Levelek családomnak - Szingapúr pro és kontra

Szinagpúrnak már 2 nap után is rengeteg pozitívuma és negatívuma van.

+ MRT (Mass Rapid Transport), alias metró - gyors és egyszerű közlekedési mód. Minden remek jól kitáblázva, egyszerűen eltévedhetetlen.

- a meleg, de + a légkondicionálásnak. Illetve azonnal egy - is neki, mert azért nagyon nehéz a minimum 10 fok hőmérséklet különbséghez alkalmazkodni. Éjszakánként, kb. másfél órával az elalvás után arra ébredek, hogy karikává kucorodva ráz a hideg. Pedig a paplan a fülemig van húzva. Azt hiszem, hogy ilyenkorra hűlök vissza a normál hőmérsékletemre, ami az egész estés forróságban eltöltött idő után természetesen hideg. Eddig minden nap délután öttől este nyolcig-kilencig az utcán voltam, azalatt az ember alaposan fel tud melegedni.

+ az ember megtanul nem rohanni. A melegnek köszönhetően. Rohanás helyett szép kényelmesen sétál és nézelődik. Gyerekkoromban mindig úgy értettem, hogy "Lassan járj, tovább élsz". Ha itt élnék, akkor tuti, hogy örökké élnék.

+/- csoszogás. Szocializáció függő, de én szeretek csoszogni, bár otthon nem igazán halhatott még senki így járni. De szeret(ném)em húzni a sarkamat. Hát, itt büntetlenül lehet. Nem lógsz ki a sorból. A vietnámi papucsok, alias flip-flop-ok pedig csak fokozzák a csoszogás kényszerét. Aban nem lehet normálisan lépni. Mondjuk nekem nincs ilyen cipőm, csak szandálom, de abban is kitűnően tudom húzni a lábam, ha épp kényelmesen ballagok.

- állandó zaj. Az utcának van egy folyamatos alapzaja az autók miatt, de ezt még fokozza a 7/24-es építkezések zaja. Itt éjszaka is szorgoskodnak a munkások az építkezéseken. Talán ezért is tart ott Szinagpúr ahol. Nincs megállás, fejlődni kell.

+ kedves, mosolygós emberek. De lehet, hogy ez csak a turista mivoltomnak jár. Minden esetre egy pillanatig nem érzek félelmet az utcán.

- feltört láb. No, ez nem igazán Szingapúr rovására írható, hanem az új cipőim miatt van. Eljöttem két pár új cipővel. Természetesen tudtam, hogy tele lesz a lábam vízhólyaggal, így hoztam egy régi papucsot is. Két séta a két különböző cipőben minimum hat sebet eredményezett a lábamon. Mert ugye az ember a szandálba nem húz zoknit. No, mindegy. A lényeg, hogy tudom váltogatni őket, így van esély begyógyulni a sebeimnek viszonylag gyorsan.

+ ázsiai konyha. Főleg annak, aki szereti. Márpedig én szeretem.

- csirkehúsos kaják. Itt nem filéből darabolnak, hanem a csirkét csontostul apróra vagdalják. Ma két bundázott apró csirkedarabbal próbáltam megküzdeni a reggelinél, de nem jött össze. A késem csontot érzékelt, akárhol is vágtam bele. A panír miatt meg lehetetlen volt látni, hogy hol van esetleg a hús a csonton. Maradok a töltött ételeknél. Azokban nincs csont. :-)

+/- szürcsölve evés. Megint szocializáció kérdése, hogy ki mit tart zavarónak. Levest nem lehet szürcsölés nélkül enni a hyagományos ázsiai evőeszközökkel. Kanállal természetesen igen, de milyen már itt kanállal enni? :-) A levestészta baromi hosszú. Nincs feldarabolva. Az ember a pálcikájával kiemel egy jókora adagot és szívja, szívja, szívja. Vagy megróbálja valahogy elharapni. Nekem már egészen jól sikerül az evőpálcikával után lapátolni a maradék tésztát, ami ugye az ember szájából kilóg. Mindeközben persze mélyen a tányér fölött az ember feje. Legalább is az enyém, hogy kevésbé látszódjon a számból kilógó tészta. Muszáj lesz még egy kicsit tanulmányoznom, hogy hogyan csinálják a helyiek. Ha meg azzal ez érdekes formájú. lapos kínai kanállal eszik az ember, akkor azt meg nem veszi teljesen a szájába, pont az alakja miatt (pl. a tegnapi gombócokat csak így lehetett megenni, mert rettenetesen csúszós a tésztájuk, pálcikával képtelen voltam összeszorítani őket). Arról csak leszürcsölni lehet a tartalmat. Természetesen mindezt lehet viszonylag halkan is csinálni, de akkor is csak szürcsöl az étkező delikvens. Mondjuk minden "gyorsétterem" alapzaja nagy, így egyáltalán nem feltűnő a hangos étkezés. :-)