Helyi szokásokhoz teljes mértékben alkalmazkodva az én tervem is változott.
Végiggondoltam ezt a rettenetesen hülye helyzetet, ami kialakult.
Y. volt, aki tervezett ugyan, de nem állapodtunk meg semmiben és ebben én is hibás vagyok. Hagytam, hogy a dolgok történjenek és nem vettem a kezembe az irányítást. Illetve próbáltam megúszni azt az érzést, hogy valakinek erőszakosan a terhére legyek, még akkor is ha az illető azt maga ajánlotta fel.
Itt jön a nyugati és indiai kultúra nagy összecsapása illetve feloldása.
- Ha szó nélkül elmegyek a magam útjára, akkor a kolléga hétfőn kényes helyzetbe kerül, mert többen is hallották, hogy milyen terveink voltak. Nem hazudhatok semmit, csak hogy megmentsem őt mások előtt.
- Ha konkrétan rákérdezek, hogy mikor visz ma valahová, akkor meg én fogom úgy érezni, hogy ráerőltettem magam, ami alól indiaiként nem is fog tudni kibújni. És én pont nem vagyok az a fajta, aki tud és szeret segítséget vagy szivességet kérni. Szóval ez sem jó megoldás.
A vége az az lett, hogy írtam egy sms-t az alábbi szöveggel:
Ha nincs más terved velem mára, akkor délután elmegyek a Decathlonba és a Phoenix Marketbe.
Válasz:
Természetesen. 1 óra után ráérek.
Válasz tőlem:
Óóóó, az nagyszerű lenne. Mit szólnál a délután 2 órához?
Válasz Y-tól:
A 2 óra még jobb. Ott leszek érted a bejáratnál.
Így a kolléga nem szégyenült meg, hogy nem lett a hétvégi felajánlásából semmi, de én is megúsztam a konkrét szivesség kérést. És azt is tudtam, hogy a délután 1 óra az legalább 2 órát jelent, tehát megpróbáltam már eleve elkerülni egy újabb ostoba szituációt.
Ugyanis nem mondott volna nemet az 1 órára, még akkor sem, ha nem ért volna rá, mivel az indiaiak nem ismerik a "nem" fogalmát.
A helyi kommunikáció olyan, mint egy jól megkoreografált tánc. Majd csak hozzászokom én is.
Végiggondoltam ezt a rettenetesen hülye helyzetet, ami kialakult.
Y. volt, aki tervezett ugyan, de nem állapodtunk meg semmiben és ebben én is hibás vagyok. Hagytam, hogy a dolgok történjenek és nem vettem a kezembe az irányítást. Illetve próbáltam megúszni azt az érzést, hogy valakinek erőszakosan a terhére legyek, még akkor is ha az illető azt maga ajánlotta fel.
Itt jön a nyugati és indiai kultúra nagy összecsapása illetve feloldása.
- Ha szó nélkül elmegyek a magam útjára, akkor a kolléga hétfőn kényes helyzetbe kerül, mert többen is hallották, hogy milyen terveink voltak. Nem hazudhatok semmit, csak hogy megmentsem őt mások előtt.
- Ha konkrétan rákérdezek, hogy mikor visz ma valahová, akkor meg én fogom úgy érezni, hogy ráerőltettem magam, ami alól indiaiként nem is fog tudni kibújni. És én pont nem vagyok az a fajta, aki tud és szeret segítséget vagy szivességet kérni. Szóval ez sem jó megoldás.
A vége az az lett, hogy írtam egy sms-t az alábbi szöveggel:
Ha nincs más terved velem mára, akkor délután elmegyek a Decathlonba és a Phoenix Marketbe.
Válasz:
Természetesen. 1 óra után ráérek.
Válasz tőlem:
Óóóó, az nagyszerű lenne. Mit szólnál a délután 2 órához?
Válasz Y-tól:
A 2 óra még jobb. Ott leszek érted a bejáratnál.
Így a kolléga nem szégyenült meg, hogy nem lett a hétvégi felajánlásából semmi, de én is megúsztam a konkrét szivesség kérést. És azt is tudtam, hogy a délután 1 óra az legalább 2 órát jelent, tehát megpróbáltam már eleve elkerülni egy újabb ostoba szituációt.
Ugyanis nem mondott volna nemet az 1 órára, még akkor sem, ha nem ért volna rá, mivel az indiaiak nem ismerik a "nem" fogalmát.
A helyi kommunikáció olyan, mint egy jól megkoreografált tánc. Majd csak hozzászokom én is.
2 megjegyzés:
Én már attól is viszketek, hogy olvasom :-)
Akkor India nem neked valo hely.
Egyebkent en ugy fogom fel, mint valami tanulast. Illetve egy kicsit tulelo tabor is. Semmi nem a megszokott semak szerint tortenik, rengeteg kreativitasra van szukseged, hogy elerd, amit szeretnel.
De annyira jo, amikor vegul celba ersz. Mint pl. a vasarnapi vasarlas.
Minden egyes apro oromot sokkal intenzivebben elsz meg, mint otthon. :-)
Megjegyzés küldése