Étkezés és ételek Indiában

Indiában ami nem csíp, az nagyon édes.
A mi családunk még a vajas kenyérre is csilit tesz, de az semmi, amit eddig itt közepesen csípős néven ettem. Minden csíp. Nem elviselhetetlenül, de csíp. Amolyan érdekesen. Az ételnek végig érzed az ízét, de közben lángol a szád.
Rendre élvezem az ételeket, de sajnos a bőröm már kevésbé élvezi. Mutatkoznak rajta a csinos, piros foltok. Viszont azt el kell ismerni, hogy eddig még minden nagyon finom volt, amit ettem.

Nem vagyok egy nagy gasztroblogger és vannak sokkal jobb beszámolók az india ételekről, de azért nézzük, hogy mit esznek vagyis eddig én mit ettem.

Kedvencem a paneer – ez egy helyi sajtféleség, átmenet a feta és a tofu között. Nagyon kellemes az íze. Adják főételként, de pénteken szecsuáni sült rizzsel ettem. A jövő héten megpóbálok még jó sokat enni belőle, mert ez tényleg nagyon helyi étel.

A hús itt kizárólag csirkét jelent. Méghozzá csontosat. Hiába van feldarabolva a csirke valami szószban, csont akkor is van benne. Nem szeretek csirkés ételt enni. Minden ételt szószban tálalnak.

Nagyon finom a dhal. Ez egy sűrű lencseleves, de nem önmagában eszik, hanem zöldség vagy csirke és rizs mellé.

Sok ételhez adnak naan-t vagy rotit. Ezek nagyon vékony sült tésztafélék. A roti-t egészségesebbnek tartják, mert teljes kiörlésű lisztből készül. És szerintük könnyebb is eltépni, mint a naan-t.

Indiában nagyon sok a vegetáriánus, talán több is, mint a húsevő. Az ételeket "veg" (ejtsd vedzs) és "non-veg" szavakkal illetik. Mindenhol van mindkét fajnak a fogára való, nem kell gondolkodni, hogy melyik étterem lehet mindenkinek megfelelő. Otthon azért még mindig fejtörést okoz, ha a céghez vegetáriánus vendég érkezik. A Schnitzelhaus-ba vagy a Plachutta-ba mégsem vihetjük.

Nagyon sokan esznek kézzel a menzán is. Köztük én is. Kizárólag a jobb kezüket használják, a bal az ölükben nyugszik.
Ha van az étel mellé roti vagy naan vagy netán omlett, akkor abból tépnek és azzal szedik fel a húst és a rizst a tányérból. Már én is tudok így enni és khm... élvezem.
Ha nagyon nem megy, akkor kanálhoz mindig hozzájuthat az ember. Ha nincs lapos kenyér az ételhez, akkor azért én kanállal szoktam enni.
Kés az csak az éttermekben van. A munkahelyi menzán nincs.
A menzán tányér sincs, speciális fémtálcára szedik az ebédet. A tálcán mélyedések találhatóak, abba szedik a különböző fogásokat. Nagyon sokat adnak, én nem tudom sosem megenni. Igaz, nem is nagyon akarom, mert az ebéd végére a bélésem elkezd nagyon mocorogni és hát nem szeretném a táskámban lapuló tartalék nadrágot használni...

Pénteken kaptam édességet is az egyik kollégától. Annyira ajánlgatták, hogy kóstoljam meg, hogy nem volt szívem visszautasítani. Tömény cukros vízben piskóta szerű tésztagombóc. Semmire nem fintorodtam még el, de ettől keresztbe álltak a szemeim. Nevették, hogy a csípős meg sem kottyan, az édestől meg milyen arcot vágok. Miután befejeztem a desszertet, kellett még néhány kanál csípős rizst ennem.

A kollégák egyébként nagyon kedvesek, néha lebeszélnek valamilyen étel elfogyasztásáról, mert nagyon csípős vagy nem találják higiénkiusnak számomra. Szinte minden étkezésnél megkérdezem, hogy mit kezdjek az elém tálalt fogásokkal és hogy mi micsoda. Ők pedig készségesen elmagyarázzk, hogy mivel mit kell enni és hogyan. Muszáj kérdezni, és vállani a tudatlanságot, mint hallgatni és valamit nagyon elbénázni. De szeretik látni, ahogyan tanulok. Látom, hogy nagyon büszkék rám. :-)

A menza és átalában az étkezés nagyon-nagyon olcsó mindenhol. A Starbucks-ban is csak 330 rúpiát fizettem egy kávéért és egy sütiért, ami kb. 4,7 EUR.

Különleges élményem is volt. Pénteken az egyik főnök lakásán buliba voltam hivatalos. Meghívott mindenkit a csoportból, ami legalább 30 embert jelentett. Engem az utolsó pillanatban értesítettek, meglepetésnek szánták. Megérkezés után azonnal előkerültek az alkoholok. Sör, rum, whisky. Zöld címkés Johnny Walker is. Én még csak nem is tudtam, hogy ilyen létezik. Az én tiszteletemre a vendéglátónk bort bontott. Francia fehér, szárazat választottam. De volt Cola, tea, víz. És az elmaradahatatlan jég.
Ennyi emberre természetesen nem főzött a házigazda felesége, így megérkezésünk után a férfiak azonnal nekikezdtek a pizza rendelésnek. Először nem értettem, hogy hová ez a nagy sietés, de kiderült, hogy legalább egy óra, mire megérkezik a pizza. Ugyanakkor valaki elsütötte azt az india poént, hogy a pizza hamarabb ér ki, mint a mentő.
Már a pizza megérkezése előtt nagyon jó hangulat volt, amit az is jelzett, hogy nekifogtak indiai dalokat énekelni. Egy kukkot nem értettem belőle, de jópofa volt, mert jelentős mozgás és kézmozdulatok is kisérték. Olyan volt, mint valami színjáték. Viszont a nagy távolságok miatt sokan elég hamar eljöttek, így én is csatlakoztam hozzájuk, magára hagyva a kemény magot bulizni.