Semmi csalódás nem ért az első napon.
Nem volt kész a belépőkártyám, a bejáratnál kiszállítottak az autóból, hogy jelentkezzek be. A recepciós közölte, hogy nem szükséges, hajtsunk csak be nyugodtan.
Rezzenéstelen arccal szálltunk vissza az autóba a kollégával és hajtottunk úgy el, hogy senki nem kért tőlünk semmit.
Nem kaptam hozzáférést a céges nethez, egész nap egy mobil internettel kínlódtam. Mára van igéret több helyről is, hogy intézkednek.
Nem kaptam sim-kártyát, csak igéretet, hogy mindjárt lesz.
A kollégák nem abban az időben érkeztek, ahogy számítottam.
Természetesen semmiféle kézzelfogható tréning tervem sincs, csak szép igéretek.
De sebaj, én türelmes vagyok és dolgoztam, volt mit. És azért sikerült egy kicsit a kollégákat is oktatni.
Na, ezért vagyok itt 6 hétig. Mert az első hét azzal fog eltelni, hogy kialakuljon valami.
Egyébként nagyon nehéz az itteni életbe külföldiként beilleszkedni. Egyszerűnek látszó dolgokkal is komoly bonyodalmakat tudok okozni. Ilyen pl. a két cégrész közötti mozgás is. Ha kinézek az ablakomon akkor látom a mammut cég egyik irodaházát, de én nem itt dolgozom. Viszont van buszjárat a másik telephelyhez rendszeresen. Gondoltam, hogy majd azt használom.
Sürgősen le kell szoknom az önálló gondolkodásról, meg az ötletelésről. Azt itt nem lehet. 10 perces telefonálás kezdődött, hogy elintézzék az esti buszra való felszállásomat. Ketten kisértek le, hogy megtaláljam a minibuszt. És ekkor jött a csavar. A kolléga, aki reggel behozott már korábban elment az irodából, emiatt kellett a buszt intézni. Hirtelen azt láttuk, hogy az út széléről integet. Visszajött értem, mert akkora dugó volt az úton, hogy kb. 1 km-re jutott el az irodától. Ekkor döntött úgy, hogy inkább visszafordul értem, hátha az idő alatt oszlik a forgalom. Így hát ismét vele autóztam. 1,5 órán át. Mert két busz beszorult a kereszteződésbe. A máskor max. 20 perces út így lett 1,5 óra.
Míg jöttünk haza, részletesen elmagyarázta, hogy hol találom majd reggel a buszt. Sőt, intézkedett, hogy egy kolléga, aki a két telephely között ingázik, az gondoskodjon róla, hogy a megfelelő buszra szálljak fel. Illetve leadta a nevemet is, hogy a busszal megyek majd be.
Igazából értem az aggodalmat, mert látom, hogy az épületek előtt csupa egyforma minibusz áll, mindenféle felirat nélkül, tehát kihívás megtalálni a megfelelő járatot. De hát az embernek van szája is. Persze nagy kérdés, hogy meg akarják-e érteni. :-)
Remélem, hogy ma megtanulom, hogy mit kell csinálni és megy majd egyedül is holnaptól.
Vagy tényleg nagyon kell az a kerékpár.
Igéretet kaptam annak az intézésére is. Motoszkál bennem a gondolat, hogy én előbb elintézném, de a rendszer sajátosságából és külföldi mivoltomból és az eddigi tapasztalataimból adódóan jobb, ha nem ugrálok. Még a végén átvernek vagy kínlódhatok, hogy úgysem azt kapom, amit akarok. Muszáj a helyiekre bíznom magamat, még ha nagyon fárasztó is kivárni a végeredményt.
Amúgy komolyan gondolkodom, hogy elmegyek a Decathlonba a hétvégén (itt van a közelben) és veszek egy nagyon olcsó bicajt. Aztán majd jól itthagyom. Árban valószínűleg ott lenne, mintha minden nap taxival járnék dolgozni, de akkor a hétvégére legalább nem leszek ide bezárva. És lehet, hogy lehet használt kerékpárt is kapni.
Egyébként pont ezért nem merek belefogni, hogy hétvégén bárhová is elmenjek egymagam.
A kolléga (nevezzük Y-nak) elhúzta a mézesmadzagot az orrom előtt, hogy valamelyik hétvégén elvisz Mysore-ba, mert a családja május elejéig Delhibe utazik és egyedül lesz, tehát lesz ideje hétvégeken és amúgy is csak unatkozna. Ő az, aki néhány tömbnyire lakik tőlem és a múltkor nála voltunk péntek este bulizni.
Más kaland is történt. Már kétszer is adtam le mosást, de még egyszer sem kaptam vissza őket. Tegnap este fél 11-kor (amikor hazaértem) telefonáltam a recepcióra, hogy hol vannak a ruháim. Áááá, asszonyom ma nem érkezett vissza a fuvar a mosodából. Majd holnap reggel jön.
Az élet folyik a maga medrében Indiában.
1 megjegyzés:
Én konkrétan 1 nap alatt meghülyülnék és/vagy kinyírnék mindenkit:-)
Megjegyzés küldése