2013. március 23., szombat

Levelek családomnak - Chinatown

Gyümölcsök a fán
Talán narancs?
A mai reggel egy zsúfolt étteremmel indult. Mert így jár az, aki reggel 8 óráig alszik. Mások is hasonlóan lusták voltak, így alig jutott kaja, meg hely. Végül is nem volt akora trauma, mert reggelente nem is vagyok túlságosan éhes.
Viszont a reggeli kávé mellett üldögélve megterveztem a napomat. Délelőtt Chinatown, délután a Kert az Öbölnél. Kivételesen az iPad-et is magammal vittem, mert letöltöttem rá a City2Go-t Szingapúr térképével. A papírtérképem óriási, macerás széthajtogatni, utána meg nehéz bármit is megtalálni rajta.
Feltöltöttem az MRT (metró) kárytámat, mert már csak 2,82 dollár volt rajta és nem akartam, hogy a kijáratnál meglepetés érjen. Át kellett szállnom egy másik vonalra, de már rutinos vagyok benne, nem okozott gondot vagy meglepetést.

Chinatown
A Chinatown annál inkább! Egyszerűen nem lehet szavakkal leírni. Nagyon kínai. Nagyon hagyományos. Nagyon turista. Legelőször is a piacot kerestem. Meg is lett, de épp bővítés és felújítás alatt áll, így nem igazán volt nyitva. A számat eltátva bolyongtam az utcákon, miközben a kínai örökség központját kerestem. Ezek a központok felelősek egy-egy negyedért és idegenvezetéseket is szerveznek. Tudtam, hogy itt van vezetés 10 dollárért. Miközben számtalan ruhaboltot elhagytam jobbnál jobb nadrágszoknyákkal (Nóri, neked már ki is néztem egyet, majd még visszamegyek valamelyik nap, de most nem akartam egész nap azt cipelni), egész ügyesen rájuk találtam. Kiderült, hogy majd délután 1 órakor lesz vezetés. Ekkor volt úgy kb. 10 óra. 
Butiksor
Hmmmm, mihez is kezdjek? Úgy döntöttem, hogy kicsit körülnézek, nem túl alaposan, mert akkor mit mutatnak majd az idegenvezetésen? Bele is fogtam a sétába. Elfelejtettem felölteni a szigorú turista arckifejezésemet és elég rendesen el is voltam bambulva, miközben egy bolt előtt ácsorgó úr széles mosollyal megkérdezte, hogy honnan való vagyok. A vészjelzőm elfelejtett bekapcsoni és hasonló széles mosollyal közöltem, hogy Magyarországról jövök. Áááá, Budapest! Van néhány vevője Budapestről. És már bent is voltam a boltban. Egy szabóságban. (Többektől hallottam, hogy Szingapúrban remek szabóságok vannak, ahol jó minőségű öltönyöket készítenek. A kollégám is készíttetett már öltönyt Szinagpúrban. Valamelyik héten már én is ott tartottam Bécsben, hogy elmegyek és csináltatok magamnak egy nadrágkosztümöt. Hogy legalább egy legyen már végre. A régiek elkoptak és nem egyszerű magamnak kosztümöt venni rendes boltban. Megpróbálkoztam vele a C&A-ban, de nem sok sikerrel. Így gondoltam, hogy ez valami égi jel, menjünk bele a játékba.) 
Valami régi, valami új
Közölte, hogy mindjárt keres névjegykártyát, addig itt vannak az albumok, nézegessem őket. Közben egyre csak beszélt, beszélt. Atyaég, micsoda remek üzletember! Majd hirtelen levett néhány vég kasmír anyagot és letette elém. Nézzem meg. Valódi első osztályú áru. Nem gyűrődik. Melyik szín tetszik? (Még nem is beszéltünk arról, hogy egyáltalán szeretnék-e valamit!) Mondtam, hogy az a szép szénfekete (olyan kellemes sötétszürke). Összegyűrette velem, hogy lássam, nem gyűrődik. Majd a víz is előkerült. Nekem. Névjegy egy darab sem... Meg egy mérőszalag. Mérés itt, mérés ott. Adott egy árat, amitől kissé visszahőköltem, majd közölte, hogy csak nekem, csak most megcsinálja a felénél is olcsóbban. És kapok hozzá egy blúzt is tőle. Egy rám szabottat. Ingyen. Hát lehet ennek ellenállni? Hát, biztos lehet, de nekem nem ment... Elvesztem. Már láttam, hogy  mit fogok csinálni délután 1 óráig. Lemért, felírt, számlázott és megbeszéltük, hogy hétfőn fél 7-re megyek hozzá próbára. Akár már ma délután is mehettem volna, de akkor még úgy gondoltam, hogy a délutánt növények társaságában töltöm. 
Mikor mindezzel megvoltunk, megsúgta, hogy tud nagyon jó ékszerészt a közelben. Nem ám csak amolyan sima ékszerész. Az ő nagyon jó barátja és akit ő odavisz, annak nagyon kedvező árat adnak. Még fel sem ocsúdtam a meglepetésből, máris az ékszerésznél találtam magam. Rábízott egy Florence nevű hölgyre. Itt is lejátszódott a mennyit enged a feléből jelenet és sikeresen egy fülbevaló és egy karkötő birtokosa lettem. Az olcsóbb fajtából. Mert a drága itt is nagyon drága.
Viszont innen már elkapott a vágy, hogy minél hamarabb ki innen. Kezdett kicsit sok lenni az ajánlagtás, a tukmálás. Egy darabig szoktam élvezni, de ha elérkezem a ponthoz, ahol nekem már elég, akkor határozottan ideges tudok lenni. Végül elengedtek.
Még mindig volt időm így hát sétálni indultam az iszonyatos melegben. Nagyon-nagyon meleg volt. Napról napra melegebbnek érzem a kinti hőmérsékletet. Viszont érdekes, hogy nem tűz a nap. Nem is nagyon kell napszemüveg.
Érdekes ez a városrész, a felhőkarcolók tövében ott egy darabka a múltból. 
Szentély
A negyedben jól megfér egymással a hindu, a buddhista, az arab mecset és a metodista templom is. Szinte egy utcában vannak.
Felhőkarcoló
Később kicsit hűsöltem egy plázában, majd elfogyasztottam egy papaya-dinnye levet. Nagyon-nagyon finom volt. Ha valami igazán hűsítőre vágyik az ember, akkor érdemes dinnyét kevertetni az italba. Remek jó választás volt a két gyümölcs együtt.
Visszaértem 3/4 1-re. Kiderült, hogy az idegenvezetés csak a China Heritage múzeumban van, de az is nagyon érdekes volt. Rengeteg mindent megtudtam, hogy hogyan kerültek ide a kínaiak. Még az 1820-as évek elején érkeztek a bevándorlók, majd az 1880-as években felerősödött a bevándorlás. Mert kínában az élet ellehetetlenedett. Óriásira nőtt a szegénység és a korrupció. Az emberek mukát akartak és biztos megélhetést. Így hajóra szálltak, hogy egy hónap hajózás után kikössenek Szinagpúrban, a mostani negyed közelében. Volt, aki egy aprócska baytuval érkezett. Mivel a bevándorlók általában iskolázatlanok voltak, kellett nekik a segítség a boldoguláshoz. Az írástudók jó üzletet csináltak velük, mert csekély díjazás ellenében megírták a leveleiket az otthonmaradottaknak, avyg épp a hivatalos kérelmeiket.
Viszont az életük semmivel sem lett könnyebb, mint otthon. A férfiak kemény fizikai munkát végeztek, riksát húztak, árut pakoltak. A nők vezették a háztartást, nevelték a gyerekeket és megtudthattuk azt is, hogy elsődlegesen nők dolgoztak az építkezéseken. Számos szállodát nők építettek az Orchard Road-on.
Baba-mama szék.
Bele lehetett ültetni a kisbabát, ha meg
épp nem kellett, akkor a lábaira állítva
székként funkcionált
Hamarosan megjelent a 4 ellenség is a városban. A szerencsejátékok, a prostituáltak, az alkohol és az ópium. Az ópiumot az angolok hozták be (mint ahogyan kínába is) és 400 helyen lehetett hivatalosan kapni. A nehéz fizikai munkát végző férfiak szenvedéseit enyhítette az ópium és erőt adott neki a másnapi munkavgzéshez. 
A prostitúció is virágzott. Sokan egyedül érkeztek, a családjukat nem merték kitenni a nagy útnak, a bizonytalanságnak, így az igény megvolt. Azonban nemibetegség fertőzések söpörtek végig a vásrosrészen, így regisztrációhoz, orvosi felülvizsgálathoz kötötték a foglalkozást. Főleg japán lányok jöttek Szingapúrba bájaikat áruba bocsátani.
Szoba
Megtuduk azt is, hogy egy kicsiny emeletes házban akár 80-150 család is lakhatott. Minden családnak jutott egy aprócska szoba, szerintem nem lehetett több 2x3 m-nél. Gyakran akár 10 fő is alhatott ezekben a szobákban. A szobákat ugyan falak választották el egymástl, de felül csak rácsok voltak. Ugyanis a szobáknak nem volt ablaka, így a szellőzést a rácsokon keresztül oldották meg. És az ajtókat is föggyönnyel helyettesítették. Magánélet nuku. A korhűen berendezett szobákban filmek mentek kivetítőkön és az emberek személyes tapasztalataikat mesélték el. Mert ez a negyed még 40 évvel ezelőtt is lakott volt és nem sokat változtak a körülmények akkoriban. 
Konyha, hátul az illemhellyel
Egy fiatalabb férfi (mondjuk lehetett akár 50 éves is, az ázsiaik korát lehetetlen megállapítani) a WC használattal kapcsolatos tapasztalatait mesélte el. A konyha végében voltak a WC fülkék, de ezek nem pottyantós WC-k voltak, hanem egy vödörbe végezte mindenki a dolgát, amit aztán naponta egyszer összegyűjtöttek. Rendszerint a lakók hordták le. Nem volt ritka eset, hogy a tartalma kilötyögött a folyosóra, lépcsőre. Ilyenkor penetráns szag terjengett a házban. A férfi elmesélte, hogy egyszer kiömlött a vödör tartalma a lépcsőre. A tulajdonosnő őrjöngött, mert hetekig nem tudott a környék megszabadulni a szagtól. Pedig már petárdákat is gyújtatott, hogy elnyomják a bűzt.
A házak aljában rendszerint üzlet volt. Pl. mérték utáni szabóság. Az üzletekbe asszony nem tehette be a lábát. Neki hátul kellett maradnia.
A konyha közös használatban volt, osztozni kellett rajta. Már akkoriban gyakran vásároltak ételt az asszonyok az utcai árusoktól.
Ilyen kosarakat engedtek le az ablakból
Ha valaki a felsőbb emeleteken lakkor egy kosárba tette a pénzt, majd leengedte az egészet. Az árus kicserélte a pénzt élelemre, az asszony pedig felhúzta a kosarat. Természetesen nem pehelykönnyűenek kell elképzelni a kosár súlyát. szóval ez is egy nehéz fizikai munka volt.
A szegényeknek orvosra nem tellett, így virágzott a kuruzslás. Légúti megbetegedésekre gyakran rendeltek a kínai "orvosok" bogarakat a betegeknek. Az idegenvezető nem tudta megmondani, hogy használt-e avagy sem, de jó sokat tudott az elkészítési módjukról. Közölte, hogy ha valaki ropogós rovart akar enni, akkor az Indonéziában keresse azt.
A végén lehetett még bóklászni a múzeumban.
Kicsit csalódott voltam, hogy odakint nem volt vezetés, így még kicsit megpiszkáltam ezt a dolgot.
Kiderült, hogy 2 órakor visz csoportot majd odakint is, de nem lesz egy kényelmes túra. Nagy szaladás, meg izzadás van, mert időre jönnie kell vissza. Mondtam, hogy OK, én tuti megyek.
Amúgy a benti vezetésen mindösszesen hárman voltunk, a kintin meg hatan! Le voltam döbbenve, hogy hol a többi turista. De elfelejtettem megérdeklődni a lánytól, mert annyi minden sokkal érdekesebb dologról mesélt. Mondta, hogy ő nem csinál szokványos turista túravezetést, mert azt magunktól is meg tudjuk tenni egy Lonely Planet segítségével. Pont ilyenem van nekem is... Inkább legyünk magunk is kínaiak és nézzük a negyedet kínai szemmel. Nagyon sok érdekességről mesélt, egyszerűen lehetetlen leírni.
Több, mint 40 éve itt árulja a banánjait
Mutatott olyan árusokat, akik már 40 éve nap, mint nap itt árulnak. Megtanította, hogy mit jelentenek a betűk az éttermeken. A higiéniai besorolásukat. Az "A" nagyon jó, a "B"-t kapja a legtöbb hely, a "C" okés, a "D" már megbukott. (Én ma "B" helyen vacsiztam.")
Mesélt az "5 láb" szabályról is. Az árusoknak tetőt kellett biztosítani 5 láb szélességben a járókelők feje fölé az utcafronton. Ezzel próbálták a forróságot enyhíteni. Ma is minden üzletsor előtt árkád van. Ha étterem, akkor székek vannak kitéve, ha meg bolt, akkor az áru egyrésze az árkád alá van kihelyezve.

Híres sütibolt
Aztán mutatott kínai süti árust, azt hiszem, hogy oda még visszamegyek. Megmutatta a szárított hús árust is. Ez nagyon különleges csemege, de egy szelet akár 400-500 kcal-t is tartalmazhat. Szárított disznó, marha, csirke, de akár krokodil húst árulnak.
Szárított hús
Reggel sikerült lencsevégre kapnom egy ilyen árust és egy fiatal helyi férfi közölte, hogy ne csak fényképezzek, hanem kóstoljak is. Így hát (szigorúan gondolatban becsuktam a szememet) kóstoltam. Nem lesz a kedvencem, de nincs rossz íze. Kicsit édes. Állítólag piritóssal vagy bagettel mennyei.
Szóval, ha ez ember  a háláját szeretné kifejezni egy üzletfelének, akkor ilyet ad ajándékba. Méghozzá nem kispályázaik, henem 1-2 kilót visz ajándékba. Fél kiló kerül kb. 50 dollárba... A kínai újév előtt kígyózó sorok állnak a város leghíresebb  - atyaég, emlékeznék, hogy hogyan hívják ezt az ételt - lelőhelyei előtt. És az ajándékozott pontosan tudja, hogy ezért az ajándékozó akár 5 órát is sorban állhatott.
Buddha foga ott van elrejtve
Majd megtudtuk, hogy hol kell enni illetve figyelmünkbe ajánlották a Szinagpúr múzeumot is, ahol sok mindent megtudhatunk a város történelméről, fejlődéséről.

Valami készül...
Imakönyv
A túra végeztével én visszaballagtam a múzeumhoz, de útközben még útba ejtettem a Buddha Foga templomot. Soha nem voltam még buddhista templomban! Nagyon-nagyon szép. Odabent épp közös imádkozás volt, fel is vettem belőle egy másfél perces részt. Ehhez az élményhez nem tudok sokat hozzáfűzni, mert sajnos semmit nem tudok a buddhista templomokról. Csak azt tudom, hogy lélegzetelállító!
Ezen a bálnán verik a ritmust az imához
Kicsi és idős szerzetes
A múzeum meg egy modern, interaktív múzeum volt. Gyerekeknek való. Volt is benne számos gyerekcsoport, akik mindenféle feladatlappal a kezükben bóklásztak körbe.
Chinatown makett
A fura toronyban dolgozom (balra)
A közepén viszont ott volt a belváros makettje. Nagy élmény volt felülről is látni, hogy merre jártam már.
A múzeum után már nagyon fáradt és szomjas voltam, így becéloztam a szemközti kaja udvart. Közben beborult és csöpögni kezdett az eső is.
Még jó, hogy nem indultam el a kertbe.

Vacsora
Vacsorára megint levest ettem. Teochew levest. Húsgombóccal, halgombóccal, disznóhússal és tofuval. Mellé még tésztát is kaptam külön. Nagyon figyeltem, hogy ki hogy eszik. És a végén nekem is skerült levest ennem a tésztához, bal kezemben a kanál, job kezemben a pálcikák. Biztos vicces lehettem, de szerencsére nem kaptam el gúnyos pillantásokat.
Utána még ittam a licsi italt. Voltak benne igazi licsi darabok is, bár levon az értékéből, hogy konzerv volt...
A hazafelé út eseménytelenül telt.
Itthon viszont levél várt az asztalomon, hogy a Föld Órája alkalmából lekapcsolják a villanyokat a szállodában fél 9-től, fél 10-ig. Gondolom ez más épületek esetében is így lesz, így most azon gondolkodom, hogy ki kellene menni az utcára megnézni. Biztos sötétbe borulnak a nagy épületek. Csak épp megörökíteni nem tudom, meg fáradt is vagyok. Mondjuk látványnak sem lehet rossz. Azt hiszem, hogy kisétálok a sarokig.
A vasora lelőhelye
Ui: a kollégámtól tegnap megtudtam, hogy a helyiek valóban nem főznek. A kormány azt szorgalmazza, hogy minél többet egyenek étteremben vagy a kis kajáldákban. Szóval a feltevéseim helyesnek bizonyultak. Ezért nem kell nekik igazi élelmiszerbolt. A kormány felhívásának megfelelően én ma mindösszesen 3,8 dollárért ettem! OK, csak egy tál étel volt, de jól is laktam. :-)




Állat a tetőn

Férfiak pihennek
A 60 év felettieket a munkaerőpiac leírja.
Nincs nyugdíj, de munk sincs Szinagpúrban.
Így a padokon tengetik napjaikat.
Legtöbbször mahjongg-ozással.









1 megjegyzés:

Hajnalka Nagy írta...

Ha nincs nyugdíj, akkor miből élnek? félretett pénzből, családjuk tartja el?

nah, a szárított hús nekem sem jött be! lichi üdítő viszont nagyon! érdekes mikor egyszer akciós volt és sokat vettem lidl-ben, apósomék imádják, de mégsem ettük meg 1 nap alatt, így én is rövid felhasználású befőttnek csináltam meg :) aztán hűtőbe raktuk szirupos lében