól magad!!!

Igor írta...

Ez de érdekes post volt - kérünk még sok ilyet:-)

Kellemes tartózkodást és problémamentes hazautat kívánok!

Alma korte írta...

szia! megkérdezhetem, hogy mi a foglalkozásod? nekem olyan érzésem van, hogy informatikus vagy, mert a férjemet is állandóan utaztatni akarnák és nem értjük ez mire jó?

Nikol írta...

Pontosan az vagyok.
Az utaztatás egyébként munkakör és nálunk gyakran projekt függő.
Én sokat járok megbeszélésekre, ahol fontos a személyes részvétel.
De ugyanígy a tréningeknél is nagyon fontos a személyes kapcsolat. Hiába lehet videokonferenciát összehozni, az nem ugyanaz, mint szemtől-szembe tanítani.
Az angliai útjaim során derült ki az is, hogy sokkal hatékonyabban lehet egymás mellett ülve dolgozni.
Az tény, hogy a rövid utak során nem lát az ember az égadta világon semmit sem az adott városból, hiába tölt el ott három napot.
De kalandnak mindig jó egy-egy utazás.
Én eddig még szeretem.

Alma korte írta...

hát igen, eddig a férjemnek olyan új állást ajánlottak volna, ahol kb. minden héten utaznia kellett volna, úgyhogy kb.. 0 családi élet mellett. vagy hogy felveszik Bécsbe és aztán rögtön utána mehet félévre Hamburgba aztán ki tudja hova.
mondjuk Ő technikai ember és kb. 10 éve távban csinál egy projektet és mindkét fél meg van vele elégedve.
csak mellette szeretne még egy lábat.