Levelek családomnak - Szingapúri Night Safari és Botanikus kert

Night Safari bejárata

Tegnap este részt vettem a világ egyetlen Night Safari-ján. Már megint egy újabb "leg" valami Szingapúrban. Nem ellenőriztem ugyan az állítást, amit magukról állítanak, de minden esetre felülmúlhatatlan élmény volt, az már igaz.
Szóval a helyi turista iroda biztosított buszt az oda- és visszaszállításunkra. Egyénileg is ki lehet jutni, de nem itt van a szomszédban, úgyhogy megengedtem magamnak ennyi kényeztetést.
Az egész út nagyon érdekes volt, megint nem győztem a fejem kapkodni. Lakótelepek mellett suhantunk el, majd jött az esőerdő. A lakóházak nagyon érdekesek, sajnos nem tudtam lencsevégre kapni őket, mert elfelejtettem elővenni a fényképezőgépet. Mikor meg elővettem, akkor meg nagyon gyorsan haladtunk.

Nézzétek a liftet!
A ház falán megy, de kívül!

Hiába 100 emeletes házakról (OK, ez enyhe túlzás) beszélünk, mégis van valami távol-keleti stílusuk. Némelyiknek kifejezettetn japán stílusa van. Főleg az ablakoknak. Ugyanis belül farács van kívül pedig sötét színű spaletták. Nem is tudom szavakkal visszaadni, hogy milyen különlegesek.
Az esőerdő meg áthatolhatatlan dzsungel. Lelógó ágak, pálmafák. Csodaszép!
Amikor megérkeztünk a helyszínre, akkor a sofőrünk átcsapott idegenvezetőbe. Részletesen elmagyarázta, hogy milyen sorrendben kell a látványosságokat végignézni, ugyanis csak korlátozott idő állt a rendelkezésünkre. Természetesen nem volt kötelező visszajönni a busszal, hiszen a park éjfélig nyitva áll, de én nem éreztem semmi késztetést, hogy a dzsungel közepén bajlódjak a hazajutással.
Szóval nagyon figyeltem, hogy mit mond, hiszen egyedül voltam, nem bízhattam abban, hogy a csoport majd együtt marad.
Pontosan így is történt. Leszálltunk a buszról és mindenki nekieredt. Pillanatok alatt eltűntek a több ezer másik turista között. A Night Safari súlyosan turista látványosság és nem százakat, hanem konkrétan ezreket vonz. Nekem ez egy cseppet sem tetszett  az egészben, de hát mit is vártam? Hogy majd 10 ember őgyeleg arrafelé csütörtök este?
A bejáratnál szereztem egy térképet és jól megkérdeztem, hogy pontosan hol is van az utasításba kapott első műsorszám. Szokás szerint kedvesen útbaigazítottak. Közben hozzámcsapódott a buszról egy idős angol házaspár, akik érdeklődve figyelték a beszélgetésemet a helyi sráccal. Majd megkédezték, hogy értettem, amit mondott? Mert ők nem... Mondtam értettem. :-) Innentől együtt mentünk mindenfelé. Közben még szereztem egy esőkabátot, mert nagyon lógott a lába az esőnek, ráadásul dörgött az ég.
Fényképezni semmit sem tudtam, mert a gépem nem alkalmas a fény nélküli fényképezésre, mint ahogyan ezt a neve is mutatja. Az éjszaka meg nem bővelkedik fényekben, bár ez később kiderült, hogy nem igaz.

Az éjszakai teremtmények színpada

Az első műsor az "Éjszaka teremtményei" néven futott. Míg vártunk a kezdésre, elkezdett esni az eső, de csak olyan könnyed formában. És csak 5 percig. Ha tovább esett volna, akkor a műsort nem tartják meg.
A műsort egy nagyon helyes maláj lány vezette, kifogástalan angol nyelven. A jelenlévőket angol, maláj, kínai, hindi, koreai, japán és fülöp szigeteki nyelveken köszöntötte.
A műsorban különböző állatok cikáztak át a háta mögött, vagy épp érkeztek a gondozók vállán. Mindegyikről mesélt rendesen. A közönséget is bevonta, pl. egy japán macsó fiú (ő szemelte ki a közönségből és nevezte macsónak) nyakába egy hatalmas piton-t pakoltak, amit korábban a nézők lába alól varázsoltak elő. A piton akkora volt, hogy 4 ember cipelte ide-oda. Szegény fiút meg szépen körbetekerték, majd - a műsor részeként - jól elszaladtak, miközben lekapcsolták a fényeket. Ő meg ott maradt a színpadon kivilágítva az óriáskígyóval. :-D
De a legcukibbak a vidrák voltak, akikkel a környezetvédelmet demonstrálták. A lány kiszórt a földre papír poharakat, fém és műanyag dobozokat. Majd behívta a vidrákat. Minden vidrára jutott egy szemét típus és ügyesen a szemetesvödörbe dobálták. A fémdobozokat gyűjtő vidra még dobálgatta is egy kicsit a dobozokat mielőtt a szemétbe dobta volna azokat. Nagyon cukik voltak!
A műsor után következett a kisvonatozás (a szokáso gumikerekű több kocsiból álló járgány). A park hatalmas nagy egyébként és számos részét gyalogosan is meg lehet közelíteni, de vannak állatok, ahová csak a kisvonattal lehet eljutni. Mindenképpen érdemes ezt választani, mert mesélnek is közben az állatokról. Természetesen óriási volt a sorban álló tömeg, de hihetetlen fegyelmezetten mozgatják és terelik a több ezres tömeget. Mondjuk azért kellett vagy 20 percet várni a vonatozásra.
Mindenki nagyon izgatottan várta és többen kételkedtek, hogy látunk-e majd egyáltalán valamit.
Hát, láttunk. Az állatok mindenhol fényárban úsztak, meg voltak világítva, mint egy focipálya. És döbbenetes volt, hogy mindegyik a fénykör közepében békésen legelészett, üldögélt, pacsált, ásítozott. Fel is merült bennünk a kérdés, hogy vajon mit adnak nekik enni? Vagy egész nap erre tréningezik őket?  :-)
Sok idő nem volt a töprengésre, mert egyik állat a másik után következett. Mindenki a természetes élőhelyének megfelelő közegben tengeti a napjait. Ha jobban megfigyeli azonban az ember, akkor láthatja, hogy vizesárkok, elektromos kerítés, növényekkel eltakart fémrácsok tartják őket távol egymástól és az emberektől. A szelídebb szarvasfélék vagy a tapírok azonban nincsenek elkerítve a kisvonat útjától, volt szerencsénk átengedni néhány szarvast magunk előtt, majd később egy tapír is átballagott és az én oldalamon egy karnyújtásnyira ballagott el melletünk. Amúgy a kisvonatnak csak a teteje zárt, az oldala teljesen nyitott.
Láttam hiénát, oroszlánt, többféle antilopot és szarvast, ázsiai tigrist (na, a tigris volt az egyetlen, aki üvegfal mögött volt), elefántot, rinocéroszt, zsiráfot, zebrát, vizilovat, hiénát, flamingót és még ki tudja milyen állatot.
Mire visszaértünk már csak fél óránk maradt, az pedig már nem volt elég semmiféle sétára. Kénytelen voltam kihagyni kedvenceimet a wallabykat (kisméretű kenguru-féle). Lehetett volna még tűznyelős mutatványokat is nézni, de az már nem érdekelt annyira, láttam már ilyet. Meg természetesen tömeg is volt rendesen. Helyette megnéztem a bolt kínálatát és újabb áldozat került az ágyamba. :-)
Nem is tudom, hogy a szobalányok hogy bírják elviselni, hogy minden reggel más élőlény utánzatot teszek a párnámra. Mert ajándék célokból kifolyólag van egy pár különböző állatom. :-D
Hazafelé még szereztem vacsorát a szupermarketben. Sajtot és paradicsomot, meg "ezer rétegű sütit". Ez leginkább keksz és nem túl édes. Este 11-re értem vissza.

Schlepp pihen

Botanikus kert - kicsit másképp

Ma délelőtt meg kimentem a botanikus kertbe, ami Városliget méretű.
Megdőlt az elméletem, hogy birom a meleget. 10 perc után csorgott rólam a víz. Ráadásul a hátizsákom eszméletlen nehézre sikeredett. Ahogy telnek a napok, egyre nehezedik. Mert mindig kereül bele egy kis ez vagy az, ami jól jöhet. Mint pl. egy üveg víz, iPad vagy ma öreg barátom, Schlepp. OK, ő csak egy plüssmackó, nem miatta lett nehéz a hátizsák. Minden esetre ma nagyon-nagyon szenvedtem. :-(

Nem csak növények élnek itt

Néha motyogtam is, hogy de baromira meleg van... Amikor futók jöttek velem szembe, akkor meg azt találtam motyogni, hogy "fusson akinek nem két, hanem hét anyja van". Elviselhetetlen volt a mai hőség...

Füge a fán

Öreg barátom

A park meg irdatlan nagy. A közepénél azt éreztem, hogy sosem jutok a végére. Félkómában végigbotorkáltam az orchidea kertet is. A park egyetlen része, ami fizetős. Amilyen hülye voltam, még véletlenül sem ültem le sehová.... Persze tátott szájjal forogtam és mindent le akartam fotózni. Mert egyszerűen gyönyörű. Minden csupa orchidea, meg trópusi növény! És mindez a szabadban.

Dendrobium a szabadban

Hopp, egy medve

Orchidea őserdő

És még orchideák...

Ezeket az orchideákat teszik díszdobozba

Lilla ilyet tart otthon

Érdekes levelek

Dendrobium kapuk

Ezt láttam magam fölött

Meleg ide vagy oda, csodaszép a botanikus kert. Amúgy meg a helyiek pontosan úgy használják, mint mi a Városligetet. Kimennek és piknikeznek. 10-20 fő üldögél egy kupacban. van hűtőtáskájuk, hoznak ennivalót. A felnőttek jétékokat szerveznek a kicsiknek, mindenki játszik. És nagyon boldognak látszik mindenki. Kicsit irigyeltem is őket.
Egy darabig még bírtam, majd a tó partján én is leheveredtem a fűbe 15 percre. Nagyon jólesett egy kicsit pihenni és bámulni az eget meg a fákat.

Kabócás részleg

Kifelé menet még belefutottam egy kabócás részbe, ahol felvettem a kabóca koncertet. A rovarokat magukat nem volt szerencsém megpillantani, pedig nagyon figyeltem. Csak egy kicsi gyíkot találtam az egyik fatörzsön, de biztos, hogy nem ő csinálta a nagy zene-bonát.

Kiérve a kertből egyeztettem a térképen, hogy merre vagyok. Tekintettel az igen csapzott és leamortizált állapotomra megnéztem a buszmegállóban, hogy milyen lehetőségeim vannak, hogy elérjem a belvárost. Mondjuk gyalog kb. 15 perc lett volna, de szerintem az út végén estem volna össze. Megállapította, hogy vagy 5-féle busz visz a kívánt irányba. Jött is az első. Tele volt. Nem vonzott a tele buszon zötykölődés. Inkább vártam a következőre. Az meg pont az a busz volt, ami nekem egyáltalán nem jó. Mire ezt végiggondoltam már be is futott egy emeletes busz, ami megfelelt céljaimnak.
Amikor az ember felszáll a buszra, akkor odatartja a kártyáját a leolvasóhoz. Szépen mindenki egyesével. Nem rohan senki. Amikor pedig leszáll, akkor az ajtó két oldalán lévő valamelyik leolvasónál "kijelentkezik". Vagyis levonják az út hosszának megfelelő összeget a kártyájáról. Annyit fizet, amennyit utazott.
A metró is ugyanígy működik. Bemenetkor regisztrálják, hogy hol szálltál be, a kijáratnál meg az utazás hosszának megfelelő összeget levonják. Nekem nagyon tetszik ez a rendszer, mert annyit fizetsz, amennyi szolgáltatást igénybe vettél.

Műalkotás a Plaza Singapura előtt

Plázáztam még egy kicsit a belvárosban, mert csak így lehet a forróságot elviselni, hogy az ember bemenekül a hűtött bevásárlóközpontokba. Mondjuk valószínűleg ez a reális magyarázata az egymásba érő pláza tömegnek. Hogy az utcán lévő tömeget fel kell, hogy tudják szívni hűtött helyekre. Még így is tele van mindegyik. Nem zavaró méretű a tömeg, jól lehet közlekedni, vásárolni, mindenhez odafér az ember, de ha körülnéz, akkor látja, hogy mennyien vannak az épületek belsejében.


Hazahúztam magam és beájultam az ágyba. Aludni nem tudtam, de pihentem.
Mára még hátra van a mosoda és közben veszek ezt-az a thai szupermarketben. Meg lehet, hogy meg is vacsizom a büfé központban. Anyukám adta meg a varázsszót az általam csak kajáldának emlegetett létesítményekre. Büfé a megfelelő szó! Köszönöm, Mama!